Kata mély lélegzetet vett, majd a konyhaasztalra ülve rágyújtott egy cigire. Noha Nikivel megegyeztek, hogy a lakásban nincs dohányzás,  képtelen volt megálljt parancsolni magának. Órák óta érezte a kényszert, ráadásul nagy szüksége volt, hogy ellazítsa valami, mert jelen pillanatban az összes idegszála a végsőkig megfeszült. Sokszor került már kutyaszorítóban, de ma délután olyan slamasztikába keveredett, amiből egyszerűen nem látott kiutat.

A lány épp a harmadik slukknál tartott, amikor a bejárati ajtó megnyikordult. Azonnal a zaj irányába kapta a fejét, a következő pillanatban pedig egy halovány mosolyt küldött a lakásba belépő Niki felé.

– Már megint itt cigizel – forgatta a szemét a lány, miközben belépett a konyhába. – Mintha a múltkor megbeszéltük volna...

– Jól van már – csattant fel Kata. – Úgy beszélsz, mintha az anyám lennél, és ez elég bizarr.

– Most mit csináljak, ha egyszerűen szükséged van egy anyára? – simított végig álkedvesen barátnője az arcán, pontosan úgy, ahogyan egy édesanya tette volna.

– Aj – ütötte el Kata a lány kezét. – Hagyj már! – emelte a szájához újra a cigarettát.

Niki rosszallóan megcsóválta a fejét, majd nekiállt pakolászni.

Kata csendben megvárta amíg Niki mindennel végzett, aztán nagyot sóhajtott. Nem volt tovább mire várni.

– Niki! – szólt reszketeg hangon.

– Mi az? – fordult felé kíváncsi pillantással a lány.

– Emlékszel múltkor arra a csávóra, amelyik durva volt velem?

– Persze. Ha akarnám sem tudnám elfelejteni, amikor az éjszaka közepén beestél a szobámba. Mi van vele? Csak nem megint előkerült?

– Nem. Nem került elő – rázta meg a fejét Kata. – Ő nem – tette hozzá tétován. – De más sajnos igen.

– Micsoda? – kerekedett el Niki szeme. – Nem értek semmit.

Kata aprót bólintott, jelezve, hogy kér egy kis időt, aztán behunyta a szemét. A pokolba is! Ez sokkal nehezebb volt, mint elsőre gondolta.

– Nagy hülyeséget csináltam – törte meg a hallgatást.

– Hülyeséget? Milyen hülyeséget? És mi köze van ahhoz a férfihoz? – záporoztak felé a kérdések.

– Elég sok. Tudod, nem voltam teljesen őszinte hozzád, amikor arról kérdeztél, hogy miként is kerültem bele ebbe az egészbe.

– Hogy érted azt, hogy nem voltál őszinte?

– Akkor ugye azt mondtam, hogy egyedül hajtottam fel az első ügyfelemet. Nos, ez így, ebben a formában nem igaz.

– Na várj – hőkölt hátra Niki. – Állj! Álljunk meg egy pillanatra! Most ugye nem azt akarod mondani, hogy volt egy stricid?

Kata hevesen megrázta a fejét, majd megköszörülte a torkát.

– Még most is van. És most már – hallgatott el néhány másodpercre – neked is.

– Tessék?! – döbbent le teljesen Niki. – Mibe kevertél?

– Sajnálom – szállt le az asztalról Kata. – Hidd el, nem akartam, de az a mocsadék beköpött a Conynál...

– Miért nem mondtad meg a stricidnek, hogy a fickó erőszakos volt veled? – vágott közbe Niki.

– Szerinted nem próbáltam? – lépett előre Kata. – De itt az én szavam semmit sem ér. Cony azt mondta, hogy jövök neki eggyel.

– És erre felajánlottál engem, vagy mi?

– Nem. Dehogyis – hőkölt hátra Kata. – Sosem tennék ilyet! Veled meg főleg nem. Nem is értem, hogy jut eszedbe...

– Akkor mégis, hogy történt?

– Az a nyomorult tudomást szerzett rólad. Gondolom, figyelteti a lakást a gorilláival, vagy nem tudom.

– Hát ez remek – roskadt le a székre Niki. – Erről azért beszámolhattál volna. És most mégis mi lesz? Ő mondja meg innentől, hogy kivel kell lefeküdnöm?

– Hé – emelte fel mindkét kezét Kata, hogy véget vessen barátnője tirádájának. – Nyugi! Megmondtam, hogy kezdő vagy, és nem olyan... – A lány egy pillanatra elhallgatott. – Magának akar. Tetszel neki.

– Micsoda? – pattant fel Niki. – Te nem vagy normális.

– Megértem, hogy dühös vagy. Tényleg. Én nem is tudom, hogy a helyedben mit csinálnék. De hidd el, nem tehettem mást. Ezek veszélyes emberek, akik nemcsak fenyegetnek azzal, hogy megölnek, hanem komolyan képesek is rá.

– Most megnyugodtam nagyon – vágott közbe hisztérikusan Niki.

– Egyelőre csak egy vacsoráról van szó. Elmondok neked mindent, megtanítalak kezelni őt.

Niki összepréselte az ajkát, így kényszerítve magát a hallgatásra.

– Na és mikor lenne ez a vacsora?

Kata újfent nagyot nyelt, mielőtt válaszolt volna.

– Ma este.

Niki dióméretű gyomorral és remegő végtagokkal lépte át az elegáns, Kiskörúti étterem küszöbét. Rettegett, hiába tudta, hogy forgalmas hely lévén, nem érheti semmilyen fizikai erőszak.

Kata egész délután azon fáradozott, hogy kiokosítsa őt. Részletesen leírta a Conynak nevezett férfi külső és belső tulajdonságait. Elmondta, miről szabad vele beszélgetni, ahogyan azt is, miről nem.

– És a legfontosabb az – idézte vissza magában Kata utolsó mondatát –, hogy ne hagyd az agyadba férkőzni őt. Ha engeded neki – tartott egy másodpercnyi szünetet a lány –, akkor kicsinál.

– Akkor kicsinál – ismételte meg suttogva Niki, miközben észrevette az étterem utolsó boxában ülő férfit.

– Jó ötvenes, ősz hajú, beesett arcú fickó – szólalt meg a fejében ismét Kata. – A bal arccsontja mentén végigfut egy hosszú heg. Állítólag saját maga csinálta, hogy bizonyítsa, az elszántsága nem ismer határokat. De persze lehet, hogy ez csak legenda... Sötétlila öltönyt fog viselni. Mindig az van rajta, mert szerinte előkelő.

Kata igen plasztikus leírása még tovább is folytatódott, ám abban a minutumban, ahogy Niki a férfi asztalához ért, a fejében minden hang elhallgatott.

– Micsoda öröm, hogy üdvözölhetlek – lelkendezett szélesre tárt karral a férfi, miután felemelkedett, hogy fogadja Nikit. – Engedd meg, hogy bemutatkozzam! – nyújtotta előre a kezét. – Szepessy Kornél vagyok, de szólíts csak Conynak.

– Ruzsicki Niki.

A lánynak hatalmas erőfeszítésébe került, hogy ne kapja el a kezét, amikor a férfi összefonta ujjaikat.

– Oh, igen – emelte a szájához a lány kezét. – Különleges név – jegyezte meg halkan, majd a szemkontaktust egy pillanatra sem megszakítva, apró csókot lehelt a kézfejére.

Niki úgy érezte, mintha áram száguldana végig a karján Cony puha, és nyálas ajkának érintésétől. Ezt minden bizonnyal a férfi is észrevette, mert, mielőtt elengedte volna a lány kezét, újból megcsókolta.

– Gyönyörű kezed van – jelentette ki néhány másodperccel később. – Sőt – futtatta végig kéjes pillantását Nikin. – Az egész tested gyönyörű. Nagy kedvem lelném benne – tette hozzá csak úgy mellékesen, mialatt intett, hogy foglaljanak helyet.

Niki elgondolkodott azon, hogy megköszöni a bókot, végül inkább visszanyelte a szavait. Nem akarta bátorítani a férfit. Már csak az hiányzott volna, hogy vérszemet kapjon. Így is eléggé nyeregben érezhette magát.

– Vörösbort rendeltem – nyúlt az asztal közepén lévő üveghez Cony. – Remélem, szereted.

– Hagyjuk ezt – állította meg a férfit Niki, mielőtt az önthetett volna neki. – Térjünk a lényegre!

– Ej-ej-ej – ingatta a fejét szélesen elmosolyodva Cony, miközben a saját poharát csordultig töltötte. – Ha együtt akarunk dolgozni, akkor jobban meg kell ismernünk egymást. Ahhoz pedig idő kell.

– Csakhogy – szólt közbe Niki – mi nem fogunk együtt dolgozni.

Sejtette, hogy nem szabadna hergelnie a férfit, de a legkevésbé sem akart részt venni a kisded játékaiban. Tudta, mire megy ki ez az egész, és ő nem óhajtott ehhez asszisztálni.

– Erős – villantotta ki a fogait a férfi. – Nem mondom, kicsit erős. Látom, tudod, hogy mit csinálsz. Gondolom Kata mondott rólam ezt-azt. De – komolyodott el egy szempillantás alatt – minden hiába. A sorsa mindenkinek előre meg van írva. Te az enyém vagy. Ez ilyen egyszerű.

Niki érezte, hogy a férfi utolsó mondatára a vérnyomása az egekbe szökik. Bár minden erejét igyekezett arra összpontosítani, hogy a pókerarcát fenntartsa, egy másodpercre alul maradt. És ezt a vele szemben ülő férfi is látta.

– Az előbb – törte meg a hallgatást néhány perccel később a férfi – félelmet láttam a szemedben. Innen tudom, hogy velem fogsz dolgozni. Mert, ha nem – hajolt közelebb Nikihez –, akkor könnyen lehet, hogy ez a félelem a tekintetedből az egész testedbe át fog költözni. És akkor – mosolyodott el szélesen Cony, mintha csak viccet mesélne – nem lesz se nappalod, se éjjeled többé.

Niki nagyot nyelt, majd elmosolyodott.

– Fenyegettek már meg éppen elegen. Ez nálam nem hat. Csakis Kata miatt vagyok itt. Úgyhogy ne játszunk tovább – komolyodott el az arca, mialatt néhány tincsét eltűrte a füle mögé. – Ha le kell feküdnöm magával ahhoz, hogy kisegítsem a barátnőmet, akkor menjünk máris, essünk túl rajta, nem bánom. De én nem vagyok senkié. És nekem sem most, sem a jövőben nincs szükségem stricire.

– Bátor vagy, ezt meg kell hagyni – nyúlt a boráért Cony. – Én pedig szeretem a bátor nőket, egészen addig, ameddig hűségesek. – A férfi nagyot kortyolt az italból. – Kicsit savanyú, de kedvemre való. Pont úgy, mint te  – vigyorodott el. – Ha eljön az ideje, biztos vagyok benne, hogy meg foglak tudni győzni, és nekem fogsz dolgozni. Most viszont elég a munkából – dörzsölte össze a két kezét. – Rendeljünk! Volt nálam délután egy helyes kis szöszi, de csak félig-meddig mulasztotta el az éhségemet.

Az étel – a hely híréhez mérten – kiváló volt, Niki mégsem tudta élvezni a vacsora egyetlenegy percét sem. A vele szemben ülő férfinak egy pillanatra sem állt be a szája. Ugyan nem mondott semmi konkrétat, mégis minden szavával fenyegetett, újabb meg újabb hálókat dobva az egyébként is csapdában vergődő lányra.

– A választás lehetősége nem mindig adatik meg – jelentette ki mély meggyőződéssel Cony, miközben egy tekintélyes nagyságú falat dobostortát gyömöszölt a szájába. – Éppen ezért különösen fontos a mi szakmánkban, hogy hamar felismerjük azokat a helyzeteket, amelyekre ez hatványozottan igaz.

– Mint például a mostanira? – kérdezte foghegyről Niki.

A felelet minden bizonnyal a férfi kedvére való volt, mert amellett, hogy elmosolyodott, még bólintott is.

– Jól vág az eszed – szólalt meg néhány másodperccel később. – Ez a hasznodra lesz.

– Köszönöm a bókot – grimaszolt Niki. – Már, ha annak szánta...

– Ó, Kedvesem! – nyúlt a borospoharához Cony. – Nagyon is annak szántam – kacsintott belekortyolva az italába.

Nikit a hányinger fogta el ettől a bájolgástól, ám mielőtt bármivel is visszavághatott volna, a telefonja hangosan és türelmetlenül rezegni kezdett.

– Elnézést – hadarta cinikus hangnemben, miközben utolsó mentsvárként a készülékért nyúlt.

Anélkül emelte a füléhez, hogy egy pillantást is vetett volna a kijelzőre, ez utóbbi azonban nagy hibának bizonyult.

– Halo – szólt bele gyanútlanul a mikrofonba.

– Hol vagy? – érkezett azonnal a válasz.

Niki hirtelen a szája elé kapta a kezét, ami rögtön fel is keltette Cony figyelmét. A férfi kissé előre dőlt, nyilván azért, hogy hallgatózzon.

– Tudod, mennyire aggódtam? Már mindjárt kilenc. Rég itt kellene lenned – folytatódott a vonalban a tiráda.

Niki a falon kattogó órára lehunyta a szemét, és mély lélegzetet vett. A fenébe! Tominál kellett volna lennie.

– Ne haragudj! – szakította félbe a férfit. – Közbejött valami. Egy óra és nálad vagyok. Ha odaértem, megbeszéljük – tette le a telefont még azelőtt, hogy Tomi bármit is reagálhatott volna.

Cony harsányan felvihogott.

– Szépen leiskoláztad, aranyom – jelentette ki elégedetten, elterpeszkedve a székében.

– Semmi köze hozzá – emelkedett fel az asztaltól dühösen Niki. – És ne hívjon aranyomnak! Nem vagyok az – vetette oda, mialatt leakasztotta a táskáját a székről.

– Legalább is még nem. De a jövőben bármi megtörténhet – nyúlt újra a poharáért jókedvűen a férfi.

– Nem! Van, ami nem.

– Meglátjuk – dalolta fellengzősen Cony. – Hagyd csak, én állom. Lesülne a pofámról a bőr, ha engedném, hogy kifizesd. Később majd – halkította le a hangját – úgyis kamatostul visszafizetsz mindent.

– Hát! – hajolt az asztal fölé Niki. – Arra azért nem vennék mérget a maga helyében.

– Azt én se – kacsintott rá a férfi. – De egy jófajta piát, azt igen.

Niki tisztában volt vele, hogy ha még fél percet itt tölt, akkor neki fog ugrani ennek a közönséges stricinek, ezért jobbnak látta, ha nem húzza tovább az indulás pillanatát.

– Köszönöm a vacsorát – jelentette ki álkedvesen. – És további szép estét kívánok! – tette hozzá egy másodperccel később, majd válaszra sem várva fogta magát és elindult.

Még nem ért el a szomszéd boxig, amikor meghallotta a háta mögött felcsattanó, irritáló kacajt.

Niki tudta, hogy nem lesz egyszerű kiengesztelnie Tomit, de azt is, hogy a férfi előbb-utóbb úgyis meg fog enyhülni.Csak ő ki tudja ezt várni.

– Sajnálom – telepedett le az ágyon olvasást imitáló férfi mellé. – Fel akartalak hívni, de kiment a fejemből.

– Nincs semmi... – felelte kis idő múlva Tomi, anélkül, hogy a lányra nézett volna. – Előfordul az ilyesmi.

Niki szemöldöke a válasz hallatán önkéntelenül is felszaladt.

– Ha nem lennél ilyen pocsék színész, talán még el is hinném – felelte enyhén maró gúnnyal. – Tudod, mit? – pattant fel az ágyról. – Elmegyek fürdeni.

– Jó, menj csak – hagyta meg a férfi.

– Amúgy – fordult vissza a küszöbről Niki – ha befejezted a gyerekes duzzogást, utánam jöhetnél...

Niki még addig sem jutott, hogy a ruháját levegye, amikor a fürdőszoba ajtaja kinyílt mögötte.

– Remélem, azért valamennyire kiengeszteltelek...

– Mondjuk... Valamennyire – tetette a sértődöttet Tomi, bár arra képtelen volt, hogy elszakítsa tekintetét a csupán hálóinget viselő lány alakjáról.

– Rosszabb vagy, mint egy óvodás – telepedett le a fotelbe  Niki. – Jó... igen... elismerem, hogy hibáztam. Sajnálom! Fel kellett volna, hívjalak. De olyan gyorsan elrepült az idő, mire észbe kaptam, már megelőztél.

– Ez nagyon gyenge kifogás – intette le a lányt Tomi. – Sokat kell még tenned azért, hogy teljesen elfelejtsem a történteket.

Niki dühös fújtatás közepette a plafonra emelte a tekintetét.

– Komolyan mondom, bármit megtennék, hogy ezt abbahagyd.

– Bármit? – csillant fel Tomi szeme.

Nikinek azonnal leeshetett a tantusz, mert a következő másodpercben hevesen rázni kezdte a fejét, de ezzel már elkésett.

– Te teljesen hülye vagy – takarta el az arcát Niki, amint meglátta a szobába visszaérkező férfi egyik kezében a teli tál epret, a másikban pedig a flakon tejszínhabot.

– Látod – rázta fel szélesen mosolyogva a tejszínhabot Tomi. – Mintha csak előre megéreztem volna.

– Inkább nem látnám – ingatta a fejét Niki.

– Jaj, ugyan már! Te is imádni fogod.

– Mit? Azt, hogy mindent rám kensz?

– Milyen mindent? – pakolt le az ágyra Tomi. – Ez csak eper és tejszínhab.

– Tiszta dzsuva lesz minden... – próbált még egy utolsó érvet felhozni Niki. – Ki kell mosnod az ágyneműt is... Tudom, hogy utálsz mosni.

– Ne húzd az időt  – vetett szigorú pillantást rá Tomi. – Úgysem kerülheted el. Gyere ide szépen, feküdj hanyatt, és bízd rám magam.

– Muszáj? – mímelt könyörgő pillantást Niki.

– Igen, muszáj! – intett ujjaival maga felé. – Dobd le a hálóinget és gyere!

– Te totál perverz vagy – indult meg egy lemondó sóhajtást követően az ágy felé alány.

– De így szeretsz, nem? – húzta csibészes félmosolyra a száját a férfi.

– Igen – sóhajtott fel színpadiasan Niki –, így szeretlek.

A férfi szenvedélyes csók közepette ölelte magához őt, majd lassan a hátára döntötte. Niki beleszédült Tomi vehemenségébe, és majdnem el is felejtett mindent, egészen addig a pillanatig, amíg meg nem érezte a köldöke körül a hideg tejszínhabot.

– Nyugi! – csitította őt a férfi, miközben az első szem epret beleültette a köldökébe. – Csak olyan huszonöt-harminc szem lehet.

– Mennyi?

– Azért akárhonnan is nézzük, ez kurva jó volt – lelkendezett kitörő örömmel Tomi.

– Szerintem az alattad lakók nem díjazták, hogy a sikongatásomat kellett hallgatniuk hajnali kettőkor – simított végig a szivaccsal a férfi mellkasán a lány

– Ugyan már! – legyintett könnyelműen Tomi. – Maximum irigykednek ránk. És erre – vigyorodott el lustán – igazából minden okuk meg is van. – Ez egyszerűen pazar volt.

– Végül is nem volt olyan rossz – jegyezte meg halkan lány, mire Tomi kíváncsian felé fordította a pillantását. – Most mi az? – értetlenkedett Niki.

– Semmi... – rázta meg a fejét Tomi, majd komolyabb hangra váltott. – Tartozom egy bocsánatkéréssel. Nem szabadott volna veled úgy beszélnem a telefonban.

– Ugyan! Már nem is emlékszem rá.

– Én sajnos igen... Igazságtalan voltam. Én csak... Egyszerűen csak meg kell, hogy értsd, féltelek és aggódom érted. Azt hittem, valami baj ért.

– Mégis miféle baj érhetne? – kérdezett vissza értetlenséget tettetve Niki.

Bár a férfi őszinte pillantását látván felrémlett benne, hogy színt vall és elmeséli a Conyval történteket, ám mielőtt hozzákezdhetett volna, a mosógép tetején hagyott telefonja nem túl hosszan, de határozottan megrezzent.

A fürdő csendjében váratlan hang csattanó pofonként józanította ki őt, és tántorította el attól, hogy beavassa a férfit a történtekbe. Nem mondhatott neki semmit. Már így is túl sokat tudott.

Kedves Olvasók!

Köszönöm, hogy ismét velem tartottatok. Ha tetszett szavazzatok vagy kommenteljetek Jövő héten érkezik a következő rész, amihez egy kis kedvcsinálót találhattok itt.