Kim Minseok szemszöge

- Sajnálom. Miattam van. – néztem oldalra idegesen.

- Khm... Akkor csinálunk vacsorát? – terelte a témát.

- Nem. Még van egy kérdésem.
Megvártam, míg érdeklődve rám nézett és elővettem a telefont.

- Miért írtál rá Junmyeonra?
Kérdésem miatt elsápadt és láttam rajta, hogy legszívesebben elrohanna innen. Nem akarom, hogy rosszul érezze magát! Nem ez volt a célom!

- Szerinted nem jöttem volna rá?

Lehajtotta a fejét, de azon kívül nem mozdította meg más testrészét.

- Szerinted, ha Yeon terhes lenne elhagynálak érte?

Bólintott egyet, majd kitört belőle a zokogás. Francba!

- Jongdae. Aish, Dae! Ne sírj. – öleltem magamhoz, azonban nem akart javulni az állapota. Sőt! Még remegett is. Tenyereim közé zártam az arcát és hosszan a homlokára pusziltam.

- Soha nem hagynálak el. – döntöttem fejemet az övének. – Még akkor se, ha Yeon terhes lenne.

- Lenne? – szipogott.

- Nem az. Nem lesz gyerek. – mosolyogtam.

Jongdae hozzám bújt, így sikeresen közénk szorult a plüsse, de nem nagyon zavartatta magát.

- Lehet még egy kérdésem? – érdeklődtem, mire a nyakamba bólogatott. Már épp nyitottam a számat, mikor csengetést hallottunk.

- K-kit várunk? – motyogta a bőrömre Dae.

- Ez az. Senkit. – toltam el magamtól és a táskámhoz mentem, hogy kivegyek belőle egy pisztolyt.

- Minseok?! – kerekedtek ki a szemei.

- Sh. Nyisd ki az ajtót. – támasztottam ki a kezemet és egyenesen az ajtó felé céloztam.

- Tedd le! – mondta ijedten.

- Nem ez az első alkalom, hogy fegyvert látsz nálam, szóval gyerünk. – böktem az ajtó fele.

Jongdae megrázta a fejét, de én nem mozdultam egy millimétert sem. Sóhajtott egyet és reszketve, de lenyomta a kilincset. Mikor megláttam, hogy nincsen semmilyen veszélyes eszköz az ajtó túloldalán lévő kezében, a hátam mögé dugtam a fegyvert.

- Jó napot! Remélem nem zavartam meg semmit, csupán ezeket hoztam. – emelte fel a zacskókat egy, szemüveggel is hunyorító, idős bácsi. – Hosszú utuk volt és biztos pihenni szeretnének, ezért arra gondoltam, hogy hozok maguknak ételt. – sétált be és a pultra tette azokat. – Sikerült berendezkedni? Esetleg van valamilyen problémájuk?

- Nem, dehogy. – lépdelt hozzám Dae és oldalról megölelt. – Köszönjük a vacsorát is.

- Szóra se érdemes. – legyintett, majd elindult kifelé, azonban megtorpant. – És még valami! Kérem a jacuzzival vigyázzanak. Új szerzemény. – mosolygott, majd elköszönt és távozott.

- Nálad miért van fegyver?! – akadt ki Dae. – Nem pihenni jöttünk?! – engedett el.

- A biztonság kedvéért, baj? – dobtam vissza a táskába.

- És még dobálja is... – fordult el, hogy a konyhába menjen.

Én viszont követtem. Mikor megállt a zacskók előtt, kihúztam hóna alól a plüsst és mosolyogva a nappali felé hátráltam.

- Add vissza! – sietett felém ökölbe szorított kezekkel.

- Szerezd vissza. – mosolyogtam.

A következő pillanatban nagy lendülettel megindult felém, viszont én blokkoltam és a kanapéra dobtam őt.

- Minseok~!

- Ha most egy gyilkossal állnál szemben, már rég halott lennél. A földre dobott volna, ami nem annyira kellemes, mint a puha kanapé és megfojtott volna.

- De nincs itt gyilkos. – ült fel és megforgatta a szemét. – Szóval add vissza.

- Míg itt vagyunk, meg fogod tanulni megvédeni magad.

- Nem pihenni jöttünk? – háborodott fel.

- De. Viszont tudod, kellemest a hasznossal.

- Nem, mert most hasznost a kellemessel. – állt fel a kanapéról.

- Jongdae.

- Add vissza és benne vagyok. – nyújtotta ki a kezét.

- Mi a garancia erre? – közeledtem felé.

- Mi legyen? – kérdezett vissza.

Derekára csúsztattam kezeimet, a plüsst két ujjal szorítva és közel hajoltam arcához, hogy csókot kérjek tőle. Azonban ő megelőzött. Átkarolta nyakamat és egy heves csókba invitált, amit nem voltam rest viszonozni. Pillanatok múlva elváltam tőle, azonban ő visszahúzott magához és görcsösen markolt a hajamba. Váratlanul remegni kezdett és lélegzetvétele is furcsábbá vált. Aggódva elváltam tőle, hogy szembe találjam magamat könnyes arcával.

- Dae...? – töröltem volna le fél kézzel könnyeit, de megakadályozott ebben azzal, hogy hozzám bújt.

- Mond, hogy ez nem álom. – suttogta.

- Nem az. Ez a valóság. – pusziltam a fülére. – Viszont együnk, mert farkaséhes vagyok. – próbáltam meg ellépni tőle, de nem hagyta magát. – Eldobom a dínód.

- Nem! – lépett el tőlem, majd kinyújtotta a kezét, én pedig visszaadtam neki.

- Mehetünk. – kaptam fel a zacskót és kimentem a partra.

———

- Alszol? – kérdeztem a lábaim között fekvőtől, miközben beletúrtam a hajába. Már rég megvacsoráztunk, de mivel amúgyse sietünk sehová, kint maradtunk.

- Nem. – rázta meg a fejét.

Akkor min járhatott az agya? Mert fél órája egyikünk se szólalt meg. Rólunk gondolkozott? Vagy valaki másról? Sehunról? Jonginról? Vagy Baekhyunékről? Az utóbbi, jobb lenne... Vajon hiányzanak neki?.... Jonginnal együtt lenne, ha még élne? Elhagyott volna? Nem gyötörhetem tovább magam. Meg kell kérdeznem. Amúgy is ez lett volna a kérdésem, mielőtt a bácsi megjelent.

- Jongdae...

- Hm?

- Én... Vagyis te... Aish. Ha Jongin még élne, kit választanál? – kezemet kihúztam tincsei közül, azonban miután fél percre se válaszolt kezdtem ideges lenni. Még az arcáról se tudtam semmit leolvasni. Megemeltem a fejemet, mikor ő felült és velem szembe fordult. Gondolatolvasó.

- Őszintén? – nézett a szemembe.

- Igen. – szorítottam ökölbe a kezemet. Nem engem fog választani.

- Nem tudom. – hajtotta le a fejét és a dínóját kezdte el piszkálni.

Minseok, ne legyél ideges. Csak nyugodtan, különben veszekedni fogtok.

- Mi az, hogy nem tudod?

Hangnememen nem nagyon sikerült változtatni. Ezt az is igazolta, hogy Dae összerezzent.

- Az, hogy nem tudom...

- Kifejtenéd? Vagy most fogod bejelenteni, hogy elhagysz a picsába? – emeltem meg a hangom.

- Minseok... – tette tenyerét a combomra, amitől csak fújtattam egyet.

- Hónapok óta titkolod, hogy megbántad, mikor otthagytad Jongint, igaz? Csak mivel félsz tőlem, nem akartad elmondani.

Megrázta a fejét és láttam, hogy könnyezni kezdett. Sírjon is. Nem én fogom megvigasztalni.

- Amiatt van, mert drog hatása alatt többször is megerőszakoltalak, igaz? Ezt – fogtam meg combomon lévő kezét, mire összehúzta magát – nem azért tetted, mert magadat hibáztattad. Undorodsz tőlem, ugye? Nem akarsz tőlem semmit, csak nincs senkid és végre valaki figyel rád. Ezért nem hagytál még el. Ha Jongin még élne, hozzá mennél.

- N-nem. – motyogta sírva.

- Ne hazudj! – ordítottam rá.

Abba maradt a sírása. Pontosabban próbálta magába fojtani. Könnyei mellett egy vércsík is megjelent, a szájából. Olyan erősen harapta alsó ajkát, hogy az felszakadt.

- Tudod mi a különbség? Hogy én benne voltam és vagyok a fekete piacos dolgokba. Jongin azonban nem, mégis durva volt veled. Én soha nem voltam egy kapcsolatban sem, ezért esik néha nehezemre elválasztani a munkát tőlünk. – engedtem el a kezét. – Kérted, hogy ne kínozzak embereket, de mikor ezt teljesítettem, nem tudtam hogyan levezetni a munkával járó feszültségemet. Veled szexelni állandóan meg nem akartam. Akkor azt hitted volna, hogy csak erre kellesz. Ami nem igaz. Ezért nyúltam a kábítószerhez, ami belátom, nem volt jó ötlet.

Megint beállt közénk a csend. Vagyis majdnem. Jongdae halk szipogásai mellett a tenger zajait lehetett még hallani.

- Miért nem mondtad el soha, hogy nehezedre esik szeretni engem…?

- Én nem ezt mondtam! Ne fordítsd ki a szavaimat! – mondhattam a kelleténél kicsit hangosabban, mert megint összerezzent. – Szeretlek. Te vagy az egyetlen ember, akiért máshogy dobog a szívem. De nem tudom ezt hogyan kifejezni. Nem, nem szeretlek. Hanem, hogy nem tudom rendesen kifejezni magam. De ez itt most teljesen felesleges.

Utolsó mondatom miatt érdeklődve pillantott rám. Elfordítottam a fejemet, mert nem akartam a reakcióját látni.

- Én vagy Jongin? Nem sértődöm meg, ha őt választod.

Megint a jól ismert csend. Lehajtottam a fejemet és akaratom ellenére is leszökött egy könnycsepp az arcomon.

- Értem. Megyek aludni. – álltam fel, összepakoltam és bementem.

Homályosan láttam, ezért nem akartam mosogatni, hanem egyből a fürdőbe mentem. Tudhattam volna. Annyira egyértelmű volt. Elcsesztem. Megvédtem és hátba szúrtam. Másra nem is vagyok képes. Tönkre teszem az embereket, mert képtelen vagyok kifejezni magam.

Ruháimat a szennyesnek nevezett kosárba dobtam, majd egy szál boxerben a nappaliba mentem és lefeküdtem a kanapéra. El akarok tűnni. Nem akarok élni. Csak a rosszat hozom az emberekre. Egy hulladék vagyok. Egy kibaszott hulladék.

[Sechen or Xiuchen? 🤔🤔]