Niki látott már a filmekben rendőrségi kihallgatószobát, de innen nézve, a gyanúsítottnak fenntartott székből, egészen máshogy festett a szűkös kis helyiség.

Fázósan összekulcsolta maga előtt a karjait, lehunyta a szemét, és megpróbálta visszanyelni a könnyeit. Fogalma sem volt, mennyi ideje váratják, de nem is érdekelte. Semmi nem számított, most, hogy Tomi meghalt. Az ő életének sem maradt értelme.

Felfoghatatlan volt, ami történt. A legnagyobb boldogságból, a mennyországból, egy szempillantás alatt a pokolba került. A múltja utolérte és maga alá gyűrte. A feje felett lebegő eddigi minden rémálom a legrosszabb valóssággá állt össze.

Niki gerince mentén végigfutott a hideg, ahogy a lelki szemei előtt megjelent az erdei ház képe. Sok mindenre nem emlékezett a történtekből – túl szörnyű volt, hogy azokat a képeket elraktározza –, de mindkét férfi földön elterülő testét élesen látta maga előtt. Az egyik az életet jelentette, a másik halált.

Nehéz sóhajtás hagyta el a torkát, amikor az ajtó kitárult, és egyszerre léptek zaja töltötte meg a szobát.

Niki nem sietett felnézni. Megdörzsölte a homlokát, és csak utána pillantott az érkezőre. De azon nyomban el is akadt a lélegzete.

– Cony – suttogta halálra vált arccal.

A most rendőrruhát viselő férfi az arcából ítélve jól mulatott Niki ábrázatán.

– Köszönöm – fordult hátra a küszöbön álló rendőrhöz. – Elintézem egyedül.

A fiatal férfi peckesen biccentett, aztán bezárta az ajtót.

– Hello, Hercegnő! – intett neki a férfi, majd kihúzta az asztal túloldalán lévő széket, és hanyagul levetette magát rá. – Micsoda meglepetés.

– Te mit keresel itt? – nyögte a lány.

A férfi előbb vállat vont, aztán szélesen vigyorogva széttárta a karjait.

– Mit is mondhatnék? Én vagyok ennek a kerületi kapitányságnak a helyettes-vezetője.

– Micsoda? – hőkölt hátra Niki. Ennél nagyobb meglepetés ma már aligha érhette. – De hiszen, te bűnöző vagy.

– Ó! – szívta meg a fogát a férfi. – Minden csak nézőpont kérdése.

Cony néhány pillanatig némán szuggerálta őt, majd ráérősen felállt, a sarokba sétált, és egy határozott mozdulattal kihúzta az ott figyelő kamera a zsinórját.

– Egyfelől rendőr vagyok, a jó megtestesítője. Másfelől pedig a magyar alvilág egyik vezetője a rossz kiszolgálója és behajtója. Azt hiszem, mivel hatalmam van jó és rossz fölött, szerénytelenül állíthatom, hogy maga vagyok az Isten földi helytartója.

A férfi a szokásos, idegesítő módon felkacagott, aztán visszahuppant a székre.

– Szóval ezért nem kaptak el soha – vonta le a nyilvánvaló következtetést Niki.

Cony mosolyogva bólogatott.

– Folytasd csak, babám. Folytasd.

– Nappal itt dolgozol, este meg a maffiában ténykedsz. Ezért nem láttalak, csak nagyon ritkán napközben. Ezek szerint – dőlt előre Niki. – saját magadat üldözöd?

A férfi minden foga kivillant.

– Praktikus, nem? Az közönséges állampolgároknak és a seggfej politikusoknak hit kell a rendőrségben. Ezt, hogy lehet elérni? Eredménnyel. Eredményt nagy drogfogások, bűnözők lekapcsolása jelent. Időnként beáldozok egy-egy szállítmányt, néhány embert – vont vállat Cony. – A drognál nem nagy ügy. Kicsit pihen a rendőrségi raktárban, aztán visszaszivárog az enyémbe. Nem kér enni közben – kacsintott Nikire, aztán maga is előre dőlt, és az asztalon heverő iratokat kezdte tanulmányozni.

– Nem szép, ami történt – jegyezte meg a képeket nézegetve.

Niki elfordította a tekintetét. Nem akarta látni.

– Szépen elintézted az öreget. Tudtam én, hogy kemény csaj vagy – röhögött fel, majd tovább lapozott. – Jaj, amúgy azt akartam mondani – dobta a lány elé Tomi képét –, hogy a pasid kórházban van.

Niki érezte, hogy a torka elszorul, és a szíve hevesen verni kezd.

– Túlélte – folytatta kisvártatva Cony –, de kómában van.

Niki szemét azonnal elborították a könnyek. Zokogni kezdett, akár egy kisgyerek. A testét hosszú perceken át rázta a megkönnyebbült sírás. Tomi nem halt meg. Életben maradt!

– Kérlek – szipogta. – Vigyél oda hozzá. Kérlek! – nyúlt Cony keze után, ám a férfi kirántotta a karját az ujjai közül.

– Ez nem így megy – csóválta a fejét. – Befejezetlen ügyünk van. Majd ha azt lezártuk, esetleg beszélünk erről is.

– Bármit megteszek, akármit! – hadarta gondolkodás nélkül, mire a férfi megint elvigyorodott.

– Vigyázz ezekkel a mondatokkal, Hercegnő, mert még behajtom rajtad őket. Bár történetesen éppen olyan helyzetben vagy, hogy a hasznomra lehetsz. – A férfi mély lélegzetet vett, aztán az asztalra könyökölt, és összefűzte ujjait a lányéival. – Ha segítesz nekem, én is segítek neked.

Niki azonnal bólintott. Semmi sem számított ebben a helyzetben. Akármit megadott volna, hogy kijusson innen.

– El tudom tusolni az ügyet, de ennek ára van.

– Milyen ára? Mit akarsz érte?

Cony vonásai a másodperc tört része alatt komolyodtak el.

– Hogy mostantól nekem dolgozz. Kapsz új személyazonosságot, külsőt, mindent, hogy a régi életedet magad mögött hagyhasd.

Niki egész testét kirázta a hideg.

– Azt akarod, hogy megint a szeretőd legyek?

– Nem – vágott közbe a férfi. – Bár az tény, hogy veled éreztem magam eddig legjobban az ágyban. De egy olyan lány, aki másba szerelmes, csak gondot okoz. Egészen más ajánlat ez. Olyan, amiből meggazdagodhatsz. Persze amellett, hogy én is kapok belőle bőven. – Cony egy pillanatnyi szünetet tartott, mielőtt folytatta volna. – Van egy luxus escortokkal és prostikkal foglalkozó vállalkozásom. Ott fogsz dolgozni. Te gyönyörű nő vagy, aki heves és tüzes, de ugyanakkor okos és hidegvérű. Neked nagyszerűen fog ez a munka menni.

Niki egy pillanatra lehunyta a szemét, hogy kiüríthesse a fejét. Muszáj volt gondolkodnia. Most sokkal inkább, mint az eddigi élete során bármikor.

– És mégis hogyan tudnád eltusolni a történteket?

– A részletekkel nem untatnálak. A helyzet egyszerű. Egy kétes maffialeszámolás közepébe kerültetek véletlenül. A pasidat meglőtték, téged leütöttek, a maffiozók meg kinyírták egymást. – Cony arcán hátborzongató mosoly jelent meg. – Még jó, hogy ilyen esetekre tartunk néhány hullát lefagyasztva. A vallomásod már itt is van – vett elő a dossziéból egy papírt. – Aláírod és kész.

Niki felvonta az egyik szemöldökét.

– Ez hamis tanúzás, ha jól sejtem.

Cony elvigyorodott.

– De még mennyire.

– És a tárgyaláson nem fog a csalásra fény derülni?

Ha lehetséges, a férfi még szélesebbre húzta a mosolyát.

– Nem lesz tárgyalás. Emiatt nem kell aggódnod. A kezemben van az ügy Ne aggódj! – simított végig Cony Niki arcán, aztán lendületet vett, felállt, és az ajtó felé indult.

Niki gyorsan végigfuttatta pillantását az elé tett iraton.

– Mi lesz akkor, ha ellenállok? – szakadt ki belőle a kérdés.

A férfi felállt, és kifelé indult. az ajtótól fordult vissza.

– Akkor elítéltetlek, mert megöltél egy embert.

Niki hátra hőkölt. Ez még a maffiozótól is aljas volt.

– De hát világosan látszik, hogy önvédelem volt.

Cony egykedvűen vállat vont.

– Az ügyedet az én bírám fogja tárgyalni, sőt az ügyészt és a védőügyvédedet is én fizetem majd. Szerinted ki fog neked hinni?

Néhány másodpercig keményen tartották egymással a szemkontaktust, aztán a férfi kiment, Niki pedig a kezébe temette az arcát.

Niki sokadszorra nézett végig magán a tükörben. Te jó ég! Egészen máshogy nézett ki, mint két héttel ezelőtt. A haja másként volt levágva, az arcán is jóval vadabb smink volt, mint amit ő valaha is feltett volna. A tűzpiros, a köldökéig kivágott estélyiruha pedig olyannyira kiárulta a bájait, amennyire ő sosem tette volna, nem beszélve az alatta lévő, falatnyi alsóneműről, amit ráerőltettek.

Idegennek érezte magát a saját bőrében. Egy szellemnek, akit rossz palackba zártak.

– Ez igen! – hallotta meg a háta mögül Cony elismeréssel teli hangját. – Egészen más lettél Hercegnőm. Dögös, csábító.

– Mint egy igazi luxuskurva – vetette közbe suttogva Niki.

A férfi arcán grimasz suhant át.

– Végül is igen. Na! – csapott a lány fenekére. – De dologra. Ott a retikülöd – intett a fejével az asztal felé. Benne az irataiddal és a telefonoddal.

Niki némán bólintott, és felmarkolta a táskát.

Egy pillanatra szembefordult Conyval, és mélyen a szemébe nézett. – Ha ennek a munkának vége, meg akarom látogatni az anyámat, és be akarok menni a kórházba Tomihoz.

A férfi kis ideig habozott, de aztán ráállt a dologra. – Megegyeztünk.

Niki felelet nélkül lépett el mellette, és indult az ajtó felé.

– Ne felejtsd az új neved! – kiabált utána Cony.

– Nem fogom – felelte Niki anélkül, hogy visszanézett volna a válla felett.

Szégyellte magát azért, amit tenni készült, de jelenleg ezt érezte az egyetlen járható útnak.

Bár már beköszöntött a szeptember, de a hőség alig hagyott alább. Nikit arcon csapta a forróság, ahogy kiszállt a klimalizált, fekete autó hátsó üléséről. A fél arcát betakaró napszemüveg miatt az emberek nem láthatták őt, de ő valamennyit látta. A nők irigykedve pislogtak rá, míg a férfiak szinte felfalták a tekintetükkel.

Pedig most csak egy egyszerű pólót, és shortot viselt. Cony kinyírta volna, ha így látja, de őt mindez nem érdekelte. Az életében már csak két olyan hely volt, ahol az egykori Niki lehetett: az édesanyja házában, és itt, a szanatóriumban, ahol a férfi feküdt, akit mindennél jobban szeretett még ennyi idő elteltével is.

Az ódon kastély épületébe belépve csak az udvariasság miatt kért útbaigazítást, igazából csukott szemmel is eltalált volna a férfi kórterméhez.

Az ajtót sarkig kitárva találta, és épp egy fiatal nővér sertepertélt Tomi körül, akinek ajkai őszinte mosolyra húzódtak, amikor meglátta őt.

– Jó napot kívánok! – köszönt vidáman.

– Szép napot – viszonozta hasonlóan lelkesen a gesztust Niki, mialatt a szemüvegét a feje tetejére tolta.

– Jöjjön nyugodtan. Épp most végeztem mindennel – intette őt beljebb a nővérke.

Niki azonnal beljebb sétált. Első útja az éjjeli szekrényen pihenő vázához vezetett. Kidobta belőle az elszáradt virágot, és frisset tett a helyére.

– Gyönyörűek azok a szegfűk – jegyezte meg a nővér.

– Igen – értett egyet Niki is, a következő pillanatban pedig óvatosan megsimogatta a még mindig kómában lévő férfi arcát. Most, ennyi idő után is belesajdult a szíve ebbe a mozdulatba.

– Sajnos továbbra sincs pozitív változás – találta ki a gondolatát a fiatal lány.

– Nem baj – simított ki néhány tincset Tomi homlokából. – Negatív változás sincs. Ez a lényeg.

Haloványan rámosolygott a férfire, ám az nem viszonozta a gesztust. Hogy is tehette volna? Mégis, Niki minden alkalommal megpróbálta, hátha...

– A szülei mikor jártak itt? – nézett fel a nővérkére.

– Tegnapelőtt. Minden héten jönnek.

– Én is bár gyakrabban jöhetnék – motyogta megtörten Niki.

– Messze vagyunk azért a fővárostól – vetette közbe a lány.

– Nem is az a baj. Csak a munkám sokat szólít külföldre.

– Áh, vagy úgy! Ö... – bizonytalanodott el a nővér. – Ne haragudjon, hogy megkérdezem, de önök egy párt alkottak a baleset előtt? Tudja, időnként felbukkannak barátok, rokonok, de maga, mióta én itt dolgozom, mindig jön. Két-három hetente.

Niki megízlelte a „pár" szót, majd nemet intett a fejével.

– Csak majdnem – mondta halkan, aztán visszafordult Tomihoz.

A nővérke azonnal észbe kapott.

– Na, én végeztem is – hadarta. – Magukra hagyom önöket.

– Köszönöm – küldött hálás mosolyt a nővér felé Niki. Megvárta, amíg kiment, aztán letelepedett az ágy mellett álló székre.

Összefonta ujjaikat, és mesélni kezdett. Mint az elmúlt kilenc évben mindig, amikor itt járt. Az életében majdnem minden megváltozott. De az nem, hogy az egyetlen ember, akihez maradéktalanul őszinte lehetett, az Tomi volt.

A szanatóriumból Niki egyenesen a fővárosba indult. Miközben kényelmesen elterpeszkedett a hátsó ülésen, gondolatai messze szálltak, az este felé.

Különleges munkának ígérkezett a mai. Egyelőre még sok kérdés volt a fejében az egésszel kapcsolatban, de mivel majdnem biztos volt benne, hogy nem kell senkivel sem lefeküdni, már a jobb megbízásai közé sorolta.

Az autó nem sokkal négy előtt tette le a belvárosi hotel előtt. Innen alig öt percnyire volt az a galéria, ahová hivatalos volt, így kényelmesen megfürödhetett, és összekészülhetett. Egy éjfekete estélyit választott, és pontosan olyan sminket tett fel, amilyet a megbízója kért tőle.

Nikit még most is kirázta a hideg, ha visszagondolt a beszélgetésükre. Veszélyesnek tűnt az az alak, nem szívesen dolgozott neki. De nem volt választása. Az ügyfeleket Cony rendezte, neki csak jó képet kellett vágnia mindenhez.

A lány kis késéssel ért oda a galériába. Épp a beszédet tartottak a színpadon, így tüzetesen megvizsgálhatta a festőművészt, akire ki kellett vetnie a hálóját.

Udvarias, ugyanakkor kissé pokróc embernek tűnt. Ám Niki ezt egyáltalán nem bánta. Az ilyen típusokkal könnyebb dolga volt, mert nem érzett miattuk bűntudatot.

A megnyitó végeztével a lány elvegyült a tömegben. Megnézegette a képeket, ám egy villanásra sem veszítette nyomát a férfinak. Nem rohanhatta le csak úgy, meg kellett várnia a tökéletes alkalmat. Ugyanakkor azt is tudta, hogy hamarosan cselekednie kell, mert biztosra vette, a megbízója figyelteti.

Végül a lehetőség tálcán kínálta magát, amikor a festő eltűnt az emelet felé. Niki várt egy jó negyedórát, aztán feltűnés nélkül utána indult.

Az útját hamarosan egy irodaajtó állta el, ami azt jelentette, hogy megérkezett. Vett hát egy mély lélegzetet, és magára öltötte a már jól begyakorolt álarcát. Magabiztosan lépett az ajtóhoz, és kopogás nélkül benyitott.

Bent majdnem teljesen sötét volt, ami nem lepte meg Nikit, az viszont igen, hogy a tágas íróasztal mögött ülő férfi egy cseppet sem tűnt meglepettnek.

– Eltévedt, ha a mosdót keresi – dünnyögte barátságtalanul.

Ez a felütés tetszett Nikinek. Meghozta a bátorságát. Érezte, hogy nem lesz gondja.

– Akkor még szerencse, hogy nem azt keresem – válaszolta nyugodtan, mialatt beljebb sétált.

– Akkor meg mit akar? – rivallott rá a férfi. – Egyáltalán ki maga?

Niki haloványan elmosolyodott, majd kisvártatva bemutatkozott.

– Szita Evelin.

Kedves Olvasók!

Nem is tudom, mit mondjak most. Az egyik szemem sír, a másik nevet. Végére értünk ennek a hatalmas utazásnak és kalandnak.

Akik olvasták az Akt című regényemet, nekik bizonyosan feltűnt, hogy ezzel a befejezéssel az Azért fizetlek tulajdonképpen egy ottani szereplő előtörténet lett.

(Az Aktot itt találjátok: https://www.wattpad.com/story/196892431-akt )

Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, úgyhogy, ha tehetitek, hagyjatok magatok után nyomot, kérlek!

Most kicsit eltűnök, mert több új regényen is dolgozom, de vissza fogok térni. :)

Nagyon szépen köszönöm,hogy hétről-hétre követtetek és olvastatok! Találkozzunk a következő regénynél is! :)