Kim Minseok szemszöge

Másfél hete nem ébredt föl. Noona azt mondta, ha ez így megy tovább, kénytelen leszek a kórházba vinni. Viszont, ha oda bekerül, akkor elkérik az adatait. Meg az enyémeket. Ami pedig a legnagyobb baj, mi történt vele...

Minden napom ugyanúgy telt: reggel felkeltem, a mellettem nyugodtan alvót figyeltem percekig, felöltöztem, Noonát megkértem, hogy vigyázzon Jongdaere, dolgozni mentem, hazajöttem, lefürödtem, ettem és lefeküdtem aludni mellé. A mai is egy ilyen napnak indult.

- Istenem, még egy ilyen szar nap és felakasztom magam! - rántottam egyet a nyakkendőmön, hogy meglazuljon és kigomboltam az ingem felső részét. - Noona! - ordítottam a lakásban.

- Igen? - sétált le a lépcsőn egy tálcával a kezében, amin egy adag rámen volt. Lesokkoltam.

- Felébredt...? - kérdeztem reménykedve.

- Igen, és felvonult a legfelső emeletre. Minseok! - szólt utánam, mikor már a lépcsőfordulóban voltam. - Ne támadd le. Nem véletlenül ment oda.

Bólintottam és felszaladtam a régi szobájába. Halkan benyitottam. Jongdae az ablakpárkányon ült és kifelé nézett. Lassan odasétáltam hozzá, majd vállára simítottam. Lehunyta szemeit és könnyezni kezdett.

- Ne sírj, kérlek. - ültem le mellé, mire összébb húzta magát.

Félt tőlem. Megint. Sóhajtottam egyet, elvettem róla a kezemet, majd csendben figyeltem őt tovább. Nem mozdult semerre. Szemeit ugyan kinyitotta, de kifelé nézett. Álla alá nyúltam és magam felé fordítottam az arcát. Egyből lesütötte szemeit.

- Dae, te is és én is megöltük egyszer Sehunt. Nincs okod a félelemre, tudod jól, hogy téged nem bántalak. Te is megöltél valakit, tudhatod, milyen rossz érzés.

- De nekem ez volt az első. És én egy ártatlant öltem meg. - szólalt meg rekedt hangon.

- Nem. Sehun testvére is nyakig benne volt ebben az egészben. Ide küldte, hogy megöljön, de te kiálltál magadért. Sehun erre nem számított, viszont mivel Luhan halála óta semmilyen érzelem nincs benne, nem érdekelte a saját testvérének halála. Ne gyötörd magadat, rendben? - simítottam az arcára.

- És te? Neked ő hanyadik volt? - tolta el karomat hideg kézfejével.

- Jongdae.

- Nem, Minseok! Te egy...

- Gyilkos vagyok, tudom. - vágtam közbe. - Ezen már nem tudok mit változtatni. De megmentettelek, nem?

Nem válaszolt, csak lenézett a felhúzott térdeire.

- Amióta beléptél az életembe, azaz, mióta Baekhyun bemutatott minket egymásnak, csak olyan emberekkel tettem valamit, akik téged bántottak. Senki mással. És többet nem is akarok gyilkosságot elkövetni. Sehunt se akartam soha megölni. Így hozta a sors, el kell fogadni. És te? Te elfogadsz így engem? - szuggeráltam, hátha megemeli a fejét.

Lassan rám emelte tekintetét és bólintott egy aprót. Lágyan elmosolyodtam, majd felálltam mellőle.

- H-hova mész? - kapta el a karomat.

Mindketten ránéztünk a kezére, amit hamar visszahúzott magához. Aranyos. Nem akarja, hogy magára hagyjam.

- Leviszlek, hogy egyél. - emeltem fel menyasszony pózban.

- De én nem vagyok éhes! - kapaszkodott a nyakamba a hirtelen változás miatt.

- Akkor csak eszegetünk valamit. Milyen filmet szeretnél nézni? - indultam le a lépcsőn.

- Minek akarsz tévézni? - nézte az arcomat.

- Mert régen csináltuk. Együtt. - pillantottam rá, mire lehajtotta a fejét, de még láttam a mosolyát.

Leérve a földszintre, a kanapéra ültettem és kezébe adtam a távirányítót, hogy addig keressen valamit. A konyhába mentem és elővettem pár nasit, amiből Dae kedvencét egy tálba szórtam.

- Ez itt mind nem egészséges. - rázta a fejét Noona.

- De, ha ezt Jongdae megeszi, annak örülni fogunk, nem? - néztem rá.

- Szerelmesek. - legyintett és elsétált.

Mondatán csak mosolyogni tudtam. Folyamatosan ezt mondogatja nekem. Kár, hogy Dae nem érez már semmit irántam.

A zacskókkal és a tállal a kezeimben sétáltam vissza a nappaliba, ahol Noona Jongdae sebét vizsgálta. Lepakoltam az asztalra a cuccokat és leültem Dae mellé.

- Baj van? - kérdeztem.

- Le kell cserélnem a kötést, mert valamiért véres lett. - kezdte el letekerni az anyagot Daeről.

Mikor lekerült róla az, jobban szemügyre vettük a sebet. Az egyik öltés nem tartotta eléggé össze a bőrt.

- Szerintem ezt rosszul csináltam meg. - ingatta a fejét. - Egy másodperc türelmet. - szaladt el.

- Feküdj le. - álltam fel a garnitúráról.

- M-mert? - nézett fel rám és nyelt egy nagyot. Mégis mire gondol?

- Mert Noonának úgy könnyebb lesz. - guggoltam le a fejéhez, miután hátra dőlt.

- Muszáj ilyen közel lenned? - nézett mindenhova csak rám nem.

- Mert zavar? Ha Sehun lenne a helyemben a szemébe néznél? Vagy talán csókolnád? - csúszott ki a számon. Véletlen volt. Én tényleg nem akartam.

Jongdae rám nézett és szomorúság tükröződött a szemeiben. Istenem, azt ne mond, hogy belé szerelmes! Feszülten felálltam, de Dae visszahúzott.

- Egy halottra vagy féltékeny. - mondta.

- Egy halottra, akit szeretsz. - helyesbítettem.

- Ez a halott, miattam is ott fekszik, ahol. Ha annyira szerettem volna, most te lennél a helyében. - nézett mélyen a szemeimbe.

Ez most mi volt? Egy fura vallomás? Vagy hogy engem látna szívesebben a sírban? Mégis mit jelent? Hogy nem szerette és inkább velem maradt? Vagy szerette, de tudta, velem jobban lesz? Egyenes beszéljen már!

- Megjöttem! - tette le a cuccait Noona.

- Az tű? - kerekedtek ki Jongdae szemei.

- Igen, meg cérna. Örülök, hogy megismertétek egymást. Most viszont ne mozogj. - hajolt a hasához, hogy összevarrja rendesen.

- Ne-m! - ült volna fel hirtelen, de elkaptam mellkasát és visszanyomtam. Csuklóit egy kezemmel összefogtam és lent tartottam.

- Fáj! Ne! Kérlek! - könnyezett be és szaporán vette a levegőt.

Egy pillanatra Noonára néztem, aki idegesen állt meg mozdulataiban, hiszen Jongdae kapkodta a levegőt, így hasa is gyorsan mozgott fel-le. Visszanéztem Daere, majd gondolkodás nélkül ajkaira hajoltam. Lágyan csókoltam. Ahogy mindig kellett volna. Ezt kapta Sehuntól. Remélem örül, hogy most én is ezt tettem vele.

Nagyokat fújtatott a csókunkba, de nem vált el. Mindig újra és újra ajkaimra tapadt. Noona a hátamra simított, ezzel jelezve, hogy készen van. Én váltam el tőle és felültettem kezeinél fogva. Másikkal megfogtam a pólóját és tartottam, míg noona fáslival körbe tekerte.

- Jó filmezést. Hoztam közben egy pokrócot is. - tette a csukott szemű Dae mellé.

- Akarsz még filmezni? - kérdeztem és felkészültem a nemleges válaszra. Meglepetésemre azonban bólintott.

Kinyitotta a szemeit és egyenesen rám nézett. Csillogtak a szemei. Sajnos megint nem tudtam, hogy mitől. Pedig ismerős volt. Ugyanúgy csillogtak a szemei, mint mikor az étkezőben azt mondtam neki, hogy szexi. Nem értettem az összefüggést, de nem gondolkoztam sokat rajta. Felhúztam a kanapéról, kihúztam annak az alját, hogy ráfekhessünk, majd a pokrócot megfogva feküdtem le rá.

- Nem jössz? - ütögettem meg magam mellett a helyet.

Dae lenézett a nasikra, majd az összeset megfogta, a kanapéra lépett és leejtette mellém, kivéve a tálat. Azzal a kezében guggolt le, szétnyitotta a lábaim, közéjük ült és rádőlt a mellkasomra.

- Nem baj? - nézett fel rám.

- N-nem? - kérdeztem vissza furán, miközben majd kiugrott a szívem a helyéről.

- Akkor jó. - fordult a tévé felé mosolyogva.

Még percekig lesokkolva meredtem hajára, mert nem akartam elhinni, hogy magától ennyire a közelembe jött. Miután csókolóztunk.

- Fázom. Meddig fogod tartani a takarót? - nézett rám.

- Semeddig. - dobtam előre a felét és betakartam magunkat.

Hezitáltam, hogy átöleljem-e, de végül csak testem mellé tettem a karjaimat. Dae néha hátra nyújtotta a kezét és nekem is adott az édességből. Örömmel vettem észre, hogy gyorsan fogynak a csokik és chipsek, amiknek a kilencven százalékát ő ette meg. Mikor befejezte az evést, félre tette a zacskókat és jobban bebugyolálta magát. Így néztük végig a két filmet. Vagyis csak az elsőt. A másodiknál ő bealudt és én se tudtam meg a történet végét.

[Sziasztok! Most szeretitek Minseokot? Mert a következő részben nem fogjátok. 💗💗🤣🤣😂😂]