Steve-et a hajnal Bucky erős karjaiban érte. Az Alfa karjai erősen ölelték át és a teljes biztonság érzését nyújtották.

Mindenki más már útra kész volt mikor Steve fáradtan nyitogatta pilláit. Felosztották egymás között a feladatokat és miután Steve felpakolt a lovára elment a közeli patakhoz, hogy felfrissítse magát. a víz mellett térdepelt mikor valaki elvágódott mellé. Ijedten ugrott meg és fejét az „idegenre" kapta és megnyugodva látta, hogy csak Bucky az. Megkönnyebbülten sóhajtott fel és kezébe vizet merítve most meg arcát.

- Tegnap este elakartam mondani valamit. – kezdett bele az idősebb és közben az egyik fűcsomót tépkedte.

- Mit? – simította hátra szőke tincseit, amik így nedvesen hullottak vissza helyükre.

Tekintetük találkozott és Steve már nem látta a harag vagy csalódottság érzését Buckyban csak a szeretetet és a mélyen megbújó aggodalmat.

- Mi a baj? – kérdezte végül Steve és Bucky karjára simított és Bucky csak megrázta a fejét és fél mosolyra húzta ajkait.

- Csak bocsánatot akartam kérni. – támasztotta homlokát Steve homlokának. – El sem hiszem, hogy elvettem magamtól az egyetlen esélyt, hogy családot alapítsak. – suttogta bánatosan.

- Biztos vagyok benne, hogy nem az egyetlen esély volt. – hunyta le szemeit Steve és orrát Buckyéhoz dörzsölte. – És jobb ez így, csatába vonulunk egy gyerek csak megbonyolítaná az igy is bonyolult dolgokat. – vallotta be Steve és apró csókot nyomot Bucky ajkaira. – De ha ennek az egésznek vége mi talán-

- Steve te és én két külön világban élünk, ha mindennek vége mi sem lehet együtt egy normális életben mi nem is találkoztunk volna. – húzta magához közelebb és a fém hűvös fémjét érezte derekán Steve.

- Nem érdekel, nem akarom, hogy egyik napról a másikra eltűnj az életemből. – vallotta be Steve és Bucky elmosolyodott.

- Nem fogok, ha nem akarod, veled maradok amíg rám nem unsz megígérem. – váltottak egy újabb csókot, de egy éles torokköszörülés megszakította őket.

- Indulunk gerlicék. – mondta mosolyogva Natasha az egyik fának támaszkodva majd hátat fordítva ment vissza a lovakhoz és Steve és Bucky felállva követték, hogy felszálljanak lovaikra és útnak induljanak.

A déli királyság három napnyira volt.

Az első nap a senki földjén haladtak át, pusztákat és mezők rengetegét hagyva maguk után. A második nap már összetalálkoztak más utazókkal és földművesekkel. Mindkét éjszaka a szabd csillagos ég alatt aludtak és Steve Bucky karjaiban pihent mindig.

A harmadik nap a déli királyság határába értek. Fáradtak voltak és mindenki vágyott egy rendes ágyra. Az első fogadóban szálltak meg amit találtak. Steve fájó háttal szállt le a lováról és lépett a fogadó belsejébe és amíg Natasha a fogadóssal beszélt addig a szőke Omega a hirdetőtáblát tanulmányozta. Nem számított semmi érdekesre, de szeme egy körözésre akadt és ereiben megfagyott a vér. Bucky arcmása nézett vissza rá a vérdíjról szóló felhívásról. A király rengeteget fizet annak, aki elé viszi a „Tél Katonáját" élve vagy holtan. A szőke azonnal letépve a tábláról a felhívást és ing ujjába tűrte.

- Meg vannak a szobák. – lépett mellé Natasha és Steve idegesen bólintott. – Minden rendben? – kérdezte a nő és Steve elhúzta a száját és óvatosan húzta elő a papírt. Natasha egyetlen arc izma sem rándult mikor elolvasta a felhívást, de egy halk káromkodással sietett a fogadó elé, ahol a többiek várakoztak és Bucky képébe nyomta a körözést.

- Nem kellet volna erről beszámolnod? Veszélyezteted a küldetést. – a vörös hajú nő zöld szemei szikrákat szórtak és Steve Bucky mellé lépett.

- Biztos vagyok benne, hogy meg van az oka, hogy nem mondta el. – kelt Bucky védelmére majd karon ragadva húzta be a fogadóba és az egyik szobáig meg sem állt.

- Steve-

- Bele se kezdj Bucky. – sóhajtott idegesen Steve. – engem nem érdekel, hogy „veszélyeztetted a küldetést" csak nem akarom, hogy a király a fejedet vegye. – vallotta be a szőke. – Talán holnap nem kellene velünk jönnöd a palotába.

- Ha tényleg ezt akarod. – hajtotta le fejét az Alfa és leült a szobában található egyetlen ágyra és Steve mellé ült.

- De miért nem mondtad el? – kérdezte kezeit babrálva.

- Próbáltam de mindig akár hányszor rád nézek csak azt érzem, hogy melletted akarok lenni. – fogta kezeibe Steve apró kezét. – Annyi időt veled tölteni amennyit csak lehet ez most nagyon fontos számomra. -ismerte be Bucky.

- Nekem is fontos, hogy annyi időt töltsünk együtt amennyit lehet, de ha lefejeztetnek akkor mit csináljak? – hunyta le szemeit Steve és hagyta, hogy Bucky ismét a karjaiba húzza és eldőljön vele az ágyon.

Steve és Bucky végre nyugodtan tudott együtt pihenni csak egymás társaságában élvezték a csöndet és végül mindketten elaludtak. Reménykedtek, hogy a holnap majd megoldásokat hozz számukra, de nem így lett.

A hajnal első sugaraival együtt nem csak a madárcsicsergés érkezett, de déli katonák is, akik a fogadó össze szobáját felforgattak.

Steve ijedten ébredt fel mikor rájuk törték az ajtót és Bucky védőn ugrott elé egy kést elő húzva csizmájából.

- James Barnes, a király Anthony Edward Stark nevében járunk el és te és a társaid a király elé kell vitessünk. – mondta a kimért hangú lovag és Steve teljesen le sápadt mikor Buckyt és őt magát is kirángatták a szobából és szekérre ültették a többi társukkal és elindultak velük a fő város felé.

*****

Bucky idegesen pillantgatott körbe és figyelmen kívül hagyta Natasha és mindenki más rosszalló pillantását is csak azon járt az esze, hogy hogyan úszhatnák meg ezt az egészet élve.

A főváros és a palota egy fél napi utazásra volt. A nap már magasan járt mikor bilincsbe verve vezeték őket a palota tróntermébe, ahol a király egészen addig unottan ült.

A déli király szemei érdeklődése rögtön undorba csapot át ahogy találkozott Bucky tekintetével.

- A Tél Katonája és az ő... Barátai? – vonta össze szemöldökét a király értetlenül ahogy két másik uralkodó társát vélte felfedezni az ide hurcolt tömegben. – Nos ez az árulás elégé fáj, tudom, hogy királyságaink egy ideje... nem ápolnak jó baráti viszonyt, de hogy a két másik királyi sarj összeálljon életem megkeserítőjével. - csettintett elégedetlenül nyelvével a király.

- Anthony – kezdte Steve de az uralkodó csak szem forgatva intette le.

- Csak Tony – jelentette ki és Steve aprót biccentve vette tudomásul.

- Tony, nem tudom, hogy Bucky mit követett el ellened, de biztosan jó oka lehetet rá mi mind teljes felelősséget vállalunk érte. – nézett komolyan a király szemeibe mire Clint és Wanda egyszerre horkantak fel.

- Valóban? – emelte fel szemöldökét Tony és felállt a trónjáról. – Ez esetben, james Barnes az egykori király és királynő meggyilkolása miatt tömlöcbe vetetlek és halálra ítélek a társaiddal együtt. Őrök vigyétek el őket... Kivéve a keletit meg az északit sajnos az újabb háború elkerülése érdekében őket megkegyelmezem. – intett kezével a király és az őrök, akik ide hozták őket megragadták a karjukat és a palota tömlöcei felé kezdték rángatni.

Bucky még hallotta Steve kétségbe esett hangját ahogy a királyhoz szól de már minden reménye elszállt s fejében átfutott a gondolat. Tényleg nem kellet volna Délre jönnie.