Bucky és Steve megvárták míg elvonul a vihar a fejük fölül, majd felpakolták a lovakat és elindultak újra Észak felé.

- Nagyon csendes vagy mióta eljöttünk a főtérről – mondta Bucky a kis szőkének félig hátra fordulva, de egyből vissza is fordult előre, hogy szemét az úton tarthassa.

- Persze csak fáradtabb vagyok, mint hittem – motyogta maga elé Steve.

- És végre megtudom ki az a Wanda? – tette fel a kérdést, mint az elmúlt órákban, de most sem kapott rá választ.

A nap lassan telt a csenddel, ami kettejük között ült. Ez a csend nem volt kínos, nehéz vagy feszült, de mindenképpen unalmas volt Bucky számára. Próbálkozott több témát is felhozni, de Steve mindegyikre vállvonással vagy más semleges megmozdulással reagált. Ahogy haladtak előre az idő egyre rosszabb lett az idő és az égből lassan hó kezdett alá hullani.

- Jó hír, Északon vagyunk. – jelentette be Bucky körbe nézve és valóban több fenyves tarkította a láthatárt és Bucky a leheletét is látta. – Rossz hír, minél hamarabb a fővárosba kell érjünk, ha nem akarunk megfagyni az éjszaka, szóval gyorsabb tempóra váltunk.

Steve egyetértően bólintott és vágtatni kezdtek lovaikkal.

Az első falu elérésekor megálltak.

- Te keress csizmákat, én pedig próbálok szerezni még ruhát. – dörzsölte kezeit Bucky ahogy leszállt a lóról és elindultak a piac külön részein. Bucky figyelmesen nézett végig mindenen és mikor meglátta az első medve szőrmét érte nyúlt, de egy másik erős kéz szintén megragadta a kiszemelt darabot.

- Bocs, de ez az enyém – nézett fel majd elkerekedtek szemei és a keze maga mellé hullott.

- Szent lócitrom Barnes azt hittük már alulról szagolod az ibolyát. – ugrott a nyakába Dugan és olyan erősen szorította, hogy hirtelen levegőt sem kapott.

*****

A piac másik felén Steve a lábaikra megfelelő csizmákat keresett mikor két erős kar átölelte hátulról és felemelte.

Steve riadtan rúgott hátra és a könyökével is hátra lendített, amivel el is találta támadója fejét.

- Jézus – ordított fel az ismerős hang és Steve egyből hátra kapta a fejét.

- Sam – csillantak fel szemei és egyből átölelte az Alfát.

- Jézus – ismételte Sam és egyik kezével a fejét fogta másikkal pedig Steve-et karolta át. – Egész végig aggódtam mi lehet veled, de látom nem kellet volna. – nevetett fel halkan és jobban megszorongatta Steve-et.

- El se hiszem, hogy jól vagy. – lépett hátrébb egy kicsit majd végig nézett Sam-en. – Új páncél. – vizsgálta meg a fehér vörös szerzeményt.

- Szükségem volt valamire, történt egy-két dolog amíg külön utakon jártunk. – vont vállat Sam kínos mosollyal. – De szerintem erről te is tudnál beszélni. – mérte végig Steve-et mire a szőke elvörösödött.

- Mondhatni. – fonta össze idegesen karjait. – Mind jól vagytok? – kérdezte reménykedve mert tudta, hogy mennyit jelentenek Buckynak a társai, de Sam komor arcából nem sejtett jót.

- Sajnos már csak én, Dugan és Morita maradtunk. A többiek a robbanásban meghaltak, Banner pedig felszívódott, lehet ő is meghalt, nem tudjuk. - sóhajtott fel Sam.

- Ez szörnyű. – szorította össze szemeit Steve egy pillanatra. – Rettenetes bűntudatom van, hogy miattam haltak meg.

- Steve, ők vállalták, valószínűleg számításba vették ezt az eshetőséget is. – próbálta vigasztalni, de ettől csak rosszabb kedve lett.

- Inkább csak szedjük össze, ami kell és induljunk tovább. Nem akarom még több ember életét veszélyeztetni. – halkult el Steve és Sammel az oldalán felszerelkeztek majd csatlakoztak Buckyékhoz. Steve látta a barna hajú arcán, hogy megtudta mi történt a többi társával és semmi kedve nem volt megosztani az érzéseit.

Mind lóra ültek és feszes tempóban indultak a főváros felé. Késő délutánra érték el a főváros kapuit. Steve kíváncsian nézett körbe a házak körül és elkápráztatta a kulturális különbség mikor a saját otthonára gondolt.

A főtéren mind leszálltak lovaikról és kikötötték őket.

- El sem hiszem, hogy végre itt vagyunk. – nyújtózkodott Morita. - Most pedig menjünk a királyhoz, gyűjtsük be, amit megérdemlünk, hogy többet ne kelljen ezzel az üggyel foglalkoznunk. – nézett szúrósan Morita, Steve-re mire a szőke csak nyelt egyet.

Steve csak Buckyra pillantott, aki egy halvány keserű mosollyal fordult el.

- Talán majd holnap reggel már nem kell kapkodnunk, itt vagyunk, a vár és a király nem megy sehova. – vont vállat Bucky és elindult az egyik ételárushoz, Steve pedig követte.

Nem mondott semmit csak óvatosan Bucky jobb kezébe csúsztatta sajátját az Alfa pedig gyengéden rászorított. Halvány mosolyra húzta volna ajkait, ha valaki nem jött volna neki.

- Nézz arra amerre mész. - mordult fel Bucky a magasabb szőke Alfára.

- Elnézéseteket kérem a bátyám modortalanság miatt. - lépett melléjük egy másik férfi, fekete, hosszú haját hátra simítva.

- Ne kérj elnézést testvér, a pórnépnek odébb kéne állnia, ha látják, hogy jövünk. - horkant fel a szőke férfi és áradt belőle az alkohol szag.

- Na ne viccelj. - horkant fel Sam és karba font kezekkel várta Steve következő lépését.

Steve végig mérte mind kettőt majd ellépett Bucky mellől és kihúzva magát nézett a szőke homályos szemeibe.

- Te semmit sem változtál mióta gyerekkorunkban utoljára találkoztunk Thor. -húzta feszes mosolyra a száját és csak egy aprót biccentet Lokinak aki gúnyos mosollyal lépett hátrább.

- Ismerlek. - vakarta meg tarkóját a részeg Alfa és kutakodott emlékei között.

-Régen volt. - vont vállat az Omega. - Nem sértődőm meg ha nem emlékszel rám. Szeretnék beszélni az apátokkal, a királlyal. - váltott komolyra Steve mire Thor hangosan felkacagott.

- A király személyesen, kis ember. - mondta össze folyó szavakkal és egy, egyáltalán nem kifinomult mozdulattal meghajolt.

- Remek. - motyogta maga elé Steve és óvatosan Lokira pillantott, aki csak vállat vont komor arccal.

-Apánk a múlt éjjel elment. - magyarázta meg halkan.

- Sajnálom. - motyogta és visszanézett Thorra, akinek állapota egyből érthetőbbé vált Steve számára.

- Ne szomorkodjunk. - legyintett Thor. – Ünneplünk, ez a kibaszott királyként töltött első estém. Mindenkit meghívok a palotába, még téged is, ismerős kis ember és a barátaid is. Kaptok szobákat is. Indulás. - intett Thor és elindult a kastély felé.

- Máshogy képzeltem egy királyt... kicsit több méltóságra számítottam. - vakarta meg homlokát Dugan mire a többiek egyetértően bólintottak.

Csendben követék a két északit a palotába és mikor odaértek a szolgák egyből elvezették őket a szobáikba.

Steve idegesen állt meg a kijelölt szobájának ajtajában és a Béta lányra nézett, aki ide vezette.

- Elnézést, de én nekem muszáj lenne a királlyal beszélnem.

-Sajnálom, de a király az esti bálra készül és azt a parancsot kaptam, hogy a régi barátja is megfelelő öltözékben jelenjen meg az esti ünneplésen. - tessékelte beljebb Steve-et a lány és a kezében tartott ruhákat az ágyra helyezte.

-Teljesen másként emlékszünk a gyerekkorunkra. - motyogta maga elé Steve de hagyta, hogy a lány végezze a dolgát és felkészítse az estére.

Egy fürdő után gyógynövényekkel dörzsölték be bőrét és megpróbálták az arany nyakláncot elveszíteni a nyakáról, mindhiába.

Az előkészületek után felsegítették rá a számára kiválasztott ruhákat. Steve fáradtan ült az ágyra miközben arany nadrágba bújtatott lábait figyelte.

-Ez sokkal fárasztóbb, mint ahogy emlékszem rá. - nézett ki a plafonig érő ablakon és látta a csillagokat a sötét égen.

- Az arany nem igazán a te színed. - lépett be Sam a szobában rajta is hasonló öltözet volt, mint Steve-en.

-Ahogy a tiéd sem. - nevetett fel és elfogadva Sam karját felállt.

- Készen állsz a bálra?

- Mikor legutóbb "ünnepeltünk" le kellett lépnünk a vacsora közepén... Szerintem soha többet nem leszek felkészülve egyetlen lakodalomra se. - sóhajtott fel Steve és hagyta, hogy Sam kivezesse a szobájából.

Kilépve egyenesen Thorral kerültek szembe.

- Már emlékszem rád. - mondta a szőke Alfa és hangja tisztábban csengett, mint órákkal ezelőtt. - Nyugatról jött herceg vagy. A legfőbb kérdés csak az, mit akarsz itt? Évek óta nem álltok szóba velünk és eddig igencsak jól megvoltunk nélkületek. - fonta keresztbe izmos karjait.

- Szükségem van rád és a harcosaidra. Megtámadtak minket és elakarják venni az országom. - próbálta visszafogni a kétségbeesését Steve. - Segíts vissza foglalnom a trónom és bármit megteszek, amit csak kérsz, esküszöm.

-... Jelenleg nem vagyok olyan helyzetben, hogy csak úgy oda adjam a hadseregünk, apám helyébe kell lépnem nem érek rá más országok bajaival foglalkozni.

- Ez a ti bajotok is lesz, ha elkezdenek terjeszkedni. - szólt Steve, Thor után, aki elindult a bálterem felé.

- Akkor majd felkészülünk. - kiabált vissza a válla felet és belépett a nyüzsgő terembe.

- Ez nem úgy ment ahogy vártuk. - jegyezte meg kínosan Sam, Steve pedig lehunyta szemeit.

- Hogy fogok fizetni Buckyéknak? - kérdezte magától.

- Hogy fogsz fizetni nekik? Hogyan akarsz Alexander ellen vonulni? Ez fontosabb kérdés szerintem. - vonta össze szemöldökét Sam, mire Steve helyeslően bólintott. – Steve, majd holnap újra megpróbálod, de ma este pihenj egy kicsit. - szorította meg bátorítóan Sam a vállát és bekísérte a bálterembe, ahol a tömeg tagjai fényesebbnél fényesebb ruhákban táncoltak vagy ittak.

Steve végig vezette tekintetét a tömegen és mikor tekintette találkozott egy másik kék szempárral halványan elmosolyodott és végig nézett Buckyn. Fekete ruhája kiemelte izmait és fémkarjára arany szimbólumokat festettek. Haját hátra fogták és a szolgák kitéve magukért, rendese meg is borotválták. Steve-nek el kellet ismernie, ha nem tudta volna ki is valójában Bucky könnyen egy ismeretlen ország hercegének nézte volna.

Bucky lassú és hosszú léptekkel indult el feléjük.

- Sam nincs dolgod? - kérdezte Steve a barátja felé se fordulva így nem is láthatta ahogy megforgatta szemeit és átveszi Bucky helyét Dugan és Morita mellett.

- Az itteniek kitettek magukért. - mosolyodott el Steve, ahogy Bucky elé lépett mire a barna felhorkant.

- De úgy tűnik rám pazarolták az összes energiájukat mert te borzalmasan nézel ki aranyban. - vezette végig tekintetét Steve testén. - De még igy is nagyon nehéz szavakat találnom arra, hogy elmondjam milyen jól nézel ki. Mármint a sár sem állt rosszul, de mindenképpen jobb ahogy most vagy. - simított derekára Bucky, Steve pedig egyik kezével felkarjára másikkal pedig Bucky fém tenyerére simított, ami csak az ő kezére várt és a zenére lassú táncba kezdtek.

- Nem tudtam, hogy tudsz táncolni. -jegyezte meg halkan Steve mikor Bucky átvezette a táncoló tömeg között.

- Sose kérdezted, hogy tudok- e táncolni. - vigyorodott el Bucky pimaszul.

- Touché. Te eddig erre vártál nem igaz? -mosolygott Steve is.

- El sem tudod képzelni. - táncoltak tovább és közben elvesztek egymás szemeiben. -Beszéltél a királlyal?

- Erről most igazán nem akarok beszélni. - hunyta le szemeit Steve és idegességében véletlenül rálépett Bucky lábára.

Bucky mint aki észre sem vette állt meg a táncparkett közepén és csak figyelte Steve minden egyes mozzanatát.

- Nem kell nekem fizetned. Semmivel sem. -rázta meg a fejét - És szeretném, ha tudnád, hogy nem kell külön utakon járnunk. Te és Sam velünk tarthatnátok. És nekem nincs sok mindenem... de ha megtisztelsz azzal, hogy átgondolod majd egyszer a házassági javaslatom...-kezdett el akadozni Bucky hangja, de nem tudta befejezni mert Steve a nyakánál fogva húzta le egy csókra, hogy elhallgatássá. - Illik ezt egy bálterem közepén? - mosolygott Bucky szemtelenül mikor elváltak ajkaik.

- Mióta érdekel mit illik és mit nem? - rázta meg fejét Steve nevetve.

- Igaz. - húzta vissza az Alfa Steve-et, hogy újabb csókot váltsanak, de a bálterem ajtajai éles csattanással nyíltak ki mint két oldalon.

- Hölgyeim és uraim! - harsogta végig a termet egy ismert és utált hang és Steve az ember felé kapta a fejét és ereiben megfagyott a vér is mikor tekintetük találkozott.

- A bálnak sajnos vége!