A következő hét meglehetősen nehezen indult Niki számára.

A zaklatás különösen nem viselte meg, hozzászokott már a természetéhez az évek alatt, de a tény, hogy élete legsötétebb titka többé már nem csak az övé volt, a napjai minden percét megmérgezte.

Mélységesen és sokszorosan megbánta már, hogy péntek éjjel kiöntötte a szívét, ráadásul pont annak az embernek, akinek a legkevésbé szabadott volna. Áthágott minden szabályt, amit Katától tanult, ráadásként pedig megteremtette a kapcsolatuk első olyan pontját, amikor Tomi nem vágyakozva, hanem sokkal inkább szánakozva nézett rá.

De Tominak sem voltak rózsás napjai. Múlt hét péntek óta képtelen volt csak egy péntek éjszakai szórakozásként tekinteni a lányra. Többet akart kapni belőle, biztonságban akarta tudni, azt szerette volna, hogy mindig vele legyen. Még úgyis, hogy mindez már a gondolati síkon is lehetetlennek hatott.

– Ez az utolsó ajánlatunk – zárta rövidre a tárgyalóban egy órája folyó vitát Robi, felemelkedve az asztaltól. – A saját renoménkat veszélyeztetné, ha ennél többet engednénk. Kérem, eszerint gondolják át, hogy igénybe kívánják-e venni a szolgáltatásainkat.

– Rendben – biccentett az asztal túloldalán ülő nő, miközben elpakolta a papírjait. – Viszontlátásra!

– További szép napot! – szólt a távozó utána Robi, majd tekintetét Tomira fordította. – Na, mit szólsz? Szerintem bekapta a horgot...

– Nem tudom – túrt a hajába Tomi. – Mindenesetre ha bejön, nagyot szakítunk.

– Nem nagyot, öregem, hanem óriásit! – lekendezett tovább Robi.

Tomi tudta, hogy most nagy sikert arathatnak, de képtelen volt neki örülni. A gondolatai nagyon máshol jártak.

– Van még mára valami? – szakadt ki belőle a tőle igencsak szokatlan kérdés.

– Nem, nem hiszem – ingatta a fejét Robi. – Miért?

– Mert én most elmegyek – emelkedett fel az asztaltól Tomi.

Robi csodálkozó tekintete valósággal lyukat égetett a homlokába.

– Most?! Beteg vagy? Hiszen még alig múlt el négy. Sosem mész el ilyen korán. Ki vagy te, és mit tettél Koltom Tamással?

– Ne hülyülj! ingatta a fejét Tomi. Van egy kis dolgom, amit muszáj elintéznem – lapogatta meg Robi vállát. – Elboldogultok nélkülem, nem?

– El, persze, hogy el – hebegte zavartan a férfi –, de... Valami bővebb magyarázat?

– Később – intett az ajtóból Tomi, és már ott sem volt.

Noha  biztos volt benne, hogy Niki egyáltalán nem fog örülni a látogatásának, képtelen volt kivárni a pénteket. Látnia kellett őt. Méghozzá azonnal.

Ezért az irodaházból kisietve Tomi fogott egy taxit, és egyenesen ahhoz a kisbolthoz vitette magát, ahol Niki dolgozott. Áldotta az eszét, hogy korábban az egyik éjszakai beszélgetésük során kiszedte az üzlet nevét a lányból.

A boltba lépve Tomi azonnal megpillantotta a lányt. Borzasztóan nézett ki. Persze most is gyönyörű volt, de látszott rajta, hogy a „minden rendben van" álarc tettetése rengeteg energiáját felemészti. Ezt mi sem bizonyította jobban, minthogy szó nélkül elsétált az egyik polc tövében álldogáló Tomi mellett.

– Szia! – köszönt rá a férfi.

– Jézusom, Tomi! – suttogta halálra vált arccal, a szívéhez kapva Niki. – Mi a fenét keresel itt?

– Aggódtam érted. Hívtalak tegnap és ma reggel is, de nem veszed fel a telefont.

– Dolgozom. Dupla műszak.

– Na és tegnap? Tegnap is hívtalak.

– Tegnap is dolgoztam – sziszegte bosszúsan a lány. – Megbeszéltük, hogy pénteken megyek.

– Tojok a péntekre – csattant fel Tomi. – Engem az érdekel, hogy jól vagy-e.

Niki futtában végigmutatott magán. – Láthatod, jól vagyok.

– Miért érzem azt, hogy ez hazugság?

– Mert tényleg az – tört meg egy sóhajjal egybekötve a lány. – Tudod, mi történt. – Tomi határozottan bólintott. – Akkor meg minek kérdezel ilyet? Nem! Természetesen nem vagyok jól – folytatta rezignáltan. – De épp úgy, mint máskor, most is túl fogok lépni a történteken, csak idő kell hozzá. Gyakorlott vagyok már benne. – Niki arcára fanyar mosoly ült ki, olyasfajta, amitől Tomi egész testében megborzongott. – Az élet megy tovább. Nincs mitől féltened. Pénteken megyek majd – biccentett a lány, majd a beszélgetést lezártnak tekintve, megpróbálta kikerülni a férfit.

– Ne csináld ezt, kérlek – lépett utána Tomi. – Én segíteni akarok.

– Igazán köszönöm, de semmi szükségem nincs rá.  Ez az egész az én problémám, nekem kell megoldanom. Sajnálom, hogy péntek este hozzád mentem, és ezzel belekevertelek. Sokszorosan megbántam már, de az idő kerekét nem tudom visszaforgatni. Ha tényleg tenni akarsz valamit, akkor fejezd be az aggódást. Most pedig mennem kell! Pénteken találkozunk.

Tomi teljesen lefagyva figyelte, amint a lány eltűnik a raktárba vezető ajtó mögött. Határozottan nem jó irányba haladtak a dolgok, ám a férfi úgy érezte, nincs még minden vesztve.

Sőt! A fejében csak most kezdett egy tökéletes terv körvonalazódni.

– Szóval elvisz téged valahová – foglalta össze az elmúlt tíz percben hallottakat Kata, miután legurított egy újabb korty bort.

– Aha – bólintott Niki, pillantásával bebarangolva az ágyra összepakolt ruhák kissé gyűrött tengerét. – De ne kérdezd, hogy hová, mert én sem tudom. Csak annyit írt, hogy hozzak meleg ruhát is.

– Mondjuk, ez utóbbi nem éppen tetszetős – húzta fel az orrát Kata. – A végén még túrázni visz, vagy ilyesmi. Pedig jobb lenne, ha az ágyban akarna megmozgatni, és nem az erdőben.

– Mivel külön kitért rá az üzenetében, hogy ezt is vigyem magammal – hajtogatta össze a híres-neves hálóingjét Niki –, szerintem ott is meg leszek mozgatva.

A két lányból egyszerre tört ki a jóleső kacagás, amely kis időre bezengte az egész szobát.

– Na, igyekezz – vetett véget Kata a nevetésnek. – Mindjárt hat óra. Akkora jön érted a kocsi, nem?

– De – vágta rá Niki, miközben a csomag tetejére bepakolta a hálóingét.

Az éjfekete autó pontban hat órakor fékezett le az Orczy téri ház előtt.

– Szia! – szállt ki széles mosollyal Tomi. – Ülj csak be. Én meg berakom  a csomagtartóba a táskád.

– Oké – bólintott a lány.

Tomi villámgyorsan a saját bőröndje mellé pakolta a lányét, majd sietve beült mellé.

– Mehetünk! – adta ki az utasítást a sofőrnek, aki azonnal gázt adott.

Miközben az autó átsuhant a Harminckettesek terénél lévő kereszteződésen, Tomi ujjai lassan életre keltek, és végigsimítottak Niki combján.

– Nagyon örülök, hogy itt vagy – suttogta, mialatt közelebb törleszkedett.

– Én is – felelte kisvártatva a lány.

Az Erzsébet hídon átjutva, az éjfekete luxusjárgány az M1-es autópálya felé vette az irányt. Amint a főváros fényei elhaltak a távolban, az autóban tábort vert a sötétség.

– Nem félsz, hogy lebukunk? – törte meg a hallgatást Niki.

Tomi haloványan elmosolyodott, aztán megsimogatta a lány arcát.

– Nincs miért félnem – felelte nyugodtan. Noha nagyon is lett volna mitől rettegnie, de ebbe inkább bele sem akart gondolni. Sem a hely, sem az idő nem volt erre megfelelő. – Miért? Te félsz?

Niki gyorsan megrázta a fejét.

– Talán kellene? – fűzte hozzá széles mosollyal.

Tomi úgy tett, mintha komolyan elgondolkodna a kérdésen, aztán egyszerűen megrántotta a vállát.

– Mivel nem tudsz semmit, így nem.

– Persze, hogy nem – méltatlankodott a lány. – Mert titkolózol és nem mondasz semmit. Pedig most már igazán elárulhatnád, hogy hová megyünk.

– Nem-nem – ingatta a fejét Tomi. – Még nincs itt az ideje.

– Na! – húzta őt a lány. – Kérlek! Ha elmondod, bármit megkaphatsz. Érted? Bármit – nyomta meg az utolsó szót, miközben sokat sejtetően végignyalta a felső ajkát.

Tomi majdnem hangosan felnevetett, de az utolsó pillanatban a hatás kedvéért visszafogta magát.

– Ezzel nem győztél meg – sóhajtott fel színpadiasan. – Egyébként is bármit megkaphatok! – tette hozzá egy kaján kacsintás kíséretében.

– Szemétláda – tátogta válasz gyanánt sértetten a lány, majd karba tett kézzel elfordult.

Tomi pedig újfent szélesen elvigyorodott.

A majd kétórás út végül egy tó mellett ért véget, amelynek partjáról legalább ötven nyúlánk stég magasodott a víz tükre fölé.

– Ide jöttünk? – szállt ki az autóból tátott szájjal Niki.

– Ide bizony! – hordozta körbe a pillantását Tomi. – Üdvözöllek a Bokodi-tó partján, a lebegő faluban.

– Tomikám! – sietett eléjük végig a keskeny pallón egy középkorú férfi.

– Attila! – fogtak kezet. – De jó, hogy látlak. Nem is emlékszem, mikor találkoztunk utoljára.

– Ezer éve – legyintett a férfi, majd pillantása átkalandozott a Tomi mellett félszegen álló lányra.

– Attila, engedd meg, hogy bemutassam neked egyik közeli barátomat, Ruzsicki Nikit!

– Jó estét! – lehelt kézcsókot a lány kezére a tulaj.

A következő néhány percben Attila gyorsan elmondott mindent, amit fontosnak tartott, aztán egy rövid búcsúzkodást követően hazaindult a közeli faluba.

– Na? – suttogta a stég szélén álló lány fülébe Tomi, miközben hátulról átölelte őt. – Hogy tetszik?

– Nagyon. De azért egy kicsit félelmetes – vallotta be Niki, mialatt gyorsan körbefuttatta tekintetét a stégeken. – Nincs is itt más rajtunk kívül?

– Tél van. Ilyenkor nem nagyon töltik a stégeken az éjszakát az emberek.

– Aha...

– De nincs mitől félned. Senki nem tud idejönni. Bezártam a pallón lévő kaput.

– Oké – válaszolta továbbra is aggodalmas hangon a lány, mire Tomi szembe fordította őt magával.

– Hé! Mi a baj? Én... azt hittem örülni fogsz neki, ha egy kicsit kimozdulunk.

– Örülök is, de attól még rémisztő.

– Majd vigyázok rád – nyomott egy csókot a lány feje búbjára, majd maga után húzta őt a házba. – Meglátod, nagyon jó lesz itt, messze a város zajától, meg sok baromságától. Kettőnké minden. Csak a tiéd és az enyém.

– A tiéd és az enyém – ismételte halkan Niki.

Amíg Tomi lefürdött, Niki megágyazott, és magára kapta azt a bizonyos hálóinget, amiért a férfi annyira megveszett.

Bár nem ez volt az első közös éjszakájuk, Nikinek még mindig olyan érzés volt, mintha csak most lennének együtt először. Amint meghallotta a fürdő ajtajának halk nyikorgását, a pulzusa a duplájára szökött. A férfi meztelen testén végigpillantva pedig a szíve kis híján kihagyott egy ütemet.

Persze, az arcára kiülő döbbenetet Tomi is hamar észrevette.

– Örömmel tölt el, hogy még mindig ekkora csodálatot okozok – imitált meghajlást egy meglehetősen pökhendi vigyorral az arcán.

– Azért ne bízd el magad – fordított hátat sértődést tettetve Niki.

Azonban nem sok ideje maradt mérgelődni, mert a következő pillanatban Tomi ott termett mögötte, és szorosan magához húzta őt. Nikin jóleső borzongás futott végig, ahogy a nedves bőrű férfi hozzádörgölőzött, és még a lélegzete is elállt, amikor a hálóing kötőjéért nyúlt.

– Bármennyire is szeretem rajtad ezt – simított végig a hálóing puha, selymes anyagán Tomi – mi lenne, ha most levennénk? – A kérdés igazából költői volt, mert a falatnyi ruhadarab még azelőtt lekerült Nikiről, hogy egyáltalán bármit is válaszolhatott volna.

A férfi első ízben ujjai hegyével simított végig Niki bársonyos bőrén, majd ezután az ajkával is bebarangolta a vállát. Érezhetően kiélvezett minden olyan pillanatot, amit a lány kényeztetésével tölthetett, egészen addig, amíg Niki megelégelve a dolgot, szembe nem fordult vele. Néhány pillanatig némán bámulták egymást, majd egy hosszan tartó, lágy csókban forrtak össze.

– Annyira gyönyörű vagy – simogatta végig tekintetével a testét Tomi. – Annyira őrjítő... Tudod – vett egy mély lélegzetet –, legszívesebben most azonnal a magamévá tennélek.

– Akkor miért nem teszed azt? – lehelte vággyal teli hangon Niki.

– Mert sokkal jobban szeretlek kényeztetni. Imádom ahogy lassan végig csókolgatlak, a tested pedig életre kel. Ez az, ami olyan csodálatossá tesz mindent.

Niki elmosolyodott, majd kecses mozdulattal elnyúlt az ágyon.

– Azt én is szeretem... Mire vársz még?

Nem kellett kétszer szólítania a férfit, a következő pillanatban már ott is volt mellette. Amerre csak járt, apró csókokat lehelt Niki puha bőrére.

– Gyerünk már, Tomi! – lihegte Niki, amikor Tomi belenyalt a köldökébe. – Nem bírom tovább.

Miután a férfi szájával elhagyta a köldökét, Niki összeszorította a fogát, megpróbálva visszatartani kitörni készülő sóhajait, ám nem sokáig volt képes türtőztetni magát.

Tomi tisztán érezte, hogy a fülében már ott liheg az a bizonyos állat, amely arra vár, hogy végre megtörténjen az, ami a legcsodálatosabb dolog a közös életükben. Mégis megpróbálta fékezni magát. Az utolsó utáni pillanatig szerette húzni a lányt, aki ezért rendszerint olyan élménnyel ajándékozta meg, amit mástól eddig még soha nem kapott meg.

Ugyan igyekezett elnyomni az érzést, ám ilyenkor hosszabb-rövidebb pillanatokra képtelen volt ellenállni, és utat engedett annak a szerelemnek, amely a szívéből a lány felé áramlott.

Niki pedig ezt mindenféle tiltakozás nélkül fogadta. Már két hete feladta a harcot, és beismerte magának, hogy szerelmes a férfiba. Azóta minden egyedül töltött éjszakán feltette  a kérdést, hogy megéri-e ez az egész.

Megéri-e Tomi szeretőjének lenni?

Minden pénteken este megkapni a férfit, aztán szombat reggel elengedni, mintha mi sem történt volna köztük.

Ám végül mindig arra jutott, hogy ez a néhány óra mindent megér.

A pénz már nem számított. Hogy is számíthatott volna? És noha Niki a lelke mélyén tudta, hogy eljön majd a nap, amikor a férfi kiadja az útját, egyelőre erre nem akart gondolni. Túlságosan fájdalmas lett volna.

– Most – suttogta vággyal teli hangon a férfi, miközben révbe érve nem húzta tovább az időt, és végre megtette.

Rövidnek tűnő, mégis hosszú percek után váltottak még egy utolsó csókot, aztán Tomi izzadt teste a lányé mellé hanyatlott.

Sokáig feküdtek egymás mellett csendben, mikor Tomi a mellette fekvő Nikire kapta a tekintetét.

– Vigyáznom kell rád – jelentette ki határozottan.

– Hm? – fordult felé a lány.

– Vigyáznom kell rád.

– Vigyázol is.

– A múlt héten nem tudtam. – Tomi hangja bűnbánóan csengett. Felelősnek érezte magát a történtekért, pedig igazán nem tehetett semmiről.

– Ne, ezt ne! – könyökölt fel a lány. – Neked ehhez semmi közöd – Bár a szavai kemények voltak, mégis lágyan csengtek. – Te nem tehetsz semmiről! Soha nem beszéltem róla még senkinek, és ha most kezdenénk bele a kapcsolatunkba, akkor sem mondanám el. Ne akard helyettem megvívni a csatát.

– Jól van – adta meg magát Tomi. – De többé akkor sem bánthat.

– Tudom – húzódott közelebb hozzá a lány. – Tudom...

Tomi futó csókot lehelt Niki ajkára, aztán betakarta magukat, és szorosan magához ölelte őt. Itt voltak kettesben, távol mindentől, és a világ most billent a helyére.

A helyére, ahol mindig is lennie kellett volna.

– Tomi!

– Tessék?!

– Megélnék veled száz csodát.

– Én is. Félek – hallgatott el egy pillanatra a férfi, mielőtt folytatta volna –, hogy nagyon is megélnék!

A tűz lassan kialudt a kályhában, épp úgy, mint az érzések Niki és Tomi szívében. Bár mindketten elszenderedtek, egyikük álma sem volt boldog.

Hajnali három múlt, amikor Niki bizonytalan léptei alatt megreccsent a parketta. A sötét és csendes házban kész pisztolyropogásként hatott a máskor oly jelentéktelen hang. A lány mély lélegzetet vett, miközben az ajtókeretnek dőlve megpihent.

Tomi nyugodtan aludt, félig betakarózva, félig maga alá gyűrve a paplant. Mindössze egy alsót viselt, így a holdfényben tökéletesen kirajzolódtak izmai és lassan hullámzó mellkasa. Niki percekig megbabonázva figyelte az alakját, és észre sem vette, amikor a férfi felébredt.

– Mi történt? Valami baj van? – kérdezte álomittas hangon Tomi.

– Nem. A legkevésbé sem – felelte halkan a lány, és elfordult, nehogy a férfi meglássa az arcán végig csorgó könnycseppeket.

Olyan ostobán érezte magát... Tulajdonképpen nem is tudta, miért sír.

– Gyere ide – nyújtotta felé a karját Tomi, ő pedig gondolkodás nélkül visszafutott hozzá, és a legkevésbé sem tiltakozott, amikor a férfi magához húzta egy csókra.

– Te sírtál? – kérdezte csodálkozva, amint ajkaik elváltak egymástól.

– Jaj, igen. De nem is tudom, miért, csak úgy – mentegetőzött Niki.

– Csak úgy nem sír senki – ingatta a fejét Tomi. – Itt nem kell szerepet játszanod. Nyugodtan lehetsz törékeny.

– Tudom – bólintott Niki. – De tényleg csak úgy sírtam. Furcsa ez az egész – mélázott el egy pillanatra. – Itt vagyunk ketten, távol mindentől, az egész világtól, mégis mintha minden épp most lenne rendben.

– Mert így is van – vágta rá a férfi, miközben felkönyökölt.

– De nem szabadna így lennie – kontrázott Niki

– Dehogynem!

Niki néhány pillanatig beharapta az ajkát, de úgy döntött, nem hallgat tovább, nem hagyja, hogy a bűntudat belülről mardossa.

– Úgy érzem, hogy hibát követünk el.

A férfi homlokán megsokasodtak a ráncok.

– Milyen hibát?

Niki hangosan felsóhajtott, majd felült.

– Beléd szerettem. Tudom. Érzem – vallott színt nyíltan.

– A múltkor is komolyan mondtad, igaz? – kérdezte reszkető hangon a férfi.

– Igen – felelte gondolkodás nélkül Niki. – Komolyan.

Tomi mély lélegzetet vett, miközben visszahanyatlott az ágyra.

– Azt hiszem, én is szeretlek. És ettől mindennél jobban félek.

Kedves Olvasók!

Remélem megmelengette a szíveteket ez a fejezet! A csillagokat, kommenteket most is szívesen fogadom.

A szokásaimhoz híven hoztam egy kis előzetesen a jövő heti fejezetből.