Sziasztok! Itt is vagyok a folytatással. Remélem tetszeni fog nektek ez a fejezet is. Jó olvasást hozzá!

Luna szemszöge:

Már két hét telt el mióta itt vagyok. Nem sok minden történt, Alastor és Vaggie még mindig gyilkos tekintettel követik minden lépésemet, ha egy légtérben vagyunk, de ez zavar a legkevésbé. Az inkább, hogy Angelen kívül nincs egy vendég se, így pedig Charlie is egyre feszültebb. Apa nem reagált semmit se az interjúra, amit még az ide érkezésem előtt készült. De talán így a legjobb. Most Árnyékkal járom az üres folyosókat késő este. Nem tudok aludni és valamiért rossz érzés kerülget már egy jó ideje, csak azt nem tudom, hogy miért. Meztelen talpam puhán érkezik a szőnyegre, csendesen közlekedünk a kis farkasommal. Céltudatosan tartok fel a tetőre, ahova lassan egy hete minden éjszaka felmegyek és élvezem a hűvös levegőt. Mikor ide kerültem az első pár évben nem tudtam megszokni, hogy itt nincsenek évszakok, így az időérzékem szétcsúszott egy kicsit. De utána megszoktam és még ha nem is látványos változáson megy át a Pokol még is vannak apró jelei annak, hogy itt is vannak évszakok. Inkább a hőmérsékletből lehet észrevenni, bár az is csak minimálisan változik. Bár ez sosem zavart meg abban, hogy a megszokott cuccaimat hordjam. Most estére, csak egy fehér hálóing van rajtam, ami a térdem felet ér kicsivel, fekete hajam szokásosan ki van engedve és egészen a fenekemig ér. Olyan lehetek, mint valami elfuserált kísértet farkas farokkal és fülekkel. Már a negyedik emeleten sétálok mikor megállók egy ajtó előtt, ahonnan fény szűrődik ki. Értetlenül nézek az ajtóra aztán Árnyékra, aki szintén az ajtó felé szimatol, és örömében csóválni kezdi a farkát, biztos megérezte a csokis keksz illatát, ahogy én is. Óvatosan elindulunk a nagy ajtóhoz, ami mögött a könyvtár van. Igen még az is van itt, bár szerintem rajtam és Nifftyn kívül, aki csak takarítani járhat be, senki sem ismerheti a helyet. Vagy legalábbis nem foglalkoznak vele. Mindig is imádtam olvasni. Bár amíg az erdőben éltem nem volt erre lehetőségem, amit most már bánok is egy kicsit, de Lilith és Lucifer újra lehetőséget adtak, hogy olvassak, zenével foglalkozzak és sok nyelvet tanulhassak meg. Lassan lenyomom a kilincset és finoman belökőm az ajtót. Árnyék előre rohan a helységbe, én pedig utána kapok, de már késő. Felsóhajtok és besétálok én is. Ahogy szemeim megszokják a fényt meg is pillantom azt a személyt, akire a legkevésbé számítok, hogy itt lesz. Magas, vékony alakja árnyékot vet az egyik könyvespolcra. Feszülten sétál, fel-alá miközben egy papírlapot szorongat a kezében és a tartalmát mormolja. Meglepetten tapasztalom, hogy még mindig abban van, amiben napközben is volt. Fekete szövet nadrágja kiemeli hosszú lábait, míg vörös inge megfeszül a hátán és a karjain, cipője halkan kopog minden egyes lépésénél. Kabátja a kanapén pihen leterítve, ahol már Árnyék is helyet foglalva figyeli Alastort. Halkan a kanapéhoz lépkedek én is, miután az ajtót nagy odafigyeléssel, természetesen csendben bezárom. Furcsállom, hogy még nem tette szóvá a jelenlétünket a férfi. Vagy még észre sem vett? Mindegy is, csendben a farkasom mellé telepszek és az asztalkáról elveszek egy kekszet.

- Miért nem alszol? – kérdezi tőlem recsegő hangján. Újra feltekintek a szarvas démonra, aki neki támaszkodva az egyik szekrénynek és engem néz, nagy vörös szemeivel.

- Ezt én is kérdezhetném, Alastor. De amúgy nem tudok aludni, egy hete megy ez. – válaszolok végül neki. Ez alatt a rövid idő alatt már kezdünk beletörődni, hogy itt van a másik. Kevesebbet piszkáljuk egymást és inkább ez a megtűrjük a másikat, fázis van most.

- És ezért inkább kóborolsz, Luna? – némán bólintok a kérdésére. Ő csak vállat von és tovább folytatja azt, amit érkezésem előtt is csinálhatott. Kíváncsian nézzük, Árnyékkal őt, ami egy idő után idegesítheti, mert újból ránk néz.

- Mit olvasol annyira elmélyülten? – kérdezek rá. Alastor összehajtja a lapot, és kimért léptekkel közeledik felém. Meredten figyelem minden egyes mozdulatát, izmaim megfeszülnek, Árnyék mordul egyet így Alastor megáll végül pár méterrel előttem. Nem tesz semmit se, csak néz rám vigyorogva. Oldalra billentem a fejemet, ilyenkor nem tudom, hogy mi járhat abban a sötét elmében. Bár sosem tudom.

- Khm... A rádióadásomra készülök, ha ennyire tudni akarod. – mondja nyugisan nekem. Leül mellém és közben a nyakkendőjét lazítja ki.

- Ez érdekesen hangzik. Meghallgathatom? – kérdezem érdeklődve. Ő csak meglepődötten néz rám. – Kérlek szépen, Alastor! Utoljára akkor hallottam rádióadást mikor még éltem. Abban az időben, olyan jó volt, főleg a rémtörténetek. Izgalmas volt és élethű. Na, kérlek! – kérlelem fellelkesülve. Alastor felnevetve dől hátra a kanapé támlájára.

- Tele vagy meglepetésekkel, Luna. Hát jó, legyen! Felolvasom neked. – egyezik bele. Elégedetten felhúzom a lábaimat, amiket átölelek és a fejemet is ráteszem, így figyelek a Rádió Démonra. Ő pedig hangosan bele is kezd a felolvasásba. Csak ő rá figyelek, ahogy teljes bele éléssel mondja a dolgokat. Olyan, mintha megint kislány lennék, mint annak idején. Sosem volt boldog gyerekkorom anyám meghalt mikor én megszülettem, így apám, aki engem okolt ezért, és az új felesége nevelt. De sosem volt egy mesébe illő, apám vert a mostohám pedig sosem foglalkozott velem, így nem is csoda, hogy amint alkalmam volt rá elszöktem. New Orleans csodálatos város volt, legalábbis míg éltem úgy tapasztaltam, hogy az. Mindenhonnan Jazz zene szólt, az emberek élvezték az életet, egyszerűen gyönyörű volt.

Alastor szemszöge:

Felolvasás végére észreveszem, hogy Luna egyenletesen szuszogva alszik. Teste egyensúlyát vesztve oldalra, egyenesen a karomnak dőlhetett. Észre se vettem, hogy hozzám ért. Ez a lány képes volt meglepni engem. Csak meredek éjfekete hajára és próbálok rá jönni, hogy miért érzek enyhe békét és nyugalmat most. Finoman felállók, Lunát pedig végig fektettem a kanapén. A lány teste olyan kicsi, hogy végig sem ér a kanapén, talán még Charlienál is bőven alacsonyabb és törékenyebb. Most simán megölhetném. Nem is értem, hogy van benne ennyi bátorság, hogy elaludjon mellettem, hiszen én vagyok az egyik ellensége. Bár annyira nem gyűlölöm őt, Vox sokkal irritálóbb alak, mint ez a kislány. Vox gondolatára elönt a méreg. Lassan lenyugtatom magamat és az árnyak segítségével ide hozatok egy takarót. Óvatosan az alvó alakra terítem, és már indulok is kifelé, egyik kezemben a kabátom másikban az üres tányér, amin a kekszek voltak. Ahogy elhagyom a könyvtárat és a konyha felé lépkedek, valahogy a gondolataim még mindig a kanapén alvó farkas démon körül forognak. Már a lépcsőkön sétálok lefelé, mikor hirtelen erős fájdalom nyilall egész testembe, amitől megszédülve a korlátba kapaszkodom, az árnyak ijedten kapnak utánam, de leintem őket. Lecsúszok a lépcsőre és a fakorlátnak dőlve remegek a fájdalomtól. Mi lehet ez? Lehet, hogy a kialvatlanság miatt van ez, hiszen két hete nem alszok, csak egy-két órát. Inkább az árnyakra bízom a tányér sorsát és én egyenesen a szobámba teleportálom magamat. Kimerülten végig fekszek az ágyamban, csak a cipőmet rugóm le magamról és egyből el is nyom a fájdalmas fáradság.

Luna szemszöge:

Kisé kótyagosan térek magamhoz a kanapén fekve. Ahogy felülök, az eddig rajtam lévő takaró lecsúszik félig a földre. Értetlenül nyúlok utána. Vajon mikor aludhattam el? Bár a takarót se tudom hová tenni nagyon. Árnyék a kanapé előtt fekszik, békésen alszik még. A könyvtárban néma csend van, nincs rajtunk kívül itt senki sem. Most csak álmodtam Alastorral való beszélgetést? Nem hiszem nagyon is valóságos volt. Bocsánatot kell tőle, majd kérnem, hogy csak úgy felolvasása közben elaludtam, pedig még én nyaggattam őt. Visszadőlők a kanapéra és csendben szenvedek. Csak most tudatosodik benne, hogy annyira mélyen aludtam, hogy simán megölhetett volna. Vajon, miért nem tette meg? Lassan tényleg megszokhatnám tőle, hogy nem tudom mit, miért csinál.

- Árnyék reggel van. Mennünk kell! – szólók a farkas kölyöknek, aki ásítozva ébredezik. Lassan én is kikecmergek az újdonsült ágyamból. A takarót magamra terítem és így indulok el a szobám felé, Árnyékkal a nyomomba.

***

Késő délután van már. A furcsa ébredéstől eltekintve nem történt semmi se, talán csak annyi, hogy egész nap nem láttam Alastort és az idegesítő vigyorát. Niffty elmondása szerint a szobájában lehet, mert az ajtó zárva volt mikor takarítani akart volna ott is. Husk szerint az esti adására készülhet, vagy éppen a kattant dolgait csinálhatja. Mindegy is majd bocsánatot kérek tőle, ha összefutunk. Charlie éppen hivatalos ügyeket intéz Vaggievel. Vagy randin vannak, bár nem is érdekel engem a szerelmi életük. Ezeken gondolkodva üldögélek a hatalmas nagy baldachinos ágyamon. Jobbra egy kis fiókos szekrény van, amin egy olvasólámpa van és egy könyv, amit elvettem a könyvtárból. Az utóbbiért nyúlok, miközben elhelyezkedem a halomnyi párnám között. Már nyitnám ki a krimis könyvemet, mikor kopognak a szobám ajtaján. Árnyék oda rohan az ajtóhoz és vidáman csóválja a farkát.

- Gyere be, Angel! – kiabálok ki a démonnak. Aki nem soká be is lép a szobába. Értetlenül néz rám, de amint a kis farkasom körbe ugrálja már nem is rám figyel, hanem a négylábúra.

- Van valami baj? – kérdezem kíváncsian, közben az ölemben lévő könyvnek az elejét birizgálom.

- Nem nincsen, Cukorfalat. Csak unatkozom. – sóhajt fel, színpadiasan.

- Nocsak! Nincsen, ki elszórakoztassa a pókfiút? – kérdezem unottan. Ha jól tudok számolni, már pedig igen, akkor a pornós fiúnak a tizennégy napból minimum tízet végig szexelt, közben bulizott és drogozott. A maradék négy napban eddig a másnaposságait pihente ki.

- Te is olyan vagy ilyenkor, mint az epres stricink. – mondja epésen.

- Ne haragudj, Angel! Szívesen beszélgetek veled. – mosolygok rá picit. Ő boldogan leül az ágyamra, Árnyék meg mellé ugrik és várja, hogy simogassa valamelyik kezével a fiú. Akkor meglátja az ölemben a könyvet és érdeklődve néz rám.

- Nem is tudtam, hogy szeretsz olvasni. – mutat az említett tárgyra, hosszú ujjával.

- Sok mindent nem tudsz rólam. – mondom egyszerűen az igazságot.

- Pont ezért jöttem át, hogy megismerjelek. Érdekes személynek tűnsz, a magad zárkózót személyiségével. – ledöbbenek szavain. Sosem gondoltam volna, hogy a perverzség koronázatlan királyát érdekelném. De hát én is tévedhetek.

Így kezdtünk aznap Angellel beszélgetni és szép lassan összebarátkozni. Tény érdekes és perverz egy fiú, de engem nem piszkál a perverz beszólásaival. Talán tényleg jó barátok leszünk, mi ketten.