Kim Minseok szemszöge

Mikor befordultam az utcába, már rossz érzésem volt az idegen autóval kapcsolatban. A garázsba sem álltam be, mert a törött ablakokat látva elöntött a félelem. Az út szélén hagytam az autót és berontottam a lakásba. A szolgalónő a szilánkokat takarította és be volt kötve a lába.

- Mi a franc történt itt?!

- Sehun fegyverrel ránk rontott. - ürítette ki a szemeteszsákba a lapátot. - A holttestét még nem vitték el. Jinhwan a hálószobádban van, eléggé sokkos állapotban.

- Mit keres ott? - csodálkoztam. Megmondtam neki, hogy abba a szobába rajtam és Jongdaen kívül senki sem mehet! Szúrós szemekkel rám nézett, amiért félbe szakítottam.

- Jongdae lökte ki az emeletről Sehunt, de előtte verekedhettek, mert meglőtték. Az ágyadban fekszik. Leápoltam és-...

Nem hallgattam végig, hanem felrohantam az első emeletre. A hálóm előtt megálltam egy pillanatra, majd lassan benyitottam. Jinhwan rám nézett és Jongdae kezét fogta, aki félig ébren volt.

- Menj ki, kérlek. - intéztem a szavaim Jinhwan felé.

Dae a hangomra teljesen kinyitotta a szemét és oldalra fordította a fejét. Jinhwan némán felállt és kiment a szobából. Az ágyon fekvő realizálta, hogy hol van, ezért felült, hogy elmenjen, de lefogtam.

- Jól vagy? - néztem aggódva szemeibe, de ő elnézett rólam.

- Tökéletesen. S-sehun? - kérdezte dadogva.

- Meghalt.

- Megöltem. - suttogta maga elé.

- Önvédelem volt. - guggoltam le mellé és combjára simítottam.

- Kilöktem az ablakon. Felém kapálózott, de hagytam, hogy leessen. - kezdte el kapkodni a levegőt.

- Jongdae. Önvédelem volt. Ha nem teszed meg, akkor ő ölt volna meg. - próbálkoztam.

- Megöltem egy embert. Megöltem Sehunt. Én-...

- Jongdae, elég! - emeltem meg a hangom.

Összerezzent. Lelökte a kezemet magáról és felpattant. Megszédült és utána kaptam volna, de még hátrébb lépett.

- Menj Jinhwanhoz. Neki nagyobb szüksége van rád. - nézett rám.

Fájdalom tükröződött a szemében. Elfordult, de így is láttam a könnyeit. A lépcső felé ment és nehezen, de felsétált a szobájába. Kavarogtak bennem az érzelmek, viszont így is sikerült megterveznem a másnapot.

---

Együtt reggeliztünk, de egyikőjük sem szólalt meg. A kávémat iszogatva néztem felváltva az egyik személyre, majd a másikra.

- Ma programunk van. Hármasban.

Jinhwan rám nézett, de Jongdae nem.

- M-milyen program? - kérdezte félve.

- Jaj, nyugodj meg. Semmi olyan. - mosolyogtam rá megnyugtatóan.

- Csak akkor erőszakol meg, ha dühös. Amúgy meg bármikor máskor, mikor kedve szottyan. - vette be a gyógyszerét és lenyelte azokat. Felállt és készült volna felmenni.

- Maradsz. - szóltam rá.

Megtorpant, de nem fordult meg. Jinhwan aggódva pillantott rám.

- Te öltözz át. Jongdae, gyere.

Felmentem a hálószobámba és megvártam, míg Dae is belép. Becsuktam az ajtót mögötte, majd megálltam vele szembe.

- Vetkőzz le.

- Tessék? - pislogott rám.

- Jól hallottad, gyerünk. - fontam össze karjaimat mellkasom előtt. Idegesen bújt ki a ruháiból és eltakarta ékességét.

- Fölösleges eltakarnod, egy párszor már láttam. Vedd el a kezed onnan.

- Minseok!

- Gyerünk.

Lehajtott fejjel maga mellé engedte a kezeit.

- Nézz rám.

Nem emelte meg a fejét.

- Ez lenne a nagy program mára?! - kérdezte dühösen.

- Nem. - léptem elé és állánál fogva tettem meg, amire nem volt képes. - Ez csak a készülődés.

Vörös volt az arca és a bőre is égett, viszont a szemkontaktust kerülte. Elléptem tőle és a gardróbhoz lépve kivettem az egyik boxerét, amit odadobtam neki.

- Vedd fel, nehogy a végén magadhoz nyúlj a hely emlékei miatt.

- Rohadj meg.

Szélesen elmosolyodtam. Kivettem, egy fekete pár zoknit, fekete farmert, fehér pólót és a lila pulóveremet. Visszamentem hozzá és leguggoltam elé. Értetlenül figyelt, míg nem adtam tudtára, hogy a zoknit akarom ráadni. Miutána azok rákerültek, a farmerbe segítettem bele. Nem kerülte el a figyelmemet azok a nagy hegek sem, amik Sehun miatt voltak ott. Lassan gyógyultak. Teljesen felhúztam és kihasználtam a lehetőséget, hogy végig simítsak a félgömbjein. Felegyenesedtem és mélyen a szemeibe néztem. Zavarban volt. A nyíló ajtóhoz léptem és elvettem Noonától, amit kértem.

- Köszönöm.

- Az mi? - kérdezte Jongdae.

- Ebben egy fém van, így ha esetleg rosszul akarnál megmozdulni, akkor azt, majd megakadályozza és nem fog felszakadni a sebed. - adtam rá és kicsit szorítottam rajta. Nagyon sovány. Fel fogom hízlalni.

- Nem fáj? Nem szorít?

Megrázta a fejét. A pólót és a pulóvert is ráadtam, azonban még nem akartam menni. Össze-vissza álló haját kezdtem el igazgatni. Egy idő után lehunyta a szemeit és úgy hagyta, hogy simogassam a fejét. A szolgálónő zavarta meg ezt a pillanatot, mivel bekopogott.

- Jinhwan készen áll az indulásra. - szólt hangosan az ajtó túloldaláról

- Rendben. Akkor menjünk.

Átkaroltam a derekát és kimentünk a lakásból. Jongdaet az anyósülésre ültettem be, hogy szemem sarkából egész úton figyelhessem. A tájat figyelte.

Másfél óra utazás után megálltam egy ház előtt. Kiszálltam és a kapun becsöngettem. Visszasétáltam az autóhoz és az értetlen Jinhwant kisegítettem. Nyílt az ajtó és az illetőnek kitágultak a szemei meglepődöttségében, a mellettem állónak pedig könnybe lábadtak a szemei.

- June. - suttogta.

- Jay, jézusom. - kirontott a kapun és magához szorította az apróbb testét. - Köszönöm. - biccentett felém.

- Én köszönöm.

Visszaültem az autóba és a következő úticélig meg sem álltam.

- Ezt most nem értem. - szólalt meg Jongdae.

- Mit? - néztem rá egy pillanatra az út helyett.

- A majdnem gazdám és Jinhwan együtt vannak. Te és ő átvertétek Sehunt, aki ezért majdnem megölt. Nem áll össze a kép. - ráncolta össze a homlokát, amitől nagyon aranyos arca lett.

- Kezdem az elején. Dühös voltam, amiért Jongin tönkretett. Többször is fel akart keresni, de tudtam, megint csak kihasználna. Az embereimmel elfogtam és hosszú kínzások után megöltem. Igen ám, de Jonginnak volt egy párja. Sehun. Aki miatt téged kidobott az ablakon. Nehogy meglásson együtt titeket.

- Valamiért szokása mindenkinek, hogy kidobnak a házaikból, de folytasd csak. - legyintett.

Rám értette. Nagy levegőt vettem, hogy megnyugodjak és folytattam.

- Sehun bosszút akart állni, ezért bedrogozott és felvette az aktusotokat, amit utána megmutatott nekem. Tudta, hogyan fogok reagálni, mert egy ideig együtt dolgoztunk. Tudta, hogy ki foglak tenni. El akart adni jó pénzért, csak nem tudtam, hogy hol. Mikor Junhoe küldött rólad egy képet és aláírta, hogy megvett, teljesen elborult az agyam. Azt hittem, a múltbeli nézeteltéréseink miatt, valami rosszra készül veled kapcsolatban. Viszont, mikor felkeresett és mondta, hogy ingyen átad, ha megtalálom a párját, akit eltűntettek, teljesen meglepődtem. Később elárulta, azért nem kért pénzt, mert hamisat adott Sehunnak. Ő is le akart számolni vele, ugyanis Sehun emberei rabolták el Jinhwant. Érted most már? - parkoltam le egy temető előtt.

- Azt hiszem, igen. - bólintott maga elé meredve, majd megemelte a fejét és körbe nézett. - Mit...mit keresünk itt?

- Látogatóba jöttünk. - nyitottam ki a kesztyűtartót és odaadtam neki a rózsaszín plüssmacit, majd kiszálltam. Megkerültem az autót és kinyitottam neki az ajtót.

- Minseok, nem akarok a szüleim sírjához menni. - kezdtek gyülemleni a könnyei. Sóhajtottam egyet és kihúztam a járműből.

- Nem csak miattuk hoztalak ide. - húztam be a temetőbe és a megfelelő irányba menet kerestem őket is. Megnyugodtam, mikor ketten álltak a sírkő előtt.

- Kik azok? És miért állnak a szüleim sírja előtt? - suttogta Jongdae.

- Majd meglátod. Jó napot! - köszöntem rájuk.

A két felnőtt megfordult és mosolyogva köszöntek vissza. A férfivel kezet ráztam és a nőnek is adtam két puszit. Jongdae értetlenül köszönt nekik és láttam rajta, hogy már menne el innen. Hirtelen egy lány szaladt felénk.

- Anyu, itt van az öngyújtó, de a bácsi azt mondta, ne merészeljük...

Elakadt a mondandójában és a mellettem lévőre nézett. Dae ugyanúgy lesokkolva nézett vissza a körülbelül kilenc éves lányra.

- Jonghwa! - kapcsolt végre, odaszaladt, felkapta a húgát és megpörgette.

- Bátyó, azt hittem, hogy eltűntél, mert nem akartál többet látni engem! - ölelte át testvére nyakát szipogva.

- Dehogy! Csak tudod, nem volt elég pénzem és egy időre ezért áramom se. - hajolt el Dae, hogy testvére szemeibe nézhessen. - A telefonomat pedig nem mindig tudtam tölteni. Mikor a kórházból hívtak, lehet éppen meghalt a telefonom. Tudod mennyit sírtam, mert azt hittem, te is meghaltál? - bújt oda húga fejéhez és könnyezni kezdett. A másik két felnőttre néztem, akiknek szintén nem volt száraz a szemük.

Több órán keresztül zokogtak egymást ölelve és az emlékeket felhozva. Már besötédedett, mikor az étteremből kiléptünk, mivel, egy idő után megéheztünk és elhagytuk a temetőt.

- Megígéred, hogy sokszor fogsz meglátogatni? - nézett fel rá testvére, mire Jongdae leguggolt hozzá.

- Te vagy az életemben az egyetlen ember, aki számít. - mondta, majd magához húzta és megölelte. Még beletelt pár percbe, mire sikerült elbúcsúztunk és beülnünk az autóba. Beindítottam a motort, viszont Dae felé fordultam.

- Tényleg Jonghwa az egyetlen, aki számít neked? - néztem egyenesen a szemeibe, azonban ő lehajtotta a fejét. - Ennyi. Kész. Feladom! - csaptam a kormányra és hazáig meg se szólaltam. Beálltam a garázsba és együtt kiszálltunk. Egyből a lépcső felé ment.

- Komolyan? Mindent megtettem, hogy jó kezekbe kerülj. Nem lett belőled kurva. Nem használnak ki. Ne-...

- Pedig azt hittem, egy büdös kurva vagyok. - fordult felém a lépcső előtt. - És igen is kihasználnak. Mégpedig te.

- Hol használlak ki?! Mindent megakod neked, hogy újra szeress! A húgod után is rohadt sokat kutattam és ez a hála! A nagy semmi! Feladom! Tegyél azt, amit akarsz! Akár el is mehetsz! Tessék. - vettem elő a pénztárcám és annyit adtam neki, ami elegendő arra, hogy lakást vegyen és két hónapig legyen étele, itala. - Menj! - fordultam meg és a fürdőbe mentem.

Kulcsra zártam az ajtót, lekaptam magamról a ruháimat és beálltam a hideg víz alá. Életemben másodszor zokogtam. Megint miatta. Fájt. Fájt minden érzésem vele kapcsolatban. Ha lehetne, visszafordítanám az időt és nem dobnám ki a lakásból. Akkor nem lennénk itt.

Nem tudom mennyi idő múlva, és hogy hogyan, de az ágyban kötöttem ki. Fél üveg bor után... Kábán bámultam a holdfény által megvilágított fotónkat. Ő tette az éjjeliszekrényre, mert nagyon tetszett neki. A kanapén ül, én pedig a hasába fúrt fejjel alszom. A lábam lelóg a bútorról és épphogy nem esek le.

Kinyílt az ajtó, de nem néztem oda. Csak akkor lepődtem meg igazán, mikor a szemem előtt Jongdae arca rajzolódotr ki. Éreztem, hogy megemelte a takarót, aztán szorosan hozzám bújt. Melegség járta át a testemet és egy mosollyal az arcomon hunytam le a szemeimet.

De várjunk. Mi van, ha ez csak egy álom? Ha, mikor felébredek még Jinhwan is itt lesz?

[*megy elásni magát*

Copyright miatt nem merem beszúrni, de a fekete dzseki-farmer-pólós Minseok.

This Minseok with this Jongdae:

Szintén az előbb említett ok miatt, itt viszont a piros pulóveres (?), Loved fülbevalóval rendelkező Jongdae.

*dead*]