Kim Minseok

Éppen próbáltam lenyugodni, mikor megjelent Junhoo. Pont ő. Francba.

- Menj ki! – mutattam az ajtóra.

- Mert? – fonta keresztbe karjait mellkasa előtt.

- Mondjuk azért, mert nem hívott senki.

- De, Jongie behívott.

- Ne becézgesd. – szorítottam össze a fogaimat.

- Miért sajátítod ki ennyire? Ha nem hagyod, hogy barátkozzon magába fog fordulni. És abból kiindulva, amit ma a parton láttam, nem lehet szoros kapcsolatotok.

- De az van. Csak idejöttél és Dae egyből rád mászott.

- Rosszul látod a helyzetet. Tudod miről híres ez a sziget? A nyugodt légkörről. A külföldiek ide jönnek kikapcsolódni, romantikázni. Azonban egyikőtökön se látom, hogy nyugodt lenne. Jongdae feszeng a közeledben. Ennek biztos van valami oka. Nem kell elmondanotok, nem akarom beleütni az orromat. Egyet viszont tudok, Dae szeretetre vágyik.

- Meg is kapja.

- Nem. – rázta a fejét.

- Honnan veszed? Nem tudsz te semmit. – forgattam a szemeimet.

- Egyedül indult városnézésre. Mosolygott, az arca mégis szomorkás volt. Ha annyira szeretnétek egymást, együtt mentetek volna.

- Elég.

- Gyertek el a buliba. Semmi kábítószer vagy hasonló nincs ott. Csak zene, étel, ital és a szeretet. Kicsiny ez a sziget, de annál összeszokottabb. Nem másztam rá a párodra. És ő se rám. Nekem már évek óta van valakim. Az, hogy a kezemet Jongdae fenekére tettem olyan, mint a... Hogy mondta... Mint nálatok a kézfogás? Igen, valami ilyesmit mondott. Érted?

- Hozzám ne nyúljatok. – szögeztem le.

- Persze, persze. – legyintett. – Jössz? – biccentett az ajtó felé.

Egy ideig figyeltem őt. Nem tudtam, hogy megbízhatok-e benne. Mi van, ha bérgyilkosok és közénk akarnak férkőzni? A folyosó végére érve megpillantottam Jongdaet, amint éppen evett valamit... Valamit, amit tuti, nem ő csinált. Ha ezek megmérgezték megkínzom őket. Gondolataimból egy, a fenekemre csúszó, kéz ébresztett fel.

- Mit csinálsz?! – fordultam el, hogy ne érhessen hozzám.

- Jongie, látod? Sikerült! – nevetett fel Junhoo.

Daere pillantottam, aki ezidáig mosolygott, viszont mikor ránéztem, lehajtotta a fejét. Oda akartam menni hozzá, azonban Jun megállított.

- Ő itt a párom, Shin Jihoon. Néma... De könnyen alkalmazkodik az emberekhez, szóval meg fogod érteni, hogy éppen mikor, mit akar mondani. – vigyorgott.

Kezet ráztam a nálam pár centivel alacsonyabbal, majd Daehez fordultam....aki már nem ült az asztalnál.

Jihoon kezét arcom előtt legyezgette és mikor végre ránéztem, elmosolyodott. Az asztalra mutatott, majd evést imitált és rám mutatott.

- Köszönöm, de nem vagyok éhes.

- Akkor megehetem? – szólalt meg Jongdae a konyhából kilépve.

Felé kaptam a fejemet és percekig csak vonásait figyeltem. Mennyi az esélye annak, hogy a nyaralás végére a pofijai megnövekszenek a hasával együtt? Jó lenne, ha...

- Vagy eltegyem, később megeszed? – szólalt meg újra, mire feleszméltem, hogy a válaszomra várnak.

- Edd meg. – vágtam rá kicsit izgatottan, majd elrohantam a konyhába. Kinyitottam az ablak alatti szekrényt, elővettem azt a süteményes dobozt, amit még noona adott, visszasétáltam hozzájuk és leültem Jongdae mellé.

- Nem gond, ha megnézzük a jacuzzit? A bácsi mondta, hogy nyugodtan megtehetjük, ha titeket nem zavar.

- Persze. – biccentettem, mire eltűntek. – Jongdae...

- Nem érdekel. – emelt a szájához egy újabb falatot.

- Dae én...

- Mondom, nem érdekel! – mondta nagyjából érthetően, mivel a szájában lévő ételt oldalra tolta.

- Végig hallgatnál? – néztem rá felháborodva.

- Nem.

Összeszorítottam a fogaimat, mély levegőt vettem, amit lassan kifújtam és Dae combjába markoltam.

- Annyit akartam mondani, hogy felőlem, mehetünk este oda a partra.

- Az engedélyed nélkül is mentem volna, hiszen ez az én életem. – jelentette ki.

Lábán lévő kezemet jobban megszorítottam, mire a kanalat nagy csörömpöléssel elengedte és alkaromra fogott.

- M-minseok, fáj. – szorította össze a szemeit.

Látni akartam, ahogy szenved. Ahogy fájdalmai vannak miattam. Hogy kegyelemért könyörögjön, amit természetesen nem adok meg. Fojtogatni akartam. Arcába ordítani, hogy ne legyen velem ilyen lekezelő. Hogy...

Megráztam a fejem és konkrétan felpattantam mellőle. Dae lábát dörzsölgetve nézett rám. És én ki akartam kötözni, hogy maradjon. Hogy bánthassam.

Elkaptam róla a fejemet és kirohantam a teraszra. Mi a frász van velem? Soha nem gondoltam így rá. Talán, mikor drogoztam, viszont most már egy hónapja, hogy nem nyúltam kábítószerhez. Nem akarom bántani... Vagy mégis..? Ugyz ez csak utóhatás??

CHANYEOL
KONYORGOM SEGITS
CHAN
KERLEK
FONTOS

Nem válaszolt és bennem egyre csak fokozódott a feszültség. Vissza akartam menni és nyakára kulcsolni ujjaimat, hogy aztán... NEM!

Jun......

KimJun
?

Ezaz! Tudtam, hogy rá számíthatok!

Segits..

KimJun
Mi történt?

Dae lenezo velem
En meg...

KimJun
Tereld el azokat a gondolatokat
Hidd el, megbánnád, ha megtennéd bármelyiket is
Mit csinál ő?

Falat támasztva arrébb dőltem és belestem az ablakon. Jongdae a süteményeket eszegetve beszélgetett Junhooékkal. Boldogan. Nélkülem.

Itt hagyom
Megveszem neki a hazat es odaadom orokre

KimJun
Az csak kínzás lenne mindkettőtöknek
Figyelj
Jongdaet nem egyszer erőszakoltad meg, mégis még mindig melletted van. Szeret, de ezt az oldaladat nem
Le kell, hogy nyugodj, ha megfojtod, megölöd, nem lesz jobb
Gondolj csak az edzésekre
Hogy miket mondtam
Most pedig vegyél három nagy levegőt és menj vissza

Jo...

Tettem, amire Junmyeon kért és visszamentem hozzájuk. Azonban nem ültem le Dae mellé. Sőt. Nem is mentem a közelébe. A konyhába sétáltam és töltöttem magamnak egy pohár hideg vizet.

- Mióta ismeritek egymást? – jelent meg mellettem Junhoo. Na, már csak ő hiányzott.

- Nyolc vagy kilenc hónapja, miért?

- Akkor ti még a legelején vagytok. – motyogott. – Hányszor veszekedtetek már?

- Ez nem rád tartozik. – fordultam meg és letettem a poharat.

- Rendben... Jongieee! – indult az étkezőasztal felé.

- Hm? – nézett rá a párom.

- Hányszor veszekedtetek Mr. Féltékennyel?

Mi ez a név?! Idegesen a pult szélébe markoltam és egyenesen Jongdae szemeibe néztem. Ha elmondja nekik...

- Vele ne foglalkozz azt mond, amit szeretnél. – nyúlt az arcához és maga felé fordította.

- Elég... Sokszor. – motyogta.

Nálam itt telt be a pohár. A hálóba romboltam és igyekeztem nem arra gondolni, hogy a konyhában felejtett fegyverrel lelőhetném Junhooékat. Mi a faszért kell kikérdezni a kapcsolatunkat?! Ő nem a terapeutánk!

Bezártam az ajtót, levágtam magamat az ágyba és idegességemben megfogtam Dae pólóját. Azt szaglászva, kínos vagy nem kínos, de kivertem magamnak, hogy lenyugodjak, ami egy nagyon kicsit használt is.

Perceken keresztül feküdtem lihegve, lehunyt szemekkel és még arra is lusta voltam, hogy visszategyem ékességem a helyére. Hirtelen erőteljesen kopogtak az ajtón, mire megemeltem szemhéjam.

- Bejöhet Jongdae átöltözni? – kérdezte az ajtó túloldaláról Junhoo.

Miért nem Ő kérdezte meg? Vagy azt akarja, hogy Jun öltöztesse át?!

Idegességem visszajött, mire durván megigazítottam a ruháimat, megtöröltem kezemet és kicsit hevesebben nyitottam ajtót, mint ahogy akartam. Junhoo mellett ott állt Jongdae, lehajtott fejjel és a pulóverem aljával babrált.

- Magától is megkérdezhette volna. – jegyeztem meg.

- Talán, ha nem félne, megtette volna.

- Nem fél. Egy pár perc és indulhatunk. – húztam be a hálóba és becsuktam az ajtót.

Dae némán a szekrényhez ment és ruhákért kutatott. Én se szóltam semmit, csak az ajtónak támaszkodva figyeltem őt. Vagy háromszor leejtette a pólót, amit fel akart venni és már eléggé remegett a keze, ezt megelégelve odamentem hozzá és magamhoz öleltem. Meg se moccant.

Megint fél tőlem... Istenem, akkora egy barom vagyok.. De nem tudok mit tenni ez ellen. És még ez jobb lereagálás volt, mint általában. Ha nem fogom vissza magam, most lenne egy hulla a lakásban. Junhoo hullája.

Lassan elkezdtem simogatni a hátát, kifújtam a levegőt és füléhez hajoltam.

- Sajnálom. Szeretlek. – mondtam őszintén.

Vállai rázkódni kezdtek, arcát a nyakamba fúrta és átölelte a derekamat. Könnyeit megéreztem a bőrömön, mire tenyeremet felvezettem a testén és haját kezdtem el simogatni. Lassan ringattam a testünket és lehunytam a szemeimet. Éreztem, hogy ellazulnak izmaim a közelségétől, ezzel egyidőben pedig egyre jobban megjelent a bűntudatom.

- Tényleg sajnálom, hogy ilyen természetem van. – suttogtam és fejemet vállára tettem. – Gyűlölöm magam emiatt. Jobb akarok lenni. Jobb, hogy mindig szeress.

- Mindig szeretlek. – suttogta két szipogás között.

- Ne hazudj. – kértem.

- Soha. – rázta a fejét és megszorította a pólómat, hogy jobban ölelhessen.

- Jongdae. – hajoltam el tőle. – Csak félsz, azért mondod ezeket.

- Nem. – tagadta le egyből.

- Dae..

- Lehet, hogy néha félek tőled, de azokban a pillanatokban is ugyanúgy szeretlek, mint máskor.

- Jong...

Egy csókkal elhallgattatott.

[Nusi, I'm watching you👀👀👀👀]