Kim Jongdae szemszöge

Mikor megállt az autó és Minseok elengedte a kezemet, hirtelen kedvem támadt visszaautózni a házhoz, hogy újra összekulcsoljuk az ujjainkat. Azonban a valóság teljesen más volt. Kiszálltam az autóból és háttal vártam Minseokot. Nem fogok ezentúl a szemébe nézni. Nemsokára halott lesz. Mindez miattam.

- Baj van? Rosszul vagy a kaja miatt? - lépett elém aggódva gondolataim fő személye.

- Nem. Csak kicsit elfáradtam.

- Pedig rövid volt az út. - mosolygott. - Na, merre menjünk? - fordult a nagy gazok felé.

Ez felettébb jó kérdés. Be a gazokon keresztül...a hova is? Sehun hol akar találkozni? Amint kimondtam magamban a nevét ezerrel verni kezdett a szívem és megindultam egyenesen.

Minseok némán követett. Nem is sejtette, miért indultam meg ennyire. Ha tudná... Most mit tegyek?

- Végre. - söpörtem le a gatyámról a növénydarabokat, mikor kiértünk onnan.

- Ezt a nadrágot mikor vetted? - hallottam meg Minseok fura hangját mögülem.

Felegyenesedtem. Basszus! Bepucsítottam neki! Rohadt kabát! Miért nem hosszabb?!

- Öhm... Baekhyun tegnap a kezembe nyomta. Gondoltam, ma tesztelem, hogy kényelmes-e. - fordultam meg, hogy ránézzek. Ennyit arról, hogy nem nézek a szemeibe.

- Tanulhatnál Baekhyuntől egy-két dolgot. - nézett el rólam.

- Szóval szerinted nem vagyok elég jó.

Eggyel több ok, hogy Sehun minél hamarabb megjelenjen. Nézelődni kezdtem. Hol vagy már?!

- Nem ezt mondtam. - hallottam meg nagyon közelről a hangját, ezért oldalra fordítottam a fejemet. - Baekhyun például könnyen megbocsájt Chanyeolnak. - mondta az arcomtól pár centire.

Elléptem tőle és elindultam... Előre.

- Tudtommal most te vagy az, aki utál. Nem pedig én.

Elkapta a karomat és magához húzott. Már nyílt a szája, hogy mondjon valamit, de ekkor egy lassú tapsot hallottunk meg. Mindketten arra néztünk és láss csodát. Sehun volt az. Szívem nagyon gyorsan vert és a levegőt is kapkodni kezdtem.

- Mint egy elcsépelt szappanopera. Mit akartál vele csinálni, Minseok? Megbaszni a gazok között? Ennyire kegyetlen nem lehetsz. - állt meg tőlünk körülbelül három méterre.

Testem legszívesebben odaszaladt volna és követelte volna a csókját. Az agyam mégis azt súgta, Minseokkal biztonságosabb. A szívem pedig a kettő között vacillált.

- Nem állt szándékomban ilyet tenni. Te mit keresel itt? Neked a sírodban kellene feküdnöd. - döntötte hátamat a mellkasának és át akarta karolni a derekamat, de ellöktem a kezét. Kitapogatta volna a fegyvert!

Kézmozdulatom azonban eléggé félre érthető lehetett. Minseok érdeklődve nézett rám, én viszont meg se mertem szólalni.

- Látod? Ellök magától. Pedig én tettem rosszat vele. Én bántalmaztam mind lelkileg, mind testileg egy hétig. Mégis téged lök el. - nevetett gúnyosan.

- Téged is ellökne!

Az a baj, ha úgy ölel meg, hogy a pisztolyt nem tapogatja ki, nem fogom ellökni, Minseok. Idegesen ökölbe szorítottam hideg kezeimet és a földre néztem.

- Szerintem, nem. Kipróbáljuk?

- Az hiányzik, hogy újra a kezedbe adjam! Egyszer véletlen elengedtem, többször nem fogom! - mondta dühösen Minseok.

- Tudod, mit? Engedd el. Ha megint kéri tőlem azt, mint tegnap, akkor magától idejön.

A fülemben hallottam szívdobogásomat és szemem sarkából láttam, hogy Minseok rám pillantott.

- Nem fogja megtenni, bármit is csináltatok tegnap. - rázta a fejét.

- Nem, mert fél tőled. - mondta és fütyült egyet, mire, ha jól számoltam négy ember sétált ki a fák közül. Kicsit besötétedett már.

- Jongdae. - szólított meg Sehun, mire felé néztem. - Gyere ide. Nem bánthat. Nála nincs fegyver, nálam van. - nyújtotta ki a kezét.

Lábaim maguktól megindultak és mire az agyamban kapcsoltam, hogy maradni kellene Minseok mellett, Sehun már megfogta a kezem és bal oldalához húzott. Úgy ölelt, hogy nem érezhette a fegyvert...

- Látod? Engem választott. - mosolygott győzedelmesen Sehun.

Minseokra néztem, akinek a szemében színtiszta csalódottság és szomorúság tükröződött. Semmi düh. Pedig arra bőven lett volna oka. Gondolataimból Sehun puszija szakított ki, ami a fülemet érte.

- Kell az, amit ígértem? - kérdezte úgy, hogy Minseok is hallja. Provokálta.

Testem megint magától működött, mivel bólintottam. Ő állam alá nyúlt, megemelte a fejemet és gyengéden megcsókolt. Lehunytam a szemeimet és kizártam a külvilágot. Abban a pillanatban csak azok a gyengéd érintések számítottak. Sehun fenekemre tette a kezét és mélyebben csókolt. Mégse volt követelőző. Túlságosan is tetszett mindez a testemnek, hogy ellökjem magamtól. Végén megint puszikkal vált el tőlem és Minseokra nézett.

- Édes. - csúsztatta fel a kezét és megsimogatta a karomat.

Kinyitottam a szemeimet és az első dolog, amit, vagyis akit láttam, Minseok volt. Összeszorítottam a fogaimat és próbáltam nem könnyezni. Óriási gombóc volt a torkomban.

- Tudtam, hogy hibáztam. Azonban azt nem hittem volna, hogy ennyire. Hogy emiatt elveszítelek. - intézte felém a szavait Minseok, amitől még rosszabbul lettem.

- Muszáj bántanod őt, még akkor is, mikor velem van? - emelte fel a hangját Sehun.

- Csak Luhant keresi benned. Jonginban is őt kereste. Én önmagadért szeretlek. Nem keresek mást benned. Csak Kim Jongdaet. - hagyta figyelmen kívül a másikat.

- Fogd be! - lőtt hirtelen a levegőbe Sehun.

Összerezzentem és elnéztem Minseokról. A mellettem lévő már egyenesen Rá tartotta a fegyvert.

- Nem léptél rá elégszer? Jól a földbe akarod taposni?

Idáig hallottam őket, mert a gondolataim átvették az uralmat és elnyomták a külvilág zajait. Baekhyunék is itt vannak. Ez a lövésről jutott eszembe. Most mindent látnak. Minseok meg fog halni. Miattam. Mert fulladozik és én nem rohanok hozzá, hogy segítsek rajta. Csak nevetek. Túlságosan is.

Én csak ennyit akartam, nem? Tettem fel a kérdést önmagamnak. Felnéztem Sehun arcára. Minseokkal üvöltözött. Csak törődést akartam, de ő mást szeretne. Luhant. Nem adhatom meg neki. De nem is akarom. Törődést szeretnék, Minseoktól. Ő pedig meg akarja ölni. Zsebemben lévő kezemmel próbáltam feltűnésmentesen a hangtompítóval rendelkező fegyver végét Sehunra irányítani. Chanyeol, bízom benned. Nem tudom, hogy a golyó tényleg átfog-e menni a kabátomon. De... Muszáj megpróbálnom.

Lefojt egy könnycsepp az arcomon, mikor újra hallottam rendesen a hangjukat. Ujjam a ravaszon volt. Egész lényemben reszkettem. Szívverésem az eget verdeste, de meghúztam.

Sehun leengedte a fegyverét és sziszegve eltolt magától. Oldalára fogott, ahol a ruhája kezdett véres lenni.

- Te rohadék! Hogy jöttél rá?! - fordult Minseok felé.

- Nem én voltam. - tette fel a kezét meglepődve, de engem nézett.

Patakokban folytak a könnyeim, mikor Sehun elkapta a kezemet és elhúzott valamerre.

- Nem lesz semmi baj, ne sírj. - nyugtatott. Ha tudnád, hogy nem miattad van ez...

Az adrenalinom kezdett elmúlni és félelem kerített hatalmába. Miért nem támadnak Chanyeolék?! Most Sehun el fog vinni?!

- Szállj be, hátra. Ott biztonságban leszel. - nyitotta ki a kocsi hátsó ajtaját.

Azonban én megtorpantam és kihúztam a kabátom alól a fegyvert. Remegő kezekkel Sehunra fogtam, aki meghökkent. A távolból hallható lövöldözés miatt, meg még inkább tágra nyíltak a szemei.

- Együtt terveltétek ki. Tudhattam volna.

- N-nem! Ő...ő nem tudott semmit. T-tedd le a fegyvert.

Próbáltam bátornak és erősnek tűnni. Viszont ahhoz túlságosan is féltem tőle. Mellesleg nagyon szúrt az oldalam, valószínűleg a futástól, hogy iderángatott.

- Ugyan már, Jongdae. Ha most leteszed, eltekintek ettől és csak egyszer leszek durva. - dobolt ujjával türelmetlenül a fegyverén.

- N-nem! Én nem csak egy robot vagyok, akit be lehet programozni, hogy úgy viselkedjen, mint Luhan!

- Baromságot mondott Minseok.

- N-nem! Ő soha nem hazudik! - vettem egyből a védelmembe.

- Valóban? Mit is mondott? - lépett közelebb hozzám. - Soha nem ölt még embert, kizárólag akkor, ha muszáj volt? Lássuk csak. Luhanra direkt tette rá azt az elektromos szart és végig nézte, ahogy szenvedve meghal. Jongint is a halálba kínozta. És még tudok egy pár nevet, amiről neked egy szót sem említett.

Elgondolkoztam. Az igaz, hogy soha nem beszélt róla. De szerintem csak meg akart kímélni a részletektől.

- Tedd le a fegyvert. - kért meg újra.

- Nem. - tartottam rá elszántan.

- Te akartad, büdös kur-... - emelte felém a saját fegyverét, de befejezni már nem tudta, mert oldalról fejbe lőtték.

Szakadozva fújtam ki a levegőt és figyeltem, ahogy összeesett, majd a hó és homok keverékében, feje körül, vértócsa jelent meg. Felém lépkedett valaki, ezért egyből arra fordultam és rátartottam a fegyvert.

- Nyugi, csak én vagyok az. Add azt ide. - nyújtotta felém a kezét.

- M-meg...megöl-ölted. - dadogtam és a kocsinak dőltem. Alig bírok állni.

- Ha nem teszem, most te feküdnél a földön. És éppen elégszer láttalak meghalni az álmaimban. - lépett hozzám és elvette a fegyvert. - Most hazamegyünk és egy jó meleg fürdővel lenyugszol. - felém nyúlt, de elhúzódtam, viszont megbotlottam a saját lábamban és a seggemre estem. Sehun holtteste mellé. Kapkodni kezdtem a levegőt és könnybe lábadtak a szemeim, ahogy a túl közel lévő, élettelen testet figyeltem.

Minseok lehajolt, a hónom alá nyúlt és felállított. Azonban a szúró fájdalom miatt csak görnyedve tudtam megmaradni.

- Ne gon-

- Megmentettél. - suttogtam remegve.

- Nem akartalak elveszíteni. Gyere. - fogta meg a karomat és megindult.

Viszont, ahogy követni akartam, összeestem. Rohadtul fájt az oldalam.

- Mi a baj? - guggolt le aggódva elém.

- Szúr az oldalam a futástól. - mondtam könnyezve.

- De nem is lihegsz. - értetlenkedett.

Hirtelen Chanyeol és Baekhyun jelent meg mellettünk. Na, ők lihegtek.

- Megmenekültél! És Minseokot választottad! Látod? Megmondtam, hogy őt fogja! De te nem hittél nekem! - nyújtotta ki a nyelvét Baekhyun a párjára.

Chanyeol csak mosolygott rajta, azonban utána érdeklődve nézett ránk. Minseok éppen a kabátomon lévő beakadt cipzárt próbálta meg lerángatni.

- Mi a baj? Miért ül a földön?

- Sokkot kapott. - biccentett Sehun felé.

Baekhyun mikor odanézett, egyből eltakarta a szemeit.

- Jézusom! Miért kellett így meglőni?!

- Mert majdnem megölte Daet. Na végre! - rántotta le a cipzárt. - Bazdmeg.

Rájöttem, miért mondta, ezért fejemhez kaptam és egyből hadarni kezdtem.

- Ne haragudj, hogy elvettem a pulóvered, de most nagyon kellett és ígérem visszaadom csak...

- Úristen! - sikított fel Baek. - Jongdae, te vérzel!

Lenéztem magamra és véres volt a fehér pulóver. Hogy ezt eddig, miért nem vettem észre?

És mégis hogy fog ez kijönni az anyagból?

[BÚÉK mindenkinek! 💕💕💕]