Kim Minseok szemszöge

Csókunk közben Dae teste teljesen elgyengült, így csak én tartottam őt. Azonban percek múlva elvált tőlem és nyakhajlatomhoz bújt.

- Üljetek le. Minseok, éhes vagy? - érdeklődött Junmyeon.

- Nem. - válaszoltam, miközben a kanapéra ültem, ölemben Jongdaevel.

- Kávét esetleg?

Erre már bólintottam. Dae oldalát mellkasomhoz préselte, megemelte a fejét és tovább itta a teát. Nagyon gyenge volt, nekem kellett tartanom még így, ülve is. Lebetegedett és alig van magánál. Mindez miattam.

- Nem. - tette hirtelen Dae ujját a számra, mire kikerekedett szemekkel néztem rá. - Gondolkodj hangosan. Megint valami rossz dolgon jár az agyad. - nézett rám komolyan. Meg ijesztően.

- Miről beszélsz? Nem törtem semmin a fejemet. - mosolyogtam rá.

- És még hazudsz is. - ingatta a fejét és belekortyolt a teába. A szemkontaktust nem szakította meg és csendben figyelt engem. Irritálóvá vált, ezért nagyot sóhajtottam és elnéztem róla.

- Megint miattam vagy ilyen állapotban.

- Minseok. - szólított meg, de nem néztem rá. - Kim Minseok. Minnie. - próbálkozott, de nem mozdultam.

Megemelkedett, mire erősebben fogtam meg a derekát, de nem néztem rá. Arca megjelent előttem, ezért kénytelen voltam rá figyelni.

- Nem tehetsz róla. Nem miattad zuhantam a hóba. Meg nem is te vágtad le rólam a kedvenc pulóverem. Ha azok nem történtek volna meg, most nem lennék beteg. - mosolygott lágyan.

- De miattam kötöttél ki Chanyeoléknál. Miattam akartak kifaggatni. Miattam mentél el sétálni. Miattam ültél be Junmyeonhoz. Miattam vittek el. Miatt-

- Elég! - szorította össze a szemeit. - A hülyeségeidtől jobban fáj a fejem!

- Ezek nem hülyeségek, Jongdae!

- De azok, Minseok! - nézett rám dühösen.

- Jongdae...

- Nem, Minseok. - tette le a bögrét az asztalra.

- Most gyakoroljátok egymás nevét? - jelent meg Yixing a kávémmal.

- Nem, csak... - kezdtem bele, de Dae félbeszakított.

- Magát hibáztatja mindenért! - pattant fel hirtelen rólam, mire Yixinggel ijedten kaptunk volna utána, de ellépett. - Mit akarsz hallani? Nyugodtabb lennél, ha azt mondanám, még mindig fájnak a csuklóim?! Nyugodtabb lennél, ha azt mondanám, sírtam, amiért megváltoztál és nem voltál a régi?! Nyugodtabb lennél, ha elárulnám, féltem tőled minden egyes másodpercben?! Nyugodtabb lennél, ha kijelenteném a te hibád volt minden?! Mert ez rohadtul nem igaz! Én is tehetek róla! Én vettem fel azt a szart! Én tehettem valamit, ami miatt kételkedni kezdtél önmagadban és a droghoz nyúltál! - kapkodta a levegőt.

- Nem, Jongdae. Ez nem ig-...

- Az a baj, amiket a múltban tettem? Sehun a baj? Ha nem ő, akkor mi?! Mond el! - ordított.

- Jongdae, kérlek, nyugodj meg. - indultam meg felé, mert féltem, hogy el fog ájulni.

- Nyugodt vagyok! És ne gyere közelebb! - lépett egyet hátra, de mintha abból a lábából kiment volna az erő, úgy esett össze. Fejét még időben elkaptam, így azt nem verte be. Yixing időközben elszaladt egy hideg rongyért és Junmyeonért.

- Jongdae. - nyúltam arca felé, de ő elkapta onnan.

- Ne-hm!

- Hideg a kezem. - tettem rá égő arcára tenyeremet, amitől szuszogva lehunyta a szemeit.

- Mi a francot műveltetek? - jelent meg Junmyeon és letérdelt Jongdae feje mellé.

- Bocsánat. Nem akartam ezt tenni veled. - cirógattam Dae arcát.

- Veszekedtek. - guggolt le Yixing. - Mi lesz vele? Vigyük kórházba?

- Nem tehetjük. Minseok, törölgesd az arcát, mindjárt jövök. - nyomta a kezembe a vizes rongyot.

Elvettem kezemet az arcáról és törölgetni kezdtem őt. Ajkamra haraptam, hogy visszatartsam könnyeim, miután perceken keresztül a szuszogáson kívül más életjelet nem adott.

- Csak rosszul van. Nem lesz baj. - nyugtatott Yixing.

- Ezt te sem hiszed el, ugye? - néztem rá.

Mindketten megijedtünk, mikor Jongdae hirtelen felült. Ide-oda dülöngélt a feje és a szemeit is elég lassan mozgatta. Megfogtam a derekát és magamhoz húztam úgy, hogy hátát mellkasomnak támasztottam. A hideg vízzel ugyanúgy törölgettem, hátha kicsit lehül.

- Mikor borotválkoztál utoljára? - kérdezte halkan Jongdae.

- Körülbelül két hete, miért?

- Szúr a borostád. - görbültek felfelé az ajkai.

Mélyet sóhajtottam és Yixingre néztem. Ő értetlenül figyelt. Hát, igen. Daenek elég gyorsan megváltozott a hangulata. Ez nála a betegséggel jár.

- És az baj? - figyeltem rá ismét és megtöröltem a homlokát a ronggyal.

- Zavaró. Mert szúr. - motyogta.

Lehajoltam arcához és rápusziltam a pofijára.

- Minseook! - nyújtotta el a nevemet.

- Igen? - pusziltam rá még egy párszor.

- Ne csináld. - kuncogott és tenyerét arcomra tette.

Kidugtam a nyelvem és megnyaltam a bőrét.

- Fúj! - kente a nadrágomba a nyálamat.

- Látom, minden rendben van. - mosolygott Junmyeon és egy elég nehéznek tűnő törülközőt cipelt felénk.

- Azt ugye nem akarod rátenni? - kerekedtek ki a szemeim.

- Muszáj. Így talán egy fél fokot csökken a láza. - guggolt le. - Vetkőztesd le. - nézett egyenesen a szemeimbe.

Ez egy teszt. Mégpedig olyan, amin nagy eséllyel elbukok. Junmyeon kíváncsi, hogy mit reagálok, ha Jongdae félmeztelenül van előttem.

- Még ma, kérlek. - zavarta meg a gondolatmenetemet.

Feszülten bólintottam és a pólójához nyúltam. Megmarkoltam a végét, mély levegőt vettem és lehúztam róla. Sovány volt. Megint. Fel-le mozgó hasát figyeltem, ahonnan szépen lassan eljutottam Dae arcáig. Engem nézett, száját rágva.

- Ezt ne. Ne csináld. - tettem ujjamat a ajkaira.

Bólintott egyet és tovább figyelt engem. Zavartan Junmyeonra pillantottam, aki csak mosolygott.

- Emeld meg egy kicsit.

Tettem, amire kért és Dae testét beletekertük abba. Kuncogni kezdett és nekem dőlt.

- E-ez nagyon h-hideg. - fúrta fejét a mellkasomba.

- De jobban érzed magad tőle, nem? - simítottam hátra hosszú tincseit.

- Azért érzem jobban magam, mert te itt vagy velem. - húzta fel lábait és összegömbölyödve pihent a mellkasomnak dőlve.

Mosolyogva simogattam a fejét és figyeltem, ahogy szépen, lassan mély álomba merült. Junmyeon segítségével a kanapéra fektettük.

- Remélem meggyógyul. Néha rémisztő, amiket csinál. Most is a lépcsőn. Nem tudom, mire készült, de óriási szerencséje volt, hogy elkaptad. - magyarázott Junmyeon.

- Tudom. - ültem le a földre és hátamat a kanapénak döntve kezdtem el inni a kávémat.

- Van esélyed. Látod? Igazam volt. - mosolygott Junmyeon.

- Még hányszor fogod ezt mondani? - forgattam a szemeimet.

- Amíg meg nem köszönöd.

- Arra várhatsz.

- Örülhetnél, hogy gondotokat viseljük! Ha nem lennénk, olyan szinten szétestetek volna, amibe szerintem még belegondolni is rossz. - mondta Yixing.

- Jó elég! Junmyeon, köszönök mindent. - néztem az említettre.

Junmyeon mosolyogva biccentett, majd a fejem mellé nézett. Én is egyből Jongdaere pillantottam, aki motyogott valamit és lehunyt szemeiből folytak a könnyek. Letettem a kávés poharat és megfogtam a kezét. Viszont csak a motyogással állt le. Segítségkérően Junmyeonra néztem, aki azonnal odajött hozzám. Tenyerét Dae homlokára tette és elhúzta a száját. Megfogta a törülközőt, lassan lehúzta Jongdaeről és a fürdőbe ment.

- Istenem. - engedtem el Dae kezét és inkább távolabb mentem tőle, hogy megigyam a kávém.

- Hé!

Megijedtem, mert azt hittem, Yixing nekem mondta, viszont mikor ránéztem, ő mással foglalkozott. Balra fordítottam a fejemet, ahol Jongdae ült könnyezve és mikor felvettük a szemkontaktust, elfordult, hogy felálljon. Gyorsan megittam a kávémat és odasiettem hozzá.

- Maradj. Feküdj vissza. - ültettem le, majd a bögrémet is letettem.

- Sétálni akarok! Szóval engedj el! - próbált ellökni, de nem sikerült neki.

- Beteg vagy és...

- Nem érdekel! - állt föl, ezért én is felemelkedtem.

- De érdekeljen. Nincs rajtad póló. Megfáznál.

Kijelentésem után magára nézett. Ökölbe szorultak a kezei, majd elgyengültek és remegni kezdett. Értetlenül néztem végig teste mozdulatait. Akkor kapott értelmet az egész, mikor lehajtotta a fejét és megszólalt.

- Ne bánts. - suttogta. Teljes egészében elgyengült, ezért magamhoz húztam és szorosan megöleltem.

- Nem foglak. Többé nem.

Halkan sírni kezdett és az előbb testünk közé szorított kezeit reszketve a mellkasomra helyezte. Vártam, hogy eltoljon, de meg se próbálta. Két lehetőség volt. Egy, hogy akarta, de túl gyenge volt hozzá. Kettő, nem akarta megtenni.

Megfordultam vele, a kanapén helyet foglaltam és az ölembe ültettem. Még mindig remegett. Elkezdtem lassan simogatni a csontos hátát, mire levegővételei normálisabbak lettek.

- Sajnálom, amiket tettem. Ígérem, figyelni fogok rád. - suttogtam a fülébe, majd rápusziltam.

Junmyeon visszatért egy újra bevizezett törülközővel. Az anyagot Jongdae hátára terítette és a segítségemmel megint beletekertük az anyagba.

- Miért van ez a seb a nyakadon? - kérdezte halkan.

- Edzés közben megsérültem. - simogattam a hátát.

- Vigyázz magadra. - szipogott.

- Ígérem, hogy magamra és rád is vigyázni fogok ezentúl. De leginkább rád. - pusziltam hosszan a hajába.

Egy idő után Dae szipogása abbamaradt és nagy légvételei kicsi szuszogásokká váltak, azaz elaludt.

[És egy kis meglepetés Minseok születésnapja alkalmából! ❤️ Remélem tetszett ez a rész, ha igen hagyj nyomot magad után❣️]