Április 28.

- Mindenkinek sok szerencsét kívánok. Győzzön a legjobb osztály! - nyitotta meg a napot az igazgatónő. Amíg ő feltartotta a népet, addig a tanárok berendezték a termeket. A miénkben például egymásra rakták a padokat, hogy kevés helyet foglaljanak, és elférjenek a páronkénti festővásznak. Életemben nem fogtam olyan ecsetet, amivel képet kell festeni, úgyhogy ez számomra külön élvezet volt.

Rick rettenetesen aggódott, hogy történik velem valami, ezért kikönyörögte a jelenlétét. Úgy fog vigyázni rám, hogy én ne vegyem őt észre, különben kitessékelem a kocsiba, és ott kel megvárnia, amíg nem végzünk. Az eredményezés, mivel ma péntek van délután lesz. Eddig mindig vártak vele egy napot, hogy a szobrok ki tudjanak száradni, és az elmaradt diákok aznap még tudjanak mit javítgatni a művükön, azonban, mivel most így jött ki, ezt határozták el a tanárok.

YuNa rögtön elfoglalta a legutolsó helyet, így mellé léptem, és azt néztem, mit csinál. A festőpalettára kinyomott minden színből, majd felvette a legvékonyabb ecsetet, és felém fordult.

- Hogy festek? - kérdezte, rettentő poénosan. Még ki se tudta mondani, már elnevette magát, amitől nekem is kacagnom kellett.

- Már csak az a buci sapka kéne, és igazi művész lennél. - mutattam a fejemre, és rajzoltam körbe, mire is gondolok. - Én mit fogok így csinálni? - tettem csípőre a kezem. Nem akarok csak bambulni, mint egy hal, miközben YuNa dogozik.

- Mondjuk hozhatsz ebbe vizet. És addig találd ki, hogy mi az istent fessek. - kezembe nyomott egy műanyag, kör alakú tartót. Bólintva egyet felé kiindultam a mosdóba, de ahelyett, hogy bementem volna, inkább megálltam az ajtó előtt. A három grácia is pont most jött rá, hogy szükségük lenne a mellékhelyiségre, én pedig nem akarom hallgatni JiSoo hülyeségeit. Ma legalábbis kevésbé van kedvem visszaszólni neki, mint máskor.

Éppen ezért elbújtam az egyik üres teremben, és ott vártam meg, hogy kijöjjenek. Öntöttem vizet a tálkába, majd elindultam kifelé, ám az ajtóból kilépve beleütköztem valakibe, akit egyből leöntöttem. Még szerencse, hogy ebbe a tartóba kevés víz fér.

- Ne haragudj. Nem láttalak. - néztem NamJoon-ra. Kezei tele voltak mindenféle limlommal, mintha most jött volna a bolhapiacról. - Mit csinálsz? - biccentettem a holmik felé.

- Segítek a tanároknak.

- Az miatt, mert nincs párod?

- Azért, mert nincs kedvem ilyenekkel szórakozni. Számomra ez nem kikapcsolódás, csak nyűg. - mondata végére ismét megjelent hangjában az az enyhe gúny, ami az előző alkalommal is. Tekintete haragossá vált, lépteit pedig még szaporábban vette, hogy előbb elkerülhesse a közelségemet. Mi ütött belé?

Kezemben az újratöltött műanyaggal mentem be a terembe. YuNa a fehér vászon előtt ült és a telefonjával babrált.

- Erdő. - álltam mellé, és tettem le a tartót. YuNa értetlen tekintettel nézett fel rám. - Erdőt fess. A közepén egy nagy piros levelű fával.

- Miért pont azt?

- Mert ez jelképezi az egyediséget. Mindenki az erdő akar lenni, a szép zöld lombos fákkal, azonban van egy olyan, aki felvállalja magát és büszke a másságára. - még magam sem értettem, honnan jutottak ilyen badarságok az eszembe. YuNa meghökkent fejjel nézett rám, majd pár másodperc múlva széles mosolyra húzta ajkait, és bólintott.

- Ez olyan, mintha te lennél az a valaki.

- Most kötözködsz? - nevettem fel, és ütöttem meg lágyan a vállát. Én cseppet sem vagyok ilyen. Nem vagyok büszke arra, hogy kilógok a hajam miatt a tömegből. De nem fogok azért beállni a sorba, hogy többen elfogadjanak. Akinek nem tetszek így, annak nem kell rám néznie.

YuNa nekilátott a képnek, én pedig minden percben azt figyeltem, hol tudnék neki segíteni. Kicseréltem a vizet, és mikor már nagyon összekeveredtek a színek, a palettát is elvittem lemosni. Rick tényleg kitett magáért, egyszer sem láttam, még csak az árnyékát sem. Frusztrált a gondolat, hogy itt van, de mégis szabadnak éreztem magam.

----------

A kép szépen lassan teljesen elkészült. Igaz, hogy YuNa kemény három órát vesződött vele, de azt kell mondjam, megérte. Fáj a szívem, ha arra gondolok, hogy valaki tönkre fogja tenni. De meg kell történnie ahhoz, hogy kideríthessem az igazságot.

- Most szóltak a konyháról, hogy aki készen van, lemehet csemegézni az ebédlőbe. - jött be a tanárunk. A jó hír hallatán sokak szeme felcsillant, szinte ki is ürült az egész terem. Csak mi ketten maradtunk, amíg YuNa elsimítja az utolsó vonásokat.

- Gondolom kaja után fognak végigmenni a termeken, és pontozni. Addig is ennem kell valamit. - tette le a kezében levő ecsetet. Mégis, hogy tudta úgy megúszni ezt az egészet, hogy még a keze sem lett festékes?

Elindultunk az ebédlő felé, ahol csalódva vettük észre, hogy minden hely foglalt. Vettünk pár szendvicset, és két szelet sütit a tálcánkra, és kiültünk a lépcsőre. Kellemes idő volt ahhoz képest, hogy esteledik, és hidegnek kellene lennie. Sokkal jobb volt kint enni a friss levegőn, mint bent a tömegben.

- Jajj basszus! - szólaltam fel, és tettem YuNa ölébe a megmaradt ételeket. - Fent hagytam a telefonomat. Mindjárt jövök.

- Siess, különben a te részedet is megeszem! - integetett gonosz vigyorral az arcán. A telefonom történetesen a farzsebemben volt, de valamit ki kellett, hogy találjak. Lehet, már el is késtem mert ott kellett volna megvárnom az elkövetőt. Ezzel a gondolattal szaladtam fel az osztályterem folyosójáig, ahol megláttam JiSooékat. A lány hangosan nevetve mesélt valamit a többieknek, miközben kiléptek a helyiségből, és felém indultak.

Átmentem a folyosó másik oldalára, hogy ne legyek nekik útban, de azt már nem tudtam elkerülni, hogy ne vegyenek észre.

- Négy nap szünet? Ugyan, az én orvosom akár egy hónapra is kiír. Ez az egész akkora baromság.

- Így van. - helyeselt YuMi. - Ráadásul milyen felelőtlen a tanároktól hogy felügyelet nélkül hagyják a diákok munkáit. Mekkora tragédia lenne, ha az egyikkel történne valami. - nevetett fel egyszerre mind a három. Hallottam, amint leindulnak a lépcsőn, ami nekem elég volt ahhoz, hogy tovább menjek. Ha még egy szót szóltak volna, tuti nekimegyek az egyiknek, mert így már teljesen összeállt a kép.

NamJoon egy ronggyal a kezében törölgette a képünk alatt szétfolyt vizes festék maradványait. A vásznon nem látszott semmi, csak a színek kavalkádja. Odaálltam a férfi elé, aki felnézett rám, de nem szólt semmit. Pont, mint akkor. Helyette inkább folytatta a takarítást, mintha itt se lennék.

Miért nem mondasz semmit NamJoon? Miért tűrted el, hogy megvádoljalak valami olyanban, amit nem is te követtél el? Az a tekintet, amivel rám nézett, még gyerek volt, de a férfi, aki most segíteni akar, már igazi felnőtt. Ez a kettősség nem fér össze, és mégis itt van előttem.

- Mi történt? - kérdeztem rá. Az ő szájából akartam hallani. Megvonta a vállát, és felállva letörölgette a kezére tapadt festéket. - Tudom, hogy nem te voltál. - jelentettem ki, ami igencsak meglepte. Szemei elkerekedtek, életemben először, őszinte érzelmet láttam az arcára vetülni.

- Későn értem ide. Hallottam, ahogy a képről beszélnek, de mire beléptem a terembe, már leöntötték. - akkor ezért volt az összetört szobrunk előtt. JiSoo szétverte a munkánkat, NamJoon pedig próbálta feltakarítani, mire jöttem én, és mindent elrontottam. Ha akkor megkérdezem, mi történt, vajon ugyan így hallgatott volna?

- Semmi gond. - válaszoltam neki úgy, mintha bocsánatot kért volna. - YuNa kapni fog egy enyhe szívinfarktust, de legalább.. - már nem nézek rád olyan szemmel, mint eddig. Valahogy most sokkal emberibbnek látom őt. - Mindegy. Már nincs mit tenni.

- Már hogyne lenne? - hallottam meg magam mögött egy ismerős hangot. Rick büszke testtartással lépett be a terembe, és haladt el mellettünk, egy új vászonért. - Kérem bízza rám, kisasszony.

- Rád? - fontam keresztbe karjaimat.

- Meg fog lepődni. De kérem, őrködjön kint, amíg végzek, nehogy lebukjanak a csalásunk miatt. - kacsintva egyet felém az ajtó irányába intett. NamJoon némán tette, amire kérte, így én is kimentem, és bezártam az ajtót. Kettesben maradtunk az üres folyosón.