- Mire vársz? - fonta keresztbe mellkasa előtt a karját. - Vetkőzz. - Hangja éles késként hatolt a fülembe, ahogy az agyam felfogta, szinte égetett a gondolat. Azonban valami nem stimmel. Eddig nem volt ennyire akaratos. Mit akar ezzel elérni? Meg akar ijeszteni, hogy visszavonulót fújjak?

- Én... Inkább te csináld. Tudod, még nem vagyok jártas az ilyenekben. - vallom be szégyellősen, és akaratlanul is a mellkasom elé vonom a kezem, hogy megvédjem magam. Felesleges. A póló hamarosan lekerül rólam.

- Készülj fel, mert most az leszel. - válaszolta hidegen. Mintha nem is érdekelné, én mit akarok. Csak azért van itt, hogy a vágyait levezesse rajtam.

Derekamra fogott, hogy megfordítson, ezzel együtt kibillenthessen az egyensúlyomból, és pár lépés után le tudjon lökni az ágyamba. Mellém térdelt, teljesen a rabja voltam, mikor lehajolt hozzám. Orrunk majdnem összeért, én pedig nem tudtam máshova nézni csakis rá. Féltem. A szívem és az agyam is folyamatosan küldték felém az impulzusokat, hogy állítsam le ezt az egészet, mégse tettem. Valami meggátolt. És ez a tudat volt. Ha nem hagyom, hogy ez megtörténjen, NamJoon sohase fog megnyílni nekem. Bár félő, hogy ezek után sem..

Úgy tett, mint aki meg akar csókolni, ezért is nem mozdultam. Azonban ajka nem az enyémet találta meg, hanem oldalra húzódva a nyakamra tévedt. Forró csókja rögtön libabőrt varázsolt remegő testemre, amit amennyire csak lehetett, befeszítettem, hátha így nem érzi meg a félelmem.

Erősen hunytam le a szemem, mikor kezei az oldalamba martak, fogaival pedig finoman megharapta a bőrömet. Biztos vagyok benne, hogy ha így folytatja, akkor meg fogja érezni a szívem heves dobogását, és félreérti. Akarom én ezt? - miért nem tudok válaszolni erre a kérdésre rendesen?

Engem szorító keze egy pillanat alatt csúszott be a pólóm alá, hogy amíg a másikkal megtámasztja magát, azzal kényelmesen fel tudjon simítani a mellemig.

Zihálni kezdtem, ahogy a markába fogta egyik domborulatomat, és masszírozni kezdte. Eddig valahogy nem fogtam fel, mi is történik, de most, ahogy érzem a melltartóm széléről lelógó ujjainak melegét, és azt az érzést, ami egyszerre kellemes és félelmetes, felébresztett. Meg fogja tenni. Le fogunk feküdni.

Oldalra fordítottam a fejem, kezemet pedig az arcomra tettem, hogy eltakarjam előle. A könnyeim záporozni kezdtek lefelé az arcomon, hangot azonban nem adtam ki, helyette beharaptam a számat.

Keze lesiklott a nadrágom széléig, ahol becsúsztatta ujjait alá, és a bugyimra simítva két ujjával kezdett el körözni. Gerincem ívbe akart feszülni, sóhajtani akartam, hogy tehermentesítsem a tüdőmet, ehelyett mindent magamba fojtottam. A ruhák suhogó hangján kívül csend volt a szobában.

Egyik ujja a bugyim alá tévedt, és végighúzta rajtam. Éreztem, hogy nedves vagyok, és minden bizonnyal ez tetszett neki, mivel elmosolyodott. Nem folytatta, elvette onnan a kezét. Ajkát elszakította a nyakamról - ahol szerintem egy kisebb foltot is hagyott-, lágy puszit nyomott a homlokomra, csuklóimat pedig a fejem két oldalára húzva nyomta le a matracba.

- Ne haragudj, hogy idáig mentem. Csak egy kicsit meg akartalak büntetni, amiért hazudozol. - felelte halkan, sokkal nyugodtabban, mint amilyen eddig volt. Ujjával letörölte a még szemem sarkában árválkodó könnycseppemet, de utána ugyan úgy visszahelyezte a csuklómra, ezzel fogva tartva. - Nem tudom, mit akarsz azzal, hogy betegesen közeledni próbálsz felém, de mint ahogy már mondtam, jobban tennéd, ha elkerülnél. Veszélyes vagyok rád.

- Nem érdekel. - vágtam vissza. Hangomra én sem ismertem rá, mikor meghallottam. Remegett, bizonytalan volt, és megtört. Mintha kiszakadtam volna a testemből, és úgy hallanám magam.

NamJoon sóhajtott egyet, tekintetével továbbra is sakkban tartva.

- Látom rajtad, hogy félsz. Mi értelme ennek? - kérdezte. - Mi okból akarsz magadnak rosszat?

- Ezt... Nem mondhatom el. - szükségem van rád, hogy ne kelljen újra átélnem egy szerettem halálát. Bárcsak elmondhatnám!

- Lizzy. Ugye nem az a férfi áll a dolog mögött, aki elrabolt? - arca döbbentté vált, ahogy az enyém is. Nem gondoltam volna, hogy ezzel hozza majd összefüggésbe. - Felkeresett? Lefizetett? Vagy megfenyegetett, hogy ha nem teszed ezt meg, akkor bántani fog?

- Nem... - ingattam meg fejem lehunyt szemekkel.

- Akkor miért csinálod?! - ordított rám. Éles és hangos hangjától összerezzentem alatta, és próbáltam nem átadni magam a még mindig rajtam úrrá levő pánikomon. A zokogás folyamatosan fojtogatta a torkomat, én mégis lenyeltem, mert nem akarok még gyengébbnek látszani előtte. Már így is megaláztam magam az ő, illetve a saját szememben.

- Nem tudom, hogyan vegyelek rá, hogy nyílj meg nekem. - kezdjük egy kis őszinteséggel. Hátha az bejön neki, és elhiszi. - Szeretnék segíteni, mert látom, hogy szenvedsz, és menekülsz, de te baszol rám.

- Kértem én a segítséged?

- Nem. - vágtam rá durcásan. - De én akkor is segíteni akarok. - nem mondott semmit, csak sóhajtott egyet. Elengedett, és leült az ágy szélére. Nagy nehezen felültem, és mellé telepedtem. Vártam, hogy mondjon valamit, és ne nekem kelljen, mert most nem tudnék mit kitalálni.

- Nem értem a miértjeidet.

- Nem is kell. Csak el kéne fogadnod. NamJoon, nem kell azért elmenned egy másik városba, hogy segítséget kérj. Apámnak vannak kapcsolatai a rendőrségen, akár magánnyomozóval is ki tudja deríteni annak a férfinek a hollétét, és találni valami bizonyítékot arra, hogy üldöz titeket. Illetve... Az édesanyádat. - helyesbítettem. - Megértem, hogy fura neked, mert eddig senki se segített, de.. Én mégis szeretnék. - talán azért is, mert valamit valamiért. Én segítek nekik megszabadulni a zaklatótól, ő pedig a tudta nélkül segít nekem megmenteni a húgomat. Korrekt.

- Tegyük fel, hogy elhiszem azt a részét, hogy nincs ezzel semmilyen hátsó szándékod. - kezdett bele, sejtelmes hangon. Oldalra nyúlva felkapcsoltam az ágyam melletti kis lámpát, hogy ne a sötétben kelljen egymás tekintetét keresgélnünk, hanem legalább a másik arcát lássuk. - De ettől függetlenül nem bízok benned. - ez kölcsönös. - Ezért egyezzünk meg. Válaszolsz egy kérdésemre, és én is a tiédre. - emelte fel ujját, szemléltetésképp.

- Rendben. - egyeztem bele rögtön. Kicsit úgy érzem magam, mint a kibéküléshez készülődő, duzzogó óvodások.

- Ki az apád? - bökte ki egy másodpercnyi hezitálás után. Ajkam megremegett, mikor meghallottam az apámat, kezeim megfeszültek, ujjaimat egymásba gabalyítva szorongatni kezdtem őket. Kiszáradt számat halványan megnyaltam, hogy ne vegye észre a zavaromat, majd inkább felálltam, és mellkasom előtt keresztezve a kezem járkálni kezdtem.

- Miért ezt akarod tudni? - kérdeztem neki háttal. Éreztem magamon a tekintetét, ami most sokkal veszélyesebben hatott rám. Rick nincs itt, egyedül vagyok NamJoonnal egy zárt szobában. Nem fog semmit csinálni, mégis félek tőle. Félek ettől a helyzettől.

- Mert úgy tűnik, ez egy meghatározó titok az életedben. És van egy olyan érzésem, hogy Rickre is ezért van szükséged. - megfordultam, de nem NamJoon-t néztem, hanem az ágyon pihentetett tenyerét. Ujjával lassan és ráérősen dobolt, várt a válaszomra, és tudom, hogy tekintete megtelt kíváncsi fénnyel. Látva, hogy nem fogok válaszolni, folytatta. - Azt kérted, nyíljak meg neked. De ez kölcsönös, Elizabeth. Mind a kettőnknek olyan titka van a háta mögött, amit nem szívesen árulna el senkinek biztosíték hiányában.

Igaza van. Nem várhatok el semmit úgy, hogy én ne tennék bele semmit. De mi történne, ha megtudná? Az a NamJoon, aki megölte YoungRa-t, vajon tudta, ki az apám? Azért tette? Vagy teljesen más ok miatt? Annyi még mindig a kérdés, az idő pedig rohamosan fogy. Muszáj vagyok belemenni a játékba.

A szemközti falon levő polchoz léptem, hogy levegyek egy fakeretes képet. Az egyetlen olyan kép, amin a családom van. Anya, apa, YoungRa, és én. Tudtam, hogy fel fogja ismerni, elvégre apa arcát még az út szélén járó hajléktalan is megismerné. Éppen ezért, némán adtam át a férfi kezébe, én pedig - miközben kémlelte az apámat-, végig az arcát figyeltem.

Hibákért elnézést 💕