Szeptember 24.

Egy hét elteltével teljesen meg tudtam szokni ezt a helyzetet. A naplóm, és a telefonom segítségével tudom megjegyezni, mi is történt eddig, valamint, hogy hol is vagyok jelenleg. Amint kipattan a szemem, rögtön az az első dolgom, hogy megnézem, milyen nap van ma. Szerencsére a nyár és az ősz között még ha nem is látható, de nagy különbség van, így ha ez a mozzanat el is felejtődne, tudnám, melyik helyen vagyok, az időjárásból.

YuNa-val elmentünk arra az egyetemes rendezvényre, ahol nagyjából egy fél napot töltöttünk. Ha Rick nem jött volna velünk, még enni is elfelejtünk, olyan sok volt a látnivaló. Ha nem mentünk oda az egyik standhoz, akkor a mellette álló emberek léptek mellénk, és nyomták a kezünkbe az adott iskola szórólapját.

Azzal a nővel, aki olyan rejtélyesen üzent nekem, azóta se sikerült kapcsolatba lépnem. Annyira nem vagyok bátor, hogy kimenjek a kocsi elé, hátha most is megállítja, pedig már párszor eszembe jutott. Igyekszem egyedül megoldani a problémákat, de eddig csak azt értem el, hogy kicsit közelebb jutottam a saját húgomhoz. Ami szörnyű. Eddig miért nem voltam képes megtenni mindezt? Miért kellett ez a tragédia, most meg ez a mesébe illő történet, amiben élek? A sors így akar megviccelni, és móresre tanítani? Sajnos, bármennyire is fáj, de megérdemlem. Most az én kezemben van a változtatás, és ha nem élek vele, akkor ismét elveszítem YoungRa-t.

Pont kicsöngettek, mikor felébredtem. A délutáni alvásaim alkalmával nem kerülök át a másik világba, ezért nyugodt szívvel aludtam el. A tanár ahelyett, hogy elengedett volna minket, elkezdett mesélni az életéről, ami engem cseppet sem érdekelt. Erre sem emlékeztem, pedig már megtörtént velem. Lehet, akkoriban is aludtam? Végül is az óra felénél YuNa is megadta magát, és rám dőlve durmolt a kicsöngőig. Az unalmas és értelmetlen dolgok hamar elfelejtődnek.

Kinyitottam a füzetemet, hogy le tudjam írni azt a házit, amit a tanár itt hagyott nekünk, csak ez a szerencsétlen nő nem jutott el odáig, hogy elmondhassa. Fontosabb volt a gyerekei nyavalyájának a bemutatása, mint az, hogy a házit lediktálja. Ezért mindenki bent maradt, nehogy elfelejtse, elvégre a tanár úr nem tolerálja, ha nincs kész a kért feladat.

Ahogy írtam az oldalszámokat, feltűnt a kék tinta színe a lap másik oldalán. Furcsálltam, mivel ez egy teljesen új füzet, így nem kéne, hogy írva legyen benne, most mégis volt ott valami. A lap másik oldalán, hatalmas cifra betűkkel oda volt firkantva, hogy ,,Kövesd", de amint elolvastam, halványodni kezdett, míg teljesen el nem tűnt.

Rögtön NamJoon felé kaptam a tekintetem, aki feldobta hátára a táskáját, és kiment a teremből. Villámsebességgel pakoltam össze, és futottam utána, hogy megelőzhessem. Tudtam, hogy ha egyedül indulok el, abból baj lesz, és lebukok, ezért odaszaladtam a kocsihoz, és feltépve az ajtaját, behajoltam Rickhez.

- Kövess. De úgy, hogy ne vegyelek észre! - dorgáltam meg ujjammal. Ideje sem volt kérdezni, vagy egyáltalán bármit is mondani. Csak tátott szájjal artikulálva bólintott egyet, majd utánam sétálva felvett egy olyan távolságot, ami nem túl nagy, de elég ahhoz, hogy ha történne valami, akkor utol érjen.

NamJoon befordult egy szűk kis utcába, ahol nyomát vesztettem, mert amint kiértem onnan, az három kereszteződésbe torkollott. Találomra indultam el az egyiken, ám hamar vissza is fordultam, mert a következő fordulóban vége szakadt az útnak. Zsákutca volt, ahol maximum a patkányok várhattak rám.

A bal oldalt választva futottam végig a házak között, és szerencsémre meg is találtam a férfit, egy nem épp kellemes közeg előtt állva. Három nagyobb darab férfi fogta közre NamJoon-t, aki a kezében levő dolgot a zsebébe csúsztatta, és úgy próbált meg elmenni onnan, azonban ezt nem hagyták neki.

- Azt hiszed, beleszólhatsz a dolgunkba?

- Nagy dolog lehet a kisebbet bántani. - vágta vissza egy gúnyos mosollyal. Az eddig vicsorgó férfi fellendítette a kezét, és egy akkorát behúzott NamJoonnak, amitől a férfi hátra tántorodott, és lecsúszott a fal mentén. Ajka felszakadt, ráadásul az arca rögtön lilulni kezdett. Fehér bőrén tökéletesen látszott, hogy mekkorát is kapott.

- Ad vissza, és békén hagyunk.

- Azt lesheted! - hirtelen térdre fordult, majd a lábával kigáncsolta a férfit, aki a nem várt fordulattól azonnal elesett. A másik kettő természetesen nem díjazta, hogy bántják a főnöküket, ezért nagy iramban indultak el NamJoon felé, aki egy ördögi mosolyt villantva felállt, majd megropogtatva az ujjait elhajolt a következő pofon elől. Idő közben Rick is beért, tanácstalan fejjel nézve rám, de én elé emeltem a kezem, ezzel jelezve neki, hogy ne avatkozzon bele. Tudni akartam, mire képes.

NamJoon, mintha nem is ő lenne, felfoghatatlan gyorsasággal lépett az egyik férfi elé, ám ahelyett, hogy bántotta volna, megfordult, majd kivárta, míg a másik be akar neki húzni az öklével. Leguggolt, és kiugrott előlük, így a férfi a saját társának húzott be, aki oldalra bicsaklott fejjel a padlóra került. Az utolsó talpon maradt immáron teljesen elborult elmével indult neki NamJoonnak, aki nyugodt arckifejezéssel várta a felé futót. Nem tudtam, mire készül, pedig eléggé kiszámítható volt.

A férfi annyira ideges volt, hogy egy nála sokkal vékonyabb és alacsonyabb ember legyűri, hogy nem is gondolkodott, mikor támadott. Kezeit lendítve pofonra emelte, de ezzel együtt a fejével is előre hajolt, amit NamJoon már előre látott, és várt. Tudta, hogy ezt fogja tenni, ezért hátra tette a kezét, és a megfelelő pillanatban ellépett a felé futó elől, aki fejjel a falnak csapódott. A groteszk látványtól tördelni kezdtem az ujjaimat, pláne akkor, mikor NamJoon letörölte a szája széléről csordogáló vért.

Nem vett minket észre, ezért tovább indulva követtem őt, a következő utcáig. Amit akkor és ott láttam, azt nem tudtam azonnal felfogni. Kim NamJoon, akiről azt híresztelik, hogy veszélyes gengszter, ráadásul az utca nevelte fenegyerek, épp most vert meg három férfit, és vett el tőlük egy pénztárcát, ami igazából egy tizenéves kisfiúé.

A férfi leguggolt a fiú elé, és odanyújtotta a barna tárcát, mire a másik szemei felcsillantak.

- Köszönöm Hyung!

- Csak ígérd meg, hogy legközelebb nem kerülsz erre a környékre. - bólintva meghajolt, majd felénk kezdett futni, hogy kiérjen a főutcára, és elmehessen innen.

Mire visszanéztem NamJoon felé, a tekintete már az enyémet fürkészte. Észrevett. Lebuktam. - ez az érzés megbénított, pedig nem voltam veszélyben. Összeszedve magam nagyot sóhajtva indultam meg felé, és álltam meg előtte. Elővettem egy zsebkendőt, majd felitattam a szája széléről kicsordult vért.

- Mit keresel itt? - kérdezte lágy hangon.

- Csak furcsálltam, hogy miért akarsz agyonverni három idegen férfit. De az eszembe se jutott volna, hogy ezért. - utaltam az imént elfutott kisfiúra. NamJoon sóhajtott egyet, szemei fájdalmasan összeszűkültek, én pedig elkaptam onnan a kezem. Biztos fáj neki, én meg itt törölgetem egy dörzsölő felületű anyaggal. - Bocsánat. - hajtottam le a fejem, mire ő az állam alá nyúlt, ezzel elérve, hogy visszanézzek rá.

- Ne kövess még egyszer. Veszélyes vagyok az ilyen kislányokra.