Kim Minseok szemszöge

Chanyeol kérése ellenére, csak megemeltem a fejemet.

- Tudom, hogy nagyon ideges vagy, de kérlek, gyere vissza az irodába. Dae miatt. Nyugtasd meg.

- Chanyeol! Mégis hogy a faszomba nyugtassam le?! Nem látod ezt?! Nem akarom őt is pofán vágni! - emeltem fel remegő kezeimet.

Elkapta a csuklómat és felrántott a földről. Másik karomra is rászorított és mélyen a szemeimbe nézett.

- De látom és figyelj, nem hinném, hogy meg tudnád tenni azt. Kipróbáljuk? - húzott arra, de megtorpantam.

- Chanyeol! Van így is elég bajom!

- Minseok. Elkapták az embereid azt, aki követett. Elköltöztök egy másik épületbe. Probléma megoldva.

- Nincs, mert attól még annak a főnöke valahol kint van, isten tudja, hol!

- És el fogjátok kapni. Minseok. Karácsony van. Kérlek. Jongdae kedvéért kapcsolj ki legalább ma, rendben? Tudom! Tudom, hogy nehéz lesz, de próbáld meg. Jongdae közelében mindig nyugodtabb voltál, hátha ez most is így van. Gyere. - engedett el és intett a kezével, hogy kövessem.

Idegesen kifújtam a levegőt. Igaza van, rendbe fog jönni minden, csak idő kell hozzá. De mennyi?! Minseok, nyugi. Most csak Jongdaere koncentrálj és senki másra. Ez a nap végződjön boldogan, aztán meglátjuk, hogy mi lesz holnap.

Sikerült egy kicsit lenyugodnom, mire az irodámhoz értünk, ezért ahogy beléptem oda, Daehez mentem, felhúztam a székből és szorosan magamhoz öleltem.

- Menjünk Chanyeolékhoz, jó? - simogattam a fejét.

Vállamon bólogatott, majd átkarolta a nyakamat és jobb lábát picit megemelte. Értettem testbeszédét, ezért combjai alá nyúlva emeltem föl. Chan a saját autójába ült és el is hajtott. Mi pedig az én autómba ültünk be. Pontosabban, betettem Daet az anyósülésre és a volánhoz ültem.

Jongdae kifújta az orrát, majd köhögésbe kezdett, ami nem nagyon akart elállni. Már kezdtem megijedni, mikor végre befejezte és hátradőlt. Nem beszéltünk egész úton. De ez mindkettőnknek jót tett. Én teljesen lenyugodtam, Dae pedig pihentette a torkát és ahogy észre vettem, szemeit is lehunyta.

- Itt vagyunk. - pusziltam forró arcára.

Kinyitotta a szemeit, körbe nézett, majd nyújtózkodás közben kicsatolta az övét. Én addig kiszálltam és körbe pillantottam. Kiszúrtam egy helyet, ahonnan valószínűleg készíthették a fotókat.

- Menj be, mindjárt megyek. - szóltam neki és a magas bokrokhoz sétáltam.

Le voltak törve az ágak, és ahogy jobban megfigyeltem látszódott, körülbelül hogyan állhatott. A könyökét egy kisebb mélyedésbe támasztotta ki. Elővettem a telefonom és próbáltam úgy beállni. Sikerült. Chanyeolék nappalijára tökéletesen rá lehetett látni. Miután végeztem, bementem a lakásba.

- Na, végre! Kezdhetjük a vacsorát? - kérdezte Baek.

- Persze. Chanyeol. - szólítottam meg haveromat, míg leültem Dae mellé.

- Hm? - öntött pezsgőt a poharakba.

- A helyedben tennék valamilyen növényt a nappali ablaka elé vagy függönyöket belülre. Tisztán rá lehet látni a helységre. - mondtam, mire bólintott.

- Miről beszéltek? Valaki meg akar ölni minket? - rémült meg.

- Titeket nem. Én vagyok a fő célpont, de valamiért Daeről is készültek fotók.

Az említett rám emelte tekintetét, majd egyszerűen fogta magát és nekem dőlt.

- Amíg együtt vagyunk, nem lehet baj. - kulcsolta ujjait az enyémekre.

- Istenem! De édesek vagytok! - biggyesztette le ajkát Baekhyun.

Chanyeol felnevetett, Dae kuncogott, én viszont értetlenül pislogtam rá. Édes? Olyan nem csak a bor lehet?

- Együnk! - nyúlta az evőeszközért Baek.

- Várj! - emelte fel Chanyeol a poharát. - Erre a békés estére. Meg a romantikára.

- Ami neked nincs. - koccintottam össze a poharunkat.

- De Baekhyunnek van, és ami az övé az az enyém is. Meg ugyanez fordítva. - mosolygott párjára, aki ezt a gesztust viszonozta és egy csókkal folytatták.

- A szerelmünkre. - suttogtam Dae fülébe és összeérintettem az üvegünket.

- A szerelmünkre. - ismételte és belekortyolt.

Chanyeolék nagy nehezen elváltak egymástól és belekezdtünk a vacsorába. Örömmel vettem észre, hogy Jongdae magától evett többet, mint szokott. A vége felé viszont ő volt az első, aki hátradőlt a széken és az utolsó falatokat megrágva, nem evett többet.

- Az ajándékot, majd máshol szeretném átadni. - mondta Baekhyun a tányért eltolva magától.

- Hm, az jó, mert én is. - motyogta két nagyobb falat között Chanyeol.

- A ház egybe marad azért? - nevettem ki őket.

- Az jó kérdés. - gondolkodott el Baekhyun.

- Múltkor véletlen eltörtük az egyik széket. - mutatott az üres helyre az asztal mellett.

Jongdae fészkelődni kezdett, mire ránéztem.

- Akkor ezeken is...? - kérdezte halkan.

- Persze! Mert miért ne? - értetlenkedett Chanyeol.

- Chan! Kérlek. Most evett rendesen, nem akarom, hogy kihányja. - kértem haveromat.

- Ti nem csináltátok még? - vonta fel fél szemöldökét.

- Ami azt illeti...

- Nem! - vágta rá Dae.

Ketten is kérdőn pillantottunk rá. Miért hazudik?

- A jelekből ítélve, szerintem igen. - állapította meg Chanyeol.

- Miattatok volt! - fonta keresztbe a karjait.

- De élvezted, nem? - nevetett Baek. - Nekem legalábbis ezt mondtad.

- Hm... Baby boy. - kortyolt a pezsgőbe Chanyeol, mert ő is végzett.

Mégis hogy jött ez nekik?! Honnan tudják, hogy úgy hívom? Senkinek nem mondtuk el... Vagy Jongdae elárulta nekik?

- Menjünk haza. - pattant fel Dae, amitől megszédült, de elkaptam és az ölembe ültettem.

- Azt mondtad, haza? - mosolyogtam rá.

- Hé! Nem ér témát váltani! - háborodtak fel mindketten, de nem figyeltünk rájuk.

- Igen. - jött zavarba. - Baj?

- Dehogy. - simítottam az arcára, mire tenyeremhez bújt.

Szinte lángol a teste. Mégis milyen magas láza lehet? Homlokára tettem a kezem, hogy ezzel is próbáljam lehűteni.

- Akkor most mentek haza? - kérdezte Chanyeol.

- De még nem is adtátok oda egymásnak az ajándékot! - érvelt Baekhyun.

- Tessék, ez nektek. - nyúltam a zsebembe. - Tőlünk. - csúsztattam oda a két repülőjegyet.

- Uram isten! - sikított fel Baekhyun.

- Hova utazunk? - hajolt oda mosolyogva Chanyeol.

- Balira! Uram isten! Köszönöm! Köszönöm! - pattant fel és boldogan megölelt minket.

- Beteg vagyok. - suttogta Dae a fülembe, mivel Baek hozzám nyomta teljesen.

- Én pedig boldog! - engedett el minket és tovább ugrált.

- Köszönjük. - mosolygott Chanyeol.

- Én köszönöm, hogy befogadtátok Daet, míg... Igen, szóval köszönöm.

- Menjetek haza, ahogy látom, Jongdae nincs valami jól. Látod? Mondtam, hogy nem kellene kiülnöd minden este az ablakba. - ingatta a fejét.

- Szóval ezért betegedtél le. - néztem rá.

- Bocsi. - hajtotta le fejét a vállamra. - Menjünk haza.

- Rendben. Sziasztok és köszönünk mindent. - álltam fel karjaimban Daevel.

- Szép estét! - indult Chanyeol Baekhyun után.

Jongdaet felöltöztettem és csak utána mentem ki vele. A pár perces úton folyamatosan simogattam a combját, ami hál isten, nem zavarta. Mikor hazaértünk már nagyon gyenge és fáradt volt. Kiemeltem az autóból, majd a hálószobáig meg se álltam. Ott vetkőztettem le pólójáig, jól betakartam és simogatni kezdtem a fejét.

- Nem akarok beteg lenni. - suttogta száját eltakarva, így csak épphogy értettem.

Leültem mellé az ágyra és rápusziltam a homlokára. Noona ekkor lépett be a gyógyszerekkel a kezében. Elvettem tőle, viszont még mielőtt kiment volna, megállítottam.

- Szabad napos lehetsz. Kiadom neked ezt a hetet. - mondtam neki.

- Nem kell. Úgyse tudnék hova menni. - legyintett.

- Valakihez biztos. Öt nap?

- Nem kell, tényleg.

- Három?

- Legyen kettő. - mosolygott.

Tudta, hogy nem fogom ezt elengedni. Jól ismer. Az édesanyám lehetne.

- Kettő. - bólintottam.

Jongdae közben felült, ezért ránéztem. Bevette a gyógyszereket és lassan rám pillantott. Az ajtócsukódásból tudtam, hogy Noona már elment. Dae arcára simítottam, viszont ő lefogta a kezemet. Meghökkenve néztem rá, azonban hirtelen felém hajolt és megcsókolt. Égetett. Még az ajkai is forróak voltak.
Oldalaira simítottam és eltoltam magamtól.

- Jongdae. Ha lebetegszem, akkor nem tudlak ápolni.

- Igaz. - suttogta és lehajtotta a fejét. - Bocsi.

Megemeltem buksiját az állánál fogva és rá mosolyogtam.

- Nem emlékszel, mit mondtam? Nem számít, ha beteg vagy. Csak vicceltem az előbb. - húztam magamhoz és most én kezdeményeztem.

Szinte faltuk egymás ajkait. Kitakartam, derekára fogtam és ölembe húztam. Ez volt az a pillanat, mikor megpróbált elválni tőlem. Én azonban hátára döntöttem és tovább csókoltam. Egy idő után állcsontján keresztül áttértem a nyakára. Mire levegőért kapkodva és suttogva próbált hozzám szólni.

- Elég! - mondta rekedten, megemelve a hangját.

Megálltam, felemelkedtem és rá néztem. Izzadt. A láz és a mostani dolog miatt. Megint szájához hajoltam és puszilgatni kezdtem.

- Min-se-ok! Min-nie! - szólítgatott a puszik között.

- Igen? - távolodtam el tőle.

- Beteg vagyok. El fogod kapni. Nem akartam elhúzni a csókot. Csak egy rövidet szerettem volna. - suttogott.

- Én viszont hosszabbat. És nem érdekel, hogy beteg vagy. - közeledtem arcához, de kezével megállított.

- Te dolgozol. Gondolj arra. Fontos a munka. Főleg most. - nézett mélyen a szemeimbe.

- Ha hagylak, akkor nem lesz semmi baj? Nem leszel szomorú? Nem fogsz hiányolni? Ne-

Kezét a számra tette és fáradtan rám mosolygott.

- Nem. Nem lesz semmi gond, jó?

- Jó. - szálltam le róla és megint betakartam. - Jó éjt, Jongdae. - pusziltam fejére.

- Jó éjt, Minmm... - motyogta a párnán.

[Yey! (Black6ix😍😍🤣🤣) Sikerüült! Azt hittem, eltűnt ez a rész, de nem és fuh.. 😂😂 Remélem, tetszett! 😁😁 *visszavonul szenvedni*]