Kim Jongdae szemszöge 

Mint kiderült Noona lett Jonghwa gyámja, mivel minket nem akartak zavarni a nyaralás alatt. Hwa előző gyámjai nem balesetet szenvedtek, hanem valaki megbabrálta az autójukat, ami így utolsó útjukra vitte őket aznap. Amit még észrevettem az az, hogy valami nem volt rendben Baekhyunék kapcsolatában. Chanyeol és Minseok nagyon ráállt arra, hogy megtalálják a bunkerüket azoknak, akik meg akarnak ölni minket. Vagy csak Minseokot? Már azt se tudom. A lényeg, hogy egyik nap rávettem őket had menjünk el Baekhyunnel és Jonghwaval vásárolni. Noona ragaszkodott ahhoz, hogy jöhessen, ami kapóra is jött. Míg a lányok elmentek ruhát próbálni, addig Baekkel beültem egy kávézóba. 

- Na mesélj. – kevergettem a kapucsínóm. 

- Miről? – kérdezte mosolyogva. Átlátok rajta. 

- Chanyeolról és rólad. Mi történt köztetek? És ne kertelj nekem. 

Lehervadt a mosoly az arcáról és a sütijére nézve kezdte el azt piszkálni. 

- Baekhyun… 

- Kyungsoonak hívják. 

- Várj, az, aki Channak dolgozik? 

- Igen. 

- Mi történt..? 

- Ez az. Nem tudom. Titkolózik. 

- Baek. – fogtam meg kezét. – Chanyeol nem olyan. Nem csalt meg és nem is fog, ebben annyira biztos vagyok, mint a Minseok iránt érzett szerelmemről. Lehet, csak félreértesz valamit. Ha hazamentünk, beszélj vele, oké? 

- Jó. De félek. 

- Itt vagyok és leszek, bármi történjék. – mosolyogtam rá. 

Bólintott, bár láttam rajta, hogy nehéz dologra kértem. Asztalra tett telefonom kijelzőjén megjelent Minseok neve, így Baekre nézve kértem némán elnézést. 

- Szia, Min-.. 

- Ugye minden oké veletek? – kérdezte rémülten. 

- Persze. Baj van? – ráncoltam a homlokom. Baekhyun érdeklődve figyelt. 

- Menjetek haza a lehető leghamarabb, értve vagyok? 

- Persze, de… 

- Majd otthon elmagyarázom. Vigyázzatok magatokra. – köszönt el és letette. 

- Baj van? – kérdezte Baek és kiitta a poharából a maradék kávéját. 

- Nem tudom. Szerintem igen. Azt akarja, hogy minél hamarabb menjünk haza. 

- Akkor menjünk Noonáékhoz. 

Egyetértően bólintottam, majd miután visszavittük a poharakat és a tányért, felhívtam Noonát, de helyette Jonghwa vette fel. 

- Szia, bátyó! – szólt bele boldogan. 

- Szia, Hwa. Melyik ruhaboltban vagytok? 

- Már a játszóházban vagyunk. 

Összeráncoltam a homlokomat. Akkor nem Noonának kellett volna felvennie? Hiszen a gyerekek szoktak játszani és jesszusom, most kicsit bepánikoltam. 

- Pár perc és ott vagyunk. – tettem le és gyors léptekkel indultam el a megfelelő irányba. 

- Gond van? 

- Minseok figyelmeztetése miatt most bepánikoltam. Állítólag a játszóházban vannak, de Jonghwa vette fel a telefont és nem Noona. 

- Nyugodj meg, lehet csak ellopta tőle a telefont. 

———

Így is volt. Hwa boldogan futott felém a telefonnal, Noona pedig fejét ingatva követte. Megnyugodtam. 

- Már biztos kijátszottad magad, menjünk haza. – mosolyogtam húgomra, ő viszont megrázta a fejét. 

- Még egy picit maradjunk, kérleeek. 

- Legyen. De csak egy picit. 

- És gyeree. – húzott volna be. 

- Először fizetek, aztán szabadok vagyunk. – kuncogtam. A pénztárhoz lépve vettem egy felnőtt kísérő jegyet, majd bementem Hwa után. Régen játszottunk ennyit és ilyen boldogan, el is felejtettem Minseok figyelmeztető hívását. Nem kellett volna. Egyik pillanatban egy test nyomódott nekem és egy pisztolynak a csövét éreztem meg hátamon. 

- Most szépen feltűnésmentesen kimegyünk, a másik kijáraton. Bármilyen jelzést leadsz, meghúzom a ravaszt. Bólints, ha megértetted. – Bólintottam. – Most hívd ide a húgod és hazudj neki valamit. 

- Nektek én kellek és Minseok, nem Hwa. Őt hagyjátok ki ebből. – Szemeim sebesen mozogtak ide-oda. Noonáékat kerestem. 

- Nem te fogod megmondani, hogy mit tegyünk. Hívd ide vagy beléd eresztek egy golyót és garantálom, hogy itt fogsz elvérezni. 

- Ha meglősz, mindenki ide fog nézni. 

- Minseok nem oktat semmiről? Ennyire kizár a munkájából? Tudod, Dae. Létezik hangtompító, szóval utoljára mondom: hívd ide a kislányt. – Hogy nyomatékosítsa mondandóját a fegyver csövét jobban a testembe nyomta. – Most. 

Már semmilyen terv nem jutott az eszembe. Húztam az időt, de Baekhyunék sehol. Húgom ekkor vett észre és elindult felém. Rá akartam ordítani, hogy fusson, de tudtam, azzal mindkettőnknek ártanék. 

- Hwa, gyere. – akartam volna leguggolni, de a támadó karomra szorított. 

- Ő ki? – mutatott mögém. 

- Egy jó barát. Szeretne nekünk mutatni valamit. 

- És Baekhyunék? 

- Mindjárt visszajövünk hozzájuk. Gyere. – fogtam meg a kezét. 

Az idegen a másik kijárat felé lökdösött minket. Sajnos az itt dolgozók csak ránk mosolyogtak és tovább pletykáltak. A játszóházon kívül pedig csak elkönyveltek hülyének, hogy a húgommal zokniban sétáltunk. A bevásárlóközpont végére értünk, ahol egy másik férfi várt minket, amikor csörögni kezdett a telefonom. 

- Ne vedd fel! – szóltak rám. 

- Ha nem teszem, tudni fogják, hogy baj van. – néztem felváltva rájuk. A nagyobb idegesen előrángatta a zsebemből azt és fogadta a hívást. Sajnos azonban kihangosította. 

- Dae, elindultatok már? – szólt bele Minseok. 

- Mindjárt. Csak most fánkot eszünk. – mondtam, hátha ezzel rájön, hogy baj van. Gyűlölöm a fánkokat.

- Értem. Az épületbe parkoltatok vagy kívülre?

- Bentre. – Kintre természetesen, de most épp a liftekhez mentünk volna, hogy lejjebb menjünk egy szintet. Hál isten, nem sejtettek semmit. Vagyis csak azt hittem. 

- Rendben, várlak titeket. – tette le. 

Rám mosolyogtak, majd a lift felé löktek minket. Amint bezárult annak az ajtaja és egyedül maradtunk, fejbe vágott az egyik. A földre estem és homályosan figyeltem, ahogy a húgommal üvöltöztek, hogy ne bőgjön. Az egyik felrántott a földről és a tükörnek lökött. 

- Szerinted nem jöttünk rá a kis játékodra? Még egy hasonló lépés és golyót repítünk a fejébe. – húzta meg Hwa haját. 

- Engedd el! – fogtam meg a karját és az egyik nyaralás alatt tanult fogással kicsavartam a kezét. 

Kinyílt az ajtó és két ember elkapott, lefogott. Beszélgettek egymással kínai nyelven, amit nem értettem, mikor pedig elindultunk, akkor két irányba vittek minket. 

- Nem! Nem! Nem vihetik el! – Kiabálni kezdtem segítségért, de senki nem hallott meg. – Hwa! Hwa, szeretlek! Nemsokára hazamegyünk, rendben?! 

Válasz nem érkezett, csak hangos zokogás. A kocsijuknál megkötözték a kezemet és bevágtak a furgon hátuljába. Ülő helyzetbe szenvedtem magam és a telefont próbáltam elővenni, amilyen gyorsan csak lehetett, hogy felhívjak bárkit, aki segíthetne. Nadrágzsebemből kiszedtem a készüléket, de kanyarodtunk, így kiesett a kezemből és a másik oldalra csúszott. Feltérdeltem, hogy odamásszak, azonban kivágódott a vezető és anyósülés között lévő ajtó és megjelent az egyik. 

- Azt hitted, mi? – mosolygott önelégülten. Fegyverét elővéve szétlőtte azt és elkapta az államat. – Ha jó fiú leszel kevésbé fogunk bántani. Az életed pedig Minseok kezében van. Az ő döntése, hogy te vagy Jonghwa fog-e meghalni.

- M-mi? 

- Jól hallottad. Az egyikőtök mindenféleképpen halott lesz éjfélre. 

- Nem. Nem! Öljetek meg engem, de a húgomat ne bántsátok! Előtte áll még az élet, kérlek, ne. – könyörögtem.

- Ez nem rajtad múlik, hanem a szexpartnereden. 

- A párom! Hadd beszéljek vele, könyörgöm! 

- Nem. – fordult el és előre mászott. 

- Csak pár szó! Ki lehet hangosítva a telefon, amit akarnak! Csak had beszélhessek vele, kérem! – ordítottam, de mindhiába. 

Kim Minseok szemszöge 

Idegesen mászkáltam Chanyeol előtt. Fél órája, hogy felhívtam Daet és azóta semmi. Kezdek egyre jobban aggódni, és az sem segít, hogy nem veszik fel a telefont. Mintegy végszóra, kinyílt az ajtó. Baekhyun félve, vörös szemekkel belépett, Chan pedig azonnal felpattant a kanapéról és megölelte. 

- Noona… Ugye nem? – Hangom gyenge volt, már csak a gondolat miatt is, hogy elrabolták őt. 

- Kerestük, de nem találtuk. Beosontam az irodába és megnéztem a felvételeket. Ki voltak kapcsolva akkor. Minseok, mi s-... 

- Istenem, istenem. – ültem le mindenki meglepetésére. Baekhyun azt hitte, neki fogok esni, de nem ez történt. Hajamat tépkedve meredtem előre. Megint miattam bajba került. Kurva nagy bajba. Pedig alig jöttünk vissza a nyaralásról. 

- Meg fogjuk találni, nem lesz semmi bajuk. 

- De lesz. Azért hívtam fel Daet, hogy minél előbb érjetek haza, mivel valaki üzenetet küldött, hogy figyel. Tudtam. Tudtam és nem mentem értetek. Faszom! – pattantam fel. 

- Ülj vissza. – tolt le Noona.

- Minseok! – rohant a folyosóról Junmyeon felénk. 

- Igen? – álltam fel ismét a telefonomat látva. 

- Jött valamilyen érte-

- Mutasd. – kaptam ki a kezéből. Szívem kihagyott egy ütemet.

Ismeretlen

Válassz. 
K

ép megtekintése
Kép megtekintése
Két órát kapsz, nem többet.

Az egyiken Jongdae térdelt, véres fejjel és dühös arccal. Haját fogták, így nézett a kamerába. A másikon Hwa sírt és be volt kötve a szeme. Hozzá hál' isten nem nyúltak. Mégis melyikőjüket válasszam? Ha Jongdae meghal, a lelkem is megszűnik létezni. Hogyha Jonghwat ölik meg, Dae soha nem fog megbocsátani nekem. 

[I love you when you call me señorita]