Jin idegesen rontott be a lakásba, és szorosan karjaiba vonta, a konyhában álló, félmeztelen öccsét. Vagy ezer puszit nyomott a barna csapzott tincseire, és mélyen beszívta, a kissé izzadt illatát.

- Istenem, olyan boldog vagyok, hogy ma nem jöttél iskolába. - mondta, még szorosabbra vonva az ölelést. - Ígérem, keresek egy másik munkát, és elköltözünk innen. Fogalmam se volt, hogy ez egy ilyen hely. Igaz mondták, hogy az előző alkalmazott, munkahelyi balesetben halt meg, de nem gondoltam, hogy itt ez ilyen gyakori...- fogta a fiatalabb arcát, szorosan kezei közé.

- Semmi gond Jin, én jól érzem itt magam. Nem szeretnék elköltözni. Szerintem, csak tudni kell a helyén kezelni a dolgokat. - mosolygot, és meghúzta, az eddig kezében tartott tejes dobozt.

- Jaj, hányszor mondtam már, hogy ne dobozból igyál. - morogta Jin, és már indult is a szekrényhez. - Egyébként, még szerintem nem kéne edzened. Tegnap este mozogni is alig tudtál. - mondta a pultra helyezve két üres poharat.

- Nem edzettem, de most már teljesen jól vagyok. - öntötte ki a tejet, kiismerhetetlen mosollyal az arcán.

- Aha, akkor miért vagy megizzadva? - kérdezte karba tett kézzel Jin, majd szemét hirtelen Kook nyakára kapta, és meglepetten emelte fel egyik szemöldökét, ahogy meglátott pár halvány véraláfutást. A többi sérülésével ellentétben, ezek picik, és sokkal finomabbak voltak. Mintha valaki nem fájdalmat, hanem élvezetet akart volna okozni.

-Öhm, van nálad valaki? - kérdezte hitetlen hangon.

- Talán baj? - nézett fel poharából a fiatalabb.

- Nem mondtam semmit, csak meglepődtem. Jiminen kívül, szinte senkiről nem beszélsz. - legyintett az idősebb.

- Nos, az az igazság, hogy ő van nálam. Az anyja meghalt ma egy lövöldözésben, és kicsit kikészült tőle. Nem baj, ha itt alszik? - hadarta, a már üres poharát pulton tologatva. Hosszú csend állt a beszélgetésbe. Zavarba ejtően sokáig tartott, így Kook kénytelen volt bátyjára nézni. Jin, a fiatalabb kezei között szlalomozó poharat figyelte, de arca kiismerhetetlen volt. Ahogy megérezte öccse kérdő pillantását, megköszörülte a torkát.

- Hát... ez sok mindent megmagyaráz. - összegezte. - Lehet, ezért voltál ilyen kis lázadó? - kérdezte a mosogató felé fordulva.

- Lehet. - hazudta Jungkook. Pontosan tudta, hogy vásottságának semmi köze a nemi identitásához, de Jin szinte könyörgött ezért a válaszért.

- Hát, ha boldog vagy, és most már, így rendben leszel, én támogatlak. - fordult vissza sóhajtva.

- Köszönöm. - bólintott a fiatalabb, és halk léptekkel visszaindult szobájába. Valójában fogalma se volt, mi tenné igazán boldoggá. Most is küzdött bizonytalanságával. Nyilvánvalóan kívánta Jimint, de még is inkább tekintett rá barátként a hétköznapokban. Amikor viszont hormonjai bevadultak, hirtelen sok minden ismeretlen, mély érzés kerítette hatalmába a férfival kapcsolatban.

***

Másnap reggel Jimin halk kopogásra ébredt. Nyújtózkodva nyitotta ki szemeit, de bár ne tette volna, mert ahogy körbenézett, tudatosult benne, hogy nem csak egy rossz álom volt anyja halála. A fejét fogva ült fel, és könnyeivel küszködve, egymás után vette a mély levegőket. Ekkor egy meleg kezet érzett a hátán, és oldalra pillantott. Jungkook ült mellette már felöltözve, kezében egy tányérral.

- Jó reggelt. Hoztam reggelit. Gondoltam, most már biztos éhes vagy. - simította végig a hullámzó hátat. Jimin egyből ölébe ült, és ismét nyakára tapadt finom ajkaival, ami határozottan zavarba hozta Jungkookot. Még nem igazán tisztázta a tegnap estét sem magában, és most ismét kezdtek rátörni, azok a bizonyos furcsa érzések. - Várj már... - lökte el finoman magától a szőkét. - Mi ütött beléd?

- Mulaszd el a fájdalmam. - suttogta Jimin megnyalva a fülcimpáját, amitől egész gerincén végig futott a bizsergés.

- Nem! - válaszolta Kook kemény hangon. Szemei szinte haragosak voltak, ami meglepte a szőkét. - Nem oldhatod meg mindig szexxel a bajod.

- Kookie... - sóhajtott Jimin fáradtan. - Soha nem voltam az a típus, aki az érzelmeiről beszél. Tudom, hogy úgy nézek ki, de egyáltalán nem vagyok lányos...

- Pedig én most csak beszélgetni vagyok hajlandó. - pillantott végig a félig takaróba burkolózott testen.

- Én, én... - mondta Jimin rekedtes hangon. Szemei még duzzadtak voltak az álmosságtól, tincsei pedig kócosan lógtak arcába, szinte vonzották Jungkook ujjait, így finoman beletúrt, majd eligazgatta őket.

- Te gyönyörű vagy. - mondta ki az első gondolatot, ami eszébe jutott. Jimin ajkai pedig, egyből szájára tapadtak, és nem engedték, amíg a fájdalom ismét lassan elhalt benne, és ismét egy boldog, és erős érzés vette át a helyét.

- Te pedig kedves. - mászott le róla mosolyogva. Elvette a felé tartott tányért, és majszolni kezdte a szendvicset. - Mi a program? - kérdezte, mintha az előbb semmi sem történt volna. Jungkook megtörölte, a még csóktól nedves ajkait, és mosolyogva rázta meg a fejét. Még mindig nem sikerült igazán kiismernie a szőkét.

- Hát, apáddal kéne találkoznunk, egyrészt, hogy jobban megismerjen, másrészt, hogy felkészítsetek. - mondta a szőnyeget piszkálva lábával. Jimin tartása megváltozott, mintha egy pillanatra gondolataiba merülne, és elveszítené a külvilágot. Végül szemöldökét ráncolva nézett a barnára.

- Remekül hangzik, de a továbbiakban nem szeretnék részt venni a maffia ügyeiben. - válaszolta színtelen hangon.

- Tessék? - kérdezte meglepetten Kook. Nem akart hinni a fülének.

- A maffia ölte meg az anyámat. Az északiak épp annyira sárosak benne, mint a déliek. Nem szeretnék tovább a része lenni, ennek a gyilkos bandának. - tette le az ágyra, az üres tányért. Ahogy felállt, a takaró lecsúszott testéről, és feltárta a csupasz valóságot. - Nézz rám. A testem úgy néz ki, mint egy rosszéletű gengszternek. Csak idő kérdése lenne, hogy én is arra a sorsra jussak, mint ő. Kösz, de nem kérek belőle. - szedte össze a ruháit.

- De én... - kezdte döbbenten. - De én miattad csináltam végig az egészet. - emelte fel a hangját.

- Ez nem igaz. Magad miatt csináltad, én csak megadtam a kezdő lökést, de bármikor kiszállhattál volna. Sőt! Most is kiszállhatsz, egyből tudnék három embert, aki pályázna a posztodra. - mondta, miközben öltözött. - Egyébként meg, már ne is haragudj, de nem tűnsz egy könnyen befolyásolható személynek. - kacagta el magát. Hangja szinte csilingelt, ami Kookban melegséget okozott, de elég hamar eltűnt a gondolattól, hogy Jimin a bajban hagyja őt.

- Várj! Most komolyan! Jimin, hogy leszek én maffiavezér nélküled? - kérdezte a másik csuklójára fonva kezét.

- Apám mindenre megtanít, és Namjoon melletted lesz. Kook, ha nincs ez a balhé, akkor is pár nap, és vége a sulinak. Ha jól emlékszem holnap írjuk az évvégi vizsgát. - fordult felé. Eddig nem igazán izgatta a bizonyítványa. Igazából el se akart menni megírni, hiszen semmi értelme nem lett volna, de most hirtelen minden megváltozott. - Mi csinálnál, ha nem ezt? - kérdezte fejét oldalra hajtva.

- Nem tudom. - válaszolt hajába túrva Kook.

- Na látod. A sors akarja így. Én viszont biztos, hogy nem leszek többet bábú egy sakk táblán, még a tiéden sem. - vette magára utolsó ruhadarabját is. - Most haza megyek, és tanulok, mert valami mást kell kezdenem az életben, ahhoz pedig nem árt pár jó eredmény is. - indult kifelé az ajtón, majd lefagyott a küszöbön. - Ó, igaz, már otthonom sincs... - mondta halkan. Vállai megereszkedtek, és nem mozdult. Jungkook bármennyire is tombolt belül, és még, ha azt is érezte, hogy a szőke átverte, most a másiknak jobban szüksége volt rá, mint neki a sértettségre. Átkarolta a Pillangó derekát, és szorosan magához húzta. Ahogy ágyéka a másik formás fenekéhez simult, gondolatai hirtelen teljesen más irányba kezdtek száguldani. Kényszerítenie kellett magát, hogy józanabbik felére hallgasson.

- Figyelj, maradj itt, és fürödj le. Keresek neked tiszta ruhát. Jin pedig tanár, biztos szívesen segít, ha megkérjük. - mosolygott, és egy apró csókot lehelt, a másik selymesbőrű nyakára. Jimin megremegett közelségétől. Mondandója pedig olyan boldogsággal töltötte el, hogy azt kívánta, bár képes lenne szavakba önteni, és bár a másik hallani akarná őket. - Gondolom csak a maffiát hagyod el, engem nem... igaz? - kérdezte játékosan a barna. Jimin hirtelen felé fordult, és mélyen a meleg szemekbe nézett. Erőt véve magán, felkutatta érzékenyebb oldalát, majd olyat tett, amit nem gyakran, az érzéseiről beszélt.

- Most te vagy az egyetlen örömöm. Képtelen lennék elhagyni. - dörgölte piszeorrát a másikhoz.

- Szóval, azt akarod mondani, hogy szeretsz? - kacagta Kook, amitől Jimin lefagyott, majd egy csábos mosollyal az arcán válaszolt.

- Valami olyasmi...

Jungkook nem tévedett, Jin kapva kapott az alkalmon, hogy valakit végre igazán taníthat. Mikor az évvége előtt, hosszú keresés után, ráakadt erre az állásra, azt hitte főnyereményt talált. Az iskola interjú nélkül felvette, pedig semmi előtapasztalata nem volt. Még ez se volt neki gyanús, hiszen annyit tudott már a környékről, és figyelmeztették is, hogy problémás előéletű gyermekek járnak ide, de erre még sem számított. Nem csoda hát, hogy ilyen boldogan fogadott egy tanulni vágyó diákot. Igaz, egy nap alatt nem sokat tudott neki mutatni, de Jimin nagyon okos volt. Pillanatok alatt megértett mindent, és gyorsan látta az összefüggéseket. Kiderült, hogy ha már bement az órára, akkor figyelt is, ami sokban megkönnyítette a felkészülést. 

Jungkook nagyon remélte, hogy ez a maffia elleni lázadás, csupán a gyász része, és idővel a szőke meggondolja magát. Nyilván megviselte, hogy elvesztette az anyját, aki felnevelte, aki megtanította túlélni, és aki sokszor megvédte az apja szeszélyes viselkedésétől. Remélte belátja majd, hogy neki a maffiavezér mellett van a helye, vagyis mellette. Csendben figyelte a két számára legfontosabb embert, ahogy fokozatosan megismerik, és megkedvelik egymást, miközben összedolgoznak. Mosolyogva gondolt bele, hogy milyen csodás élet várhatna, így hármasban rájuk. Este külön aludtak Jiminnel, mondván, hogy másnap tiszta fejjel kell teljesíteniük, de valójában félt. Félt a férfi rá gyakorolt hatásától, és magától, attól amit érzett a szőke iránt.

A vizsganapján az iskola sokkal üresebb volt, mint bármikor máskor. A diákok egy része, inkább kipihente a harc okozta lelki, és testi sérüléseket. Még a tanárok létszáma is megcsappant. Volt, aki ideiglenesen, és volt aki véglegesen elhagyta az iskolát. A végzősök közül is, csak páran jöttek el megszerezni a végső jegyeiket. Hiszen nem volt szükség papírokra a gengszter élethez. Jimin izgatottan kocogtatta a pad tetején tollát.

- Hé, fejezd már be. - tette karjára kezét Hoseok. Szokás szerint ragyogó mosollyal az arcán. - Miért izgulsz? A striciskedéshez nem kell jó bizonyítvány. - kuncogta.

- Kiszálltam. - mondta tömören Jimin. - Anyám meghalt a lövöldözésben. - tette hozzá, szinte mellékesen.

- Részvétem Minie... - sóhajtott együttérzően.

- Tudod, ha nem lenne a maffia, még ma is élne. Sőt lehet együtt lenne apámmal, és boldog család lennénk. - mondta halkan. - Ezért úgy döntöttem, soha többé nem akarok a része lenni. Remélem Jungkook csődbe viszi az egészet. - kacagta fájdalmasan.

- Nem hiszem, okos fiúnak tűnik. - nézett a padsor végén ülő barnára, aki elmélyülten lapozta az egyik tankönyvet. - Miért is van itt?

- A bátyja kinyírná, ha nem írja meg a vizsgát. - mosolyodott el követve Hosoek pillantását.

- Nem túl hirtelen ez Jimin? - kapta vissza tekintetét a Pillangóra.

- Lehet ezt lassan, vagy fokozatosan? Tudod van aki magától rájön, hogy rossz úton halad, de vannak olyanok, akinek kell ehhez egy nagy pofon az élettől. Hát én megkaptam.

- Mihez kezdesz most? - kérdezte végig nézve a szőkén. Jimin ismét a padnak koccantotta tollját, majd elhúzva száját J-Hopera nézett.

- Fogalmam sincs... - felelte őszintén.

- Nekem lenne egy ötletem. - húzódott közelebb, és lehalkítva a hangját folytatta. - De nem fog tetszeni. Főleg, ha Kookieval összejöttetek. - nézett Jimin apró ujjaira, amik között egyre gyorsabban pörgette a tollat.

- Nem igazán jöttünk össze. Csak kétszer együtt voltunk, de még mindig, inkább barátok vagyunk. - pillantott szomorúan a barnára.

- Kérek mindenkit rakjon el mindent, csak egy tollra lesz szükségetek. - lépett a terembe Jin, egy halom papírral a kezében. Jimin bosszankodva rakta el jegyzeteit. Szerette volna meghallgatni Hosoek ötletét, még ha szerinte nem is tetszene neki...

Kedveseim! A következő fejezettel, befejezem ezt a könyvet, de tartogatok nektek egy apró meglepetést. 😉