Tomi behúzta a kéziféket, és leállította a motort. Három nap telt el azóta, hogy minden fenekestül felfordult. Sosem gondolta volna, hogy egyetlen éjszaka alatt átéli majd élete legszörnyűbb és legcsodálatosabb pillanatát is.

Egy héttel ezelőtt még egy utolsó, erőszaktevő söpredéknek, a bűne elől folyvást szökő, gyáva görcsnek, most pedig egy mindennél jobban szerelmes, tettre kész, erős férfinak érezte magát. Bármire képes lett volna azért, hogy Nikit végleg kiszakítsa eddigi hányatott életéből, biztonságba tudhassa őt, és innentől csak az övé lehessen. Nem akart rajta osztozni senkivel, soha többé.

Tomi idegességében a hajába túrt, aztán átsandított az anyósülésen ülő Robira. Barátja ugyanazzal a cinkos pillantással és vásott kajánsággal teli félmosollyal nézett rá, ahogy annak idején, amikor minden spórolt pénzüket elköltötték egy kétes kimenetelű vállalkozás beindítására. Rajtuk kívül mindenki úgy gondolta, feneketlen kútba szórják a forintjaikat, de ők hittek a sikerben, és együtt biztosan álló várat építettek a végére a semmiből.

– Jó, hogy visszatértél – jegyezte meg Robi, kirángatva Tomit az emlékeiből, aztán felé nyújtott egy vastag borítékot.

Tomi elfintorodott ugyan, de kisvártatva érte nyúlt. Robi viszont nem engedte el még.

– Ne legyen rossz érzésed – mondta komoly hangon. – Ez most jó célt szolgál.

– Igen, tudom – bólintott Tomi. – De mégiscsak egy bűnözőt fogunk kitömni.

– Hogy megmentsünk egy ártatlan lányt – vágott közbe Robi, aztán bizalmaskodva közelebb hajolt. – Akibe mellesleg fülig bele vagy zúgva.

Tomi az ég felé emelte a pillantását, kivette barátja kezéből a borítékot, és kiszállt az autóból.

– Azért légy óvatos – szólt utána Robi. – Helyén legyen az eszed! Attól, hogy pénz van nálad, ezek még veszélyes emberek. Ha egy óra múlva nem jössz ki, telefonálok a rendőrségre.

Tomi hang nélkül bólintott, majd bizalmatlan pillantással körbenézett, és kelletlenül elindult a romos, raktárépület felé.

Niki le sem tagadhatta volna, hogy mennyire ideges. Hosszú, halványrózsaszínre lakkozott körmeivel szüntelen a konyhapulton dobolt, a lábával pedig a bárszék fém vázán kopogott.

– Jaj! Az ég szerelmére – tért vissza Kata egy zacskó nasival. – Nyugodj már meg! – A lány, hogy szavait nyomatékosítsa, rátette a kezét Nikiére, mire az idegesítő, ütemes hang végre elhalt. – Így sokkal jobb! – kacsintott barátnőjére, aztán egy határozott mozdulattal kibontotta a csokis sütiket rejtő zacskót.

– Áh,imádom! – vett ki egy szem sütit Kata. – Egyél te is!

– Köszi, de egy falat se menne le a torkomon most – csóválta a fejét Niki.

– Hülyeség! – legyintett a vörös hajú lány. – Enni kell.

– Tényleg nem tudok. Hidd el, te is ideges lennél, ha a párod a bőrét kockáztatná érted.

– Hm – merengett el Kata, mialatt egy újabb parányt kezdett rágcsálni. – Milyen furcsa szó... párom... Sose hívtam még így Márkot.

– Miért? Akkor te hogy hívod őt?

– A pasimnak – húzta ki magát büszkén Kata.

Niki a jelenlegi szorult helyzetében is elmosolyodott a barátnője reakcióján, akit még sosem látott ilyen felhőtlenül boldognak. Kata, hozzá hasonlóan, a poklok-poklát élte át az utóbbi hónapokban, így egyáltalán nem sajnálta tőle, hogy most a legjobb legyen neki.

– Mi az? – szakította félbe a gondolatait Kata. – Min mosolygsz?

– Semmin – tiltakozott nemtörődömséget színlelve Niki. – Nem is mosolyogtam.

– Dehogynem – nevetett fel jókedvűen a pult túl oldalán álló lány. – Tomira gondoltál, mi! Lerí rólad, hogy fülig beleestél.

– Hülye vagy – legyintett a másik irányába Niki, kisvártatva felkapott egy csokiparányt, és leharapta a végét. – Rád gondoltam egyébként – jegyezte meg pár pillanattal később. – Hogy mennyire megérdemelted ezt – mutatott körbe az ízlésesen berendezett lakásban. Nem volt egy luxusapartman, de otthonosnak, kényelmesnek és tágasnak tűnt. Olyanfélének, amiben Niki is jól érezte volna magát.

Kata arcán érzések egész sora szaladt át hirtelen, de végül nem mondott semmit. Így percekkel később Niki volt az, aki megtörte a hallgatást.

– Te nem félsz? – kérdezte halkan. – Mármint Conytól. Hogy megkeres, és... – visszavisz. Ez lett volna a mondat vége, de Niki inkább elharapta.

Kata láthatóan elgondolkodott a dolgon, ám végül magabiztosan nemet intett a fejével.

– Hosszú hónapok teltek el azóta, és nem keresett. Miért pont ezután keresne? Meg aztán teljesen kivontam magam minden kétes dologból. Nem akarom, hogy Márknak szégyenkeznie kelljen miattam – horgasztotta le a fejét Kata.

– Ő mennyit tud?

– Mindent – jelentette ki késlekedés nélkül, majd Niki csodálkozó tekintetét látva, tovább beszélt. – Nem láttam értelmét, hogy hazudjak neki. Egy kapcsolat sosem épülhet féligazságokra, meg hazugságokra. Nem volt vesztenivalóm. Elmondtam neki a történetem, azt, hogy kurvaként dolgoztam, hogy sok férfival voltam együtt, hogy nem tudom, képes vagyok e még szeretni. Ő csendben végighallgatott, hümmögött egy sort, aztán megkérdezte, hogy vissza akarok-e menni a régi életembe, ha kiengednek a kórházból. Mondtam neki, hogy igen. De nem azért, mert szeretem, hanem azért, mert nincs választásom. Erre felállt az ágyam széléről, magához vette a kórlapomat, gyorsan végignézett rajta, és közölte: az eredményeid jók, ma este hazaengedlek. Ha akarsz, jöhetsz hozzám. Majd otthagyott, és a műszakja végén visszajött értem.

Niki arcára levakarhatatlan mosoly ült ki.

– Mint egy tündérmesében.

– Jaja – értett egyet Kata. – Csak kár, hogy a mese eleje horrorfilm volt.

– Minden jó, ha a vége jó – simította ujjait Niki a barátnője arcára, aztán hirtelen a megrezzenő telefonjára kapta a tekintetét.

Mindketten tüstént a telefon fölé hajoltak, ám egy másodperccel később csalódottan visszaültek.

– Csak egy csomagváltós SMS. Azt hittem, már Tomi írt végre.

– Nyugi! – mosolyodott el bíztatólag Kata. – Alig egy órája mentek el. Nemrég érhettek csak oda.

Tomi szédült, és úgy érezte, soha többé nem lesz képes felállni. Az egész teste sajgott, a kilincs pedig beleállt a hátába. Mielőtt azonban összeszedhette volna magát, újra megragadták a grabancát, és már repült is. Nagy szerencséjére ezúttal puhán landolt. Egy kanapén, vagy valami affélén.

– Lám-lám-lám – vegyült a hallgatásba, egy gúnyos, elbizakodott hang. – Nem sokan jönnek ide így, hogy velem akarnak találkozni. Csak az a baj, hogy sajnos én nem vagyok buzi.

– Én nem... – próbált közbe szólni Tomi, de egy pofonnal azonnal elhallgattatták őt.

– Befogod a pofád! – üvöltött rá a mellette álló gorilla.

– Na! Fabricio – mordult rá a fotelben ülő, szilvakék öltönyt viselő férfi. Niki leírásából ítélve, Tomi biztos volt benne, hogy ő Cony. – Ne légy modortalan, még a végén azt fogják pletykálni, hogy nem szeretjük a vendégeket.

A szobában egy emberként röhögött fel mindenki Tomi kivételével. A kétajtós szekrények még sokáig nevettek, de Cony jóval hamarabb abbahagyta. Egy másodpercre összefonódott a pillantásuk Tomival, aztán a férfi elhúzta a száját.

– Takarodjatok kifelé – üvöltött az embereire, mire mindnyájan azonnal elnémultak. – Majd szólok, ha kell valami.

Cony kivárta, amíg mindenki kiment, és csak akkor szólalt meg újra.

– Tudom, ki vagy – vigyorodott el. – Niki nagy szerelme. Sokat mesélt rólad.

– Micsoda? – hőkölt hátra Tomi, mire a vele szemben ülő férfi gúnyosan felvihogott.

– Játszottunk. Kérdéseket tettem fel neki. Ha válaszolt, megdicsértem, ha nem... akkor pedig megbüntettem. Szerettem, ahogy sikított.

Tominak több se kellett, az ereiben forrni kezdett a vér. Azonnal felpattant. – Te állat! – üvöltötte, ám Cony hamar beléfojtotta az indulatát.

– Én a helyedben visszafognám magam, és leülnék. Kár volna, ha a fiúk kivágnák a nyelved, és nem tudnád elmondani, amiért idejöttél – javasolta halálos nyugalommal a maffiozó.

Tomi kezdte megérteni, Niki miért félt annyira a férfitól. A megjátszott nyugodtsága, a széles mosolya... Mintha maga a sátán lett volna. Egy perccel ezelőtt még addig akarta ütni őt, amíg mozog, most pedig újra úgy ült, akár egy kisiskolás, akit a tanítónénije a helyére parancsolt egy borzalmas felelés után.

– Szóval? – tárta szélesre a két karját Cony. – Miért tiszteltél meg a látogatásoddal?

– Üzletet akarok veled kötni.

– Üzletet? Velem? – vihogott fel a maffiozó.

Tomi kelletlenül elhúzta a száját, de nem tudott mit tenni. Meg kellett várnia, amíg a férfi harsogó röhögése, hangtalan, gúnyos mosollyá változott.

– És mégis milyen üzletet? – érdeklődött Cony.

– Meg akarom venni tőled Niki szabadságát.

Ha lehetséges a férfi most még gátlástalanabbul és még harsányabban nevetett fel, mint az imént.

– Hát ez jó! Ez nagyon jó! – csapkodta a széke karfáját.

– Nem viccelek! – szólt közbe Tomi, majd a belső zsebéből kivette a borítékot, és a kettejük közötti dohányzóasztalra dobta. – Tízmillió. Ez az előleg.

– Előleg? – húzta fel a szemöldökét Cony. – És mennyi lenne a teljes vételár?

– Huszonötmillió – hazudta szemrebbenés nélkül Tomi.

Cony arca most először komolyodott el, amióta elkezdtek beszélgetni. A férfi összehúzta a szemét, aztán kissé előre dőlt.

– Megérne neked húszonötmillió forintot annak a lánynak a szabadsága?

– Meg – felelte gondolkodás nélkül Tomi.

– De hiszen csak egy ócska kurva. Itt is dugtam – bökött Cony a kanapéra, amin Tomi ült. – Meg ott is – intett a fejével a szoba túlfelén álló íróasztal felé.

Tomi egy pillanatra elnézett az asztal irányába, aztán közömbösen vállat vont.

– Nem érdekel, hogy mit csinált eddig, csak az, hogy mi lesz vele ezután.

– Chh – horkantott fel Cony. – Mégis mivel garantálnád, hogy tudnál nekem ennyit fizetni?

– Ez a szavam – simított végig a borítékon Tomi.

– Az egy szerelmes férfi szava, aminek nem lehet hitelt adni. – Cony kényelmesen hátradőlt, végigsimított a nadrágján, mintha csak le akarná söpörni róla a koszt, aztán mélyen belevájta a tekintetét Tomiéba. – Nincs neked húszonötmillió forintod. Szerintem ezt is úgy kukáztad össze. De ha negyven milliót adnál, akkor sem válthatnád meg a szabadságát. Az a lány – sóhajtott mélyet a férfi – maga a csoda. Úgy szop, mint az álom, és dugni sem éppen utolsó élmény. Semmi pénzért nem mondok le róla, de – dőlt előre Cony – értékelem, hogy idejöttél, és ennyit megér neked ez az egész. Ezért nem veszem vissza tőled azonnal Nikit, hagyom, hogy élvezkedj benne egy darabig.

– Én addig akarok vele lenni, amíg világ a világ – sziszegte közbe Tomi, ám ez megint csak egy gúnyos mosolyt váltott ki a másik férfiból.

– Akkor azt tanácsolom, menj hozzá vissza, mert ki tudja, meddig létezik még a kis világod. Fabricio, Cortez! – kiáltotta el magát Cony, mire a gorillák menten visszajöttek. – Kísérjétek ki az urat.

Tomi lassan felkászálódott a kanapéról – még mielőtt a biztonsági emberek állították volna talpra –, ám még el sem indult, amikor Cony újra megszólalt.

– A borítékod itt hagytad...

Niki, noha mindent bevetett, alig néhány tőmondatot tudott kihúzni a férfiból a találkozót illetően. Igaz, a testét borító kék-zöld foltok árulkodtak valamelyest, de amikor kérdőre vonta Tomit a keletkezésükkel kapcsolatban, az csak hümmögött, és villámgyorsan elterelte a témát.

– Elég, ha annyit tudsz, hogy minden rendben, oké? Nem akarok erről többet beszélni – zárta rövidre a témát Tomi, Niki pedig úgy döntött, hogy a saját idegrendszerének védelme érdekében, inkább rábólint a dologra, és befejezi a kérdezősködést. Végül is a férfinak igaza volt. Nem számított most semmi, csak az, hogy ők ketten ismét együtt voltak.

Az óra már elütötte az este kilencet, mire befejezték a vacsorát. Miután Niki leszedte az asztalt, csábosan a férfi ölébe ereszkedett.

– Mit szólna az úriember egy forró fürdőhöz? – kérdezte a pilláit rebegtetve, és a hatás kedvéért, még az ajkát is megnyalta. – Kicsit a kezelésembe venném a...

– Sss – tapasztotta mutatóujját a szájára a férfi. – Kicsi vagy még ehhez – fűzte hozzá kisvártatva, aztán végigcirógatott Niki arcán.

Lassan még közelebb kerültek egymáshoz, végül a csókot Niki kezdeményezte. Finoman kostolgatták egymás ajkát, és már épp kezdtek elmerülni a dologban, amikor a kaputelefon fülsiketítő sivítása, minden meghittséget elűzött a lakásból.

Niki annyira megijedt, hogy a körmeit a férfi hátába vájta, és egy pillanat alatt egész testében reszketni kezdett.

Nem vártak senkit.

– Menj, és bújj el a szobába – utasította őt ellentmondást nem tűrő hangon Tomi, miközben óvatosan talpra állította.

– Nem! – ellenkezett hevesen Niki. – Lehet, hogy Cony, vagy apám haverja az. Szó sem lehet róla, hogy itt hagyjalak.

– Niki! Ez most nem a megfelelő időpont a hősködésre. Azonnal menj a hálóba! Kérlek. Nem tudlak megvédeni, ha itt vagy szem előtt – hadarta egyszuszra a férfi, majd lekapta a kaputelefont, és a füléhez emelte.

– Igen? – szólt erélyesen a mikrofonba.

Niki még a lélegzetét is visszatartotta, amíg várta Tomi válaszát.

– Oké – zárta le a beszélgetést a férfi. – Gyere fel!

– Micsoda? – sikított fel Niki.

– Nyugalom! Csak egy kollégám a cégtől.

– Ilyen későn?

Tomi vállat vont.

– Azt mondta, fontos. Hé! – sietett oda Nikihez. – Nem lesz semmi baj. De a biztonság kedvéért bújj el a hálóba.

– Oké – biccentett Niki, és befutott a szobába.

Bár a rejtélyes kolléga látogatása nem volt hosszabb, mint három perc, Niki így is az ajtó mögül rettegte végig az egészet. Jószerivel még lélegezni sem mert, nehogy elárulja magát. Csak akkor nyugodott meg valamelyest, amikor hallotta a bejárati ajtó zárjának kattanását, majd Tomi visszatért hozzá.

– Semmi baj – csókolta homlokon őt a férfi, majd az imént kapott, kötegnyi A4-es méretű borítékot ledobta a dohányzóasztalra. – Misi itt lakik nem messze, és Robi elküldött vele egy sornyi szerződést, jelentést.

– Az e-mail már nem menő?

– Jobban szeretem kinyomtatva – villantott rá egy álkedves mosolyt a férfi, aztán nekiállt, hogy átválogassa a kapott iratokat. – De fura – szólalt meg néhány pillanattal később hallgatás után. – Ezt neked címezték – mutatott fel egy kissé viseletes borítékot.

– Micsoda? – kapott a szájához Niki. – Az meg hogy lehet? Hiszen Katán és Robin kívül senki nem tudja, hogy nálad vagyok.

– Lehet, hogy pont valamelyikük küldte – jegyezte meg félvárról a férfi. – Robinak időnként vannak ilyen hülye dolgai.

Niki, bár rábólintott a feltételezésre, a lelke mélyén érezte, hogy ez nem egy béna tréfa. Remegő kézzel tépte fel a borítékot, és kis híján elájult, amikor elolvasta a benne található, két balettcipőt ábrázoló képeslapon álló egyetlenegy mondatot.

„Még nem lett fizetve."

Kedves Olvasóim!

Köszönöm, hogy velem vagytok még mindig, nagyon boldog vagyok, hogy a történet átlépte a 2100 olvasót és a 200 csillagot. Ha tetszett a fejezet, hagyjatok magatok után nyomot, és kövessétek továbbra is Niki és Tomi történetét.

Beharangozó a következő fejezethez: