Idegesen szorongattam a pólómat, amíg oda nem értünk a kórházhoz. Rick nem tudta megmondani, miért vannak ott, én viszont pontosan tudtam. HyunSuk miatt. Már a múltban is rosszul volt, most pedig pár hónappal előrébb járunk. Remélem semmi gond nem lesz. NamJoon még nem bírná elviselni, ha itt hagyná.

Utáltam itt lenni. Ahogy beléptem, és a recepciós felé siettem, hogy megkérdezhessem, merre van a szobája, eszembe jutott a nap, mikor ugyan így futottam az idegen nő felé, csak akkor YoungRa miatt aggódtam. Szívem ugyan ilyen hevesen vert, könnyeim ugyan így a szemem sarkában csüngtek, és zaklatott voltam. Akárcsak most.

Kellett pár perc, amíg azonosítom magam, ki is vagyok. Végül az adta meg a kegyelemdöfést, hogy a fia barátnőjének mondtam magam, amivel nem hazudtam nagyot, így adta meg a szobaszámot. Rick-el beszálltunk a liftbe, ám amint az felért, ő megállt a folyosó előtt. Tiszteletben tartja az életem magánszféráját, és ezért nem lehetek neki elégszer hálás. Más testőr folyamatosan a seggemben lébecolna. De ő különbözik tőlük szerencsére.

A szoba előtt senkit se láttam, ezért mielőtt bemehettem volna, bekukucskáltam az ablakon. NamJoon ült az anyja mellett, felém fordulva, de arcát nem láthattam, hiszen eltakarta a keze, amiben az anyja tenyerét szorongatta. HyunSuk infúzióra volt kötve, falfehér volt a bőre, és nem volt magánál, ahogy láttam. NamJoon pedig reszketett. Vagy a sírástól, vagy épp annak az elfojtásától. Lábaim maguktól mozdulva vittek az ajtó elé, én pedig ráfogtam a kilincsre, és aprót mozdítottam rajta. De megtorpantam. Nem mentem be.

Inkább elengedtem, és hátráltam egy lépést. Nincs jogom ott lenni. Nem akarom őt zavarni, a jelenlétem pedig nem szükségszerű. Ha az lenne, akkor írt volna nekem, vagy megkér, hogy menjek be hozzá, de ő egyiket se tette meg. Megint egyedül szenved. Én pedig most az egyszer hagyom neki, mert ez a dolog akkora, hogy nem bírok el vele. Nem tudom, mit kéne tennem. Ha pedig elém állna, nem tudom, mit mondhatnék neki.

Fejemre húztam a kapucnimat, és elindultam Rick felé, akit most per pillanat nem láttam. Biztos a fordulóban támasztja a falat, miközben élesen fülel, nem-e történik valami. Lassan kullogtam a hosszúra nyúlt, szűk falak között. Végtelenségnek láttam az egészet, mintha nem akarna kiengedni innen. Ekkor hallottam meg hátulról a nevemet.

- Lizzy. - NamJoon hangja megtörten, de mégis reménnyel csillogva jutottak el a fülemig, és térítettek észhez. Azonnal megfordultam, és hagytam, hogy a már elém érő férfi magához öleljen. Úgy szorított, mint még talán soha senki. Teste még mindig remegett, arcát pedig csak egy pillanatig láttam, de nyúzottnak tűnt.

- Sajnálom.. - szaladt ki a számon. Hogy mit is, azt még én sem tudom. Sajnálom, hogy összevesztem veled, hogy ott hagytalak, vagy azt, ami történt? Talán mindet egyszerre.

- Veled meg mi történt? - ujjával a sebem alatt simított végig, ezzel jelezve, hogy arra kíváncsi. Megráztam a fejem, és egy keserédes mosolyt erőltettem az arcomra.

- Összevesztem JiSoo-val. Kicsit megtéptük egymást, semmi több. - elégtelenül sóhajtott egyet. Nem volt ínyére ez a dolog.

- Gyere. Igyunk valamit. - megfogta a kezem, és a liftek felé kezdett húzni. A fordulóban intettem Rick-nek, aki meglátva NamJoon-t, nem mellénk, hanem a másik liftbe szállt be. A büfé helyiségben is csak messziről figyelt minket, ahogyan azt diktálja a munkája. Legalább ő is iszik egy kávét.

NamJoon egy jeges teát kért magának, én pedig forró csokit. Nem volt kedvem a hideg italokhoz, ezért is nem vettem az automatákban. Amint kikaptuk, leültünk az egyik távolabbi asztalhoz, ahol nem hallanak minket.

- Mi történt? - kérdeztem. Direkt halkan, hogy ha esetleg nem hallja meg, vagy nem azt hallja, amit kérdeztem, még tudjak rajta módosítani.

- Aminek meg kellett egyszer történnie. A rák legyőzi a szervezetét. Valószínűleg már nem fogják többször haza engedni. - letette a szájához emelt poharat, és a homlokához tette a kezét, ezzel eltakarva az arcát. Asztalon maradt karja megfeszült, ujjai ökölbe szorultak, mint aki menten kiborul. Megsimítottam a kézfejét, és addig-addig cirógattam, amíg meg nem enyhült a szorítása, és meg nem tudtam fogni a kezét. - Nem tudok érte semmit se tenni. Nem hajlandó tovább csinálni.

- Micsodát?

- Azt mondta, ne fizessem a gyógyszereit, mert felesleges. Az orvossal is lebeszélte a hátam mögött. Mintha feladta volna. - ez valahogy nem fér össze a fejemben. HyunSuk félt, hogy egyedül kell hagynia NamJoon-t, most meg egyik napról a másikra úgy dönt, hogy elmegy? Vajon mi történhetett?

- Beszélhetnék vele én is? - vetettem fel az ötletet. NamJoon nagyokat kortyolgatott az italából, miközben érdeklődve nézett a szemembe.

- Persze. Biztosan örülne neked.

Amíg el nem fogyott az italunk, ott ültünk, és beszélgettünk. Elmondtam neki, hogyan is történt a JiSoo-s eset, valamint bocsánatot kértem a viselkedésemért. Sokkal nyugodtabb volt, így meg tudtuk beszélni az ő, és az én álláspontomat is. De mivel már nem esedékes, ezért közös nevezőre jutás nélkül is el tudtuk mind a ketten engedni a témát.

NamJoon feljött velem a folyosóig, azonban ott Rick-el maradt, mivel tudta, hogy négyszemközt szeretnék szót váltani az anyjával. Ahogy láttam jól kijönnek, ezért nem féltettem egyiket se. Végtére is pasikból vannak, csak van közös téma a korkülönbség ellenére is. HyunSuk szerencsére ébren volt, és ahogy láttam nem én zavartam fel, ezért meghajoltam, és leültem a vendégeknek hagyott székre.

- Örülök, hogy itt vagy. Féltem, hogy nem fogok tudni többet beszélni veled.

- Miért csinálja ezt? - támadtam le azonnal. Elnézve az arcát cseppet sem lepődött meg, mintha tudta volna, hogy ezzel fogom kezdeni. - Azt mondta, nem akarja itt hagyni a fiát.

- Így van. Csakhogy közben változtak a dolgok. Az állapotom rosszabb lett, és az orvosok azt mondták, már nem engedhetnek haza. Hallgass végig! - emelte fel ujját, mikor látta, hogy szólásra nyitom a számat. Bólintottam, és vártam. - Nem szeretném itt hagyni NamJoon-t. De muszáj vagyok ezt tenni. Mégpedig érte. Ha abban a hitben ringatja magát, hogy a gyógyszerektől egy kicsit több időt leszek vele, csak még jobban összetörik a lelke, mikor meghalok. Éppen ezért utasítottam vissza a további kezelést. Így bármelyik nap is megyek el, Namjoon fel lesz rá készülve, mert nincs az a szeme előtt, hogy van egy cseppnyi remény. Érted, amit mondok?

- Igen, de ez... - vágtam rá rögtön. - NamJoonnak nagyon fontos. Nem hiszem, hogy kibírná a hiányát. - mégiscsak az anyja.

- Ő sosem mondja ki az érzéseit. Eddig én voltam az egyetlen, aki látta rajta, de most itt ül előttem egy ugyan ilyen nő. Ha arra gondolok, hogy rád hagyom a fiamat, nem félek. Te megérted őt, és átlátsz rajta annyira, hogy ha kell, tudj neki segíteni.

- Ez nem igaz. NamJoon megfejthetetlen!

- Valóban? - mosolyodott el. Tudtam, mire gondol, elvégre elég sokat beszéltünk négyszemközt a fiáról. De azokra úgymond csalással jöttem rá. Ha nem kapok egy ilyen esélyt, sose tudom meg NamJoon titkát, hogy miért volt olyan, amilyen. Sose láttam volna a dolgok mögé, és hazugságban éltem volna. Olyan, mintha életképtelen lennék. Mások segítségére szorulok, ha elveszek az utamon, mert ha nem jönne senki, akkor lesodródok. - Kérlek, maradj mellette. Te is fontos vagy neki most már. Látom rajta, hogy mindent megtenne érted.

- Mennyit mondtak az orvosok így, gyógyszer nélkül?

- Jóindulattal is csak egy hetet. - nem vártam többet, mégis sokkolt a válasz. Egy hét, és elmegy. NamJoon összetörik, ahogyan én most. Nem tudtam parancsolni a könnyeimnek, utat törtek maguknak, égették a szemem, és áztatták az arcomat. Leszegett fejjel zokogtam némán, a szám elé emelve a kezem, miközben a másikat HyunSuk szorította. - Köszönöm, hogy rá találtál. Ha nem így lenne, rettegnék a haláltól. Te mentettél ki a legnagyobb félelmemből.

- Nem vagyok olyan jó, mint ahogy azt gondolja. - gyilkosnak hittem NamJoon-t. Azt akartam, hogy haljon meg, hogy tűnjön el a föld színéről! Mégis, hogyan maradhatnék vele? Hogy lehetnék én a nő az életében, ha az anyja elmegy, miközben így indultam felé? Sosem fogom megbocsájtani magamnak az előítéletemet. Ez a kép, ahogy HyunSuk előttem fekszik, betegen folyamatosan kísérteni fog, akárhányszor csak boldog akarok lenni NamJoon mellett. Mert egy romlott személy vagyok.