Kim Minseok szemszöge

Bevallotta és összeesett. Csak egy kérdésem van. Minek titkolta? Szerintem még van bőven magyarázni valója, de ebben az állapotban biztos, nem fog menni neki.

Visszasétáltam hozzá, lehajoltam és felemeltem őt. Kezével a nyakamat, lábával a derekamat karolta át és a nyakamba fúrta a fejét. Keservesen zokogott és fájdalmasan köhögött egyszerre.

Chanyeol megjelent a folyosón. Először szeme, szája tágult ki, majd összecsukta és dühösen megindult felénk.

- Chan, ne! Hazaviszem.

Megingatta a fejét.

- Akkor hozzátok.

Már bólogatott.

- Fél órát kapsz, hogy nálam legyen! És nem többet!

Sarkon fordult és elment. Én is megfordultam, viszont nekem az iroda volt a célom. Jongdaet leültettem az asztalra és elhajoltam tőle.

Nagyokat szipogva törölte meg szemeit, hogy kinyithassa és lásson rendesen. Azonban amint ezt megtette, könnyezve lemászott a bútorról. Én hülye... Hova hoztam...

- Dae! Várj.

Megrázta a fejét és kiment a folyosóra. Köhögött egy sort és megint sírni kezdett. Viszont egyre távolodott a hangja.

Nem hagyhatom. Magamra kaptam a pólómat és utána rohantam.

- Hazaviszlek.

- Nem akarok hozzád menni. - tette ki a kezét, mert fel akartam emelni.

- Nem vittem oda senkit. Az otthonomba csak fontos személyek léphetnek be. És! - tettem fel a mutatóujjam, mert mondani akart valamit. - Az a csaj nem volt az. Gyere, menjünk Chanyeolékhoz.

Nem értem hozzá, pedig akartam. Most még nem kell neki semmilyen gyengéd érintés. Majd egy kicsivel később.

Az úton egyre kevesebbszer szipogott, kezdett lenyugodni. Köhögése mégsem állt el. Lebetegedhetett.

- Végre! - szaladt Jongdaehez Baekhyun. - Te meg mit keresel itt, bent? Mehetsz haza! Szia!

Nem mozdultam.

- Látom süket is vagy. Azt-

- Baek, elég. Gyertek enni. Te is Minseok. - nézett rám Chanyeol.

- Nem! Nem jön enni! Menjen innen! - tombolt Baekhyun.

- Jongdae? - nézett Chan rá.

Rajta múlik minden. Ha azt mondja, menjek el, akkor ennyi. Vége. Tényleg nem lesz folytatása a kapcsolatunknak. Ha viszont azt mondja maradjak, akkor...

- Maradjon. - suttogta.

Kihagyott egy ütemet a szívem, mikor meghallottam azt az egy szót. Baekhyun dühösen meredt rám, de Chanyeol az étkezőbe húzta. Jongdae utánuk ment és én is követtem. Baek leült Dae mellé, hogy még véletlenül se kerüljek a közelébe. Chanyeol párjával szembe ült le, hiába bökdösött a Jongdae előtt lévő székre a másik. Ott én foglaltam helyet.

- Szóval, van itt minden. Igaz, csak három nap múlva lesz karácsony, de az nem jelenti azt, hogy már most nem lehet teletömni magunkat. - kezdte el Chan a tányérjára pakolni a kajákat.

Én is szedtem a tányéromra, viszont nem magamnak. Mikor készen lettem kicseréltem Daevel a tányérunkat, amit Baek végig figyelt.

- Edd meg az összeset, kérlek. - próbáltam vele felvenni a szemkontaktust, de direkt nem emelte fel a fejét.

Baekhyun mosolyogva kihúzta magát és lenézően pillantott rám. Összeszorítottam a fogaimat és magamnak is szedtem.

A vacsorát néha egy-egy rövid beszélgetéssel zavartuk meg, de amúgy csendben ettünk.

- El is felejtettem! Nem rég kaptam egy értékes bort az egyik ismerősömtől. Kóstoljuk meg. - állt fel az asztaltól Chanyeol.

- Itt nyitod ki! - szóltam utána. - Kinézem belőletek, hogy beletesztek valamit.

- Az ember soha nem bízhat mindenkiben. Vagy talán egy emberben. - karolta át a lehajtott fejű Jongdae karját.

Kinyújtottam a lábam és becsúsztattam a lábfejemet Dae lábai közé. Hatásos volt, mert egyből megemelte a fejét. Előre dőltem az asztalon és a szemeibe néztem.

- Még nem zártuk le a beszélgetést, ugye tudod?

- Hagyd őt békén! Ha ő úgy érzi, akkor lezártátok. Pont. És vidd innen a lábad. - rúgott a sípcsontomba.

- Mi bajod van velem? - néztem Baekre dühösen.

- Talán az, hogy tönkretetted a legjobb barátom életét, mert éppenséggel a farkadnak egy olcsó ribanc kellett! - csapott az asztalra, mire én idegesen felálltam a székről.

Baekhyun is követett, viszont legnagyobb meglepetésemre Jongdae is.

- Üljetek le. - tolta el a mellkasunkat egymástól.

- Muszáj szétverni az asztalt? - jelent meg Chanyeol. - Felfogtam, hogy kívánsz, de tudnál addig várni, míg nekik rendeződnek a dolgaik?

- És még én gondolkozok a faszommal. - gúnyolódtam.

Baekhyun elkapta a fejét, felpattan és elviharzott. Chanyeol hosszan káromkodva szaladt utána, ezért ketten maradtunk.

- Muszáj mindent tönkretenned? - nézett rám Jongdae.

- Szóval megint itt tartunk. - álltam fel, odamentem hozzá és lehajoltam. - Mit akarsz hallani tőlem? Vagy inkább menjek el és hagyjalak sírni?

- Bocsánat, Minseok-hyung. - jött vissza Baekhyun mögötte Chanyeollal.

- Semmi baj. - ültem le Jongdae mellé.

- Egyéb probléma? Vagy most már megkóstolhatjuk? - kérdezte Chanyeol, miközben Baekkel helyet foglaltak előttünk.

- Kóstoljuk. - fogtam meg az üveget és kinyitottam a dugóhúzóval. Öntöttem mind a négyünknek, koccintottunk és belekortyoltunk.

- Ez nagyon erős. De finom. - bólintott elismerően Chanyeol.

Baekhyun feje teljesen elvörösödött, de elszántan itta ki a pohara tartalmát, majd Chanyeolnak dőlt, aki átkarolta.

Jongdae lassan kortyolgatott belőle. Az előtte lévő tányérra néztem, amin csak pár falat maradt. Örültem, hogy evett.

- És? Mit terveztek karácsony éjjelén? - kérdezte Chanyeol.

- Nem tudom. Mert nektek már van programotok?

- Egy nappal korábban karácsonyozunk, azaz holnap, mivel a bárba sokan jönnek akkor is. Tudod, akiknek nincs családjuk, vagy kitagadták. - magyarázott Chan.

- Értem.

- Mit kapok karácsonyra? - nézett fel Baekhyun a párjára.

- Mit szeretnél?

- Valami jót. - mosolygott perverzen, majd lecsúszott a feje Chan ölébe.

- Mentem a szobámba. - tette le az üres poharat Dae és elsietett az asztaltól.

- Chanyeol, tudom, ho-...

- Menj utána. Maradj estére. - szakított félbe.

- Köszi, nektek meg jó szórakozást. - ittam meg a maradékot és letettem a poharamat.

Benyitottam minden hálóba, hátha ott van, de nem volt egyikbe sem. Viszont az utolsóban volt egy dinós plüss. Szerintem az lesz az. Mindegyik fiókot kinyitottam, mire végül találtam egy nagyobb sebtapaszt. Levettem a pólómat és próbáltam a vállamra tenni. Kevés sikerrel.

- Mit csinálsz itt?

Megpördültem. Jongdaenek még éppen, hogy sikerült a takarót meztelen teste elé rántania.

- Chanyeol megengedte, hogy maradjak. Gondoltam, akkor jövök boldogítani téged. - lépkedtem közelebb hozzá.

- Á-állj meg! Ál-...

Elakadt, mikor mellkasomra tette egyik kezét, hogy megállítson. Teljesen lefagyott, viszont a nedves tincseiről egy vízcsepp az orrára esett, ezért megrázta a fejét.

- F-fordulj el. - húzta vissza a kezét.

- Minek? - vontam fel fél szemöldökömet.

- Mert... Mert... - dadogott és kereste a megfelelő választ. - Én nem vagyok az a ribanc, akivel lefeküdtél. Ő biztos sokat mutogatta magát. Viszont a Büdös Kurvád nem. - nézett egyenesen a szemeimbe. Bum. Látom, szereti, ha kibaszottul bűntudatom van.

Hátat fordítottam neki. Nagyokat pislogtam, nehogy elsírjam magam. A francba már! Ez is miatta van! Régebben soha nem sírtam.

- Kész vagyok. - hallottam meg pár perc múlva mondatát, ezért megfordultam.

- Segíts, kérlek. - adtam neki a ragtapaszt. - Nem esik kézre. Nem tudom rátenni.

Jongdae nagyot nyelve közelebb lépett hozzám és finomkodva a vállamra helyezte.

- Nem vagy eléggé beteg? Meg is akarsz fázni? - ingattam a fejem.

- Mi? Miért?

- Merre van a fürdő?

- A folyosó végén, de...

Nem hagytam, hogy befejezze, megfogtam a kezét és magam után húztam. A fürdőbe belépve keresgélni kezdtem. Mikor megtaláltam a hajszárítót, megálltam Dae előtt.

- Ja, hogy erre gondoltál.

Rámosolyogtam, majd bekapcsoltam és hajába túrva kezdtem el szárítani a világosbarna tincseit. Lehunyta a szemeit. Mikor végeztem azzal, megfésültem, majd összeborzoltam a haját.

- Most már aludhatok? - nyitotta ki a szemeit. Megint csillogtak.

- Persze.

Megvártam, míg kiment, elvégeztem a dolgom, kezet mostam és a hálóba mentem. Jongdae már a takaró alatt volt és...köhögött.

- Gyógyszert nem szeretnél bevenni?

- Csak lent van a konyhában. - köszörülte meg a torkát.

- Lemegyek érte.

- Nem tenném a helyedben. - nézett rám sokatmondóan. Igaz. Az étkezőben maradtak Chanyeolék.

- Az egészséged fontosabb. - fordultam meg.

A konyhába mentem, bár már a lépcsőről hallottam a nyögéseket. Milyen nagy mázlista Chanyeol. Ha belegondolok, hogy mi mikor csináltuk utoljára, rendesen...

- Chanyeol! - szóltam, mielőtt beléptem oda. Abba maradtak a nyögések és csak lihegtek.

- Igenh?

- Hol vannak a gyógyszerek? - léptem ki a fal mögül és a konyhába mentem, de nem néztem rájuk.

- Mosogató fölötti szekrény. - válaszolt.

Kinyitottam, keresgéltem egy ideig, majd a gyógyszerrel a kezemben egy köszönöm után magukra hagytam őket.

- Itt van. - álltam meg mellette.

Felült az ágyban, elvett tőlem egyet, bevette és rágcsálni kezdte. A többit letettem az éjjeliszekrényre.

- Maradsz? - nézett fel rám.

Abban a kis fényben is, ami a folyosóról, az ajtó alatt szűrődött be, láttam, hogy csillogtak a szemei.

- Maradjak? - kérdeztem vissza mosolyogva.

Egy aprót bólintott és arrébb húzódott az ágyon. Lefeküdtem mellé, majd magamra húztam őt is és a takaróját is. Mellkasomra hajtotta a fejét és ökölbe szorított kezét a hasamra tette. Lassan simogattam az oldalát, mikor hirtelen szipogni kezdett.

- Jongdae?! - szólítottam meg ijedten. - Fáj va-...

- Sajnálom. - motyogta és éreztem, hogy könnyei mellkasomon állnak meg.

- Mit? - tértem át a feje simogatására, hogy lenyugodjon.

- Hogy ilyen vagyok. Hogy sírok. Hogy dühös vagyok. Hogy megcsallak. Hogy eltűnök. Hogy hülye vagyok. Hogy csendes vagyok. Hogy féltékeny vagyok. Hogy... Hogy...

- Sh! - fordítottam a hátára és fölé másztam. - Semmi baj. Ne sírj, jó? - tettem kezemet az arcára, mire hevesen bólogatott, de könnyei ugyanúgy folytak tovább. - Én sajnálom. Miattam kerültél ilyen helyzetekbe. Talán, ha nem ismernél...

- Nem! Nem!! Olyan nincs! Én ismerni akarlak! - szorította meg a karomat zokogva.

- Dae. Jongdae. Kérlek.

Nem figyelt rám, csak sírt és sírt. Szájához hajoltam és a lehető leggyengédebben megcsókoltam.

Viszont ő elvált tőlem.

[Sziasztok! Remélem tetszett ez a rész is (és nem öltök meg a vége miatt..)💗💗]