Kim Jongdae szemszöge

Ébredezésem közben tapogattam az ágyat, majd kipattantak a szemeim, mikor nem volt ott senki. Az éjjeliszekrényre kaptam a fejemet, de ott sem volt még csak egy cetli se.

Lelépett. Holott megkértem, hogy ne tegye.

Párnába fúrtam a fejemet és sírni kezdtem. Fájt a testem minden egyes pontja a tegnapi miatt. Bevállaltam, mert azt akartam, hogy lenyugodjon. Cserébe annyit kértem, hogy maradjon.

Mégsem tette meg.

- Jongdae. - bökdöste meg a vállamat Noona.

Szipogva rá emeltem tekintetemet. Ő mosolyogva megtörölte az arcomat és egy köntöst nyújtott felém.

- Minseok lent van a konyhában. Reggelit készít nektek. - tájékoztatott vigyorogva.

Az információtól teljesen feldobódtam, kipattantam az ágyból, magamra vettem a köntöst, megtöröltem a szemeimet és leszenvedtem magamat a lépcsőn. Fájt a fenekem. De nagyon. Viszont amint megláttam őt egy darab trikóban és boxerben, hirtelen eltűntek a fájdalmaim. Mögé osontam, majd szorosan megöleltem, mire kezeimre simított.

- Jó reggelt, Dae.

- Azt hittem magamra hagysz. - szipogtam a hátába.

- A tegnapot nem úgy terveztem. Ezért is maradok ma itthon. Meg azért is, mert szeretnék, ha nem teljesen, de egy kicsit kikapcsolódni. - fordult meg. - Oh...azt hittem, felöltöztél...

- Mert felöltöztem. - motyogtam a vállán.

- Leellenőrizhetem? - csúsztatta egyre feljebb tenyerét a combomon.

- Minseok! - ütöttem el kezét és elléptem tőle.

- Gyere ide. - kuncogott és kitárta a karjait.

- Nem. - fontam keresztbe karjaim.

- Most úgy csinálsz, mintha akkora gondot teremtettem volna. - rázta mosolyogva a fejét.

- Mert azt tetted! - néztem rá dühösen.

- Oh, valóban? Állsz tőlem? Mert ez semmi ahhoz képest, hogy te tegnap este hogyan vártál. Na, akkor te nagy merevedést okoztál. - húzta egy pimasz mosolyra ajkait.

- Rohadj meg! - fordultam el vöröslő arccal.

- Nagyon szeretheted ezt a mondatot. Túl sokszor mondod mostanában. - ölelt meg úgy, hogy közben megemelt.

- Tegyél le! - csapkodtam a kezeit.

- Mi a varázsszó? - kuncogott fülembe, amitől idegesebb lettem.

- Ha valami perverz szart találtál ki, akkor inkább hagyj békén!

- Nem gondoltam semmi olyanra. Viszont most megváltozott a jelszó.

Nem láttam, de tudtam, hogy mosolygott.

- Minesoook! - nyüszítettem. - Engedj el, kérlek. - néztem hátra, rá.

- Rendben. - fordult a pult felé és felültetett rá.

- Nem így gondoltam. - akartam volna leszállni, de megakadályozott. Szétfeszítette a lábaimat és közéjük állt. A köntös öve teljesen meglazult, így az a kékség is alig takart már belőlem valamit.

- Én viszont igen. - simított kezeimre, majd megfogta azokat és fejére helyezte.

Értetlenül néztem rá addig, míg hirtelen le nem hajolt. Akkor kétségbeesetten a hajába markoltam és próbáltam felhúzni, de nem hagyta magát. Hangosan felnyögtem, mikor combomba harapott és szívogatni kezdte ott a bőrt.

- Min-minseok. A-ah! Regg-heli. - próbáltam szólni neki, de mindhiába. Ugyanúgy folytatta. Sőt! Bekaptam a nemességem végét, majd egyre beljebb engedett a szájában. Játszadozott vele, amit én hangos nyögésekkel díjaztam.

- Az isten szerelmére! Legalább ne a konyhapulton! Ahol az étel készül! Az ehető és tápláló étel. - hallottam meg Noona hangját. Felé kaptam a fejem, de nem látott semmit, mivel takarta a szemeit. Minseok elvált tőlem, megtörölte a száját és a hölgyre nézett.

- Ez is ehető. És tápláló. - markolt rám.

Még éppen, hogy sikerült elfojtanom a nyögésem.

- Ez akkor is a konyha. Képzeld csak el, hogy-...

- Tudtommal a konyha, az is az ÉN lakásom része. - emelte meg a hangját Minseok.

Ijedten néztem Noonára, de neki még csak a szeme se rebbent. Én viszont féltem. Ő rám pillantott és észrevehette ezt rajtam, mert megenyhültek az arcvonásai.

- Nyomás, valahova máshova! Addig befejezem a reggelit és! - tette fel az ujját, mert Minseok készült valamit mondani. - És utána egyből teletömheted Jongdaet. - mutatott rám.

Minseok lassan rám emelte tekintetét és láttam rajta, hogy erősen gondolkozott. Végül felém fordult teljesen, megemelt, a nappaliba vitt és az ölébe ültetett.

- Legalább akkor a hálóban. - suttogtam zavaromban, mikor ujjaival körözgetni kezdett a gyűrűm mentén.

- Chanyeol azt mondta, fő a változatosság. - hajolt hátrébb, hogy szemembe nézzen.

- Chanyeol azt mondta... Chanyeolék múltkor egy próbafülkében dugtak! - ingattam a fejem.

- Hmm, nem is rossz ötlet. - gondolkozott el.

- Azt próbá-ah!

Erősen vállaiba kapaszkodtam, mert egyszerre két ujját vezette belém.

- Tessék? Nem értettem. - mosolygott rám ördögien.

- A-azt mondt-ah!

Körülbelül ezt volt az utolsó értelmes mondatom. Minseok miután gyorsan előkészített, a kanapéra fektetett és lejjebb tolta a boxerét. Merevedését lassan belém vezette, amitől alfelem teljesen összeszűkült. A tegnapi miatt iszonyatosan fájt.

- Jongdaeh. Lazítsh. Rohadt szűk vagy most. - támaszkodott meg oldalaim mellett. - Nem fogom tudni visszafogni magam.

Válaszolni se tudtam, mert mozogni kezdett bennem. Lassan, mégis nagyon fájt. Mellbimbóimhoz nyúltam és azokat kezdtem el morzsolgatni, hátha segít, de nem sikerült.

- Mins-ah! - könnyeztem be, mikor fel akartam ülni, de ehelyett ő beljebb csúszott.

- Rohadt szűk vagy, de kibaszottul tetszik. - markolt fenekembe és jobban magára húzott.

Próbáltam átkarolni a hátát, de mozgása miatt nem sikerült és ezzel csak annyit értem el, hogy jól összekarmoltam. Könnyezve vállára hajtottam a fejemet és vártam, hogy véget érjen.

Óráknak tűnő percek után belém élvezett és megállt. Ajkamra haraptam, nehogy hangosan szipogjak és szorosan bújtam hozzá.

Nem tehet róla. Nem. Tehet. Róla. Nem akar bántani. Ő nem ilyen. Csak a stressz miatt van.

Folyamatosan mondogattam magamban a mondatokat, de nem akart lenyugodni a testem.

- Jongdae. - suttogott a fülembe.

Jobban hozzábújtam, mire szorosabb lett az ölelése.

- Ne haragudj. - motyogta, majd a csupasz vállamra puszilt.

Eddig bírtam. Elengedtem könnyeimet és szipogni kezdtem. Tudta, mit tett és sajnálta. Ez a lényeg. Meg az, hogy sikerült lenyugodnia.

Lassan hátradöntött és csókokkal lefelé haladt. A végén megállt és bekapta hosszomat. Felnyögtem és lehunyt szemekkel vártam, hogy Minseok kielégítsen. Azonban ő elvált tőlem.

- Dae, nézz ide. - kérte, mire értetlenül lenéztem. - Nehogy hátra hajtsd a fejedet. Figyelj engem.

Nyelvét kinyújtotta és lassan a farkamhoz ért. Nyöszörögtem, mert újra a szájában akartam lenni, de ő direkt húzta az időt.

- Min-minseokh...

Visszahúzta a nyelvét, majd lassan és hosszan fújni kezdte rá a hideg levegőt. Egyik kezemmel a kanapé szélébe markoltam, míg a másikkal az egyik párnát fogtam meg. A neve nyögdécselése közben próbáltam összerakni egy értelmes mondatot, de nem nagyon ment. Mikor végre befejezte és csak farkamra szorított, szuszogva oldalra néztem.

- Kérlek, hyung. - könyörögtem.

- Mit szeretnél? - kezdte el simogatni nemességemet.

- Elégíts kih! Kérlek, hyung. M-minnie. - nyöszörögtem.

Váratlanul szájába vett és gyorsan a csúcsra juttatott. Engedte, hogy benne menjek el... Amit nagyon ritkán csinál.

- A lelked nem, de a tested imádja a durva dolgokat. - suttogta a fülembe, majd rápuszilt.

- Ne mondj hülyeségeket! N-nem is igaz! - ültem föl.

- Dae. - rázta mosolyogva a fejét. - Végig merev voltál, ha nem tetszett volna a testednek, nem álltál volna. - hajolt felém, hogy megcsókoljon.

- Éhes. Vagyok. - mondtam tagoltan közben.

- Akkor, menjünk. - adott még egy utolsó hosszú csókot.

---

- Vigyázz magadra, kérlek. - néztem aggódva Minseokra.

- Nem lesz baj, este jövök. - ült vissza az autóba és elhajtott. Egy ideig bámultam az üres utat, mikor Chanyeol hangja magamhoz térített.

- Bejössz? Vagy megfagysz? - kérdezte az ajtóból.

- Megyek! - fordultam meg és lassan besétáltam.

- Baekhyun még reggelizik. - tájékoztatott.

Bólintottam, viszont nem mentem oda, hanem a nappaliban foglaltam helyet a kanapén. Akkor kezdjünk is bele egy olyan napba, ahol megint végig mosolyognom kell, holott belül egyáltalán nem vagyok boldog. Minseok kihasznált. Erről pedig Baekhyunék nem tudhatnak.

[Még mielőtt kilépnél a könyvemből!!! Tessék meglesni the_little_whale könyvét! ❤️

A szomszéd fiú-Chansoo ff.

Árasszátok az írokat szeretettel!]