Kim Jongdae szemszöge

- Mi jót csinálsz? – hajolt hozzám Minseok, mire gyorsan kikapcsoltam a telefont.

- Semmit. – néztem rá feszülten.

- Hé, nyugi. Ne aggódj, nincs olyan a telefonomon, amiről te nem tudnál. – nyúlt felém, de elléptem.

- Baj van? – fúrta tekintetét az enyémbe.

Most mit mondjak neki? Hogy lehet lesz egy gyereke? Hogy mikor megcsalt, megfogant egy baba? Hogy tuti el fog hagyni emiatt? Természetesen nem. Nem tehetem. Nem mondhatom el neki, viszont addig nálam kell maradnia a telefonjának, míg Junmyeon nem ír vissza.

- Nincsen. Csak hányingerem van. – hazudtam.

- Fél óra van a becsekkolásig, addig el szeretnél menni a mosdóba? – simított a karomra, mire lehunytam a szemeimet. Nem akarom, hogy gyereke legyen. Engem babusgasson, ne mást. Ne hagyjon el a nő miatt. Ugye nem számítok önzőnek?

- Dae? Miért sírsz? – ijedt meg.

Nem válaszoltam, csak hozzábújtam és fejemet a nyakába fúrtam. Miért sírok ezen? Nem úgy volt, hogy én már nem akarok semmit? Felcsinált egy nőt, legyen vele. Őt kellene most elvinnie, nem engem. Vagyis őket.

Pont akkor akartam elhúzódni tőle, mikor átölelt a derekamnál. Libabőrös lettem az érintésétől és hogy megnyugodjak, szaggatottan vettem egy nagy levegőt.

Most jön az, hogy éljünk a pillanatnak, éljünk a mának?

Kim Minseok szemszöge

Éreztem, ahogy egyre nehezedett a teste, ami megmosolyogtatott. Meddig lehetett fent tegnap? Vagy a gyógyszerek ütötték ki ennyire? Ugye nem adtak be neki valamit Junmyeonék!?

Nem zavartattam magamat, lassan simogattam a hátát és figyeltem, ahogy rohannak az emberek. Milyen nagy szerencse, hogy mi pihenni megyünk...

———

- Kérem a 607-es járathoz tartozó utasokat, hogy....

- Jongdae, ébredj. – suttogtam a fülébe, miközben az oldalát simogattam.

Ő csak egy hosszú nyammogás után volt hajlandó megállni magától, két lábon. Magamra vettem az összes táskát és a két bőröndöt húzva elindultam. Természetesen a biztonság kedvéért hátranéztem, hogy ott maradt-e vagy követett engem, de hál' isten, az utóbbit tette. Miután becsekkoltunk és felszálltunk a gépre, Dae megint játszotta a "ne merj hozzám nyúlni" játékát, amit már kezdek kicsit - nagyon - unni. A gép levegőbe emelkedése után pár perccel megállt mellettem egy stewardess.

- Kérnek esetleg valamit enni, vagy inni?

Épp válaszolni akartam, mikor Jongdae hirtelen átölelte a jobb karomat.

- Két palack vizet és valami finom kekszet. – döntötte fejét a vállamnak.

- Rendben. – ment tovább.

- Ez mi volt? – néztem rá összehúzott szemöldökkel.

- Csak megöleltelek, baj? – emelkedett fel.

- Dehogy. – mosolyogtam rá, majd a füléhez hajoltam. – Nem tetszik egy nő sem. Senkinek nincsen esélye nálam, hiszen én csak egy embert szeretek, téged. – suttogtam a fülébe, majd a végén puszit hintettem a hallószervére.

- Akkor se hagynál el, ha... Semmi. – fejezte be olyan gyorsan, ahogy belekezdett.

- Nem hagynálak el, bármi történne. Ezt jól jegyezd meg. Vésd bele a kis buksidba. – borzoltam össze a haját.

- Két palack víz és a keksz. – nyújtotta Jongdae felé a zacskót, de ő nem vette el.

- Meggondoltam magamat, már nem kell. – hunyta le szemeit és ismét a vállamra dőlt.

A stewardess tehetetlenül ácsorgott, mivel nem értette Jongdae viselkedését. Mondjuk... én sem tudok kiigazodni rajta.

- Köszönjük. – vettem el tőle a zacskót, majd miután fizettem, elment.

- Miért vetted el tőle? – húzódott el tőlem felháborodva Dae.

- Mert, ha már kértünk valamit, akkor ne küldjük vissza. És mi a bajod? Miért viselkedsz így?

- Hogy?

- Ne játszd a hülyét. A kocsiban hozzád se érhettem. Most pedig, hogy nem veled foglalkoztam, rám másztál.

- Nem másztam rád. – tagadta.

- De. – fordultam el tőle. Istenem, de idegesítő most!

-  A rád mászás az ez. – mondta, majd minden figyelmeztetés nélkül az ölembe ült. Perceken keresztül kikerekedett szemekkel néztünk egymásra.

- B-bocsi. – ült vissza lassan az ülésébe. – Ne h-...

- Ne kérj bocsánatot. – vágtam a szavába, majd hátra döntöttem a fejemet és lehunytam a szemeimet. Miért csinálja ezt?!

Már félálomban voltam, mikor meghallottam a telefonomon beállított hangot az értesítésekhez. Majd még egyszer és megint... Összeráncolt homlokkal emeltem fel a fejem és a zsebemhez nyúltam. Pedig esküdni mernék rá, hogy lenémítottam. De mégis hova tűnt?!

Ijedten tapogattam a zsebeimet és teljesen kétségbeestem, hogy otthon hagytam, mikor váratlanul, Jongdae feje ráesett a vállamra. Arcára néztem, amin könnycseppek voltak. Bűntudatom lett. Nem akartam megbántani. Egyáltalán azt tettem?

Homlokára pusziltam és combjára tettem a kezemet. Miért van az, hogy jobban szeretem, mikor alszik és nincs ébren? Lehet azért, mert olyankor mindig elutasító velem. Mi ez a..?

- Ezaz! Meg vagy! – suttogtam, mikor előhúztam a zsebéből az én telefonomat. Én hülye! Odaadtam neki, hogy felejthettem el?

Feloldottam a telefonomat és láttam, hogy Junmyeon írt. De ő nem szokott. Csak, ha nagy a baj! Basszus, még el se mentünk! Gyorsan megnyitottam a beszélgetést, de nem értettem semmit. Feltekertem, hátha világossá válik a dolog, viszont meglepődtem. Nem is kicsit. Én írtam neki? De engem nem érdekel az a ribanc! Várjunk az idő az...

Jongdae arcára pillantottam, ami sokkal nyugodtabb volt. Már csak az a kérdés, hogy mégis hogyan fogom neki ezt felhozni?! Vagyis. Majd csak egyszerűen közlöm vele.

———

- Ébredjenek fel kérem, hamarosan leszállunk. Az öveket... – hallottam meg a stewardess magas és hangos hangját, mire felemelkedtem, hogy kinyújtózzak, de ebben megakadályozott valami. Vagyis valaki. Dae arcára tettem tenyerem és miközben hüvelykujjammal simogattam az arcát, füléhez hajoltam.

- Dae, szerintem eleget aludtál ma. Este nem fogsz tudni aludni. Jongdae. – suttogtam, de csak nyöszörgést kaptam válasznak. Rendben, legyen.

- Megcsókoljalak? Akkor felkelsz?

-N-nem kell csók. – ült fel gyorsan, de szemeit újra lehunyta.

Sóhajtottam egyet és átnyúltam a másik oldalára, hogy bekössem az övét. Miután azzal végeztem, a sajátomat is becsatoltam és vártam, hogy leszálljunk.

———

A taxiból kiszállva kiszedtem az összes csomagot, fizettem a sofőrnek, majd megálltam Jongdae mellett.

- Nem tetszik? Direkt ezt a tengerparti lakást választottam, és a legközelebbi szomszéd, jó pár száz méterre van. Itt nyugodt napjaink lesznek. – magyaráztam. – Ha kicsodálkoztad magadat, akkor gyere be.

A bejárati ajtó melletti növény mellől felkaptam a kulcsot, kinyitottam az ajtót és becipeltem az összes cuccot. Elégedetten pillantottam körbe, majd a zaj felé kaptam a fejemet. Dae sikeresen betalált.

- Úristen, ez... Gyönyörű. – tett meg lassan egy háromszázhatvan fokos fordulatot.

- És mind a miénk pár hétre. – dőltem a pultnak.

- Mennyit takar az a pár hét? Vagy. Tudod mit? Ne áruld el. – fordult el tőlem.

- Vacsorázzunk a parton? – vetettem fel az ötletet.

- És te fogsz főzni?

- Miért? Akkor nem eszel belőle? – kuncogtam.

- Nem azért. Hanem akkor inkább besegítek. – indult meg a folyosón.

- Mi a biztosítás arra, hogy az az étel ehető lesz? – mentem utána.

- Hogy Noona régebben tanított, mikor te nem voltál otthon. – nyitott be egy szobába, amiről rájöttünk, hogy a háló az. – Ne! Ne! Jujj! Ez... Ez... A miénk? Vagy csak, ameddig itt vagyunk?  – ugrott az ágyra és magához ölelte a dínós plüsst.

- Én kértem, hogy szerezzenek be és a tiéd. – dőltem az ajtófélfának.

- Köszi. – fúrta fejét az állat testébe.

Ez a cselekedete megnevettetett, viszont tudtam, hogy nem mehetek oda megölelni, hisz úgyis eltolna, ezért megfordultam és a konyhába mentem. Oké, akkor most valahogy kellene csinálni vacsorát. De egyáltalán mit? És hogyan?

Feszülten nyitogattam a fiókokat, majd felcsillant a szemem és le is nyugodtam egy kicsit, mikor megpillantottam egy szakácskönyvet. Elővettem és lapozgatni kezdtem, de megint bepánikoltam, mikor nem találtam semmit megfelelőt.

- Ennyire rémisztő a szakácskönyv? – jelent meg egy lazán begombolt ingben és egy mackónadrágban Dae.

- Nem, csak... – akadtam el, mikor megpillantottam a csuklóit. Még mindig sebesek voltak.

- Annak nem kellett volna eltűnnie? Junmyeont direkt megkértem, hogy kenegesse. Mutasd. – nyújtottam ki a kezeimet.

- N-nem. – szorította meg jobban a kezében lévő dínót.

- Jongdae...

- Állandóan véresre kapartam, mert magamat hibáztattam a viselkedésed miatt. – hajtotta le a fejét.

[Kivételesen hamarabb hoztam. Remélem, nem gond.😂😂😂]