- YuNa! - fordultam barátnőmhöz. Kissé megszeppent, amiért úgy ráordítottam, de nem tudtam uralkodni az indulataimon. - Tudsz valamit NamJoonról? Mi van vele?

- Miért kéne bármit is tudnom róla? - kérdezett vissza értetlen tekintettel.

- Azt hallottam, el akarja hagyni a sulit. - kezdtem bele a sztorizgatásba. Figyeltem rá, hogy ne mondjak konkrét dolgokat, csak feltételezéseket. Pletykákat.

- Lehet. - vont vállat. - Meg is érteném. De ha kíváncsi vagy rá, akkor szerintem a tanárokat kérdezd inkább meg.

- Igazad van! - csillantak fel szemeim. Úgy álltam fel, hogy a székem nagyot csattanva vágódott hátra, ám én nem foglalkozva ezzel, kiszaladtam a teremből. Ki tudná jobban a diákok hollétét, ha nem az igazgató?

Felcsörtettem még egy emeletet, és bekopogtam az irodába. Meg se vártam, hogy behívjanak, elvégre hamarosan vége a szünetnek, és először amúgy is csak a titkárnői irodába kerülök. Ahol a nő hatalmas mosollyal az arcán fogad.

- Segíthetek?

- Igen. - válaszolom. - Az igazgatóval szeretnék beszélni. - bár most, hogy jobban meggondolom lehet vele többre mennék.

- Az igazgató úrnál jelenleg vannak, de hamarosan tud majd fogadni. Addig kérlek kint várakozz. - meghajoltam, majd visszamentem a folyosóra. Persze, hogy most vannak bent. Nyilván egy felbőszült szülő, aki a kölyke helyében akar eljárni.

A folyosó egyik végéből a másikba sétáltam, tudatlanul, mivel a telefonomat a padban hagytam. Fogalmam sem volt, mennyi lehet az idő, de az leesett, hogy hamarosan, most már tényleg csak másodperceken múlik a becsöngetés. A diákok elvonultak a tantermükbe, néhol már a tanár is bent volt. Csak én járkálok idegesen, és várom, hogy bejussak.

Végre nyílik az ajtó, én pedig sietős léptekkel odamegyek. Amint megpillantom, hogy ki is jött ki rajta, lábaim a földbe gyökereznek. NamJoon izmai megfeszülnek, mikor jobbra nézve észrevesz. Kissé összegyűri a papírt, amit szorongat, de nem szól semmit.

- Mi.. Mi az a kezedben, NamJoon? - kérlek. Kérlek mondd, hogy nem az, amire gondolok.

- A kiiratkozáshoz szükséges papírjaim. - lengeti meg előttem. Lehunyom a szemem, és összepréselem ajkaimat, nehogy elszóljam magam. Könyörgő szemekkel nézek ismét fel rá, amit ú úgy hárít, ahogy csak tud.

- Nem lehetne, hogy maradsz?

- Lizzy, ezt már eldöntöttem. Hidd el, nem fogok nagy űrt hagyni benned, miután elmentem. Max annyit veszel észre, hogy újra normálissá vált az életed. - a nagy lószart! Amint elmegy, minden darabokra fog hullani körülöttem. Már látom is magam előtt, ahogy a nő elkönyveli a bukásomat, visszavisz a múltamba, és nekem ismét azzal kell szembesülnöm, hogy YoungRa meghal, őt pedig lecsukják. Ezen nem változtat a tény, hogy másik városba költözik. Nem engedhetem el!

NamJoon elfordul tőlem, és a lépcső felé lép egyet. Ha abban a pillanatban nem szólalt volna meg a csengő, lehet, hogy nem lépek. Felé indulva nagyot kiáltottam, és hátulról átölelve lefogtam a kezeit. Megállt, hisz teljesen ráfeszültem. Fejem a hátának döntöttem, és úgy kapaszkodtam bele, mintha az életem múlna rajta. Jobb is lenne az a helyzet. Mivel nem az én életem, hanem egy nálam sokkal fontosabb személyé múlik azon, amit most elérek nála.

- Kérlek, ne menj.

- Mondj egy olyan okot, amiért meg kellene gondolnom magam. - válaszolta hűvösen. Ő már eldöntötte, hogy nem tudnék ilyet mondani, és készen állna távozni.

- Azért, mert.. - kezdtem bele. Ha lehet még jobban megszorítottam, nehogy eszébe jusson megmozdulni. Örülök, hogy nem lát, mert ami most a fejemben kavarog, azok a gondolatok nem normálisak. Olyat készülök hazudni, amit lehet még én is meg fogok bánni. De mit tehetnék? Mivel tudnám elérni, hogy velem maradjon? - Mert.. - ha nem mondom ki, elmegy, és soha nem fogok a nyomára bukkanni. Elviszi azt az idióta pasit is, és folytatódik a menekülése, amíg a rendőrök nem segítenek elkapni. De az vajon meddig fog tartani? Miért ilyen bonyolult ez a dolog? Csak mond ki, hazudj neki, és legyél egy kicsit önző! - Mert kedvellek. És nem akarom, hogy elhagyj.

Éreztem, ahogy felsóhajt, majd reszketegen kifújja a levegőt. Megfogta a kezem, és szétfeszítette, de nem engedett el, ezért nem is mondtam semmit. Megfordult, és a vállamra tette nagy tenyereit, hogy kissé lehajolva, átható tekintettel nézzen rám. Egészen a lelkemig hatolva.

- Nem hiszem neked.

- Mivel tudnám bebizonyítani? Tényleg kedvellek. - mondtam ki még egyszer, hogy nyomatékosítsam.

- Valóban? - bólintottam egyet. Szemeiben valami ördögi fény csillant meg, amitől kirázott a hideg. A fülemhez hajolva azon a mély hangján kezdett el suttogni, amitől megrogy a térdem. - Akkor töltsd velem az éjszakát. - elhúzódott tőlem, és el is engedett. - Akkor hinni fogok neked.

Nem tudtam mit mondani erre. Még a szám is tátva maradt. Egy pillanatra megfordult a fejemben, vajon megéri-e ez az áldozat azt, amiért küzdök, de a testvér felszólalt, hogy ,,még szép, hogy megéri". És igaza van. YoungRa élete a tét. Bármit megtennék. NamJoon feladva a játékot megint megfordult, és már el is indult lefelé a lépcsőn, mikor utána lépve megszólítottam.

- Rendben. Egykor várlak a kapunál. Rick majd hazavisz minket. - tudtam, hogy tudja, kiről beszélek. Nem mondott semmit, csak megindult, és eltűnt a lépcsőfordulóban. Én pedig sietősen kezdtem el loholni a terembe, ahol a tanár szúrós tekintettel nézett rám, a késésem miatt. - Elnézést. Az igazgatói irodában voltam. - ez valahogy mindig kibúvó a késés alól. Még csak utána sem járnak, hanem elfogadják, és a helyemre küldenek.

Amint leültem a helyemre, realizálódott bennem, mit is tettem. Komolyan le fogok feküdni Kim NamJoonnal?! Még a gondolattól is megremeg a gyomrom, és nem tudom, hogy a félelemtől, vagy a kíváncsiságtól. Bevallom, tényleg megkedveltem, de nem annyira, hogy rögtön belecsapjak a lecsóba vele. Ráadásul tudom, hogy még mindig tartogat magában pár keserű titkot, amiért nem is hibáztatom, de addig nem akarok komolyabban semmit tőle, amíg azokat ki nem derítem.

Azonban, ezzel elkéstem. Ma végérvényesen is szűztelenítve leszek.

- Jól vagy? Nagyon elsápadtál. - fog vállamra YuNa, mire hevesen bólogatni kezdek. Nem hiszem, hogy most képes lennék beszélni vele. Vagy akár megszólalni, ha a tanár felszólít. Még csak időm sincs végiggondolni a helyzetemet, elvégre mi visszük haza. Az én szobámba, ahol... Meg fog történni. NamJoon bármeddig elmenne azért, hogy megtudja, amit akar. De vajon egy nő esetében is? Képes lenne csak azért ezt megtenni, hogy elmondjam neki az okomat? Hát azt lesheti! Amúgy is hülyének nézne, ha beavatnám az eddigi dolgokba. Lehet csak sodródnom kellene az árral, és hagynom, hogy megtörténjen.

-----------

- Hello Rick. Emlékszel még NamJoon-ra? - biccentek fejemmel az épp mellém ülő férfire. Rick csak bólint egyet. - Ma nálam marad, hogy meg tudjuk beszélni a házinkat. Remélem ne gond.

- Dehogy. - feleli. NamJoon semmit se mond, csak beköti magát, és elfordítva a fejét, kifelé tekintget. Egyáltalán nem úgy viselkedik, mint aki kellemetlenül érzi magát a szituáció miatt. Nem úgy, mint én. A körmöm mellett már véresre kapartam a bőrömet, ráadásul a fejem már fáj a sok gondolattól, ami az eszembe jutott. Ezt nem így szokás. Azok szoktak lefeküdni, akik örömüket lelik ebben, vagy a párok, akik szeretik egymást. Bár jelen esetben én most ezzel bizonyítok neki, hogy tényleg kedvelem. De kell ekkora áldozat? Nem lenne elég, hogy megcsókolom? Sokkal jobban örülnék most annak.

Otthon előre mentem, hogy meg tudjam mutatnia házat NamJoonnak. Mind a ketten tudtuk, miért kell ez a sok szarozás: Rick addig nem fog leakadni rólam, amíg el nem tűntem a szobám mélyében. Éppen ezért el kellett játszanunk, hogy NamJoon tényleg a házi miatt van itt, mint vendég, akinek most megmutatom a helyet, ahol élek. Nem volt ellenére, egy-egy szobánál még fel is fedeztem, hogy érdekli, de igyekezett kifejezéstelen arcot vágni. Direkt a szobámat hagytam utoljára. Megköszöntem Rick-nek, hogy mint mindig, most is kitartóan követett mindenhova, és javasoltam neki, hogy menjen és pihenjen le, mert van, aki vigyázzon rám. Bár nem tetszett neki az ötlet, pozitívan fogadtam, hogy tényleg elindult a szobája felé. Nagyon helyes. Belehalnék a szégyenbe, ha véletlenül meghallana. Bár ki tudja, mik fognak történni.

NamJoon után becsuktam az ajtót, és a kulcsra fogtam. Ha ezt most elfordítom, akkor aláírom a végrendeletemet. Mindenkinek ekkora dilemma az első együttlét egy pasival? Nyilván nem, mert mások azzal fekszenek le, akivel akarnak, és nem kényszerből. Csúf játékot űz velem az élet, de megértem, elvégre egy olyat akarok, ami nem természetes. Megmenteni egy embert, akinek meg kellene halnia a sors szerint. És ezért nekem kell nagy árat fizetnem.

- Szép ez a szoba. - jelenti ki. Mindent alaposan végignéz, amit én csak azért látok, mert a vállam felett óvatosan rápillantottam. Lassan elfordítom a kulcsot, nehogy meghallja, de ezzel egy időben elhúzza a függönyömet, amitől a szobára kellemes sötétség telepszik. Nem olyan, hogy ne lássak, de idő kell, mire kirajzolódnak a körvonalak. NamJoon alakját azonban nagyon is jól látom, amint elém áll, és csípőre teszi a kezét. - Mire vársz? - fonta keresztbe mellkasa előtt a karját. - Vetkőzz.