December huszonharmadika kora este volt.

Tomi ezt a karácsonyt egészen máshogy képzelte, mint az eddigieket.

Azt hitte, ekkorra már a lakásba begubózva fognak sütni-főzni Nikivel, izgatottan várva a másnapot. Hetekkel ezelőtt elképzelte a meghitt vacsorát, és az utána következő vad és szenvedélyes szexet. Épp úgy, mint a másnapi közös fadíszítést, aztán az ajándékbontást.

Ehelyett most itt ült egyedül. Se fája nem volt, se vacsorája, se Nikije.

A három közül kétségkívül az utolsó hiánya fájt a leginkább.

Rengetegszer végiggondolta a partin történteket, és mindannyiszor ugyanarra jutott. Orbitális nagy hülyeséget csinált. Közbe kellett volna avatkoznia, leüvöltenie Matildának, meg annak a másiknak – amelyik annyira jelentéktelen volt, hogy még a nevét sem jegyezte meg – a fejét.

Igazából maga sem értette, miért nem védte meg Nikit. Eleinte próbálta magát azzal hitegetni, hogy a sokk miatt, meg azért, mert váratlanul érte, ahogy azok az ádáz nők neki mentek, de mostanra bőven rájött, hogy ez csak olcsó kifogás volt.

Nem!

A valódi ok az volt, hogy szégyellte őt – jobban mondva azt, aki egykor volt –, és nem akarta a „barátai" orrára kötni az igazat. Ez viszont végzetes hibának bizonyult. Naivitás és ostobaság volt elhinnie azt, hogy Niki múltját sokáig titkolhatja. A huszonegyedik században ez egyszerűen lehetetlen küldetés lett volna.

Tomi hosszan meredt maga elé kifejezéstelen tekintettel, aztán fáradtan végigsimított az arcán, és az asztalon pihenő colás pohárért nyúlt. Jól esett volna most néhány korty jófajta whiskey, de esze ágában sem volt újra az üveg aljára nézni. Miután teljesen kiitta a poharát újra töltött. Épp csak végzett, amikor a csengő megszólalt.

A férfi egy másodpercet sem késlekedett. Mindenen át a bejárathoz rohant. A szíve hevesen dobogott, amint szélesre tárta az ajtót. Biztos volt benne, hogy Niki jött haza, de csalódni kényszerült. A küszöb előtt Robi állt.

– Bejöhetek? – kérdezte bizonytalanul a férfi.

Tomi kapásból nemet akart mondani. Egyelőre túlságosan haragudott rá a történtek miatt, de mielőtt elküldte volna, hirtelen eszébe jutott az a sok minden, amit barátja néhány hónapja érte tett.

Így némán bólintott, és elállt az útból.

Mindenkinek járt még egy esély. Ha valamit, ezt a saját példáján már bőven megtanulta.

Niki hálás mosollyal vette el a bögre kakaót Katától, és azonnal bele is kortyolt a kellemesen langyos italba. Három napja talán ez volt az első dolog, ami némi kis örömöt csempészett az életébe.

– Tökéletes. A te kakaódnak sosem volt párja – jegyezte meg szelíd félmosollyal, aztán szomorú tekintetét visszafordította a nagy franciaablakra.

Az elmúlt időszakban csak ugyanazt az egy szeletet látta a városból. Naphosszat itt ült az ablak előtt, és meredt maga elé. Csak a mosdóba ment ki a vendégszobából. Nem akart most látni senkit és semmit. Szüksége volt a magányra és az egyedüllétre, hogy gondolkodni tudjon.

– Szerintem beszélned kéne vele – szólalt meg percekkel később Kata.

– Nem – rázta meg a fejét hevesen Niki. – Nem megy – tette hozzá elszoruló torokkal.

Nem akart sírni, ezért gyorsan belekortyolt a kakaóba.

– Oké, hibázott – törte meg a hallgatást újra Kata. – De aztán mégiscsak utánad ment. Bocsánatot kért, és ki is penderítette azokat az undok libákat.

– Ez igaz – bólintott Niki. – De ott, akkor sem csinált semmit. Szégyellt engem, Kata – fordította tekintetét a barátnőjére. – Te érezted valaha, hogy Márk szégyell téged?

A lány sokatmondóan elfordította a pillantását, aztán alig láthatóan ugyan, de megrázta a fejét.

– Látod, ennyi – vont vállat Niki.

– Nem, nem ennyi! – pattant fel Kata. – Ez nem ilyen egyszerű. A fenébe is! Márk sosem került ilyen helyzetbe. A kórházban nem reklámoztam ezt az oldalamat, csak neki mondtam el. Azóta se tudja rajta kívül senki.

– Hát én nem voltam ilyen szerencsés.

– Nem. Valóban nem. De lásd be, te szenvedsz, Niki. Három napja itt ülsz az ablak előtt, és siratod magad. Fülig szerelmes vagy Tomiba, hiába is tagadod. Jó, oké, elismerem, hogy fasz volt. Be kellett volna vernie azoknak a hájas kripliknek a pofáját...

– ... nem voltak hájasok... – próbált közbeszólni Niki, ám a barátnője meg sem hallotta.

– ... vagy addig ütni őket, amíg mozognak. Igazad van. Elcseszte a dolgot. Mint ahogyan a férfiak általában elcsesznek mindent. De – torpant meg hirtelen – nagyon szeret téged. Ha nem így lenne, nem ment volna utánad. Csak ez számít – ölelte át Niki vállát Kata, aztán ábrándosan elmosolyodott. – Édes Istenem! Ez kész rémálom. Sosem hittem volna, hogy én mondok neked ilyeneket.

– Hát, mi tagadás, elég ijesztő – húzta el a száját Niki. – Régen nem így gondoltad.

– Akkor még nem tudtam, milyen szeretni, és ami még fontosabb, milyen szeretve lenni. – Kata szentimentálisan elmosolyodott, aztán puszit nyomott Niki fejére.

– Kösz!

Kata válasz nélkül felállt, és elindult kifelé. Ám néhány lépés után megtorpant.

– Nehogy azt hidd ám, hogy bármivel is rosszabb vagy, mint bárki más. Igen, az életednek, az életünknek, volt egy része, amikor pénzt fogadtunk el a szexért. De mivel másabb ez annál, mint amikor valaki egyik férfiról repül a másikra, mint egy légy, vagy egy eldurvult házibuliban a fürdőben rejtőzve leszopja a barátnője pasiját? Elárulom neked, semmivel sem. A lányok többsége mégsem szégyenkezik ezek miatt egész életében. Szerintem, neked sem kéne – kacsintott Kata. – Gondold át ezt a dolgot babám, aztán, ha rájöttél, hogy igazam van, húzz haza a pasidhoz. Huszonötödikén jön az anyám. Kell vissza a vendégszobánk.

Niki majdnem válaszolt valamit, de inkább visszafogta magát, és csendben nézte végig, ahogy barátnője kisietett a szobából.

Nem félt attól, hogy Kata az utcára rakja az anyja miatt, mert a nő évek óta börtönben volt. De abban igazat adott neki, hogy talán ideje volt beszélnie Tomival.

– Nem emlékszem arra az éjszakára – motyogta színtelen hangon Robi. – Tényleg nagyon sokat ihattam. Te jó ég! Nem hiszem el, hogy ilyeneket elmondtam annak a ribancnak.

Tomi fáradtan legyintett.

– Nem számít. Megtörtént már, tök mindegy.

– De én tényleg elmondhatatlanul sajnálom. Ne akartalak titeket ilyen helyzetbe hozni. Azt sem tudom, hogy kérhetnék bocsánatot.

– Sehogy – vont vállat Tomi. – Egyszerűen csak, felejtsük el. Hála istennek nem látjuk többet azt a perszónát.

– Nem – sietett egyetérteni Robi. – Még aznap este kivágtam. Szégyellem magam, hogy mindent bekajáltam neki. Annyira hülye voltam.

– Na látod, ebben igazad van.

Mindketten felnevettek, ám a jókedvük nem tartott soká.

– Niki szerinted szóba fog még velem valaha állni? – kérdezte halkan Robi.

Tomi válasz helyett a hajába túrt, aztán széttárta a karját.

– Nem tudom. Egyelőre velem sem áll szóba.

– Mi? – hőkölt hátra a barátja. – Nincs is itt?

– Nincs. – rázta meg a fejét.

– És nem vagy ideges?

– Dehogynem. Csak azért nem keresem őt most is, mert két napja Kata felhívott, hogy nála van.

Robi bólintott, aztán kiitta a poharát.

– És nem próbáltál meg odamenni, beszélni vele?

Tomi nemet intett a fejével.

– Elég világosan a tudtomra adta, hogy nem akar látni. Ez a legkevesebb, amit megtehetek, ha már ekkora idióta voltam. Ezt alaposan elbaltáztam, haver. Sőt, még annál is jobban.

– Szerintem mégis oda kéne menned. Titeket az ég is egymásnak teremtett.

– Attól félek, barátom, inkább a pokol.

– Marhaság. Csak mutasd meg neki, hogy mennyire szereted őt.

Tomi fejében hosszan visszhangzott ez a mondat. Hirtelen, derült égből villámcsapásként rájött, mit kéne tennie.

– Segítesz nekem? – kérdezte eszelős pillantással Robi felé fordulva.

– Persze, hogy segítek – lelkesült fel a másik is. – De miben?

– Emlékszel arra a hegyi házra, amiben tavaly nyáron voltunk egy hetet?

– A Bükkben?

– Igen.

– Persze, de...

– Holnap oda akarok utazni. Nikivel.

Niki, bár busszal akart hazamenni, hogy útközben tudjon gondolkodni, Kata hallani sem akart erről. A lány két eshetőséget vázolt fel neki: vagy megengedi, hogy Márk furikázza, vagy nem mehet sehová.

Így történt végül, hogy Nikit a jóképű orvos fuvarozta haza, aki mivel az egész utat végig locsogta, a lánynak szemernyi ideje sem maradt átgondolni, tulajdonképpen mit is akar a Tominak mondani.

Igaz, a bejárati ajtóról visszapattanva, belátta, nem is lett volna értelme min elmélkednie ugyanis a férfi kétségkívül nem volt itthon. Niki hiába csengetett, kopogott, semmi választ nem kapott. Hívni is próbálta őt, de a telefonja minden alkalommal kisípolt.

Mivel kulcsa nem volt, ezért tanácstalanul a lépcsőre telepedett le. Nem akart elmenni innen, amíg nem beszélt vele. Az csak később jutott eszébe, hogy mi van, ha Tomi esetleg hazautazott a szüleihez, vagy elkapta Cony, esetleg az apja bolond haverja.

Niki érezte, hogy az egész testét elborítja a dermedt félelem. Te jó ég! Hogy erre miért nem gondolt azonnal. A telefonja után nyúlt, a rendőrséget akarta hívni, ám ekkor ismerős hangok ütötték meg a fülét.

– Igen, még ma – magyarázta a férfi. – Nem számít... Az se. A lényeg, hogy este odautazhassunk.

Niki azt hitte, hogy Tomi nincs egyedül, de amint meglátta őt a lépcsőfordulóban, ráébredt, csak telefonon beszél valakivel. Nagy lendülettel a férfi nyakába vetette magát, aki a meglepettségében azonnal elejtett mindent.

Hosszú percekig ölelték szorosan egymást, amint pedig elváltak, szenvedélyesen csókolózni kezdtek. Niki felugrott a férfira, aki vadul nekinyomta őt a lépcsőházfalnak, és ujjaival utat keresett a ruhája alá. Kezével, már a lány mellét markolta, amikor a lépcsőházajtó csapódása egy töredékmásodperc alatt észhez térítette mindkettejüket.

– Ne itt – suttogta Niki.

Tomi egyetértően bólintott, gyorsan letette őt, majd szedegetni kezdte a földre dobott bevásárlószatyorból szétgurult dolgokat.

Niki leguggolt, és segített Tominak, aztán beiszkoltak a lakásba, még azelőtt, hogy bárki megláthatta volna őket.

– Visszajöttél – döntötte az előszoba falának őt a férfi.

– Igen – bólintott Niki. – Beszélnünk kell.

– Tudom – sóhajtott fel gondterhelten Tomi. – Csak még egyszer – hajolt közel hozzá.

Niki futólag elmosolyodott, de nem váratta soká a férfit. Szenvedélyes csókot lehelt az ajkára. Ám mielőtt eljuthattak volna az ágyig, megálljt parancsolt.

– Előbb beszéljünk – suttogta nehézkesen.

Tomi kevés dolgot tett meg nehezebben, mint ezt most. Nem akarta elengedni a lányt. Bár csak három napot töltöttek külön, egy fél életnek tűnt. Mégis... Igaza volt Nikinek. Sok mindent tisztázniuk kellett.

– Ki kezdje? – kérdezte bizonytalanul néhány perccel később, amikor a fotelbe huppant.

Az ágyon törökülésbe helyezkedő lány egy pillanatra beharapta az ajkát, aztán megadóan bólintott.

– Elkezdem én.

Tomi feszülten figyelt.

Niki az ablak felé fordította pillantását, mint aki csak össze akarja szedni a gondolatait, aztán megköszörülte a torkát.

– Nem fogok bocsánatot kérni – kezdte magabiztosan.

Tomi biccentett. Nem várt bocsánatkérést.

– Egy fasz voltál – folytatta kegyetlenül komoly arccal. – Csúnyán csődöt mondtál, amikor igazán meg kellett volna védened. Az a sok liba nem sértegethetett volna, még akkor sem, ha én nem születtem úrinőnek. – A férfi egyetértően bólogatott. – Tudod – sóhajtott nagyot a lány –, az a baj, hogy mindig lesz olyan ismerősöd és barátod, aki nekem fog jönni. Ez nem titok többé. Tudják az alkalmazottaid, mindenki. Én tényleg nagyon félek, hogy miattam megbélyegeznek téged is.

Tomi közbe akart szólni, de a lány nem engedte.

– Ne tiltakozz! Tudod, hogy igazam van. Legalább ebben nem tévedtem. Ha már sok minden másban igen – jegyezte meg lebiggyesztett szájjal Niki.

– Például miben? – kérdezett közbe kíváncsian a férfi, ám a lány megrázta a fejét.

– Még nincs ideje a kérdéseknek. Előbb te mond el, amit szeretnél.

– Rendben – bólintott Tomi, aztán ő maga is elgondolkodott egy kósza másodpercre. Igazából tudta, mit akar mondani, csak a gondolataiból szavakat formálni most valahogy túlontúl nehéznek hatott. – Nézd! Elcsesztem, igazad van. Nem kell bocsánatot kérned, azt nekem kell tőled. És fogok is, az elkövetkezendő közös életünk minden egyes napján. – A lány haloványan elpirult, ami őszintén megmelengette Tomi szívét. – Belátom, igazad volt. Tényleg nem gondoltam át ezt az egészet eléggé. Azt hiszem túlságosan naiv vagyok, és ezt feltételezem mindenki másról is. Én mindenkiben a jót keresem. Mindig fura nekem, ha valaki inkább a rosszat keresi. De tanultam az esetből, és ilyen nem lesz többé. Ezt megígérem – emelkedett fel a fotelből. – Amúgy meg leszarom, ki, mit gondol, rólam vagy rólunk. Mindenki elmehet a fenébe. Sőt! Mindenki kapja be! – kiáltotta széttárt karokkal Tomi, mire a lányból kitört a nevetés. – Ennyit akartam mondani – fejezte be a férfi. – Na most jöhetnek a kérdések.

A lány még mindig nevetve bólogatott, mire Tomi nekiszegezte az iménti kérdését újra.

– Gyakorlatilag mindenben tévedtem, azt hiszem – vont vállat. – Tudom, hogy én vallottam hamarabb szerelmet, mégis... nem gondoltam volna, hogy ez működni fog. Te meg én... Két külön világ. A kurva meg az üzletember. Ilyen csak a mesében van.

– Akkor ideje, hogy a mese testet öltsön, és valósággá váljon – kacsintott rá Tomi. A lány megint felkacagott, ő pedig a helyzetet kihasználva mély lélegzetet vett. A zsebébe nyúlt, amikor Niki hirtelen visszakapta rá a tekintetét.

– Nem-nem. Én jövök. Ez így igazságos – térdelt fel a lány. – Mit csináltál az elmúlt három napban?

– Nyalogattam a sebeimet – vont vállat könnyelműséget színlelve Tomi. – És készültem erre – váltott komoly hangra.

A következő pillanatban pedig letérdelt, és egy gyűrűs dobozt húzott elő a zsebéből.

A gyönyörű ezüstön megcsillant az ablakon beszűrődő nap fénye.

– Ruzsiczki Nikolett, hozzám jössz feleségül?

Kezet fel, aki meglepődött! Mit gondoltok? Igent vagy nemet fog mondani Niki?