Teltek a napok, majd a hetek, John pedig kezdett visszarázódni a normális kerékvágásba.
Egyre erősebbnek érezte magát, hála Mrs. Hudson finomságainak, és egy ideje már a lépcsőn is le tudott menni mindenféle gond nélkül.
Persze a városba még nem engedték ki, így szinte minden idejét Rosie-val tölthette.

Mrs. Hudson a korábbinál sokkal több időt töltött a lakásukban és Molly is gyakran átjött látogatóba.
Az egyetlen ember, aki mintha egyre csak távolodott volna a 221B-től, az maga Sherlock volt.

Eleinte úgy tűnt minden rendben van, aztán egyre hosszabb időre maradt távol.
Mostanra már minden áldott nap hajnalban távozott és csak késő este jött haza.
John nem egyszer próbálta megállítani, hogy beszéljen vele, de Sherlock mindig lerázta valami kifogással. És bár a detektív szörnyen rosszul hazudott, John sosem próbálta meg erőszakkal rábírni a maradásra. Hogy is tehette volna? Sherlockot nem lehet csak úgy megállítani.
Ennek ellenére viszont borzasztóan zavarta és dühítette a dolog. És nem mellesleg össze volt zavarodva.
Sherlock egyértelműen azt akarta, hogy haza jöjjön. Mert mégis mi másért adta volna neki azt az átkozott kulcsot? A kórházban is úgy tűnt, hogy aggódott érte. Akkor most miért menekül előle?
Haza jött, itt van, jól van, Sherlock mégis mintha levegőnek nézné. És ez fájt...

*****

Lestrade felügyelő épp az irodájába igyekezett, mikor belebotlott Donovanba. A nő épp a labor ajtaján kémlelt befelé kíváncsian.

- Istenem! - sóhajtotta Greg. - Ne mondd, hogy már megint itt van.

Donovan a hangra a felügyelő felé fordult és egy aprót bólintott.

- De, bizony itt van - sóhajtotta. - Én mondom ez már beteges. Valami tuti nincs rendben vele.

- Hát, ez nem újdonság - mondta Greg. - Jól van, beszélek vele - Azzal az ajtóhoz lépett és benyitott.

Donovan nem volt kíváncsi Sherlock ügyes-bajos dolgaira, így sarkon fordult és tovább ment.

Greg becsukta maga mögött az ajtót, ám Sherlock még csak fel sem pillantott, hogy megnézze, ki érkezett.

- Be is költözhetne, ha már úgyis minden percét itt tölti - szólalt meg a felügyelő, mire a detektív vetett rá egy gyors pillantást.

- Mit akar? - kérdezte.

- Nem is tudom... Visszakapni a bűnügyi labort?

Sherlock nem felelt.

- Mi baja van?

- Semmi.

- De hisz sosincs otthon - csattant fel Greg. - Mi van Johnnal?

- Jól van.

- Honnan tudhatná, ha szinte nem is találkozik vele? Mi ütött magába?

- Miért kíváncsi mindig mindenki arra, hogy mit miért csinálok?

- Sherlock... Menjen haza! Most.

- Különben?

- Különben szépen megköszönöm a Scottland Yardnak tett eddigi segítségét, és elmehet a fenébe.

- Nem tenné.

- Ó, dehogynem! - vigyorgott Greg. - Menjen szépen haza, Sherlock! Van egy beteg barátja, aki hosszú ideig volt távol, és most újra itt van. Nem örül ennek?

- Dehogynem.

- Akkor menjen! És hagyja békén a labort! Egy darabig meg leszünk maga nélkül. Menjen szabadságra... vagy valami.

- Szabadságra? - hökkent meg Sherlock. - Én? Azt sem tudom, hogy kell.

- Hát, tanulja meg! - Greg az ajtó mellé lépett, szélesre tárta és mindkét kezével a folyosó felé intett. - Menjen!

Sherlock egy darabig habozott, de aztán letette az asztalra a kezében tartott eszközöket és lassan elindult a kijárat felé.
Egy pillanatra megállt a felügyelő előtt és bizonytalan pillantással méregette.

- Viszlát! - szólt Greg.

Sherlock bólintott egyet, mintegy beleegyezésül, aztán távozott.

*****

Egész úton hazafelé azon őrlődött, vajon mit kellene tennie. Minden idegszála arra sarkallta, hogy beszéljen Johnnal, az esze azonban azt suttogta, hogy jobb, ha nem teszi.
Fogalma sem volt, hogy melyik hangra kellene hallgatnia.

Már kezdett sötétedni, mire a Baker Streetre ért.
Odafentről az ablakból halvány fény szűrődött ki, és Sherlock egy kislány játékos kacagását is hallani vélte. Elmosolyodott.
Odafent volt az a két ember, akit a világon mindennél jobban szeretett, mégsem volt képes ezt kimutatni, vagy elmondani nekik.
Ostobán érezte magát.
Ő, aki órákat tudott beszélni bármilyen megoldandó ügy apró-cseprő részleteiről, nem tudja megoldani az egyetlen rejtélyt, ami igazán számít. A saját érzéseit...

*****

Sziasztok!

Újra itt vagyok. 🤗
Igen, tudom, soká hoztam a részt és bocsánat érte, de kissé zűrösek voltak mostanság a napjaim.
Előfordulhat, hogy mostantól kevésbé leszek aktív... Na, ez nem azt jelenti, hogy nem fogok írni, azt úgysem bírnám ki. xD
Azért igyekszem majd nem túl nagy szüneteket tartani. 😉

Remélem azért még velem tartotok továbbra is. ❤

Hamarosan folyt. köv.
Addig is: Pá! 😘👋