A vendégek értetlenül és egyben riadtan néztek az ajtók irányába ahogy a fekete páncélos emberek belépdeltek a terembe.

- Távozzanak! – emelte fel hangját Thor a terem közepén állva.

- Sajnálom felség, de nem teljesíthetem a kérését. – lépett közelebb a királyhoz a Hydra sereg vezetője és égett arcán undorító mosoly éktelenkedett.

- Nem kérés volt, hanem parancs. – lépett Thor mellé az egyik harcosa és kezébe adta fegyverét.

- Most komolyan egy kalapáccsal akar az egész Hydra ellen menni? – lépett Steve-ék mellé a három másik társuk és Sam kérdőn nézett Steve-re, majd egy néma kérdéssel fordult Buckyhoz.

- El kellene mennünk. – rázta a fejét a fel nem tett kérdésre és felsóhajtott.

- De ha ez a király is meghal senki sem fizet ki minket. – folytatta Dugan mosolyogva a gondolatát.

- Fogd be! – horkant fel Bucky és kardot ragadva mind Thor oldalára siettek, még Steve is követte őket, bár ő csak egy kisebb tőrt szerzett.

Thor rájuk pillantott és Steve felé biccentet.

- Sose hittem, hogy egyszer egy oldalon harcolunk majd. – lendítette meg fegyverét.

Steve-nek nem volt ideje reagálni mert körbe vették őket és a többi férfi mind felvette a harcot egy-egy Hydra katonával Steve pedig Rumlow-val találta szembe magát.

- Ezt élvezni fogom – forgatta meg karját az égett arcú férfi.

Steve megforgatta szemeit és mikor a férfi felé lendült oldalra fordulva csúszott el mellette és a tört a férfi vállába vágta.

- Hát még én. – mordult fel Steve és megiramodott az egyik ajtó felé Rumlow-val a nyomában, aki elfojtott egy fájdalmas üvöltést.

Steve idegesen figyelte a folyosókat és futott ahogy a lába bírta időnket egy-két vázát a fekete hajú férfihoz dobva.

- Miből van? – fújta ki a levegőt idegesen Steve mikor már a második váza tört szét a férfi fején és folytatta a kiút keresést bár tudta, hogy nem futhat örökké. Befordulva az egyik folyosóra a tömör fal fogadta és lehunyt szemekkel nyomta hátát a falnak. Szaporán vette a levegőt és felkészült, hogy szembe nézzen Rumlow-val mikor egy kéz hátulról befogta a száját és a fal belsejébe húzta. A szíve hevesen dobogott.

- Semmi baj. – suttogta Sam és Steve lehunyt szemekkel engedte ki a levegőt.

Sam megfogta Steve kezét és a titkos folyóson húzta végig.

- Honnan tudod, hogy van itt egy folyosó? – kérdezte Steve és hátra pillantott hogy biztosra vegye senki sincs a nyomukba.

- Mikor eltűntél Rumlow- val a nyomodban egyből utánatok indultam és a király testvére adta a tanácsot, hogy erre jöjjek. – növelte tempóját és egy hosszú lépcsőn lesietve a palota hátsó kertjében lyukattak ki, ahol Bucky, Dugan és Morita várta őket.

- Hála égnek – sóhajtott fel Bucky mikor meglátta Steve-et.

Steve megkönnyebbülve lépett a barna hajú Alfához és átkarolta a törzsét és érezte maga körül az erős karokat.

- Itt vannak a lovak. – mondta Dugan és a közeledő Thor irányába biccentett, aki öt loval sietett feléjük.

- Te is velünk jössz? – lepődött meg Steve a másik szőkére pillantva.

- Nem, én csak ennyit tehetek értetek. – adta az egyik kantárt Sam kezébe mikor a kert kövein éles léptek hallatszottak és mind néma csendben figyelték, ahogy a lámpást tartó alak befordul az ösvényre, amelyen álltak.

Mind megkönnyebbülten sóhajtottak fel, mikor meglátták, hogy csak Loki az.

- Testvér, hála égnek, hogy jól vagy. – lépdelt Thor, testvére felé széttárt karokkal és nem láthatta, ahogy a lámpa gyér fényében megvillan a tőr.

Thor elfojtott nyögéssel görnyedt össze, ahogy Loki megforgatta benne a tőrt.

- Miért? – ereszkedett térdre Thor és Steve elkerekedett szemekkel figyelte a véres fegyvert, Loki kezében. Ijedten sietett Thorhoz, hogy megtámassza az oldalát és dühösen nézett fel a fekete hajúra.

- Ne nézz így rám, egyke herceg. Te ezt sosem értenéd. – törölte érzelem mentesen a tőrt fekete kabátjába, majd elkiáltotta magát. – Megtaláltam őket!

- Ez a végszónk. – húzta fel Dugan a földről a fájdalmaival küzdő királyt és felsegítette az egyik lóra, Steve pedig Thor elé ült és vágtatásra késztették lovaikat.

- Merre megyünk? - ordította Sam és a kérdés Buckynak szólt, aki a menekülő csoportjuk elején volt.

- Keletre! Ha utol is érnek semleges terepen vesszük fel a harcot. – jelentette ki Bucky.

- Ismerek egy rövidebb utat. – nyöszörögte Thor Steve fülébe. A szőke Omega bólintva vette át a csoport vezetését és Thor utasításai szerint mentek. Steve átvezette őket egy kőből faragott kapun és éles színkavalkádba lovagoltak egy darabig, míg olyan hirtelen ért véget a kavalkád, mint ahogy jött és egy sötét, sűrű, kiégett erdőben találták magukat és a lovak megtorpantak.

- Ez mi volt? – kérdezte szuszogva Morita.

- Bifrost – nyögte ki Thor és szinte leborulva a lóról, oldalát fogva feküdt le az egyik fatövébe.

- Nem kéne megállnunk. – nézett Steve Thorra bizonytalanul, de Bucky is leszállt a lóról.

- Szerintem pedig nagyon jó ötlet megállni és tisztázni miért akarnak minket holtan látni. Illetve titeket. – mutatott Steve-re és Samre és szemében düh lángolt.

Steve nagyot nyelt és tudta, hogy ideje beavatni a zsoldosokat a helyzetébe. Mély levegőt vett és szóra nyitotta száját.

*****

Bucky érzelmei egész este váltakoztak. A bálon boldog volt, a rajtaütésen düh lángolt szívében és aggodalom, mikor Sam megtalálta Steve-et megkönnyebbült volt és rögtön utána, ahogy Loki megtámadta Thort majd kiejtette azokat a szavakat a száján újra harag járta át ereit és Steve válasza sem csillapította érzéseit.

- Steven Grant Rogers herceg vagyok, az Aranyoroszlánok földjéről, a trón egyetlen jogod örököse. – húzta ki magát büszkén, de a kék szemek csak a földet bámulták. – A Hydra megtámadta a királyságom és az apám. Úgy gondoltam északról kaphatunk segítséget. – szállt le Steve a lováról és Bucky felé lépett, de Bucky csak meghátrált.

- Mind végig hazudtál nekünk. – motyogta maga elé és érezte, hogy összeszorul a szíve.

- Nem volt más választásom. – fogta meg Bucky karját a szőke, de Bucky csak ellökve Steve-et túrt hajába. - Ne érj hozzám, most egyáltalán nem tudlak elviselni. Bucky nem vette észre, ahogy Steve megbotlik az egyik fa gyökerében, de nem is volt ideje vele foglalkozni, mikor Sam megragadta a gallérját majd behúzott neki egyet. Bucky vérben forgó szemekkel viszonozta a mozdulatot. A kis harcukat nem tudták elmélyíteni mert Steve éles nyöszörgéssel ejtette ki Sam nevét és a jellegzetes fémes illat megcsapta mind két Alfa orrát.

Bucky Steve-re kapta fejét. A szőke görcsösen szorította szemét és hasát szorongatta és apró vérfolt keletkezett arany nadrágjának belső felén.

Buckynak ideje sem volt feltenni a kérdést, hogy mi történik mert az erdő mélyéből hangos üvöltés hallatszódott és a föld dübörögni kezdett. A hang forrása rohamosan közelítette feléjük. Sam és Bucky, Steve elé léptek, míg Dugan és Morita a másik sérült szőkét védték.

A sötétségből egy hatalmas zöld szörnyeteg robbant elő hangos üvöltéssel.

- Mi a szent fazék? – motyogta maga elé Morita kardját fogva, de nem a zöld lény volt az utolsó meglepetés.

Egy sólyom éles kiáltással szállt a szörny elé és lila füstfelhővel emberé változott.

A sólymot egy vörös hajú nő követte, aki csendesen siklott ki a fák közül, fekete ruhájával szinte beleolvadt a környezetbe. Az alakváltó férfi másik oldalán egy fehér hajú fiú jelent meg éles szellőt hozva magával és olyan gyors volt, hogy az avart is felkavarta maga körül. Az utolsó titokzatos idegen egy lány volt vörös köpenyével és hajával, ajkán szomorú mosoly játszott ahogy lassú léptekkel ereszkedett térdre Steve mellett és kezét Steve hasára simította. Vörös hullámok kavarogtak körülötte.

Mikor megszűnt a vörös varázslat a lány csak megrázta a fejét, mire Steve könnyei hullani kezdtek, kezébe temette arcát, hogy elrejtse fájdalmát.

Bucky haragudni akart Steve-re de érthetetlen szúrást érzet a szívében.