Kim Jongdae szemszöge

- Te jól vagy? Fáj a nyakad? - nézett rám Minseok.

- Szédülök. De te vérzel. - aggódtam, mire rám mosolygott.

- Ez semmiség. Jól leszek, ne aggódj.

- Nem is aggódok. - tagadtam le.

- Igazad van. - mosolygott még jobban. - Nem lesz bajom, tényleg. Kiszedik belőlem a golyót és...

- Mit csinálnak? - pislogtam nagyokat.

- Megállt bennem. Tudod. Én nem vagyok olyan vékony, mint te és van rajtam izom is. Nem jutnak át rajtam könnyen a dolgok.

- Ezt most sértésnek veszem. - fontam keresztbe karjaimat.

- Veheted annak is. Ezzel arra céloztam, hogy én vagyok az, aki a szerelmét megvédi és-...

- Fogd be. - szóltam közbe.

- Hallom jól vagytok. - lépkedett felénk Chanyeol Baekhyunnel az oldalán.

- Dae, kérlek. Beszéljük ezt meg. - hagyta figyelmen kívül barátaink megjelenését.

- Minseok. Ezen nincs mit megbeszélni. Karácsonyozz együtt a jobb kurváddal. Nem leszek féltékeny. - mondtam határozottan, de legbelül már akkor sírtam.

- Igen, menj csak. Mi pedig hazamegyünk. - fogta meg a karomat Baekhyun.

- Várjatok!

Megálltunk, még én sem tudom, hogy minek.

- Chanyeol azt mondta, könnyen ki tudod szedni az információkat az emberekből. Ő miattad maradt életben. Én megöltem volna. - mutatott a kiütött emberre.

- Felfogtuk. Két óra múlva találkozunk a bunkerben. - mondta Chanyeol.

--

- Kibaszottul utállak Park Chanyeol! Mégis mit gondoltál?! Hogy majd olyan könnyen besétál oda Jongdae?! - akadt ki Baekhyun, a házba épphogy belépve.

- Csak bemutatja, hogy hogyan szedte ki múltkor abból az emberből az információt és már ott sem vagyunk, rendben? - hajolt le párjához.

- Jó... De ha valami történni fog Daevel, velem gyűlik meg a bajotok! - fordult el és a konyhába vonult.

Chanyeol megfogta a karomat és a szobámba húzott. A szekrényemben kezdett kutakodni, amit összeráncolt homlokkal követtem figyelemmel. Az ágyra dobta a legszűkebb farmerem, egy atlétát és egy bőrdzsekit.

- Ebben fázni fogok és amúgyis már betegnek érzem magam. - ráztam a fejem, mert már pár napja kapart a torkom és néha a tüdőm is a köhögés miatt.

- El akarsz érni valamit Minseoknál?

- Megcsalt. Engem ő már nem érdekel. - fordultam el.

- De. Érdekel. - állt elém. - Segíteni szeretnék. Csak játszd meg a nem kaphatót. Majd arra fogjuk, azért öltöztél így, hogy hatásosabb legyél annál az embernél. Na, gyerünk, öltözz. Két percet kapsz. - ment ki.

Park Chanyeol, menj a picsába.

Kim Minseok, te meg rohadj meg.

Byun Baekhyun, segíts!

Halkan káromkodva öltöztem föl, az előszobában magamra húztam a cipőm és a kabátba is belebújtam. Fejemre húztam egy sapkát, a sálat is a nyakam köré tekertem és kimentem. Duzzogva szálltam be Chanyeol mellé az autóba és bekötöttem magam.

- Aranyos vagy. - kuncogott Chan, mire gyilkos pillantásokkal ajándékoztam meg.

Tíz perc alatt oda is értünk. A takaró ruhadarabokat, azaz a sapkát, sálat, kabátot, levette rólam a colos és a többihez rakta. Jó lenne ide egy fogas, minthogy össze-vissza dobálják a kabátokat. De mindegy.

- Merre van Minseok? - kérdezte egy őrtől.

- Mr.Kim a kínzó szobában van. - válaszolt. Meg sem lepődöm.

Chan megfogta a karomat és én ellenszegülés nélkül követtem. Beléptünk abba a helyiségbe, ahol Minseok épp orrba vágta a székhez kötözött embert. Szívem hevesen vert, ahogy megpillantottam őt egy szál pólóban. Véres pólóban. Saját vérétől véres pólóban. Még mindig nem ápolta le magát...

- Megjöttünk. - térített magamhoz Chan hangja.

Kihúztam magam és hagytam, hogy az atléta minél több bőrfelületet mutasson. Hatásos volt, mivel, ahogy Minseok megfordult, szeme nem arcomon, hanem lejjebb akadt meg. Nyelt egy nagyot, mire összébb húztam lábaimat. Reflex. Sehun is mindig felmért, mielőtt jól meghúzott.

- Gondoltam így könnyebben megtöri az embered. - tolt oda engem.

Minseok nem nagyon akart félre állni onnan. Én pedig egyre kellemetlenebbül éreztem magam. Abban a pillanatban legszívesebben hazarohantam volna egy rendes ruháért.

- Arrébb állnál?

Még magamat is megleptem, annyira sikerült nemtörődöm hangnemben mondanom.

- Persze. - köszörülte meg a torkát és megtette.

- Sosem mondok el semmit. Szóval inkább öljetek meg. - sziszegte az előttem lévő.

Lassan ölébe ültem és rá mosolyogtam. Értetlenül figyelt és nyelt egy nagyot. Miért vagyok ilyen? Utálom, hogy minden embernek csak a farka miatt kellek.

- Szerintem jobb lesz, ha most mondod el, míg nem késő. Hány ember van még, aki az életünkre akar törni? - kérdeztem a lehető legkedvesebben.

- Nem mondom meg, bogaram. - mosolygott rám.

Hát, legyen. Oldalra nyúltam és elvettem a legkisebb kést.

- Először is. Én most csak egy embertől engedem meg a becézést, a húgomtól. Másodszor, szerintem nem akarsz megválni a legkedveltebb testrészedtől.

- Mire g-... Ne! - visított fel lányos hangon, mikor majdnem nemi szervébe nyomtam azt a kis kést.

- Igen? - pillantottam fel rá ártatlan szemekkel.

- Vagyis... - húzta ki magát. - Úgysem mered megtenni, hisze-...

Eddig mondta, mert lassan elkezdtem belenyomni remélhetőleg az egyik heréjébe.

- Mit mondtál? Nem értettem kristálytisztán. - hajoltam közelebb, mintha "nem hallanám".

- Még van négy csapat! Négy! Négy és mindegyikben minimum tizenöten vannak! Ennyit tudok! Esküszöm! - hadarta el nyöszörögve.

Kihúztam a kést, a nadrágjába töröltem a vért és a helyére tettem. Leszálltam róla és arcához hajoltam.

- Ügyes fiú. - pusziltam a homlokára.

Dühösen fújtatott, de nem foglalkoztam vele. Megfordultam. Egy ledöbbent Minseokkal és egy elégedett Chanyeollal álltam szemben.

- Szerintem mehetünk is. - indult meg Chan.

- Nem! Még... kellene Dae segítsége. - nézett rám Minseok, viszont szeme megint letévedt a kulcscsontomra.

- Öt percet adok, mert sietünk haza, vacsorázni. - ment ki a colos.

- Gyere. - indult meg ő is.

Követtem, egészen addig, míg be nem lépett az irodájába. A küszöbön megtorpantam. Visszatértek a fájdalmas emlékeim és egyszerűen nem tudtam beljebb menni. Mintha lefagytam volna. A könnyek pedig gyülemleni kezdtek.

- Bocsánat. - surrant be mellettem egy nő.

- Gyere már be te is. - húzott be Minseok. - Segíts egy kicsit. Beakadt valahova a pólóm.

Gyorsan végig néztem rajta és kirántottam onnan. Nem akartam sokáig itt maradni. Az asztalon biztos csinálták. Vajon le is szopta? Ha igen, akkor biztos, hogy a székben ült. És a kanapé? Azon is tuti keményen megdugta.

- Már nincs itt. Eladtam. - szólalt meg Minseok.

- Nem érdekel. Majd találsz másikat. - mondtam és rá se néztem.

- Én téged akarlak.

- Szar ügy. Vannak nálam is jobbak. Mellekkel. Nagyobb seggel és hússal. Tudom, hogy sovány vagyok. Mond azt, hogy undorító vagyok. Az sem érdekel. M-...

Következő mondatom egy nyekkenésbe fulladt, mert Minseok a falnak lökött.

- Fejezd ezt be.

- Tudom, hogy fáj az igazság. Nekem is szokott. - néztem rá, aztán le a testén. Nem volt rajta póló.

Megfogta bal kezemet és kockás hasára tette. Izmosabb lett. Ez ezer százalék. Lassan végig húzta tenyeremet a testén és a vállánál állt meg. Csillogó szemekkel néztem és gyorsabban vettem a levegőt. Viszont megláttam a látószervem sarkából, hogy lefolyt valami a másik válláról. Odanéztem, de egyből lehunytam a szemeimet. Rosszul nézett ki a sebe.

Minseok elengedett, ami miatt egyből kipattantak a szemeim. Az a nő egy csipesszel nyúlt bele. Elnéztem róla.

- Életünk?- kérdezte a semmiből.

- Hm?

- Úgy tetted fel a kérdésed, hogy életünkre akar törni.

- Mert így egyszerűbb volt, mint magyarázkodni.

Felszisszent.

- Kérem, óvatosan csinálja! - kértem halkan.

Nem jött válasz, de több fájdalmas szisszenés se.

- Jongdae. Kibaszottul sajnálom. Nem voltam magamnál. Tudod, milyen vagyok, ha rohadt dühös vagyok.

- Ez akkor sem magyarázat arra, hogy egy nővel csaltál meg.

- Nem is voltunk együtt.

Ott a pont.

- Igazad van. Akkor feleslegesen vagyok még mindig itt. - mentem ki az ajtón. Hogy lehetek ekkora idióta? Együtt se voltunk, én meg úgy kiakadtam, mintha már minimum három éve házasok lennénk. Arról nem is beszélve, hogy én vele ezt kétszer tettem meg.

- Jongdae! Dae, állj meg! - kapta el a karomat és visszafordított.

Már nem is érdekelt, hogy láthatja, sírok. Az se számított, hogy még mindig vérzett a vála, és hogy félmeztelenül állt előttem, hiszen...

- Mi már nem vagyunk együtt egy ideje. Én is kétszer megcsaltalak. Lássuk be, ez a kapcsolat nem nekünk való. - patakzó könnyekkel mondtam ki a szavakat.

- Ezt te se gondolod komolyan.

Látva az arckifejezésemet, bepánikolt. Megfogta mindkét vállamat és úgy nézett a szemeimbe.

- Te hülye vagy.

- Nem. Csak egy büdös kurva.

- Dae! Aish... Sehun bedrogozott, tehát azt te nem akartad. A másiknál meg szintén nem voltál önmagad! Leittad magad. Most én se voltam az. Veled akartam szexelni. Téged akartalak megdugni azon a kibaszott asztalon! Fogd már föl, hogy a félre lépéseinkor nem voltunk önmagunk!

- Nem. Te önmagad voltál. - böktem a mellkasára. - Csak te dugtál meg egy csajt meleg létedre. Csak t-

- Fejezd be! Most sértegetni akarsz? Hogy neked jobb legyen? Nekem meg szarabb?!

- Igen! - ordítottam rá zokogva. - Nem is sejted, hány éjszakán keresztül sírtam azon gondolkodva, mekkora hülye voltam! Fájt minden! És minden egyes másodpercben kiakartam ugrani azon a rohadt ablakon! Egy hibát követtem el. Én indítottam el ezt a kurva lavinát. Csak, mert hazudtam neked.

Mikor befejeztem, darabosan vettem és fújtam ki a levegőt, hogy lenyugodjak, de csak jobban folytak a könnyeim. Néha még köhögtem is, sajnos.

- Azt akarod mondani, hogy soha nem is szerettél? - nevetett fel erőltetetten és elengedte a vállaimat. - Jó tudni, hogy már az elejétől fogva is hazudtál nekem. Köszönöm, hogy végre voltál olyan bátor és a szemembe köpted ezeket a szavakat.

Elfordult és elindult a folyosón. Nem. Nem. Nem! Én nem arra gondoltam! Istenem! Tüdőmből tört fel megint a sírás, mint mikor kitett a házából.

- É-én nem ak-kor ha-hazudtam!

Nem tudtam rendesen beszélni, ami felidegesített. Minseok is ignorálta a mondatomat, ami még jobban felhúzott. Mellkasomra tettem a kezem és nehezen, de vettem egy nagy levegőt.

- A kurva életbe is, eltitkoltam, hogy szeretlek!

Ordításom után olyan erősen kezdtem el köhögni, hogy azt hittem, kiszakad a tüdőm. A mellette lévő sírás miatti csuklás se volt sokkal jobb. A lábaim is remegtek, ezért térdre rogytam.

Higyje rólam azt nyugodtan, hogy a Büdös Kurvája térdre borult előtte.

Csak nyugodtan.

Akár a bunkerből is kirúghat, mint macskát szarni.

Nem érdekel.

Tönkretettem.

MINDENT.

[*csendben elvonul*]