Kim Minseok szemszöge

Azt hittem, nem akarja, de csak oldalra hajolt és köhögni kezdett. Aztán letolt magáról és elhúzódott tőlem. Csalódottan figyeltem a hátát, mikor is vissza fordult.

- El fogod kapni tőlem. - nézett rám.

Megkönnyebbülten sóhajtottam egyet. Szóval emiatt tolt el.

- És tudod mit? Engem nem érdekel, mert szeretlek, még betegen is. A köhögés pedig nem fog megállítani abban, hogy ezt tegyem. - húztam magamhoz és ajkaira martam. Kezével hajamba túrt és úgy viszonozta kicsit heves csókomat. Mikor visszavettünk a tempóból (Don't do it...no...don't...*nagy levegőt vesz* DON'T MESS UP MY TEMPO) keze a nyakamon keresztül mellkasomra csúszott és szuszogva csókolt. Kicsit elváltam tőle, mire a világon létező legaranyosabb arccal nézett rám.

- Szeretnél még ilyet, igaz? - döntöttem homlokomat az övének.

- Igen. De eláruljak valamit előtte? - nézett a szemeimbe.

- Ha szeretnél. - simítottam arcára.

- Ez a csók sokkal jobb, mint amilyen Sehuné volt. - hajolt ajkaimra ismét.

Lövése (shot...love shot...okay, stop it.) se volt róla, hogy ez mennyire feldobta a kedvemet. Mert igen, bevallom, a tudatom legeslegmélyén, próbáltam Sehunt legyőzni ebben. Jobb akartam lenni nála. Jobb akartam lenni Jongdae szemében.

- Várj. Várjh. Ez így még nem jó. - vált el tőlem. Visszakérdeztem volna, hogy mi nem jó, de ujját számra tette. Másik kezével arrébb söpörte a szemeimbe lógó tincseket, hogy jobban láthassa a látószerveimet. Aztán kimondta azt az egy szót, amitől, ha nem a fellegekben éreztem magamat, akkor valószínűleg elolvadva, az ágy alá folyva.

- Szeretlek.

Magamhoz rántottam egy érzelmes csókra és soha nem akartam elengedni. Dae már nem bírta tartani magát, ezért testemre esett. Nem zavartattuk magunkat, folytattuk. Percek múlva ő vált el.

- Esküszöm, hogy nem unalmas, vagy fárasztó téged csókolni és nem te vagy a hibás, de nagyon fáradt vagyok. Bocsánat. - hadarta.

- Ezért ne kérj bocsánatot, te butus. - kuncogtam és magamhoz öleltem. - Jó éjt, Dae.

- Jó éjt, Minnie. - suttogta és mellkasomra hajtott a fejét.

Jézusom, de rég hallottam ezt a becenevet! És jézusom, de rég aludtunk így!

---

Rengeteg időbe telt, mire elaludtam, ezért másnap reggel elég álmosan mentem a kávéfőzőhöz. Egy párszor már voltam Chanyeolék házában, tudom jól, hogy hol rejtegeti a legfinomabb kávéhoz való dolgokat. Miután megittam, a poharat elmostam és a szárítóra tettem. Az előszobába mentem, felvettem a cipőmet meg a kabátomat és készültem kimenni, de egy kéz visszatartott.

- Hova mész? - kérdezte feszülten Chanyeol.

- Haza, átöltözni. Utána meg a bunkerbe, mert van pár elintézni valóm. Jongdaenek majd adsz gyógyszert? Kérlek.

Egy ideig csendben mért fel, gondolom, nem bízott bennem. Mosolyogva megráztam a fejemet. Tudtam, min jár az agya.

- Egy, már eladtam azt a nőt. Kettő, az első és utolsó alkalom volt az az eset. Három, most biztos, hogy nem fogok semmi olyat tenni, ami Daere rossz hatással lenne.

- Oké, körülbelül mikorra várjunk? - sóhajtott.

- Mikor akartok Baekhyunnel karácsonyozni?

- Velünk akartok lenni? - csodálkozott.

- Csak míg vacsorázunk meg ilyenek, aztán hazaviszem Daet és tiétek a lakásotok minden pontja.

- Hm, köszi. Akkor hatra gyere. - csukta be az ajtó, de még láttam, hogy valamin nagyon törni kezdte a fejét. Van egy tippem, hogy min. És az egyáltalán nem ránk tartozik. Sejtettem, hogy azt akarja, Daet pedig meg akarom kímélni attól. Biztos hallotta már egy párszor őket, de a mai sokkal másabb lesz.

Otthon átöltöztem és bevettem egy gyógyszert, hogy ne kapjam el Jongdaetől a betegséget. Hiszen, ha lebetegszek, nem tudom ápolni. Gyorsan megreggeliztem még, majd kirohantam az autóhoz és a bunkerbe siettem. Az irodámba belépve idegesen néztem az emberemre.

- Junmyeon? - szólítottam meg. Ritkán vár közvetlen az irodámban. Inkább sms-t szokott küldeni.

- Amióta Sehun mehalt, megfigyeltek titeket. - mutatott az asztalon lévő képekre.

Én és Jongdae szerepeltünk rajtuk.

- Ezeket hol találtad? - emeltem fel az egyik képet.

Jongdae éppen hozzám bújt a konyhában, mert rémálma volt. Még bőven a veszekedés, meg a ribancos esetet megelőző napokban.

- Itt voltak a bunker előtt.

- Hogy mi? - kaptam felé egyből a fejemet. - Ha valaki tudja, hogy itt vagyunk, akkor...

- Veszélyben vagyunk. Igen, tudom. És találtam is egy új helyet. Viszont ahhoz először ki kellene iktatni azt a személyt, aki követ téged. - magyarázott.

- És? Mire vársz? - türelmetlenkedtem.

- Rád vártam. Az az illető a kínzó szobában van, de csak hozzád hajlandó beszélni. Vagy hozzád se.

Bólintottam és gyorsan odamentem. Valaki nagyban verte szét, mikor rászóltam.

- Kim Minseok. - nevetgélt a széken ülő, vérengző ember.

- Ki vagy? És kinek dolgozol? - fogtam meg a gallérját és feljebb emeltem. Fájt neki és pont ez volt a célom.

- A nevemet nem kell tudnod és egy halottnak dolgozom. - mosolygott véres fogaival.

Gyomorszájon vágtam és hátrébb léptem tőle. Vért köhögött fel, amit a padlóra köpött. Mikor megemelte a fejét, megint nevetni kezdett.

- Nem Sehunnak dolgozol. Valaki másnak. - fogtam kezembe egy fegyvert.

- De. Olyannak dolgozom, aki Sehun embere. Ezáltal Mr.Oh nekem is a főnököm. - mosolygott.

- És ki az az ember? - nyomtam a fegyver csövét ágyékához. Valamit tanultam Jongdaetől.

- Nem árulom el. Arra képeztek, hogy egy szót se szóljak ilyen kutyáknak. - köpött az arcomra.

Lehunytam a szemeimet és meghúztam a ravaszt. Fájdalmasan felordított.

---

Semmit nem árult el. Túlságosan is hűséges ember. Pedig már az egyik karját is eltörtem.

- Junmyeon! Nem érdekel, milyen áron, de szedjétek ki belőle, ki a munkaadója! - utasítottam dühösen.

Megvártam, míg kimegy és a fémszekrénybe ütöttem. Most olyan kibaszott jó minden az életemben, értem ezt úgy, hogy Jongdaet visszakaptam, erre itt vannak ezek a faszok. És sajnos ez még csak az egyik csoport, akik meg akarnak ölni engem. Ha bármelyikük, tényleg, bárki, akár csak Dae egyik hajszálát hajlítja meg, a családjával együtt temetem el.

Hajamat próbáltam kitépni idegességemben, de hál isten, erősek a hajhagymáim, mikor kopogtak.

- Most nem alkalmas! - ordítottam ki.

Az ajtó mégis kinyílt. Chanyeol dugta be rajta a fejét.

- Chan, most tényleg nem alkalmas.

- Bocsáss meg, de valaki nem hitt nekem.

A falap jobban kinyílt és egy fáradt Jongdae sétált be rajta. Egyből odamentem és magamhoz öleltem. Tűzforró volt az egész teste.

- Dae, menj haza. Lázas vagy. - pusziltam hajkoronájára.

Ő viszont megrázta a fejét. Simogatni kezdtem a hátát, amitől jobban rám dőlt, de megtartottam. Nyugodtság áradt a testéből, ami nekem nagyon is jól jött.

- Ezek mik? - emelte fel a képeket Chanyeol.

- Azok-...

- Uram, lá-... - nyitott be az egyik emberem, ezzel félbeszakítva Chant.

- Nem látod, hogy beszélek valakivel?!

- De, csak...

- Kérem vissza a pénzem. - jelent meg az a férfi, akinek Yeont adtam el.

- Mert? Mi történt?

Jongdae felemelte a fejét és rá nézett. Szorosan fogtam a derekát, hogy ezzel tudtára adjam, semmi gond sincsen.

- Nem hajlandó semmit sem csinálni. Kis...! Aish! Kérek másikat és akkor nem kell visszafizetned.

- Kísérd el az urat. - biccentettem az emberem felé.

- Yeon! Húzzál befelé! - ordított a férfi a folyosón ezek szerint arra a lányra.

Jongdae egy szó nélkül ki akart mászni az ölelésemből, de nem hagytam.

- Minseok. - mondta rekedt hangon. - Haza megyek, mert útban vagyok.

Már válaszoltam volna neki, mikor belépett az a lány. Ruháit nem sorolnám föl, röviden annyi, hogy eléggé kint voltak a testrészei a téli időhöz képest.

- Visszajöttem. - emelte fel boldogan a karjait és megindult felém.

Daenek sikerült kibújnia kezem alól és elhátrált. Vagyis akart, mert megbotlott, de belekapaszkodott az asztalomba.

- Nem is örülsz nekem?

Visszanéztem rá és csak pár centi volt közöttünk. Ideges voltam. Minek van itt?!

- Nem. - válaszoltam.

- De, mester... - simított a karomra.

Csuklójára szorítottam és dühösen néztem a szemeibe.

- Kibaszottul nem kellene itt lenned! Nem fogtad fel, hogy én nem érzek semmit irántad?!

- De...

- Leszarom, hogy te igen! Egy fontos személy létezik nekem. És az nem te vagy, hanem Jongdae! - mutattam a már székemben ülő fiúra. - Neked az lett volna a dolgod, hogy végre hajtsd annak a férfinak az összes óhaját-sóhaját!

- Minseok... Miért pont ő? Egy kis senki? Még csak alakja sincs! Semmi jó nincs benne! És ha már fiúkat szeret a mester, akkor választhatott volna jobbat is, mint ez. - fintorgott. - De nem haragszo-

Nem tudtam kontrollálni magam. Annyira bántottak a szavak, még akkor is, ha nem engem kritizáltak. Mikor Yeon a földre esett arcát fogva, akkor esett le, hogy pofán vágtam. Kezemre pillantottam, majd ökölbe szorítottam azt és visszanéztem rá.

- Garantálom, hogy kurva szar sorsod lesz. - rántottam fel a földről, kimentem a folyosóra és annak a végén az egyik üres szobába zártam.

Most legszívesebben, a kínzó helyiségbe is bemennék és egy akkorát bevernék annak az embernek, hogy tuti szörnyet halna.

Idegességtől remegő testtel levágtam magamat a hideg padlóra. Arcomat a tenyereimbe temettem és meg se mozdultam. Ezerrel pörögtek a gondolataim, mikor egy kéz megszorította a vállamat.

- Állj föl. - hallottam meg Chanyeol hangját.

[Sziasztok! 😏😏😏😏Ki a kedvencetek? 😏😏😏😏😏😏Kit öljek meg? 🙄😈🤣🤣]