Bucky tudta hogy nem lesz egyszerű győzelmük még úgy sem hogy csatlakozott hozzájuk az egész északi sereg de hálát kellet adnia hogy Stark oldalán harcolhat mert így az égben is voltak embereik az egész csata téren Bucky szinte csak Sam kiabálását hallott az égből amire csak a szemét forgatta.
Bucky rég leugrott a lováról mikor elvesztette Steve-et a tömegben és a Hydra katonákat rángatta le a lovakról bal karjával és az újonnan vissza kapott tőrével szúrt a páncélok és sisakok közé.
-Nem hittem volna hogy ezt ennyire fogom élvezni. - szállt le mellé Sam odébb rúgva az egyik vörös címerest majd Bucky hátának vetette magát.
-Én meg hogy majd egyszer te véded a seggem. - mosolygott gúnyosan miközben még egy torkot átvágott.
-Kölcsönös. - nevetett Sam hárítva az egyik támadást. - Láttad Steve-et? - kérdezte meg az egyik pillanatnyi szünetben.
-Elvesztettem mikor visszamaradt a tömegben. - mordult fel Bucky mert őt is idegességgel töltötte el a szőke hiánya. Egyetlen pillanatra fordult csak körbe, hogy megkeresse a kék páncélt a csillaggal.
-Vigyázz! - fogta meg Sam a karját, hogy szárnyait páncélként használva a támadó katona ellen és Bucky elkerekedett szemekkel figyelte ahogy Sam kiüti az ellenséget.
-Kösz. - sziszegte és Sam csak megvonta a vállát.
-Ha hagynám, hogy kinyírjanak örökké hallgathatnám Steve-et, hogy miért nem mentetelek meg. - fordult körbe majd megragadta Bucky fém karját.
-Te meg mit- ideje sem volt feltenni a kérdés mert Sam elrugaszkodva repült fel vele és Bucky próbálta vissza fogni az üvöltést, ami felakart törni a torkából, ami így egy fájdalmas nyöszörgésnek hangzott.

Mikor túltette magát a kezdeti sokkon a földet bámulta és próbálta kiszűrni a káoszból hol lehet a szőke Omega. A kék villanás bántotta a szemét, de mégis hálás volt neki.
Bucky idegesen morgott mikor meglátta, hogy Rumlow és egy társa miatt Steve leesik a lováról és métereket csúszik a földön a pajzsát elhagyva.
-Sam. - próbálta átordítani a süvítő szelet majd mikor Rumlow a szőke fölött állva felemelte a kardját élesen megrántotta Sam karját, ami nem volt élete legjobb döntése mert a föld vészesen kezdett közeledni, de legalább a megfelelő irányban.
-Jézusom- ordított Sam miközben próbálta korrigálni a zuhanást. Bucky elengedte Sam kezét mikor megfelelő távolságra volt a földtől és a földön gurulva ragadta meg Steve pajzsát. Bal kezében fogva a pajzsot fordult egyet, hogy elég lendületet vegyen és elhajította Steve felé és nagyot nyelt mikor a pajzs pont időben találkozott Brock kardjának hegyével, ami végig karcolta Steve mellvértjét. Hydra katona értetlenül fordult Bucky felé és Sam tökéletes időzített, hogy fejen rúgva Rumlowt érkezzen Steve mellé.

Bucky az Omega mellé futott és letérdelt mellé.
-Minden rendben? - fogta meg vállait mire Steve nyöszörgött.
-Voltam már jobban is de meg leszek. - sóhajtott felülve és Bucky legszívesebben magához szorította volna, ha Rumlow nem tápászkodik fel a földről.
-Steve... Fuss. - húzta fel földről az Omegát, aki a dühös Rumlowra nézett.
-Biztos vagy benne? - kérdezte bizonytalanul Steve felvéve földről pajzsát.
-Menjetek majd én lefoglalom. - intett nekik Sam és Buckynak több se kellet.
-Ne nyírasd ki magad. - kiáltott vissza ahogy megragadta Steve karját és a kastély felé kezdett vele rohanni. Még hallotta ahogy Sam felnevetett és megrázta a fejét.
-A barátod nem normális. – mosolyodott el ő is halványan és derekánál fogva tartotta vissza Steve-et nehogy egy eléjük zuhanó ló alá temesse magát.
-Egyik barátom sem normális. - kontrázott Steve ahogy Hulk a közelben ért földet a Hydra katonák tömegére csapva.
-... Igaz. - bólintott Bucky és elengedte Steve kezét, hogy baljával fogja meg az egyik feléjük lőtt nyilat. Szeme cikázott. A kastély bejárata még mesze volt tőlük és Bucky akármennyire is volt tapasztalt tudta, hogy nem tudja saját magát is és Steve-et is eljuttatni a célegyenesig. Beharapta ajkát és felkészült, hogy bármi áron, de mielőtt megszólalhatott volna Stark jelent meg mögöttük.
-Kell egy kis segítség? - nyitotta fel sisakját mosolyogva.
Bucky egy pillanatig a kapura pillantott majd Starkra és végül Stevere. A kezében szorongatott tőrt megforgatta kezében és Steve felé nyújtotta.
-Bízom benned. - a két kék szempár találkozott majd Steve bólintva fogadta el a kést és Bucky nagy levegőt véve fordult Stark felé.
-Vigyázz rá mert ha nem és ezt túl éled én kinyírlak. - mordult fel majd elfutott, hogy segítsen társainak.

****

Steve szíve hevesen dobogott mellkasába miközben a távolodó Alfát figyelte.
-Kezeket szét. - nézett rá Tony miután elvesztették Buckyt a tömegben és két oldalra kinyújtotta karját jelezve Steve-nek, hogy mit csináljon.
A szőke értetlenül rázta a fejét de csak csinálta amit mondtak neki és Tony elé lépve fordított meg.
-Mit csinálunk? - kérdezte bizonytalanul.
-Levágjuk az utat. - fonta egyik karját Steve derek köré és a szőke ijedten kapaszkodott Tony karjába mikor kicsúszott a talpa alól a talaj.
-Istenem. - motyogta elfulló hangon ahogy Tony a feléjük repülő nyilakat kerülgette. - Nem úgy volt, hogy észre vétlenek kéne maradnom? - kiabálta Steve pajzsával védve magukat.
-A terv már akkor megbukott mikor bepánikoltál és hagytad, hogy Rumlow leszereljen. - vágott vissza gúnyosan a másik Omega mire Steve felháborodottan emelte fel fejét.
-A terved volt átgondolatlan. - kiabálta túl Steve a csata zaját.

Steve szeme mellet vékony nyíl suhant el centikre az arcát, ami egyenesen Tony mellkasába fúródott megtörve a kék fényt. Steve először nem is fogta fel, hogy mi történik csak, amikor Tony karja megernyedt dereka körül és elkezdtek zuhanni.
-TONY! - kiáltott fel Steve a másik keze után nyúlva mikor az ő teste látszólag gyorsabban közelített a földhöz. Megragadta csuklóját és Stark hátát a mellkasának támasztotta miközben átölelte a vállait és fejük elé tartotta a pajzs. Erősen szorította magához Tonyt miközben földet értek. Métereket csúsztak a felszántva ezzel a földet és megállva Steve alig hitte el, hogy életben voltak, de mikor Stark fájdalmasan nyöszörgött realizálta, hogy csak ő ért földet biztonságban.
-Tony-nyitotta fel a barna hajú sisakját. - Minden rendben?
-Nem... Nem igazán. - motyogta megragadva a nyilat miközben megpróbált lenézni mellkasára.
-Milyen mélyen van? - kérdezte végül fájdalmas arca vissza dőlve a földre.
-Nem nagyon egy-két hüvelynyire talán. - kezdett el aggódni Steve.
-Bassza meg. - nyögött fel elengedve a nyílvesszőt. - Rendben figyelj Steve itt kell hagynod. - nézett komolyan a kék szemekbe mire Steve a fejét rázta.
-Ha itt hagylak meghalsz. - könnyek szúrták a szemeit miközben Tony feje alá nyúlt és megpróbálta felültetni, de Tony szája szél apró vércseppek gyöngyöztek és Steve aggódva fektette vissza bajtársát.
-Megmondtam. - vett mély nehézkes levegőt. - Ha el kell buknunk becsülettel halunk meg de neked tovább kell menned. - nézett mélyen szemeibe és Steve ajkaiba harapva bólintott miközben vissza csúsztatta az arc védőt Tony sisakján, de mielőtt fel tudott volna állni megragadta Steve csuklóját.
-Nem tervezem így feldobni a talpam de ha még is... Segíts Peternek egy nap majd Dél királyává válni.
-Megígérem. - folytatta el könnyeit Steve és hagyta, hogy Tony keze lecsússzon a földre majd felállva nézett szembe a kastélya kapujával.

Nem volt messze és mindegyik Hydra katona figyelmét lefoglalták. Megigazította pajzsát majd erőt gyűjtött lábaiba és futásnak eredt. Úgy érezte futva is tartani tudta a lépést a mindenfele rohangáló lovakkal és ha egy fekete páncélos az útjába került pajzsát lökte odébb vagy ütötte meg őket és a hídon állva szembesült vele, hogy a kapu zárva van. Tudta hogy nincsen ideje körbe menni de hitt abban hogy Tony és Dr. Erskine tényleg csodát tettek törékeny testével és egy pár lépést hátrált hogy megfelelő lendületet vegyen majd minden erejéből a kapu felé rohant és előtte a levegőbe ugorva húzta össze magát maga előtt tartva a pajzsot.
A kapu fája hangos reccsenéssel adott utat neki és Steve kinyújtotta lábait hogy időben megálljon de csak a féltérdre érkezve csúszott amíg meg nem állt egyenes két meglepődött Hydra őr előtt.
-Üdv fiúk azt hiszem a múltkor elfelejtetek felkérni táncolni. - villantott egy kínos mosolyt majd kinyújtva bal lábát pördült meg és a katonák hanyatt vágódtak és Steve az egyiknek a fejére a pajzzsal vágott rá míg a másik arcába bele fúrta fémbe burkolt térdét. - Mindig is két bal lábas voltam. - állt fel amikor kiütötte a két őrt és körbe nézve tudatosult benne hogy Pierce egyáltalán nem készült fel rendesen arra hogy túl jutnak a csapatain és egyetlen katona sem volt a kastély falain belül de az elővigyázatosság kedvéért Steve a cseléd folyosókat és lépcsőket használta mint gyerekkorában mikor észre vétlenül akart eljutni az egyik teremből a másikba.
A trón terem előtt állt meg és a gyomra is felfordult a gondolattól hogy Pierce abban a székben ül ahol egyszer az apja is helyet foglalt.

Kezeit a kemény fára támasztotta majd és lassan nyitott ki. A trón terem semmit sem változott mióta utoljára látta kivéve, hogy a kék piros lobogókat leváltottak a feketék és a trón két oldalán, ahol egykor anyja ülőhelye és a sajátja foglalt helyett. Érezte, hogy düh gyűlik mellkasában, de legalább Pierce nem a trónon terpeszkedett, hanem a széles ablakok előtt állt a csatát figyelve.
-Az eltévedt fiú haza tért. - mosolygott rá sem nézve.
-Igen és követelem azt, ami az enyém. - mordult fel Steve belépve a terembe és Pierce végre felé fordult.
-Pont olyan vagy mint az anyád. Makacs, önfejű és engedetlen és az ilyen Omegákat meg kell leckéztetni. - lépett egyet felé mire Steve óvatosan hátrált Pierce legnagyobb örömére. - Bár te még csak egy kölyök vagy fel sem érsz anyádhoz... Olyan csalódott volt mikor megtudta, hogy elmenekültél. Nem ilyennek nevelt igaz?
-Fogd be, ha nem mentem volna ugyan az lett volna a sorsom, mint mindenki másnak a bálon. - szorította ökölbe kezeit Steve.
-Nem, először megfelelő örököst kellet volna szülnöd nekem... Csak azután öltelek volna meg. Milyen szerencse, hogy anyád itt volt helyetted - mosolygott Pierce látszólag kedvesen mire Steve szemei elkerekedtek és elfogta a hányinger.
-Nem... - rázta meg fejét.
-De Steven magamévá tettem anyádat újra és újra méghozzá apád szeme láttára és amikor az az erős nő végre megtört... Megöltem előtte a férjét és közöltem vele, ha a fia a kezem közé kerül. - lépett Steve felé. - az ő sorsa is ugyan ez lesz.

Steve levette a sisakját és füleire szorította a kezeit, de még így is hallotta Pierce nyájas hangját egészen a fejébe férkőzött.
-Hallgass... - motyogta miközben könnyek gyűltek szemeibe majd összeszorítva ajkait rontott neki Piercenek és a pajzs élével célozta meg a Hydra vezér fejét, de az egyetlen kézzel megállította a pajzsot és Steve kezei elkerekedtek.
-Ugyan csak nem hitted, hogy ilyen egyszerű lesz? - csavart ki kezéből a fegyverét és a terem másik végébe hajította. Steve hátrébb ugrott mikor látta, hogy Pierce felé nyúl, de nem számított rá, hogy Pierce karja hangos reccsenésekkel nyúlik tovább és kezéből vörös pikkelyes karmok alakultak át, amik Steve torka köré tekeredtek.
-Te kis nyomorult. - szorított Steve nyakán és a szőke még több reccsenést hallott és Pierce teste megnyúlt lábai, karjai és nyaka természetellenesen hosszú lett és ahogy a bőre felszakadt vörös fényes pikkelyek bukkantak fel és Steve elkerekedett szemekkel nézte ahogy Pierce szép lassan átváltozik egy hatalmas Hydrává.

-Elegem van az olyan makacs kölykökből, mint te. - visszhangzott Pierce hangja a fejében és Steve összeszorította szemeit ahogy a karmok még jobban szorítottak a nyaka körül. - Tégy egy szívességet és halj meg. - lendítette Pierce a karját az ablak felé és áttörve az üveget, lógatta ki Steve-et a harcoló emberek felé.
-Nem teszek neked semmilyen szívességet. - nyögte ki és övéből megragadta a tőrt, amit Bucky adott neki és Pierce pikkelyei közé vágta. A hatalmas Hydra üvöltve húzta vissza a kezét és Steve minden erejével kapaszkodott abba kis tőrbe és a karjai csak akkor adták meg magukat mikor Steve már újra a terem biztonságában volt. Az egyik hatalmas márvány oszlop állította meg és nyöszörögve kelt fel a földről.
-ADD MÁR FEL! - tombolt Pierce mire Steve csak elmosolyodott és felemelte a kezeit arca elé.
-Azt várhatod én egész nap bírom. - lihegte meg nyalva ajkát mire Pierce felé lendítette kezét és Steve kihasználva az alkalmat ragadta meg a maga mellett lévő páncélhoz tartozó kardot és kitérve a karmok elől vágta le Pierce végtagját amiben Bucky tőrje is benne volt.
-Csak a fejedet nem vághatom le minden mást igen. - morogta ahogy Pierce egy pillanatig a földre hanyatló és Steve letérdelt hogy vissza szerezze a tőrt majd Pierce felé futott és miután levágta a Hydra hosszú vörös farkát a lény hátába vágta a tőrt hogy feltudjon mászni.
-Te kis rohadék! - morgott a szörnyeteg és megmaradt végtagjaival próbált úgy manőverezni hogy Steve-et a teste és az egyik kő fal közé szorítsa de Steve csak kapaszkodott és mászott tovább újra és újra Piercbe vágva a kis tőrt. Mikor Pierce fejéhez ért még az előtt mordult hogy a másik reagálni tudott volna és a bal szemébe vágta a tőrt majd nagy levegőt vett miközben Pierce fájdalmasan felüvöltött és a szeméhez kapott Steve kirántotta a tőrt és előre bukva hagyta hogy teste elkezdjen zuhanni majd a másik kezében tartott karddal Pierce mellkasába vágott és súlyát használta hogy végig szánta vele Pierce testét.
A kard egy idő után kicsúszott a szörnyeteg testéből és bár Steve lezuhanva hatalmasat nyekkent, elégedve nézte ahogy a hatalmas lény a földre hull és szép lassan vissza változik emberré.
Steve remegve állt térdre és a tőrt fogva csoszogott közelebb a szétszabdalt testhez.
-Ha levágsz egy fejet...- köhögött fel vért Pierce és Steve fölé térdelt.
-Kimondta hogy a levágom a fejed te rohadék? - emelte fel a tőrt és teljes erejéből Pierce szívébe döfte.
-Ez nem... - bugyborékolt fel a vörös sűrű vér Pierce ajkaiból.
-A barátaim üdvözletüket küldik. - forgatta meg a tőrt és Pierce szemei fájdalmasan csillantak majd örökre kialakult bennük a kegyetlen fény és Pierce testéből erős vörös fényű lökés hullám robbant ki.

Steve érezte ahogy sokkal szabadabban vesz levegőt ahogy nyakán szép robbant az arany nyaklánc és vörös porként hullt a földre. A szőke Omega remegő lábakkal állt fel és indult meg a kitört ablak felé és látta ahogy a Hydra katonák teste vörös porként hullik a földre csak a páncélokat magul után hagyva.

Fáradtan túrt hajába majd elkerekedettek szemei és új erőre kapva kezdett el futni anyja szobája felé, de benyitva senkit nem talált és morogva indult meg le a vár börtönébe és elborzadva látta ahogy a cellák tele voltak nyugatiakkal. Egyesével ment végig az összesen és törte le a lakatokat és végül a legutolsónál majdnem elsírta magát.
-Pepper, Peggy! - örült meg az ismerős arcoknak, akik egy szőke nő felett térdeltek és Steve jó kedve egy szempillantás alatt tova szállt és letörte a lakatott, hogy az anyja mellé siessen.
-Anya. - emelte karjaiba a szőke nőt, aki gyengén nyitotta ki láztól könnyes szemeit.
-Steve. - mosolyodott el megkönnyebbülten. - Megint álmodom?
-Nem anya én vagyok az. - támasztotta homlokát a nő homlokának és elengedett egy két megkönnyebbült könnycseppet.
-Steve... Mi tartott eddig úgy aggódtam - ölelte meg hátulról Peggy és Steve nem tehetett róla, de felnevetett.
-Hosszú történet. - sóhajtottam majd hárman felsegítették az anyját és elindultak vele ki.

Kint mindenki kicsit értetlennek tűnt, de legfőképpen megkönnyebbültnek és Steve a barátait kereste.
-STEVE! - hallotta az ismerős hangot és mosolyogva fordult arra, hogy a következő percben lesokkolódjon.
-Bucky a karod-motyogta Steve ahogy a felé közeledő Alfa bal karját figyelte, ami hiányzott.
-Oh... Igen az egyik nyomorult volt. - fogott bal vállára és Steve édesanyja értetlenül nézett Stevere.
-Elég... Érdekes embereket gyűjtöttél magad köré drágám. - motyogta ahogy kék szemeit végig vezette a köréjül gyűlő tömegen mire Steve nevetett, de mikor nem látta Tonyt szomorúan nézett Buckyra.
-Stark? - kérdezte bizonytalanul mire Bucky elmosolyodott és ellépett az útból.
Strange a karjaiban hordozta Starkot és a mágus és Wanda varázslata tartotta életben.
-Még él de hamarosan el kell távolítanunk a nyilat.
-Nincs orvosunk. - kezdett aggódni de Bruce mellé lépett.
-Dehogy nincs csak adj nekem Strangenek és Wandanak egy szobát. - helyezte fel szemüvegét és Steve Peggy gondjaira bízta Saraht.

-A keleti szárnyban szinte egy szobát sem használtak ott lenne a legmegfelelőbb. - Pepper a herceg vállára tette a kezét és Steve bólintott majd a két szőke mutatta az utat egészen a keleti szárny legtisztább a szobájáig és Dr. Strange, Bruce és Wanda egyből munkához is látott és Pepper minden segített, amiben csak tudott.
-Menjetek ki nem segít, ha felettünk álltok. - mondta Strange és Bucky és Sam kihúztak a folyosóra.

Steve még egy pillantást vetett Tony arcára majd becsukták az ajtókat előtte.
-Ne aggódj Steve. - sóhajtott Natasha vállára szorítva kezét miközben lecsúszott a falhoz támaszkodva és Steve látta, hogy az összes barátja kisebb nagyobb sérülésektől szenved még ő maga is több apró sebből vérzett.

-... Thor... Az északiaknál vannak gyógyítok? - kérdezte végül és megkönnyebbülten sóhajtott mikor Thor bólintott.
-Tereljünk ne mindenkit az egyik bálterembe, hogy ellássák a sebesülteket.
-Nagyszerű ötlet. - nyögött fel Clint a vörös hajú mellől.

A kastély falai hamarosan sebesültekkel és olyanokkal teltek meg akik segítettek ellátni a sebeiket és Steve igyekezett mindenkinek megköszöni a segítséget miután az ő sebeit is ellátták. Megszabadult a páncéltól és egyszerű ruhában állt az anyja mellett.
-Nagyon büszke vagyok rád fiam. - mosolygott a nő ahogy végig néztek a megannyi emberen.
-Köszönöm anya, de úgy érzem én tettem a legkevesebbet. - sóhajtott majd szemeivel Buckyt kereste, aki Sammel és még pár katonával beszélt, de ahogy észrevette, hogy Steve figyeli lágy mosollyal indult meg feléjük.
-Anya szeretnék bemutatni neked valakit. - fogta meg anyja kezét a szőke és ahogy eléjük ért az Alfa büszkén mutatta be neki Buckyt.
-Anya ő itt James Buchanan Barnes... Ő nos... Az én Alfám. - Bucky arcán enyhe pír játszott majd bizonytalanul meghajolt.
-Királynő.

Sarah leintette Buckyt és kitárta karjait.
-Fenébe is az illemmel, ha családunk tagja leszel szólíts anyának. - ölelte magához a hatalmas Alfát, aki csak zavartan ölelte vissza a királynőt. - Köszönöm, hogy segítettél a fiamnak. - érzékenyült el a nő majd ellépett Buckytól és megkérte Steve-et, hogy kísérje a szobájába.

-Kedvesnek tűnik. - mondta az anyja mikor a szobájában az ágyba segítette.
-Tényleg az és erős... Jó stratéga, ha összeházasodunk akkor ő....
-Azt akarom, hogy te légy a király Steve. -motyogta édesanyja.
-De én Omega vagyok a törvényeink szerint...
-A törvényeink szerint apád nem adhatott volna el egy idegen gazembernek... Ideje változtatni a törvényeken Stevie. - simogatta meg arcát és Steve döbbenten bólintott majd hagyta, hogy anyja hadd aludja ki magát.

Napok teltek el míg mindenkit meggyógyítottak és az északiak baráti szívességből megcsinálták a trón terem üvegét is, amikor Wanda fáradtan kereste meg Steve-et.
-Stark... Végre felébredt és jól van és nekem... Muszáj aludnom. - dőlt a szőke karjaiba és Steve halkan kuncogott ahogy halk horkolással aludt karjaiban az Omega. Legnagyobb szerencséjére Pietro követte húgát és átvette Steve karjaiból így ő eltudott sietni a délihez.

Hatalmasra tárta az ajtót és megkönnyebbülten sóhajtott. Stark vigyorogva beszélgetett Pepperrel aki enyhe pírral nevetett miközben Stark izzadt homlokát törölgette.
-Rogers - kiáltott fel boldogan a király. - Ha tudtam volna, hogy nyugaton ilyen csodás emberek vannak előbb is nyílvessző elé álltam volna. - mondta ahogy Peppert figyelte és Steve a fejét rázta.
-Jó látni, hogy rendben vagy Stark őszintén aggódtam. - lépett közelebb Steve.
-Oo aggódtál miattam ez aranyos kis herceg.
-Ne bízd el magad csak azért aggódtam mert hamarosan király leszek és mint másik Omega király igénybe vennék egy két jó tanácsot. - húzta ki magát büszkén Steve mire Tony felnevetett majd fájdalmasan rándult össze.
-Az első... Ne enged egyetlen seggfej Alfának se, hogy átvegyék az irányítást.
-Észben tartom. - bólintott Steve mosolyogva.
-És a második... Rendezz egészségem tiszteletére egy hatalmas lakodalmat, ahol táncolhatok ezzel az angyallal, aki megmentette az életem. - fogta meg Tony Pepper kezét.
-Ugye tudod, hogy Strange, Bruce és Wanda is keményen dolgoztak, hogy ne dobd fel a talpad. Velük is táncolni akarsz? - vonta fel szemöldökét a szőke de Tony csak hevesen rázta a fejét. - Sejtettem.

***

Kettő egész hétbe telt mire mindenkinek sikerült összekaparnia magát és a kastélyt is visszaállították eredeti állapotára és ahogy Steve megígérte Tonynak rendeztek egy hatalmas ünnepséget.
-Remekül festesz. - lépett Peggy az Omega mögé és Stevenek el kellet ismernie, hogy valóban jól nézett ki. Kék inge feszesen simult vékony testére ahogy fehér nadrágja is és fején a hercegi korona, amit hamarosan le kell váltania, de ma még ki élvezi, hogy ő a herceg.
-Bár nem a megszokott hagyományos úri Omega öltözet. - tűnődött Peggy.
-Nos... Sok mindenen fogok változtatni... Az elsők között pedig az lesz, hogy mit "kötelező" viselnie egy Omegának.
-Támogatom Angie utálja, hogy nem öltözhet úgy ahogy akar csak azért mert Omega. - nyújtotta felé a lány a kezét. - Hadd kísérjelek a jövendőbelidhez.
-Még nem kérte meg a kezem. - vörösödött el Steve és Peggybe karolt.
-Az nem számít. - nevetett a lány és elindultak a bálterem felé. - Holnap útnak indulok. - sóhajtott fel Peggy.
-Megértem Angie már biztos halálra izgulhatja magát. - bólintott Steve ahogy a terem elé értek.
-Remélem mikor legközelebb ellátogatok már ketten élvezhetjük a szülői örömöket. - mosolygott vörös ajkaival és kinyitottak előttük az ajtókat.

A teremben mindenki hangosan és vidáman beszélgetett és Peggy a főasztalhoz vezette Steve-et és leültek Sarah és Bucky közé.
-Gyönyörű vagy-suttogta fülébe Bucky mire Steve elvörösödött.
-Te sem panaszkodhatsz. - vezette végig tekintetét Bucky elegáns vörös selyem ingén és fekete nadrágján.
-Oh hogy ez. - nézett le magára az Alfa. - Csak felkaptam valami régi göncöt. - nevetett és Steve is felhorkant.

Az este remekül telt rengeteget ittak és ettek és Tony rengetegszer megtáncoltatta Peppert és Steve szomorú szívvel látta be, hogy lehet hamarosan meg kell válnia a lánytól.

Steve akármennyire is élvezte az estét kicsit soknak érezte a tömeget több heti vándorlás után és mikor senki sem figyelt az egyik erkély felé vette az irányt és legnagyobb meglepetésére Natasha már a korlátnak dőlve állt kint fekete vörös ruháján megcsillant a holdfény.
-Nem élvezed? - lépett mellé Steve és felült a kőkorlátra.
-Ezek a bálok nem nekem valók. - rázta meg fejét mosolyogva.
-És azt hinni az ember minden hercegnő imádja a bálokat. - jegyezte meg szarkasztikusan Steve.
-És az emberek azt hiszik minden Omega gyenge kis virágszál. - kontrázott Natasha. - Azt hiszem mi erősítjük a szabályt.

Steve mosolyogva bólintott és csendben nézték a csillagokat amíg Thor és Tony nem csatlakoztak hozzájuk.
-Megmondtam, hogy itt lesznek. - lépett Nat mellé a déli míg Thor a szőke Omega mellett támaszkodott a korlátnak.

-Szépek a csillagok. - jegyezte meg Tony halkan. - Nálunk sosem látszódnak ennyire tisztán.

-Állítólag a nyugatiaknál lehet a legjobban látni a csillagokat... Innen is a címerünk. Egy nap az egyik ősöm, aki hatalmas és erős Alfa volt fohászkodni kezdett az oroszlán csillagképéhez, hogy áldja meg egy gyermekekkel, akik ámulatba ejtik a világot. A csillagok meghallgatták az imáit és megáldották a fekete hajú királyt és a barna hajú királynét egy aranyhajú gyermekkel, akinek a szeme úgy fényletek, mint a csillagok.
A király hálás volt egészen addig míg ki nem derült, hogy a fiú egy Omega és saját kezével akarta véget vetni fia életének, aki a csillagok ajándéka volt.
A csillagok megharagudtak és a király mellkasába égették a jelük és a fiát gyönyörű aranyoroszlánná változtatták, hogy megszökve szabadon élhessen. Azóta állítólag egyetlen egy Alfa sem születik a vérvonalunkon, de cserébe mindannyian szőke hajat és kék szemet kapunk. - nézte Steve az oroszlán csillagképét.
-Oh igen az első Omega születése anyám rengetegszer mesélte ezt a történetet lefekvés előtt - kuncogott Thor mire mindannyian felé néztek.
-És a ti házatok milyen tragikus történetet hordoz? - nézett végig társain Steve mire Tony felsóhajtott és kigombolta az ingét.
-Az ükapám a mágia megszállottja volt. Mindent megakart tanulni róla. - simított végig a kék kör alakú fényen. - Megszálltsága odáig fajult, hogy boszorkányok és mágusokat kezdet elrabolni és tömlöcbe vetni, hogy magáénak tudja a vidék összes mágiáját. Egy nap elrabolt egy boszorkányt, aki a fekete mágiájáról volt ismert. A nő annyira megharagudott, hogy elveszik a szabadságát, hogy az ükapám előtt lett öngyilkos, de még előtte elátkozta, hogy többet ne tudjon mágia nélkül élni se ő se a leszármazottai. Az átok miatt a király napról napra egyre gyengébb és gyengébb lett míg nem teljesen meghalt. A dédapám volt az első, akinek a mellkasába ágyazták a kék napot, egy mágiával megtelt tárgy, ami táplálja a szívet. Sosem szabadulhatunk tőle... Ezért sosem lesz vér szerinti gyerekem nem fogom kitenni ennek a kínnak. - sóhajtott fel majd Natashara nézett. -Te jössz ijesztő keleti hölgy.
-Fury azt mesélte, hogy a keletiek mind egyetlen egy asszonynak köszönhetik a királyságuk. Az asszony gyönyörű volt és az évek sem fogtak rajta. Az egyik nemes úrnak megakadt rajta a szeme, de míg az asszony nem nemesi származású volt így a szerelmes pár megszökött a keleti erdőbe és saját királyságot alapítottak, ami virágzott. A király viszont nem tudta, hogy a nőnem volt egy szörnyű titka, amitől mindig olyan gyönyörű és fiatal volt. Elszívta a király életerejét majd szépen lassan felfalta a lelkét. Rengeteg idő eltelt és a férjek csak jöttek és mentek és az idő vörös homokja nem fogott a gyönyörű asszonyon, akit Fekete Özvegyként is emlegettek míg egy nap igazi szerelembe nem esett és életet nem adott gyermekének. A vérvonalunkon első gyermek mindig egy fiú, de második mindig egy vörös hajú lány, aki további viszi az Özvegy szépségét, hogy emlékeztesse a világot milyen hatalmas és félelmetes is volt ő. Semmi átok meg ilyesmi. - vont vállat Natasha és végül mindhárman Thorra néztek.
-Oh... Az én házam eredete végképp nem ilyen nyomasztó a miénk egy szép szerelmes történet. A lány eredetileg déli volt, aki találkozott egy titokzatos férfival. Szerelembe estek, de a férfi nem maradhatott a déliek között, de a lányt sem akart elhagyni, aki a gyermeküket hordta a szíve alatt. Az egyik este azt mondta a lánynak, hogy el kell mennie az északi hegyekbe bármi történjék is. A lány nem értett semmit ám mikor másnap hajnalban nem találta otthon szerelmét összepakolta mindenét és elindult a hegyekbe, hogy teljesítse a fiú kérését. Rengeteg időbe telt a lány sokat szenvedett, de felért az északi hegyekbe és a legmagasabb csúcsig mászott, de nem találta ott a fiút, akiért átkelt a királyságokon. A lány keservesen sírt és üvöltött és vele együtt sírt az ég is. A viharfelhők közül hatalmas villám csapott a lány elé és a villám helyén egy} pöröly volt. Mint később a lány megtudta a férfi, akibe beleszeretett maga a villámok istene volt aki nem maradhatott a földön vele de örök szerelme jelképül leküldte legféltettebb kincsét és a hegyekben villámcsapásokkal alakított ki szerelmének és fiának egy egész királyságot. Végre. - vigyorgott Thor.
-Te most komolyan azt akarod bemesélni, hogy az istenektől származol? - kérdezte meg Tony hitetlenkedve.
-Azért valljuk be sok minden megmagyarázna - gondolkodott hangosan Natasha és a három nemes azon kezdett vitázni miért is teljesen lehetetlenség, hogy Thor az istenektől származón.
-Mindegy. - sóhajtott fel Steve - Végül is mind tudjuk, hogy ezek csak mesék. - vont vállat, de nem is figyeltek rá így mosolyogva ugrott le a korlátról és visszalépett a nyüzsgő bálterembe.

-Szabad egy táncra? - lépett mellé Bucky jobb kezét nyújtva és Steve mosolyogva bólintott kezébe csúsztatva sajátját.

A bálterem közepén táncoltak és Steve szíve túl csordult a szerelemtől és a boldogságtól.
-Mi lesz a karoddal? - kérdezte meg óvatosan mert nem akarta elrontani ezt a pillanatot.
-Erről már akartam beszélni. - sóhajtott Bucky megforgatva Steve-et. - Holnap hajnalban Starkkal tartok. Azt mondta csinál nekem egy újat.
-Én... Azt hittem itt maradsz velem. - torpant meg egy pillanatra Steve.
-Még sok dolgom van mielőtt megállhatnék Steve. Te elérted, amit akartál most megpihenhetsz, de nekem még rengeteg mindent kell elintéznem a nagy világban. - simított le egy könnycseppet Steve szeméből. - De ahogy végeztem vissza térek a kék szemű hercegemhez ezt megígérhetem. - simított tarkójára és lágyan csókot lehelt puha ajkaira és Steve hitt Buckynak. Tudta, hogy az Alfa visszatér hozzá történjék akármi is.

A bál után Steve és Bucky az ágyban is búcsút vett egymástól hosszú, fájdalmas és romantikus búcsú volt, amit mind ketten szívükbe zártak következő találkozásukig és hajnal mint mindig most is túl hamar jött.

(Sziasztok srácok először is, utolag is bocsi biztos rengeteh elírás meg hasonlók vannak benne de már kifolyik a szemem.
Másodszor pedig a következő fejezet lesz az utolsó sajnos pedig nagyon élveztem ezt a történetet írni. :c
De! Ha esetleg akkartok még egy kis Stuckyt olvasni lenne egy pár ötletem a közel jövőben:3

Igen az agyam mostanság nagyon aktív ilyen téren... Ha valamelyik érdekel titeket írjatok nyugodtan és... Valamelyik részben... Vagy egy külön fejezetben kaptok hozzá rövid ismertető is.)