Október 5.

Reggel hiányoltam magam mellől NamJoon-t de tudtam, hogy a ma amint elalszok, mellette fogok kelni. Gyorsan öltöztem fel és reggeliztem meg, hogy minél előbb a suliban lehessek, azonban egy fontos tény kiment a fejemből, ami már a nappaliban megállította az igyekezetemet. Anya, apa, és YoungRa csomagjai.

Apa feltehetően még a szobájában volt, csak anya és a húgom őrizgették egymást a kanapén ücsörögve.

- Érezzétek jól magatokat. - állítottam be, mire anya azonnal felállt, hogy a karjaiba vonjon.

- Te pedig vigyázz magadra. Maradj Rick-el, bárhova mész. Kérlek.

- Nyugi anya, nem lesz semmi baj. - nem fog történni semmi. MinHyun eltűnt a képből, de még ha fel is bukkan, nem hagyom, hogy NamJoon egyedül küzdjön meg vele. Tervezek beszélni MiNo-val, a magánnyomozónkkal, aki apa egyik régi barátja, de nem úgy, hogy ők itthon vannak. Figyelnem kell a diszkrécióra.

- Gyere ide! - kérleltem YoungRa-t, miután anya elengedett. - Nem haragudhatsz rám örökké. - mosolyodtam el. A lány lehorgasztotta a fejét, sóhajtott egyet, majd mint akit kilőttek, a karjaim közé futott. - Az a minimum, hogy hozol nekem valamit. - simogattam meg a fejét, mire ő megrázta a kobakját, és belecsípett az oldalamba.

- Ha jönnél, nem kéne hoznom. Magadra vess.

- Hát ilyen gyorsan felnőnek... - vágtam csípőre a kezem, és egy rosszalló pillantással néztem végig, ahogy felkapja magára a táskáját. Megfordulva szembetaláltam magam apámmal, aki hasonlóképp köszönt el tőlem, akárcsak az anyám. Végignéztem, amint beszállnak a kocsiba, és elhajtanak a birtokról, majd Rick felé vetettem a pillantásom, aki tudta, mit akarok mondani. Rögtön bezárta az ajtót, és már indult is izzítani az autót. Késésben voltam.

------------

- Nem hiszem el ezt a fazont! - kiáltottam fel, idegesen csapkodva az asztalomat.

- Attól, hogy vágódeszkának használod a suli padot nem lesz jobb. - asszisztált YuNa, amitől csak még idegesebb lettem. Nem hiszem el, hogy NamJoon megint nem volt képes betolni ide a képét! Ennyire a szívére vette, amit mondtam neki? De hisz ő is szokott mérgesen olyat mondani, amit később megbán! Ráadásul a telefon száma sincs meg, így nem tudok bocsánatot kérni.

- Kimegyek telefonálni. Ha jön a tanár, fedezz kérlek. - fordultam felé. Néma bólintással jelezte, hogy vette az adást, ám ekkorra én már az ajtón léptem ki, a lánymosdó felé tartva. Benyitottam, és egy elégedett sóhajjal vettem észre, hogy üres a helyiség. Tárcsázni kezdtem Rick-et.

- Kisasszony? Valami baj van?

- Szívességet szeretnék kérni tőled. Menj el Namjoon-ékhoz, és nézd meg, hogy otthon van-e. Ha igen, azt üzenem neki, hogy vonszolja be a seggét a suliba. Ha nem, akkor nyugtasd meg az anyját, hogy én küldtelek, és gyere el onnan. - le kellett volna nyugodnom előtte. Most olyan, mintha erőszakosan parancsolgatnék neki, pedig szépen akartam megkérni.

- Rendben. SMS-ben értesítem, ha elértem valamit. - válaszolta hűvösen, majd bontotta a vonalat. Nagyszerű. Most ő is haragszik rám.

Zsebre dugtam a telefonom, és sietősen az ajtó felé vettem az irányt, hisz meghallottam a csengőt. Túl szép lett volna az a kép, hogy én mindenféle további nélkül bejutok a terembe még a tanár előtt. Mindenképp be kellett jönnie JiSoo-nak, és a haverjainak, hogy az utamba álljanak.

- Jó is, hogy látlak egérke. Mostanában már suttyókkal kavarsz? Mi közöd van neked Kim NamJoon-hoz?

- JiSoo, mi lenne, ha hagynád ezt a gyerekes játékot? Felnőttek vagyunk, nem tudnánk úgy megoldani, ahogy ők szokták? Én balra, te jobbra. Egyébként, ha már itt tartunk, mi közöd van neked az életemhez, és ahhoz, hogy kivel vagyok? - kérdeztem teljes nyugalommal az arcomon. Valójában belül égetett a vágy, hogy végre felpofozzam. Mégse tettem, ehelyett elindultam, és arrébb lökve az egyik lányt a hátuk mögé kerültem.

- Hozzád beszéltem te kurva! - kiáltott fel. Nem hittem volna, hogy tettlegességig fajul a dolog, éppen ezért nem is zavartattam magam az óbégatása miatt. Azonban, mikor megéreztem, hogy marokra fogja a hajam, és hátra rántva a lendületem miatt a falnak csapódok, felment bennem a pumpa. Arcomon ért az ütés, elvégre nem tudtam ilyen gyorsan oldalra kapni a kezem. A felpattogzott csempe éles vége felhasította a bőrömet, én viszont nem foglalkoztam vele. Hagytam, hogy a dühöm ellepje a fejemet.

- JiSoo, hagyd már. Nem akarom, hogy ránk küldje NamJoon-t. - szólalt meg az egyik.

- Kit érdekel? Apám bármit megold, ha az a vad barom a közelünkbe jön. - szívesen visszavágtam volna neki, hogy az én apám pedig a te apádat fogja megoldani, de sosem szerettem azzal dicsekedni, amit más kemény munka árán ért el. Hisz az nem az én érdemem, ezáltal nincs jogom dicsekedni vele. Ökölbe szorítottam a kezem, és kihasználva a figyelmetlenségét felálltam, majd behúztam neki egyet. A két kis pincsi kutyája meglőve álltak az elterült lány mellett, akinek lehet, a kelleténél nagyobbat ütöttem, ugyanis elájult.

- Pont leszarom, hogy ki az apád. Én magam foglak elkaparni, ha még egyszer az utamba állsz. - köptem felé a szavaimat. Tudtam, hogy nem hallja, de a másik két lány igen, és biztos vagyok benne, hogy el fogják neki mondani.

Visszamentem a terembe, és helyet foglaltam. Az egész osztály engem, illetve az arcomat nézte. A tanár nem szólt be a késésem miatt, csak megkérdezte, jól érzem-e magam. Illetve, hogy nem e akarok elmenni esetleg az orvosiba, mert nem mellesleg vérzik az arcom. Elővettem egy zsebkendőt, és megingattam a fejem, miközben letöröltem a vért. YuNa aggódó tekintettel mérte fel a sebet, és húzott elő táskájából egy sebtapaszt, amit az arcomra helyezett. Innentől kezdve csendesen telt a napom, egészen Rick üzenetéig.

,,Senkit sem találtam otthon".

Eléggé váratlanul ért ez az üzenet. Szívem nagy ütemben dobogott, mintha ki akarna szakadni a mellkasomból, gondolataimban több kép is felugrott, hogy mi is történhetett. Az első, és legrosszabb, MinHyun gondolata volt. Ha HyunSuk sincs otthon, az azt jelenti, hogy NamJoon okát látta annak, hogy elvigye onnan. Márpedig ez nem történhet meg csak úgy, kivéve ha a férfi rájuk talált.

Az utolsó két órában nem is tudtam figyeli. Csakis azon járt az agyam, hogyan fogom én megtalálni őket. NamJoon ügyes, biztosan olyan helyre viszi az anyját, ahol ez a szemét nem talál rájuk. De az vajon hol van? Tényleg képes lenne elhagynia várost? Gondolatok százai gyötörtek, és mind csak hozzájárultak a kiborulásomhoz, ami óra végén ütött ki rajtam. Könnyeim záporozni kezdtek, miközben összepakoltam, és kifutottam a parkolóba, Rick-et keresve.

Most először nem hátra, hanem mellé ültem, és ledobtam magam elé a táskámat.

- Mi történt az arcával? Bántotta magát valaki? - vette szemügyre a sebtapaszt, ám én úgy tettem, mintha nem is hallottam volna semmit.

- Keressük meg őket. Meg kell találnunk, lehet, hogy veszélyben vannak! - jelentettem ki, elfordulva a férfi elől. Nem szeretem, ha sírni látnak.

- Nincs rá szükség, Kisasszony. Tudom, hogy hol vannak. - Rick mély hangja megnyugtatott annyira, hogy higgyek neki, és felé fordulva letöröljem a könnyeimet. Elindította a motort, azonban nem mondott semmi egyebet.

- Hova megyünk? - tettem fel a kérdést. Láttam az arcán, hogy fél válaszolni.

- A kórházba.