- Gyere, vedd fel ezt, és ülj le ide! – Harry levette a kabátját, és rám terítette, majd lenyomott a hátsó ajtó előtti lépcsőre, és elindult visszafelé.

- Hova mész? – kérdeztem ijedten. Nem akartam egyedül maradni, szükségem volt valakire, és úgy éreztem, hogy most Harry az én emberem.

- Visszamegyek érte, amíg ideérnek a zsaruk, nehogy lelépjen.

- Zsaruk? Kihívtad a rendőröket?

- Persze, hogy kihívtam. Majdnem megerőszakolt.

- Ne, nem kellenek!

- Mi van? – nézett rám zavartan.

- Nem kell ide zsaru.

- Dehogynem, össze vagy zavarodva. – guggolt le elém, és végigsimított a karomon. – Maradj itt, rendben?

Meg sem várta a válaszomat, és elindult vissza a földön fekvő Sam felé. Nem néztem oda, de a hangok alapján tudtam, hogy miután felrántotta a földről, adott még neki egy-két öklöst. Alig tíz perc múlva meg is érkezett a szirénázó rendőrautó, és kiszállt belőle két nagydarab egyenruhás.

- Minden rendben, kisasszony? – jött oda hozzám az egyik, míg a másik Harry-hez ment, aki elmesélte, hogy mi történt.

- Igen. – bólintottam, de közben végig a cipőmet bámultam.

- Figyeljen, be kellene jönnie a rendőrkapitányságra, hogy megtegye a feljelentést. Nem kell most, de legkésőbb holnap délelőtt muszáj lesz.

- Bemegyek most. – túl akartam lenni ezen az egészen, és legalább olyan gyorsan elfelejteni, mint az utóbbit.

- Be tud jönni? Mert ha gondolja, akkor hívunk még egy járőrautót.

- Majd én beviszem. – lépett mellém Harry – A kollegája szerint nekem is be kell mennem.

- Maga hívott minket?

- Igen. Láttam, hogy mi történt.

- Maga ütötte ki ezt a szerencsétlent? – mutatott rá Sam-re, akit most tett be a másik rendőr a kocsiba.

- Én.

- Elég szépen néz ki. – húzta el a száját.

- Most még én leszek a hibás? – láttam, hogy Harry-t megint elönti a düh - Meg akarta erőszakolni a barátnőmet.

Az utolsó szónál nem akartam hinni a fülemnek, ezért rákaptam a fejemet, ő pedig rám sem nézett, csak közelebb húzott magához.

- Maga az ő barátja? – húzta fel a szemöldökét a férfi. Nem hiszem, hogy elhitte, hogy a híres Harry Styles-nak egy pincérnő a barátnője.

- Igen. – húzta ki magát Harry – Mi a probléma vele?

- Semmi. – vonta meg a vállát – Akkor mi elindulunk, maguk pedig jöjjenek utánunk. A hölgy nyugodtan szedje rendbe magát.

Beültek az autóba, és elhajtottak.

- Gyere! – Harry magához ölelt, és az öltözőbe mentünk – Öltözz át, addig kimegyek.

- Ne! – kaptam el a kezét, és visszarántottam – Ne hagyj itt...egyedül.

- Itt leszek az ajtó előtt, amíg átöltözöl.

- Ne menj ki. Kérlek!

- Akkor elfordulok addig. – bólintott.

- Oké. – magamhoz vettem a ruháimat, és vetkőzni kezdtem.

- Mi a franc? – hallottam meg az ismerős női hangot az ajtó felől – Mit keresel ezzel a ribanccal?

- Miranda...én nem... - kezdtem a magyarázkodást.

- Kussolj, és rohadt gyorsan öltözz fel. – kiáltott rám. Gyorsan magamra kaptam a ruháimat.

- Mi ez az ordítozás? – jelent meg Kate is az ajtóban, a nyomában Annie-vel.

- Az, hogy a pasim összezárkózott ezzel a kis ribanccal, aki mellesleg félmeztelen volt, mikor bejöttem.

Láttam, hogy Annie arcán megjelent egy mosoly, Kate pedig a szemeit forgatta.

- Mit kerestek itt a rendőrök? – kérdezett tovább, nem foglalkozva Miranda hisztijével – Pár vendég azt mondta, hogy itt voltak a hátsó kijáratnál.

- Én hívtam őket, mert... - kezdte Harry, és rám nézett. Nem akarta elmondani helyettem, nem volt benne biztos, hogy azt akarom, hogy más is tudjon róla.

- Megtámadtak odakint. – fejeztem be helyette, és mindenki rám nézett.

- Tessék? – kérdezte egyszerre Annie, és Kate.

- Nem történt semmi, mert Harry közbelépett. – nyugtattam meg őket – Most pedig be kell mennem a rendőrségre.

- És én beviszem.

Harry szavára Miranda megint ideges lett, és felém fordult:

- Na ide figyelj! Ne gondold azt, hogy most megsajnáltalak. Jobb lesz, ha leszállsz a pasimról. Miért is nem tudtak a támadóid valami maradandót okozni?

- Na most te figyelj rám! – Harry elkapta a csuklóját, és az arcába kiabált – Ha meghallom, hogy még egyszer így beszélsz vele, nem állok jót magamért. Nem bántottam még nőt, de te most nagyon közel állsz hozzá.

- Harry! – nyavalygott Miranda az arcába – Hogy beszélhetsz így velem?

- Úgy, hogy elegem van belőled.

- Fontosabb ez a kislány, mint én?

- Mindig is ő volt a legfontosabb, és az is lesz.

- De én a barátnőd vagyok.

- Nem! Nem vagy az. Most pedig ha megbocsátasz, nekünk el kell mennünk. Gyere! – fogta meg a kezemet, és magával húzott. Annyira jó érzés volt megint a kezét fogni. Vajon komolyan gondolta, amit Miranda-nak mondott? Tényleg én vagyok a legfontosabb neki? Biztos nem, csak le akarta rázni valamivel.

- Jól vagy? – kérdezte meg, mikor már úton voltunk a rendőrségre.

- Igen. – bólintottam, de nem néztem rá – Köszönöm.

- Mit?

- Amit ma tettél értem.

- Ezt nem kell megköszönnöd. Ha fegyver lett volna nála, akkor is közétek álltam volna.

- Hmmm.

- Mi az?

- Semmi, csak nem gondoltam, hogy megtennéd ezt egy idegenért.

- Idegenért? – kérdezte csodálkozva – Legjobb barátok voltunk, természetes, hogy megtenném. Most meg főleg, hogy...én...

- Te? – kérdeztem rá, mert nem akaródzott neki befejezni a mondatot.

- Ja...Nem t'om. – mondta zavartan, és elfordította a fejét.

- Köszönöm, tényleg.

- Utálom ezt a gyereket, mindig is utáltam. A falra tudtam volna mászni tőle kiskorunkban is, most meg ne is beszéljünk róla, hogy mit csináltam volna vele legszívesebben. Főleg, mikor téged bántott, akkor aztán rendesen eldurrant az agyam.

- Mindig is ilyen volt.

- Miért nem szóltál?

- Most komolyan? Fussak hozzád segítségért, mikor nem is beszéltünk kilenc éve? Hálás vagyok a maiért, de nem vagy nekem senkim se. Elmegyünk a rendőrségre, elmondjuk, hogy mi volt, aztán kész.

- Kész?

- Úgy értem, hogy minden folytatódik úgy, mint azelőtt, hogy újra találkoztunk volna.

- Azt felejtsd el!

- Hogy mondod? – néztem rá most először.

- Nem tehetsz úgy, mintha nem ismernénk egymást.

- De, ugyanis ha ennek a napnak vége lesz, akkor te folytatod a kamerákkal, fényképezőgépekkel, koncertekkel, és rajongókkal teli életedet, és meg folytatom az én kis megszokott hétköznapjaimat.

- Én is hétköznapi vagyok.

- Hát persze. Kíváncsi vagyok, hogy holnap ez az eset hány újság címlapján lesz majd.

- Oké. Hagyjuk ezt, rendben? – komorrá vált az arca.

- Szerintem is. – bólintottam, és összefontam magma előtt a kezeimet.

A rendőrségig meg sem szólaltunk. Mikor kiszálltunk a kocsiból, Harry úgy lépkedett mellettem, mintha valami halálos beteget kísért volna, és attól félne, hogy bármelyik pillanatban szilánkokra törhetek. Alig, hogy beléptünk, megláttuk a rendőrt, aki behozta Sam-et.

- Erre jöjjenek! – intett felénk, mi pedig követtük egy üres terembe – Üljenek le! – mutatott a két székre egymás mellett, ő pedig az asztal másik oldalán foglalt helyet, velünk szemben. – Minden rendben? – fordult felém.

- Persze. Köszönöm. – bólintottam.

- Megtaláltuk a támadójának az adatait... - fektetett le pár lapot az asztalra – És az önét is. Nem szeretne valamit elmondani?

- Miről beszél? – Harry értetlenül nézett rá, majd rám.