Kim Jongdae szemszöge

- Mi? Dehogyis! - legyintettem egy hamis nevetéssel.

- Jézusom! Ez komoly? - kúszott elém Baek.

- Nem! Nem erőszakolt meg! Nincs. Semmi. Bajom! - szorítottam jobban a játékot.

Chanyeol hirtelen felrántott és a kanapéra lökött. Szemeimet összeszorítottam, lábaimat felhúztam és karjaimat védezésképpen megemeltem. Minseok-ellenes reflexszerű mozdulataim...

- Mondtam. - hallottam Chanyeol hangját.

Besüppedt mellettem a kanapé és éreztem, hogy két kar gyengéden magához húz. Baekhyun volt az. Lassan szabadjára engedtem könnyeimet és hozzá bújtam.

- Mikor tette? - kérdezte aggódva Baek.

- Nem. Rosszul kérdeztél. Hányszor csinálta?

Megemeltem szemhéjaimat és az előttem guggoló Chanra néztem. Honnan tudja? Baekhyun se tudta kitalálni, akkor ő? Hogyan?

- Van érzékem hozzá. Tudom, hogy mit kell figyelni az embereken. Szóval még egyszer megkérdezem, hányszor csinálta? - válaszolt a fel nem tett kérdésemre.

- Két hete folyamatosan. - szipogtam. - Minden este. Meg mindig, mikor összebújunk. Vagy csak ölelkezünk. Próbálom kerülni, de így is megy neki. Tudom! Tudom, hogy a stressz miatt van, de... - nyeltem egy nagyot. - Olyan, mintha egy kurva lennék a szemében.

Chanyeol lesütötte a szemeit, míg Baek jobban megölelt és simogatni kezdte az oldalamat.

- Biztos minden rendben lesz, ha majd mindenkit kiiktatnak.

- És ha nem? - egyenesedtem föl, ezzel elválva Baekhyuntől. - Nem csinál semmi nekem jót, mióta meggyógyultam és felvettem azt a szart.

- Szóval használtad? - csodálkozott Baek.

- Igen. Hatásos volt. Túlságosan is. - álltam föl, könnyeimet törölgetve.

- Hova mész? - magasodott fölém Chanyeol.

- Sétálni szeretnék egy kicsit. Kiüríteni a fejemet.

- Megyünk veled.

- Nem. Egyedül szeretnék sétálni. És egyedül szeretném kiüríteni a fejemet. - néztem mélyen a szemeibe.

- De a telefont vedd fel, ha keresünk! És vigyázz magadra! Még csúszósak a járdák! Figyeld, hogy ne kövessen senki! - oktatott ki Baekhyun.

- Baek, már felnőtt ember vagyok, de azért köszönöm. - indultam az előszobába.

- Biztos ne menjünk veled? - állt meg mellettem Chanyeol.

- Igen. Ne aggódjatok, minden rendben lesz. - mosolyogtam rá megnyugtatóan.

Nagy nehezen, de sikerült elindulnom. Céltalanul bolyongtam az utcák között, majd félre álltam és hagytam, hogy arcomba fújja a havat a szél. Dideregtem, de nem akartam visszamenni. Baekhyunék tovább faggatnának. Újra megindultam. Haza se szeretnék menni. Ott minden Minseokra emlékeztetne és arra, hogy milyen durva lett.

Éppen az egyik sarkon akartam befordulni, mikor dudáltak. Megugrottam, ami miatt egy kicsit meg is csúsztam, de nem estem el. Az egyetlen autó felé pillantottam, aminek a sötétített üvegablaka felfedett egy ismerős arcot.

- Pattanj be, mert megfagysz. - mosolygott rám kedvesen.

Szó nélkül beszálltam az autóba és összedörzsöltem a kezeimet.

- Mit csinálsz te errefelé? Neked nem Chanyeoléknál kellene lenned? - vezetett fél kézzel, lassan.

- Neked pedig nem Minseokkal?

- Makacs vagy, nagyon. - kuncogott. - Fontosabb dolgom akadt, ezért mást vitt magával. Te mit csinálsz?

- Menekülök a gondolataim elől. - mondtam halál komolyan. Ő pedig elmosolyodott! Ezen mi vicces?!

- Mit csinált megint? - kérdezte, de csendben maradtam. - Oké, nem, hát nem. - állt félre, lekapcsolta a lámpákat és bezárta az autót.

Hirtelen szívverésem felgyorsult és a lehető legrosszabb dolgokra gondoltam. Én hülye! Annyira nem is ismerem és beszálltam mellé!

- Hé, nyugi! - nevetett föl. - Ne pánikolj be. Csak várunk valakit. - tette kezét a térdemre, de elhúztam a lábam.

Megrázta a fejét és sóhajtott egy nagyot, majd kinézett az ablakon.

Tényleg megbízhatok benne? Honnan tudjam, hogy nem fogja elmondani Minseoknak? Honnan tudjam, hogy ő egyáltalán milyen? Hogy mi a szándéka velem kapcsolatban? Elvégre karácsonykor megmentett, de az a feladata volt...

- Megígéred, hogy nem mondod el Minseoknak? - szólaltam meg végül.

- Van egy pár dolog, amit titokban tartok előtte, szóval had halljam. - fordult felém.

- Megerőszakolt. Többször is és...és...úgy érzem, mintha már csak a testem kellene neki. - gyűrögettem szipogva a kabátom ujját.

- És?

- Mi az, hogy és? - néztem rá felháborodva. Ez neki nem elég?!

- Jaj, bocsi, nem úgy értettem. Fáj most valamid? Tehát okozott maradandó sebet? Harapás vagy valami? - kérdezte.

Lehúztam a cipzárt, a pulóvert arrébb húztam és megmutattam neki a vállamon lévő friss sebeket. A sebre tette a kezét és megnyomkodta az ujjával, mire sziszegve elhúzódtam és inkább felhúztam a cipzárt.

- Szóval fáj is. - jegyezte meg.

- Hello, szia, mizu vaan? Oh, már Jongdaet is elkaptad? - ült be valaki hátulra.

Mi folyik itt? Hogy ült be?! Hiszen Junmyeon az előbb bezárta az ajtókat! Ijedten hátra néztem, de az illető megelőzött és előre hajolt. Zhang Yixing.

- Igen. Minseok megerőszakolta. Már értem, miért koptatta le Chanyeolékat. - indította be az autót.

- Mi? E-ezt meg honnan tudod?

- Drágaságom, ezt úgy hívják, hogy a seggedben volt, mióta Sehun meghalt. Tudod mekkora díjat tűztek ki a fejetekre?! Elutazhatnék a francba! Ott nyitnék valami night clubot és annyira jól ellennék!

- De nem teszed. - nézett hátra Junmyeon.

- Miről beszéltek?! - kérdeztem félve.

- Négy csapat van. Minseok könnyen elnevezte őket. A, B, C és D. Mi a C csapatban vagyunk. - nyúlt a kesztyűtartóhoz, elővett két fegyvert és hátra adta Yixingnek.

- Meg akartok ölni. - suttogtam magam elé. Ezt hívják annak, hogy hátba szúrás, igaz?

- Akartunk. Aztán rájöttünk, hogy fölösleges. A nyereményt a fő csapat, azaz az A odaadja, majd egy kis idő múlva lemészárolnának mindenkit és visszavennének mindent. Fölösleges. Plusz, én jobban szeretek Minseoknak dolgozni. - magyarázott Junmyeon.

- Most elviszünk a C csapat bázisára. Átadunk nekik. Pontosabban csak úgy teszünk. Helyette leszámolunk a csapattal. - egészítette ki Yixing.

- D-de... Azok a barátaitok... - döbbentem le. Ilyen egyszerűen megölnék őket?

- Dehogy! Én mindig ki voltam közösítve. Én voltam a fekete bárány, mert Minseoknak dolgoztam és mindig későn informáltam őket. Tehetek róla, hogy lusta vagyok? Plusz Minseok jobb.

- Meg, aki fontos a csapatunkban azok itt vannak, nem? - vigyorgott Yixing.

- De.

Alig láttam a sötét miatt, de mintha Junmyeon zavarba jött volna egy kicsit. Vagy csak a szemem káprázott.

- Itt is vagyunk. - rázott vissza a valóságba Junmyeon.

- Nem akarok! Mi van, ha rosszul sül el? - remegett az állam.

- Szállj ki! - ordított rám Yixing.

Először nem értettem, miért változott meg ilyen hirtelen, aztán észre vettem egy idegent. Elég szigorúan figyelt minket, így inkább követtem őket.

- Áh! Suho! Lay! - lépdelt felénk valaki tárt karokkal, mikor egy terembe értünk. - És végre valami jó is. - húzódott egy gonosz vigyorra a szája. - Mit szólnál, ha ezt most levennénk? - nyúlt kabátomhoz, de hátrébb léptem.

- Kicsit érzékeny. Tudod, Minseok mostanában rongyként kezeli. - mondta Junmyeon.

Fájtak a szavai. Főleg azért, mert igazak voltak.

- Nem baj. - rántott elő egy kést, majd felém lendítette.

Reflexből elléptem onnan, mire Yixing lefogott.

- Engedjenek el! - ordítottam.

- Milyen tüzes... - lépett felém újra és levágta rólam a kabátot a pulóverrel együtt. Szakadt pólóm elég sok testrészemet mutatta, ami, mily meglepő, tele volt szívásnyomokkal.

- Nem kell aggódnod. Mi is jól fogunk veled bánni. - lépett felém, nem tudom, miért, de én Yixingbe kapaszkodva ugrottam egyet és lábaimmal egy nagyot löktem azon az emberen. Hanyatt esett. Junmyeon rémülten nézett rám, Yixing pedig elengedett. Nem az volt a tervük, hogy megölik őket?! Most miért nem csinálnak semmit?! Átvertek?!!

Lassan felkelt a földről, oldalra köpött, ökölbe szorította a kezét és egy nagyot lendítve rajta orrba akart vágni, de elhajoltam. Még egy párszor megismételtem, majd Junmyeonra néztem, de ő csak egy helyben állt ott. Erősen a gyomromba rúgott, mire hátra estem volna, ha nem tart meg valaki.

Az a valaki, sajnos nem jó szándékkal fogott meg, mivel a következő pillanatban lefogott és addig nem engedett el, míg főnöke azt nem mondta neki. Ez pedig csak akkor következett be, miután jól szétvert az. A földre rogytam és patakokban folytak a könnyeim. A vezető a hajamba markolt és hátra rántotta a fejemet.

- Remélem tanultál a hibádból. - lökött el. A hideg kőre estem és próbáltam rendezni a lélegzetvételem. Hallottam, hogy valakik valamiről beszélnek, de teljesen megszűnt a világ körülöttem. Váratlanul Junmyeon arca rajzolódott ki előttem.

- Állj föl. - parancsolta.

- Áruló vagy. Egy rohadt áruló! - ordítottam rá, mikor felálltam.

- Komolyan ilyen? Nem értem, hogy bírja ki Minseok ezt. - ingatta a fejét a vezető.

- Ő szereti.

Meglepődtem mikor Junmyeon ezt mondta. De nem csak én voltam az egyetlen.

- Ha szeretné, nem nézne ki úgy, mint akit nulla huszonnégyben basznának!

- Vigyázz a szádra! A főnököm kedveséről van szó! - szorította össze a fogait.

- Hogy mondod? - lépett felé idegesen.

- Úgy, hogy... Futás! - rántotta elő a fegyverét és fejbe lőtte a vezetőt.

Eközben viszont Yixing megragadta a karomat és kirohant velem az épületből. Gyors volt nekem minden. Mikor kiértünk és abba a kevés hóba estem, akkor vettem észre, hogy a bázis fele felrobbant a másik fele pedig füstölt.

- Junmyeon! - ordított torka szakadtából Yixing és kétségbeesetten visszarohant.

Fáztam.

Véreztem.

A legnagyobb fájdalom mégis a szemeim előtt volt.

Egy ember visszarohant a szerelméért. A tűzbe.

Vajon Minseok is visszarohanna értem? Vagy hagyná, hogy elégjek?

[Sziasztok! Én is beállnék a sorba a Március. 15-ei plusz résszel... Vaaagy könyvvel. Ez tőletek függ. Mit szeretnétek új BB részt vagy, hogy remélhetőleg a hétvége alatt egy gyors könyvet, amiknek a részei rövidek. (Tyű, ez remelem érthetőre sikeredett. 😅😂😂) Kérlek, kommenteljetek! ❤️❤️]