Az eső úgy szakadt, mintha dézsából öntötték volna. A sofőr alig látott ki a volán mögül, és a forgalom is megállt. Kezdtem pánikba esni, mikor már tíz perce álltunk egy helyben.

Elővettem a telefonomat, és tárcsázni kezdtem. Ki van kapcsolva. Gondolom már a gépen ül, és ott nem lehet telefont használni. Most mégis mit tegyek? Már elmúlt fél nyolc.

Ez az! Itt kell lennie valahol. Őrülten kotorászni kezdtem a táskámban, aztán végre az ujjaim közé került a kis papírgalacsin. Eleanor Calder. Jobbnak láttam, ha üzenetet írok neki, mert a rengeteg autó őrült dudálásba kezdett, és úgysem hallottam volna semmit sem.

„Elindultam, de nem fogok odaérni. Mondd meg neki, hogy szeretem, és várok rá. – Caroline"

Elküldtem az üzenetet, és csak reménykedtem benne, hogy Eleanor megkapja, és elmondhatja Harry-nek, hogy mit üzentem neki.

Egy darabig az ablakon csordogáló esőcseppeket nézegettem, de aztán kiszakított a nagy ürességből a rádió hangja. A bemondó hangosan harsogta az időt. Nyolc óra. Ránéztem a telefonomra, de semmi. Sem hívás, sem üzenet. Hát ennyi volt. Ő elment, én meg itt maradtam.

- Öhm...uram... - szóltam a taxishoz, akiben felismertem azt a köpcös férfit, aki egyszer már hazavitt engem – Mennyi lesz? Itt kiszállok.

- Ilyen időben? – nézett rám csodálkozva – Nemsokára odaérünk a reptérre.

- Már mindegy. – tekertem meg a fejemet.

Kifizettem a fuvart a férfinak, aztán nem foglalkozva a zuhogó esővel, kiszálltam a kocsiból, és elindultam visszafelé a járdán.

Már minden egyes részem vizes volt, a szemfesték lefojt az arcomon, de nem igazán érdekelt a dolog. Szerencsére nem volt hideg, közben még a nap is előbújt, így egy kicsit sem fáztam.

Pár perc gyaloglás után azon vettem magam észre, hogy egy parkban sétálok. Abban a parkban, ahol Harry az első randinkat szervezte...ami persze akkor nem is számított igazi randinak. Leültem az egyik padra, továbbra sem foglalkozva az esővel. Már olyan mindegy volt. A galambokat figyeltem, amik a villanyoszlopok tetején ültek, felfújt tollakkal, és folyton rázták magukat az eső miatt. A lábam alatt az apróbb kavicsok szinte úsztak a víz tetején, annyi eső leesett már. Lassan egy órája ültem, és bámultam magam elé. Az eső is elcsendesedett egy kicsit. Kicsavartam a hajamból a vizet, és megtörölgettem az arcomat, igaz az esővíz elég jól lemosta a lefojt szemfestékemet.

- Szóval szeretsz engem! – szólalt meg egy hang egy kicsit távolabb. Azt hittem, hogy csak képzelődök, de mikor a hang irányába néztem, megláttam őt. Ott állt hatalmas mosollyal az arcán, csurom vizesen. A testére rátapadt a fehér pólója, a göndör fürtjei egy kissé lelapultak.

- Mit keresel itt? – kérdeztem akadozva.

- A kérdés az, hogy te mit keresel itt. Nem inkább mellettem kellene ülnöd a repülőn?

- Azt hittem, hogy elmentél.

- Carrie. Ez egy magángép. Akkor megy, mikor mi mondjuk. – nézett rám okító pillantással.

- Honnan tudtad, hogy itt leszek?

- Voltam nálatok, aztán apád mondta, hogy taxival indultál. Akkor elmentem a taxitársasághoz, ahol nagy nehezen megmondták, hogy melyik sofőr volt a házatoknál, aztán a pasi kitett ott, ahol te is kiszálltál. Én pedig valahogy úgy éreztem, hogy itt leszel.

- De miért nem hívtál?

- Szerinted nem hívtalak? – húzta fel a szemöldökét. Elővettem a telefonomat, ami eddig a zsebemben volt. Se kép, se hang nem volt rajta.

- Egy kicsit elázott. – mutattam felé a készüléket, miközben angyalian mosolyogtam.

- Nem baj. Így úgyis romantikusabb, nem? A lényeg, hogy megvagy. – mosolygott továbbra is.

- És akkor most mi lesz?

- Hazamegyünk, átöltözöl, összecsomagolsz rendesen, persze, csak ha még velem akarsz jönni.

- Persze. És a repülő... - kezdtem, de közbeszakított.

- Carrie! Most folytatjuk a faggatózást, vagy megcsókolhatlak végre? – kérdezte szinte könyörögve. Én elmosolyogtam magam, majd felpattantam a padról, és szinte a nyakába ugrottam, úgy csókoltam meg. Mindig álmodoztam arról, hogy egyszer majd én is csókolózok az esőben, mint a nagy, romantikus filmekben. Az álmom valóra vált, de én nem valami színésszel csókolózhattam, hanem egy híres énekessel, aki mellesleg életem szerelme is.