Szeptember 26.

Vajon hihetek NamJoonnak? Az, hogy ilyen fáradt, tényleg a munkája miatt van? Nem néztem volna ki belőle, hogy éjszaka dolgozik. Ki tudja, milyen anyagi háttérrel rendelkezik. Azt hiszem, kissé előítéletes voltam eddig vele. Mostantól igyekszem majd annak hinni, amit kiderítek, és nem csak annak, amit látok, vagy hallok.

Bűntudatom volt miatta. Ha csak egy pillanatra is, de megfordult a fejemben, vajon miket csinálhat az éjszaka közepén, ha ilyen fáradt tőle. Minden eszembe jutott, csak a munka nem. Leginkább a lányok szórakoztatása, valamint a gengszterkedés. De most, hogy tudom az okát, a mellkasom összeszorul, ahányszor csak rágondolok. Miért vagyok ilyen előítéletes? YuNa-nak igaza volt, mikor még régebben azt mondta, hogy az ilyenekből, mint én a legrosszabb anyósok válnak. Csak zsörtölődni fogok olyan dolgokon, amik nem is úgy vannak, mint ahogyan én azt képzelem.

Azonban nem siklok el a tény felett, hogy ez a férfi ölte meg a húgomat. Ott nincs mit félreértenem, elvégre a rendőrség megtalálta azt a fegyvert, ami pontosan illik a golyó kaliberéhez. Ha nem ő volt, miért lett volna nála pont az a fegyver? Nos, nyilván ezért vagyok itt én. Rá kell jönnöm, miért akarta célba venni. Megtudta, hogy ki ő? Vagy más oka is volt? Nem hiszem, hogy ismernék egymást, és a hátam mögött találkozgatnának, így kénytelen vagyok várni, és figyelni.

Otthon elővettem egy könyvet, és olvasni kezdtem, azonban nem jutottam el még a feléig se, mikor letettem, és nagy mosollyal az arcomon, kimentem a folyosóra. Rick természetesen a szobám előtt szobrozott, nem engedve a védelmemen.

- Nyugodtan elmehetsz. Itthon nem tör rám senki.

- Nem tudhatja, mikor lesz rám szüksége. - válaszolta gépiesen.

- Rick, nem akarlak megbántani, de ha elesek a zuhanyzóban nem téged foglak behívni, hogy segíts. - ezt a kijelentésemet már nem bírta ki azzal a fapofával, ami most magára erőltetett. Belőle is kiszakadt a nevetés, ahogy elképzeltük a jelenetet. Bármennyire is fáj ezt kijelentenem, nagyon viccesen tudok néha esni.

Hátat fordítva neki elindultam YoungRa szobája felé, ahonnan az édes hangokat hallom. Imádom, mikor ritka pillanataiban itthon gyakorol a hegedűjén. Olyan szép dallamokat képes előcsalni abból a hangszerből, ami az én kezem alatt sír, hogy az felfoghatatlan számomra. Ez az igazi tehetség, amit meg kell védeni. Mindegy, mit kell majd tennem, elérem, hogy ne haljon meg. Fegyverszünetet kötök a saját makacsságommal, és elérem NamJoon-nál, hogy lemondjon a gyilkosságról. De sietnem kell, mivel a nyári szünet alatt tehetetlen leszek. Addig kell elérnem nála valamit, amíg a suliban vagyunk.

KungSoo félreértette a helyzetemet, mikor meglátta, hogy a szoba felé haladok. Nagy mosollyal az arcán nyitott be a húgomhoz, mire ő ijedten felénk fordult. Soha nem zavartam eddig meg a gyakorlásban, és most se akartam, csak kicsit hallgatni, ahogy önfeledten játszik egy ismerős dallamot. De most, hogy így alakult, biccentettem a férfi felé, és bementem a szobába.

- Ne haragudj. Csak tetszett ez a szám. - mutattam a hegedűre. YoungRa szemei felcsillantak, és visszahelyezte álla alá a hangszert.

- Az a címe, hogy ,,Devil's trill sonata". Elvileg úgy született a dal, hogy a zeneszerző álmában megjelent az ördög, aki eljátszotta ezt neki. Mikor felébredt, megpróbálta leírni, leutánozni, de azt nyilatkozta, hogy utol sem éri ez a változat azt, amit az ördög alkotott.

- Azért ilyen nyomasztó. - tettem hozzá, mire YoungRa bólintott egyet.

- Nyomasztó, de egyben zseniális. - tette hozzá, majd lehunyta a szemét, és elölről kezdte a dalt. Leültem az ágyára, és onnan hallgattam, ahogy a kottára se nézve, hallás alapján játszik.

-----------------------

Április 26.

- De jó, hogy itt vagy! - öleltem át YuNa-t, mikor megláttam, hogy a suliban van.

- Miért ne lennék itt?

- Csak rosszat álmodtam. Lebetegedtél, nekem pedig itt kellett sínylődnöm egyedül három borzalmas napot. - kezem a homlokom elé tettem, hogy eljátszhassam a hattyú halálát. Tudtam, hogy tetszeni fog neki, elvégre hangosan felnevetett az alakításomon, ami engem is jobb kedvre derített.

- Tudom, hogy nem szoktunk, de ma lenézhetnénk az ebédlőbe. - kezdett bele egy teljesen más témába. - Makaróni lesz a kaja.

- Miért vagy oda azért a kajáért? - vontam vállat. Nem nagy szám, én sokkal jobban szeretem a currys rament, YuNa viszont az ilyen egyszerű dolgokat is képes úgy enni, mintha arany lenne.

- Mert anya nem csinál. - válaszolta egyszerűen.

- Mehetnénk, ha lenne jegyünk. - több iskolában is elterjedt már az elektromos kártya, ami annyit tesz, hogy csakis akkor kapsz ételt, ha azt felmutatod az ablakon levő gépnek, és az jelez a konyhás nőnek, hogy te valóban ebédelhetsz ott, mert fizeted az árát. Mi azonban sosem voltunk menzások, így ez számunkra lehetetlen. Bár elnézve YuNa fejét, erre is kitalált valamit.

- Vannak kapcsolataim. - kacsintott felém. Benyúlt a zsebébe, és előhúzott két ebédjegyet, amit azonnal kikaptam a kezéből, és úgy méregettem, mint valami csodát.

- Ezt meg, hogy?

- Megkértem két szimpatikus kilencedikest, hogy hitessék el a drága stúdiós pasival, hogy elhagyták a jegyüket. Persze voltak olyan esetlenek, hogy a pacák azonnal elhitte, és nyomtatott nekik még egyet.

- Kihalok rajtad. - bokszoltam barátian vállon. Így már várom a nap végét, mikor elmehetünk kajálni. Az a tíz perc szünet pont elég lesz erre.

NamJoon ma is sebekkel tarkítva tért be, de legalább időben. Ezek megint csak frissek voltak, elvégre tegnap még a régieket testközelből is láthattam. Ami viszont a legjobban zavart, az a szeme volt. A szivárványhártya mellett egy vörös folt éktelenkedett, mintha be lenne neki vérezve. Mégis hova jár dolgozni? Arra a környékre, ahol a múltkor verekedett?

Az órák iszonyat lassan teltek, de megérte várni. Élvezettel néztem, amint YuNa kicsöngetés után megragadja a kezem, és maga után rágatva átszalad az ebédlőbe, hogy első kézből kaphasson a meleg ételből. Én nem tudtam ennek annyira örülni, számomra anyám főztjénél nincsen finomabb, de így legalább nem kell otthon Ricknek az ebédkészítéssel vesződnie.

YuNa kiállt a sorból, hogy megvárjon, amíg n is kikapom a kajámat, azonban amint megfordult, az egyik férfi utat törve a többieken - akik mellesleg a sorban álltak - nekiment a barátnőmnek. A lány kezében levő tálca mind a ruhájára borult, a tányérok hangosan törtek össze a földön, ezzel az egész helyiséget elnémítva. Mindenki minket nézett, mégis mi a fene történhetett. Csak egy valaki nem volt csendben. Az a férfi, aki megúszta az egészet.

- Mégis hova nézel? Nem látod, hogy jövök?

- Már megbocsáss, de te mentél neki. - válaszoltam a megszeppent YuNa helyett.

- Te csak ne szólj ebbe bele. Ha a barátnőd olyan vak, hogy nem vesz észre, akkor megérdemli ami történt!

- Oh, igazán?- mosolyodtam el, amitől talán még idegesebb lett. - Hát képzeld - kezdtem neki a mondandómnak, de közben eszembe jutott egy sokkal jobb dolog. Az alázásra csak alázással lehet válaszolni. Ez a sulis törvény.

Elindultam felé, és úgy tettem, mint aki megbotlott a saját lábában. Természetesen nem estem el, csak térdre ereszkedtem. A kezemet magam elé lendítette, hogy fel tudjam fogni az esésemet, ezáltal eldobtam magamtól a tálcát, aminek a tartalma a férfi ruhájára hullott. Így ugyan olyan maszatos lett, mint YuNa.

- Te kis kurva! - kiáltotta el magát. Ekkor jutott csak el a tudatomig, hogy ez nem történt meg velem. Hogy lehet az, hogy a múltba térek vissza, de tud olyan történni, amit nem én befolyásolok, mégis megváltozik? Fogalmam sem volt, mi fog történni, ezért ijedt tekintettel néztem végig, ahogy a férfi elindul felém, és már épp lendíti a kezét, mikor NamJoon kilép mögüle, és a csuklójára fogva visszarántja a pasit, majd behúz neki.

- Te komolyan meg akartál ütni egy lányt? - ordított rá. Még soha nem hallottam így beszélni. Sokkal félelmetesebb, mint ahogy én azt képzeltem. Már csak attól is libabőrös leszek, hogy mással ordít. Ha rám lenne mérges, lehet elájulnék ijedtemben.

- Te is megbaszhatod! Milyen jogon szólsz bele a dolgaimba?! - kelt fel még mindig felháborodott tekintettel. Feje olyan vörös lett, mint egy paradicsom, tekintetével ha lehetne már mindenkit megölt volna.

- Elég! - egy női hang szóalt fel, és vetett véget az elkezdődő bunyónak. A konyhások csapatostul tódultak ki a helyükről, és fogtak minket közre. Szerencsére mindent láttak, így a mi pártunkat fogták, mikor kitessékelték innen azt a barmot. Nem tűnt fel nekik, hogy a négy év alatt egyszer sem láttak minket, mindenféle gond nélkül adtak ki nekünk még egy adag ételt.

YuNa elszaladt a tesi cuccáért, hogy át tudjon öltözni, és ne kelljen ételmaradékos ruhában lennie. Amíg távol volt, tekintetemmel folyton NamJoon-t keressem, hogy ismételten megköszönhessem neki a segítségét, de mikor megtaláltam, már késő volt. Nem miattam jött az ebédlőbe - meg is lepődtem volna, ha így lenne - hanem az egyik általam ismeretlen férfihez. Két mondatot váltottak csupán, mikor a fiú felállt, és NamJoonnal az oldalán kimentek az ebédlőből. El sem hiszem, hogy ilyesmi történik.