Kim Minseok szemszöge

Két hét telt el azóta, mióta kilöktem a lakásomból. Egyszerűen csak úgy felszívódott. Dühös vagyok rá, nagyon. Viszont szeretem, ezért állok most Chanyeol háza előtt és csengetek. Gondolataimból Chan egyik szolgálója ébresztett fel.

- Jó estét, uram! Miben segíthetek?

- Byun Baekhyun is itt tartózkodik? - érdeklődtem.

- Igen, épp most vacsoráznak. - biccentett jobbra, az étkező felé.

- Köszönöm.

Gyors léptekkel megindultam arra. Nem léptem hangosan, se látványosan, mégis mindenki felém kapta a fejét.

- Minseok! Mi járatban erre? - mosolygott rám Chanyeol.

- Baekhyun, Chanyeol. Kérlek szépen, ha ti rejtettétek el valahova Jongdaet, hívjátok elő. Muszáj beszélnem vele.

- Már beszéltetek. Nem hittél neki. Pedig ő sosem hazudik neked. Csak, ha fél a reakciódtól. Azt viszont észre veszed, mivel olyankor néma.

Baekhyun rám se nézett. A kajájában túrkálva magyarázott.

- Könyörgöm! Olyanokat mondtam neki, amit nem kellett volna. És most már kinyomoztam, tényleg bedrogozták. Csak, mikor Sehun elküldte azt a videót teljesen elborult az agyam. Muszáj beszélnem vele, nagyon szépen kérlek titeket!

- Szép. Végre használod is az agyadat. Egyébként. Ha most tudnám, hol lenne Jongdae, akkor itt ülne velünk és enne. Mivel ezer százalék, hogy éhezteti magát, ezért iderángatnám enni. - nézett fel rám.

- A-azt mondjátok, ti se tudjátok, hogy hol van?

A hirtelen jött negatív információ miatt le kellett ülnöm melléjük. Az nem lehet, hogy tényleg eltűnt. Ők voltak az egyetlen reményeim.

- Nem. Nem tudjuk. - rázta a fejét Chanyeol. - De Minseok több milliószor a szádba rágtam már, hogy kibaszott szar volt az élete idáig. Soha nem hittek neki gyerekkorában és piszkálták. Ezek után most vagy egy híd alatt éhezik, vagy már egy sikátorban agyon verték.

Fejemet az asztal lapjára döntöttem és megjelent az első könnycsepp a szememben. Nem csalt meg. Nem csalna meg. Szeret. Engem szeret a legjobban. Csak engem szeret. Nincs más hozzátartozója. Én meg kiraktam. Nem kereste fel Baekhyunéket. Azaz nincs a feje fölött tető. Valószínűleg éhezik. És zokog. Mindez miattam. Mert soha nem vagyok hajlandó végig hallgatni, ha veszekszünk.

- Minseok! - ütögette meg egy kicsit a vállamat Chanyeol.

Megemeltem a fejem és láttam az arcán, hogy megijedt egy picit. Hát igen, elég ronda lehetek, mikor sírok. Fejével oldalra bökött, mire odanéztem. Egyből felpattantam és az emberem elé szaladtam.

- Mond, hogy megtaláltad! - fogtam meg mindkét vállát.

- Nem. De az utca végén megtaláltam a telefonját egy bokorban. - átnyújtotta nekem a ripityára tört készüléket. - Tönkrement, használhatatlan, viszont ez volt mellette. - adott át egy papírt.

"Köszi Jongdaet. Meggazdagszom belőle. Puszi: Sehun"

- Az a rohadék!

Idegesen széttéptem a lapot és már készültem volna ok nélkül leordítani az emberem fejét, mikor a vállamra simított valaki. Teljesen olyan érzésem volt, mintha Jongdae tette volna, ezért felé kaptam a fejem. Csak Baekhyun volt az. Valószínűleg ő is rájöhetett erre a gondolatomra, mert gyengéden átfogta a derekam és nyakhajlatomhoz bújt.

- Képzeld el, hogy ő az. Le kell most nyugodnod.

Hátamat simogatta, mire lehunytam a szemeim. Idegességem pár könnycseppben távozott az emlékeim miatt.

Dühösen léptem be a lakásba. A cipőmet leszedtem magamról, a kabátomat elhajítottam a szoba egy pontjára, majd a dolgozó helyiségbe mentem, köszönés nélkül. A papírmunkát próbáltam befejezni, de túlságosan előttem volt a vörös köd ahhoz, hogy rendesen gondolkozzak.

Jongdae bekopogott a szobába, de nem válaszoltam. Lassan benyitott és felém indult. Elvette tőlem a tollat és eltolt az asztaltól.

- Jongdae! Ez rohadt fontos ügy! Meg kell csinálnom!

Összerezzent a nagy hangomtól, de nem futamodott meg. Helyette ölembe ült és szorosan hozzám bújt.

- Jongdae, menj ki.

Nem mozdult. Sóhajtottam egyet és visszaöleltem. Percek telhettek el így, mire megszólaltam.

- Sajnálom. Sajnálom. Sajnálom. - motyogtam könnyezve.

Baekhyun továbbra sem tágított mellőlem.

- Vissza akarom őt kapni. - toltam el magamtól Baeket.

- Vissza fogod. - mosolygott rám bátorítóan. - Amikor ez megtörténik, ne engedd el. És lehetőleg hallgasd végig.

- Úgy lesz. - bólintottam. Hirtelen rezzent egyet a telefonom, ezért szememet megtörölve elővettem. Már a név láttán is rossz érzésem volt.

- Ki az? - érdeklődött Chanyeol.

- Koo Junhoe.

A riválisom. Utálom őt. És ő is engem. Megnyitottam az üzenetét és egyből kitágultak a szemeim. Chanyeol Baekhyunnel együtt mellém álltak, hogy megnézzék a fotót. Amin emberkereskedelem volt. Nem is akármilyen. Jongdae volt lefotózva. Meztelenül. Azon a rohadt színpadon. És tele volt sebekkel. Szex közben szerzett sebekkel.

- Istenem, ha-...

Baekhyun megállt a mondandójában az alatta megjelenő üzenet miatt.

Koo Junhoe
Megvettem.

Kim Jongdae szemszöge

Eladva. Ezt az egy szót hallom állandóan a fejemben, amióta lehoztak a színpadról. Semleges arccal hagytam, hogy kötelet kössenek a kezemre, amivel utána kirángattak a parkolóba. Mindezt meztelenül. Gazdám, vagy hogy nevezik, egy autónak dőlve várt. Átadtak neki és ott hagytak.

- Ölj meg. Kérlek. - néztem fel rá. Ő csak megrázta a fejét, kinyitotta az ajtót és elővett egy nadrágot.

- Lépj bele. - mondta mély hangján.

Némán megtettem, amire kért. Zsebéből előrántott egy kést, én pedig reflexből lehunytam a szemeimet. Elvágta a kötelet. Értetlenül néztem rá, mire felnevetett.

- Azt hitted, leszúrlak, igaz? - tette el a kését. Aprót bólintottam, de nem is figyelt a válaszomra. Elővett egy pulóvert és azt is rám adta. Következőnek egy fekete hosszú anyagot húzott elő valahonnan.

- Csukd be a szemed.

Megint megtettem. Szemhéjaimra helyezte és hátul szorosan megkötötte.

- Nem is ellenkezel. Van ennek valamilyen különösebb oka? - kérdezte, miközben a kezemet egy selymes anyaggal kötözte meg.

- Sok negatív dolog ért az életemben, még mielőtt ide kerültem volna. Meg itt is. Már az sem számít, hogy te mit fogsz velem csinálni.

Nem magáztam, hogy nyomatékosítsam, tényleg nem érdekel a sorsom.

- Érdekes. Ülj be. - utasított.

- K-kérdezhetek valamit? - próbálkoztam, már a hátsóülésen ülve.

- Nem. Maradj csöndben.

Hát, akkor nem tudom meg, hogy miért ennyire kedves velem.

- Hello. Talán itt van. Nem, nem beszélhetsz vele. Ha odajössz időben, megkapod. Ha nem, akkor velem marad és én játszok vele. Viszlát.

Telefonált. Kinek akar odaadni? Valaki, aki durvább? De lehet, hogy ő is az. Hirtelen fékezett, mire lecsúsztam az ülésről és felszakadt az egyik sebem is a combomon.

- Hogy rohadna meg! Húzzál már odébb!

Dudálás. Még egy kis káromkodás. Tovább indultunk.

- U-uram. - suttogtam, mert nem tudtam, hogy szólítsam.

- Mi az? Hé! Hol v-... Bazdmeg. Kell neked ennyire soványnak lenni!

Megállt az autó és kiszállt. Kinyílt a mellettem lévő ajtó és megemelt. Vissza akart tenni az ülésre, de én a jó lábammal megakadályoztam.

- Mit csinálsz? Ülj már le! - emelte meg a hangját.

- N-nem akarom összevérezni az autód.

- Ó. Már látom. Na, várj. Elengedett, mire belekapaszkodtam az elöl lévő ülésbe.

- Most már leülhetsz.

Megfogta a karom és ráültetett valami puha dologra. Visszaült előre és beindította a motort.

- Mostantól csendben utazol és csak akkor szólalsz meg, mikor én azt mondom, rendben?

- Igen.

És úgy is lett. Síri csendben mentünk a hova is? Jó lett volna tudni.

Már majdnem elaludtam, mikor megálltunk az autóval. Ő kiszállt, viszont engem nem szedett ki a járműből. Tehetetlenül ültem hátul. Mit csinálhattam volna? Meneküljek el? De hova? Nincs otthonom. Szedjem le ezt a kendőt a szememről és nézzek körbe? Lehet, hogy kapnék érte. Egy héten keresztül használták ki a testem minden egyes részét. Tudom, hogy mit kapok, ha ellenszegülök. Vagy valami olyat teszek, amit nem kellene. Mint például, hogy leszedjem a kendőt.

Lehajtottam a fejem és kicsit oldalra dőltem, hogy ne fájjon annyira a combom. Nem jártam sikerrel. Mondjuk teljesen mindegy volt. A testem mindenhol fájt. A combomon lévő vágást akkor szereztem, mikor Sehunnál kés volt és részeg volt. Véletlen kicsúszott a számon egy rossz szó és nekem esett.

Megijedtem, mikor hirtelen kinyílt az ajtó. Kihúzott egy kéz és átadott egy másiknak.

- De találd meg őt. Mert ha nem, megkeresem Jongdaet és visszaveszem.

Nem érkezett válasz. Vagyis lehet. Lehet bólintott. Ajtócsapódás és elhajtott egy jármű. Aki fogott az csak szó nélkül beültetett az autójába. Elindultunk. Egy ideig ébren voltam, hátha hamar megállunk, de csak mentünk és mentünk, így elaludtam.

Megint akkor ébredtem föl, mikor megálltunk. De ismételten szó nélkül húzott ki az autójából. Bevitt a házába és megállított valahol. A csomót lazította ki, én eközben pedig feszengeni kezdtem. Egy hete nem nyúltak úgy hozzám. Most megint előlről kezdődik minden. És ha ez egy benga nagy állat... Nem akarom. Meg akarok halni. Akkor minden gyorsan elmúlna.

Lekerült rólam a kendő, mire pislogtam egyet-kettőt az erős fény miatt. Mikor sikerült fókuszálnom és már nem láttam homályosan a tárgyakat, körbe néztem. A szívverésem felgyorsult, mikor eszembe jutott, milyen rég jártam itt. Megpördültem és az ismerős alakot látva, hátrálni kezdtem.

- N-nem lehet. Kidobtál. Most meg megveszel. És még én vagyok a faszéhes kurva? - nevettem fel hisztérikusan és megtorpantam. Nem mutathatom magam gyengének. Már nem érdekel ő. Míg Sehunnál voltam, megtanultam pár dolgot. Leginkább azt, hogy az érzelmek szarok és nem kell velük foglalkozni, mert csak legyengítenek.

- Jongdae! Hallgass meg.

- Nem érdekel egyetlen rohadt szavad sem, Minseok. Kidobtál a házadból, holott tudtad nincs hol aludnom...

- Mehettél volna Baekhyunékhez. - vágott közbe.

- Éppen a nyaralásukra készültek. Ha beállítok oda, nem mennek. Tönkre tettem volna az utazásukat.

Csendbe maradt.

- Adj vissza a másik embernek. - mondtam, mire kitágultak a szemei. Kim Minseok, talán nem megleptelek?

- Jongdae. - felém lépett és kezét az arcom felé nyújtotta, de én hátrébb húzódtam. - Sehun tönkre tett. - sóhajtott.

- Nem. Te tettél tönkre. - mellkasára böktem.

Még mindig rohadt izmos. Képzeletben pofán vágtam magam és leeresztettem az ujjamat.

- Ő jót tett velem.

Elkapta a fejét, megfogta a karomat és elindultunk valamerre. Értetlenül néztem, ahogy egyre feljebb megyünk, míg végül a legfelső emeletre értünk. Betolt egy szobába, becsukta az ajtót és kulcsra zárta. Megfogtam a kilincset és megbizonyosodtam, hogy tényleg nem tudok kijutni.

Végig tapogattam a falat és megtaláltam azt a kis kapcsolót. Benyomtam, mire az egész szoba kivilágosodott. Megfordultam és körbe néztem. A szívemre hirtelen óriási súly nehezedett. Könnyeim is gyűlni kezdtek.

A cuccaim voltak.

De nem csak azok, amiket költözéskor hoztam.

Olyan régi dolgaim is ott voltak, amik azt hittem elvesztek.

Ezzel akar kínozni.

Zokogva a földre borultam és magamhoz szorítottam a húgom plüssmaciját.

[Sziasztok~! Jó sok dráma, ha-ha-ha. Anyway sorry, lehet úgy érzitek, hogy gyorsak az eseménye, de nem szeretném nagyon húzni fölöslegesen. 😅😅 Remélem, így is tetszik. 💕💕]