Kim Jongdae szemszöge

Egyedül ültem a kanapén és a negyedik chipset bontottam ki. Azt eszegetve néztem a filmet, mikor nyílt az ajtó.

- Szia, Jongdae. Hogy vagy? – tett le az asztalra egy tálat Junmyeon.

- Szia, sokkal jobban, mint tegnap. – mosolyogtam. – Mit hoztál? – tettem félre a zacskót.

- Minseok azt mondta, vegyek neked ilyet, mert ezt nagyon szereted.

Felálltam a kanapéról és megnéztem, hogy mi van benne. Felcsillant a szemem, mikor megláttam az egyik kedvencemet. Steamed buns! (Gyerekek...én magyarra fordítva akartam beleírni a sztoriba, de...majd a rész végén magyarázok.)

- Nyami! Hmm... – haraptam bele az egyikbe, majd nagyot nyelve felkaptam a dobozt. – Köszi. – emeltem a számhoz ismét.

- Neki köszönd. – mutatott el jobbra, a bejárat felé, ahol épp belépett valaki. Valaki, aki levette a kabátját. Valaki, aki levette a sapkáját, ezzel szabadjára engedve fekete tincseit. Valaki, aki levette a maszkját és...

- Menj innen! – mondtam köszönés nélkül.

Minseok csak mosolyogva megindult felém, ezért én hátrálni kezdtem. Sikerült bejutnunk így a nappaliba és a leghosszabb kanapé elé siettem, hogy az elválasszon minket.

- Mi a baj? Nem tetszik a bajuszom? – simított rá.

- Nem! – ráztam hevesen a fejem.

- Kár, pedig mostantól ilyen lesz. – mosolygott rám.

Letettem a tálat az asztalra és megint ránéztem. Egyáltalán nem illett az arcához. Nem akarom, hogy bajusza legyen!

- Borotválkozz meg, kérlek. – néztem inkább a szemeibe.

- Nem. Nekem ez így tetszik. Majd te is hozzászoksz. – támaszkodott meg mosolyogva a kanapé háttámláján.

- Nem fogok!

- Dehogynem. – vigyorgott idegesítően.

- De én nem akarom, hogy ilyen legyen az arcod.

- Mert? Így nem tetszem? – vonta fel fél szemöldökét.

Félve, de lassan megráztam a fejem. Ő csak felnevetett.

- Majd újra belém szeretsz.

- De Minseok!

- Igen?

Gombóc jelent meg a torkomban, amit nem bírtam lenyelni. Pislogtam egy párat és egy nagy levegőt vettem... Azonban nem jött ki hang a számon.

- Látod? Már most tetszem. – indult meg, hogy megkerülje a kanapét.

Ismételten hátrálni kezdtem tőle és könnyeim is megeredtek. Minseok szemei kitágultak és gyorsabban jött felém.

- Ne-m! – hunytam le szemeimet és megemeltem a kezeimet.

- Jongdae! Jézusom, ne sírj. Ez műbajusz! Hallod! Dae... – ölelt magához és megsimogatta a fejemet.

Nagy erőt vettem magamon és ellöktem. Dühösen pillantottam rá, ő pedig kínosan mosolyogva meglengedte a bajuszt. Elmentem mellette a bútorok miatt szűkös helyen, felvettem a dobozt és leültem a kanapéra.

- Na, most ezért haragszol? – foglalt mellettem helyet és hozzám bújt.

Nem foglalkoztam vele és a kaját eszegetve néztem a tévét. Minseokot azonban ez zavarta. Mellkasomra tette tenyerét, majd felsimított testemen és megállt a keze nyakamon. Államnál fogva, gyengéden maga felé fordított. Emeltem volna a számhoz a kaját, hogy ezzel kimutassam, nem érdekel, mit csinál, azonban ő ajkaimra hajolt. És akkor a világon létező leggyengédebb csókját kaptam meg. Kezemből kivette a dobozt és gondolom az asztalra tette. Keze lecsúszott testemen és másikat is derekamra téve döntött el a kanapén.  Hagytam, hogy azt csináljon velem, amit akar, mert annyira jó érzés volt így a karjai között. Végig puszilta államat és nyakamat, majd visszatért a számhoz. Picit megharapdálta felső ajkamat és az alsót is megszívogatta egy kicsit. A következő pillanatban nyelvét éreztem meg a számban. Kipattantak eddig lehunyt szemeim és Minseok mellkasára tettem a kezeimet. Még soha nem csókolóztam így és nagyon fura!

- Nyugi. – túrt bele a hajamba. – Ha nem tetszik, üss rá a mellkasomra és befejezem, rendben?

Meg se várta a válaszomat, egyből a számra hajolt. És ismét bedugta a nyelvét a számba. Iszonyatosan fura volt, hogy nyelve a fogaimhoz és szájpadlásomhoz ért. Ízlelőszervünket már megszoktam, hogy néha egymáshoz értek csók közben... De így?

Azt hittem, hogy már teljesen bedugta a nyelvét, viszont, mikor még mélyebbre került, kezeimet megint a mellkasára tettem. Meg se ütöttem, már el is vált tőlem.

- Dugd ki a nyelved. – mondta.

- Mi? Minek? – értetlenkedtem és próbáltam feldolgozni azt, hogy az előbb majdnem megvizsgálta a torkomat.

- Csak csináld. – mosolygott.

Megtettem neki. Bár nem értettem, hogy minek kellett és miután percekig mosolyogva nézett engem, visszaakartam húzni. Azonban, ahogy készülődtem lélekben arra, hogy ki fog röhögni, hirtelen bekapta a nyelvemet. Kitágult szemekkel néztem rá, mire megint vigyorogni kezdett és... És... Szopáshoz hasonló módon... Sőt! Pontosan ugyanúgy mozgott a nyelvemen. Nyöszörögni kezdtem és a pólójába markoltam.

- Szent műfaszok! Ne az én kanapémon! – jelent meg Yixing és ráütött Minseok fejére. Neki pedig elnyíltak az ajkai és jobban rám nyomódott. A nyelvem pedig bekerült a szájába... Ő viszont nem akarta abbahagyni. Kicsit megnyomtam a felsőtestét, mire sikeresen elvált tőlem. A következő kínos pillanattól Yixing mentett meg, mivel elvette az ételemet.

- Add vissza! – másztam ki barátom alól és Xing felé lépkedtem.

Ő azonban csak lazán levágta magát a fotelba és bekapott egy egészet. Először eltátottam a számat, majd  ökölbe szorítottam a kezemet és dühösen figyeltem tovább. Nem zavartatta magát. És én se, miután kezem találkozott ágyékával és elvettem tőle az én kajámat.

- Azt a kurva! – tette kezét ágyékára, miközben arca nagyon eltorzult.

- Mi történt? – jelent meg Junmyeon.

- Műfarokkal kell lecserélnem a saját faszom, valaki miatt. – nézett felém, én pedig ártatlanul beleharaptam a következőbe.

Minseok kuncogva a nyakamhoz hajolt és rápuszilt. Nem zavartatva magamat ettem tovább.

Pár óra múlva Junmyeon felállt Yixinggel a fotelból és elvonultak. Figyelmen kívül hagytam őket és a gumicukrot eszegetve figyeltem a filmet. Minseok viszont a combomra simított. Majd egyre följebb csúszott a tenyere.

- Minseok, ne csináld. – toltam el a karját.

- Hazamenjünk? – hajolt közelebb és most derekamra simított. Megint szexelni akar. Jongdae, nyugi, már nem drogozik, biztos, kedvesebb is lesz. Aztán beugrott valami.

- Kivel szexeltél, míg én beteg voltam?

- Senkivel. – mosolygott.

- Nem, valakivel biztos. – ráztam a fejemet.

- Nem voltam senkivel, Jongdae. Tudod mit csináltam? Szépen leültem valahova és rád gondoltam. – hunyta le szemeit és ágyékába markolt.

Vöröslő fejjel figyeltem, hogy magát markolássza, viszont mikor már kezét becsúsztatta oda, felkeltem a kanapéról, majd kivittem a tálat és a zacskókat a konyhába. Az előbbit elmosogattam, az utóbbiakat pedig kidobtam. Hirtelen valaki megölelt. Nem is volt nehéz felismerni. Ha nem is a rohadt izmos karjairól, akkor arról, hogy a merevedése fenekemnek nyomódott.

- Ne haragudj. – puszilt a vállamra, amin csodálkoztam. Megfordított és mélyen a szemeimbe nézett. Karjaimra simított, majd lágyan elmosolyodott, ami nyugtatóan hatott rám.

- Nem feküdtem le senkivel és fáj, hogy egyből erre gondolsz. Az előbbit meg tényleg sajnálom. Nem akartam, csak tudod, te rákérdeztél, én pedig egy ideje nem nyúltam magamhoz. De nem feküdtem le mással! – magyarázott.

- Még mindig nem adtad el Yeont. – motyogtam lehajtott fejjel.

Elengedte karjaimat és idegesen elfordult. Nem szóltam hozzá, tudtam, hogy megint jár valamin az agya. Már épp készültem volna visszamenni a nappaliba, mikor visszafordult felém.

- Nem bízol bennem? Nem bízol a saját barátodban? Nem hiszel nekem?

- M-mins-...

- Nem! Ez rohadtul fájt. Próbálok újra a régi lenni, hogy neked megfeleljek, de ez nem fog villámcsapásra megtörténni! Sajnálom, hogy most megint felizgultam a helyzet miatt. Nem jövök ide többet, rendben? – kérdezte, de meg se várta a válaszomat, csak megfordult és elhagyta a lakást.

[Sziasztok! Nem tudom, ki vette észre és ki nem, de megváltozott majdnem az összes borító, plusz többet képeket sem fogok beszúrni, kivéve, ha saját, nehogy majd a későbbiek során copyright miatt törlődjön bármelyik sztorim.]