Október 4.

Nem tudok különbséget tenni a jelenben levő NamJoon, és a múltban élő között. Ahogy a két idősík között sem. Már nem nézem meg fejvesztve a telefonomat, mikor felkelek, mert nem érdekes, milyen nap van ma. Nem számít, hogy hol vagyok, hisz elértem, hogy mind a két NamJoon ugyan úgy nézzen rám. A múltban történtekre tisztán emlékszik ő is, és én is, mégsem tudok egy személyként tekinteni rá. Az, aki megcsókolt, ugyan az lenne, mint aki most halad el mellettem, és ül le a helyére?

Mivel YuNa még nem volt bent, így kihasználtam az alkalmat, miszerint nem hajtotta le a fejét, hanem csak telefonozni kezdett, és mellé ültem. Kicsit sem lepődött meg, mikor rám nézett, még el is mosolyodott.

- Elizabeth.

- Csak Lizzy. - szóltam rá erélyesen. Halkan felnevetett, majd minden figyelmeztetés nélkül az ajkaimra hajolt, egy gyors csókot lopva magának. Szívem hevesebben kezdett dobogni, szabályosan éreztem, ahogy elönti a pír az arcomat. Hirtelen még azt is elfelejtettem, hogy miért ültem ide, az meg már luxus volt, hogy levegőt is kéne vennem.

- Mi az? Még mindig nem szoktad meg? - vonta fel szemöldökét. Mivel nem válaszoltam, így oldalra nyúlva elővette az üvegét, és lassan lecsavarta a kupakot. Mintha minden lelassult volna. Néztem, amint nagy kortyokban nyeli a frissen vett vizét, utána pedig visszacsúsztatja a táskájába. Mégis mi a francot jelenthetett neki az a csók? Komolyan gondolta? Ráadásul már idáig fajul? Te jó ég, ezek szerint járok Kim NamJoonnal! - Baj van? - bár nem kéne, hogy ez gond legyen. Elvégre már nem utálom, és magamnak is bevallottam, hogy kedvelem. De ez azért mégis egy hatalmas lépés, amiről ha nem ülök ide nem is tudtam volna.

- Nincs. Kérdezni akartam valamit.

- Te folyton csak kérdezgetsz. Na halljam. - biccentett felém a fejével. Mosolya cseppet sem volt megszokott. Nyugodt volt, és úgy is nézett rám. Arcán levő gödröcskéi szinte hívogatták a kezem, hogy fogjam közre, és simítsak végig a puha bőrén, mégsem tettem. Inkább beharaptam a számat, és leszegtem a fejem.

- MinHyun nem jelentkezett? - tudtam, hogy erre azonnal reagálni fog. Óvatlanul felpillantottam rá, hogy láthassam az arcát, mikor eljut a tudatáig mit is kérdeztem, és meg kell mondjam, nem kellett sokat várnom. Szerintem ez a név már belé van kódolva. Amint meghallja, elkomorodik, és olyan arcot vág, mint aki képes bármelyik pillanatban asztalt borogatni.

- Nem. Már egy ideje a suliban sem látom. De tudom, hogy követ, ezért továbbra is a hosszított úton megyek haza. - vont vállat. Még mindig felfordul a gyomrom, ha erre gondolok. Ez így nem élet.

- Gondolkodtál azon, amit mondtam?

- Jó reggelt gerlicéim. - toppant elénk YuNa. Arcára hatalmas vigyor ült ki, ahogy felmért minket, milyen közel vagyunk egymáshoz. Azonnal felpattantam onnan, és barátnőm mellé lépve a vállába ütöttem.

- Hülye. - tekintetemmel kikerültem az engem bámuló férfit, és leültem a székre. YuNa is helyet foglalt, de az a perverz mosoly még mindig ott virított az arcán. Ennyit ért az a csók? Mégis mi folyik itt? Eddig még egyszer sem befolyásolta ennyire a múltban történt dolgok a jelent. Akkor most miért?

Meg sem kérdezem, honnan tudja mindezt, hisz a legjobb barátnőm. Bizonyára elmondtam neki már aznap, hogy mi történt. Pedig most jó lenne, ha ő avatna be, mert egyáltalán nem emlékszem. Lehetséges, hogy csak sodródnom kellene az árral, és akkor a múltam be fogja érni ezt a napot, hogy megtudjam?

Ez lehetetlen, elvégre csak szeptemberig van időm. YoungRa akkor halt meg. Aminek az okát még mindig nem tudom, és az, hogy közel kerültem NamJoon-hoz, nem segített. Semmi indíttatást nem látok a részéről, amiért meg akarná ölni. Mi jó származna neki? Hacsak...

NamJoon azt mondta, rossz anyagi helyzetben vannak. Lehetséges lenne, hogy nem saját akaratából ölte meg, hanem valaki sok pénzt ajánlott neki a haláláért? De akkor miért nem egy könnyebb célpontot adtak meg neki? Én itt vagyok közvetlenül mellette, mégsem engem vett célba. Azt nem tudom elhinni, hogy YoungRa lebukott, de én nem.

Még ha így is van... Akkor sem tántorodhatok el. Ha NamJoon mellett maradok, és figyelek rá, talán meg tudom ezt akadályozni. Minden erőmmel ezen kell legyek, nem szabad, hogy elhomályosítsa valami az elmémet, különben lemaradok, és észre se fogom venni a tragédia újbóli bekövetkeztét. Csak mikor már késő lesz.

Az utolsó óránk tesi volt. Sajnos a tanár rossz néven vette, hogy nem tudtam elérni az ötös szintet azon a rohadt gerendán, ezért amíg a fiúk bevitték azt a szertárba, nekem az alatta elterülő szőnyegeket kellett elpakolnom. Mondanom sem kell, hogy ez felért egy büntetéssel, elvégre ez két emberes feladat. Ez a szőnyeg olyan nehéz, mint én négyszer. Ezért is tartott majdnem öt percbe, amíg a szertárig toltam.

Mire beértem az öltözőbe, már senki se volt ott. YuNa-t megértem, mivel sietnie kell haza, a többieknek pedig örülök. Inkább öltözök egyedül, mint társaságban. Ránéztem az órára, és megállapítottam, hogy iparkodnom kell, ha nem akarok még egy fenékbe billentést Rick-től. Ez a pakolás megint elvette a drága időmet, így már most késésben vagyok.

- Kiérve az öltözőből a folyosó felé indultam, nagy léptekkel. Mikor elhaladtam a férfi öltöző előtt, egy kéz nyúlt ki értem, és tapadt rá az arcomra, ezzel lefedve a számat, hogy ne tudjak kiabálni. Berántott a helyiségbe, én pedig már csak annyit láttam, hogy becsukódik előttem az ajtó, azonban azt, hogy ki van mögöttem nem. Kapálózni kezdtem, körmömmel a - minden bizonnyal - férfi kezébe vájtam, aki lehajolt hozzám, és lágy hangon a fülembe suttogott.

- Nyugi, csak én vagyok. - felismertem NamJoon hangját, ezért lenyugodva leengedtem a kezem, és mikor elengedett, zabos tekintettel felé fordultam.

- Ez meg mégis mire volt jó?

- Beszélni akartam veled.

- A ,,Lizzy beszélni szeretnék veled" nem lett volna elég? - vágtam rá. Megingatta a fejét, és felsóhajtva leült az egyik padra. Érződik, hogy ez a férfi öltöző. A dezodor szaga még mindig borzalmas, de legalább volt annyi eszük, hogy az ablakot kinyissák.

- Bocs. Még nem merek olyan nyíltan lófrálni a folyosókon. - keresztbe fontam a karom, és elé lépkedve lenéztem rá. - A reggel feltett kérdésedre, gondolom választ vársz. - folytatta. Kellett pár másodperc, mire leesett, hogy miről beszél. YuNa társaságában már abban a percben elfelejtettem a kérdésemet, és a nap folyamán fel sem merült bennem újból megkérdezni. De mivel NamJoon nem ellenkezik, és kivételesen ő ajánlotta fel, ezért csak csendben bólintottam. - Úgy döntöttem nem viszem oda anyámat.

- Mi? - háborodtam fel. - De miért nem?

- Lizzy..

- Ne keress kifogásokat! - állítottam le. Az, ahogy lehunyta a szemét, és mélyen sóhajtott egyet olyan volt, mint mikor kiskoromban apa nem akart elmondani nekem valamit, és helyette hazudott. Nem tudom, mennyi időt álltam ott némán. Egyszer csak kibukott belőlem az a gondolat, ami a múltkor is. - Miért nem hagyod, hogy segítsek?

Eddig a földet kémlelő tekintetem most NamJoon mélybarna szemébe tévedt. Úgy nézett rám, mint aki patthelyzetben van. Nem akartam ennyire ráförmedni, de nem értem, hogy lehet ennyire makacs. Az anyjáról van szó, nálunk pedig biztonságban lenne.

Nem kellett sokat várnom a válaszára. Megragadta a csuklómat, és aprót rántva rajtam, teljesen magára húzott. Vállára tettem a kezem, hogy tompítsak az esésemen, azonban a lábaim megelőzték a gondolataimat, és feltérdeltek mellé a padra. NamJoon ölében kötöttem ki, a férfi ujjai pedig a derekamon kulcsolódtak össze, ezzel elzárva a menekülésem útját.

- Nem kifogásokat keresek. Miattad nem viszem oda. - kijelentése elég váratlanul ért. Elvettem válláról a kezem, és magam elé húztam. - Nézd, nem tudom, hogy mire készül az az ember. Nem hiszem, hogy ennyitől visszavonulót fújt volna. Fel fog tűnni, hogy ártson nekem. Nem akarom, hogy megint elraboljon, vagy ami rosszabb, hogy bántson.

- Ez, hogy függ össze? - ráztam meg a fejem.

- Ha odaviszem anyámat, egy helyen lesztek. Mind a ketten fontosak vagytok nekem. MinHyun pedig nem hülye. Megtalálná az alkalmat, hogy lecsapjon az egyikőtökre.

- És ezért az a megoldás, hogy továbbra is bujkálsz? - felálltam az öléből, és az ajtóhoz siettem. - NamJoon, én értem, hogy nem tudod, mihez kezdj ezzel a helyzettel, de néha jó lenne, ha leengednéd a makacsságodat, és elfogadnád mások segítségét! - nem néztem rá, csak kifutottam az öltözőből. Úgy rohantam, mintha jönne utánam.

De ő nem jött.