Niki mosolyogva fordult körbe a tükör előtt. Bár öt perccel azelőttig aggódott, hogy működik-e amit kitalált, mostanra megnyugodott. A fekete, elől csipkeberakásos koktélruha tökéletesen simult vékony, hibátlan alakjára, és meglepően kellemes összehatást keltett a kiegészítőkkel.

Még egyszer megnézte magát, majd a pipere asztalhoz lépve gyorsan visszaszórta a táskájába a sminkeket, és átsétált a szomszéd szobába.

– Ejha – futtatta végig rajta tekintetét az ágy szélén ülő fiú. – Ez igen. Nagyon-nagyon szép vagy.

– Köszi – mosolyodott el hálásan Niki, mialatt végignézett a partnerén. – Te sem vagy megvetendő látvány. Ez a barkó nagyon bejön nekem.

– Örülök – kacsintott rá a fiú, majd megkerülve őt a másik sarokban lévő, egészalakos tükörhöz lépett. – Annyira nem is áll rosszul – állapította meg elégedetten.

– Nem hát – vágta rá Niki. – Én mondtam neked, hogy ez lesz a tökéletes választás.

– Igen. Ebben igazad volt, csak kár – nézett a válla felett hátra a srác –, hogy az egész úgy hamis, ahogy van.

Niki finoman nemet intett a fejével, és elindult az időközben magába roskadó fiú felé. – Samu – simított végig a karján, amint mellé ért. – Te döntöd el, hogy kinek mutatod magad. Lehetsz egy esendő balek, de egy tökéletesen magabiztos, felnőtt férfi is, aki pontosan tudja, hogy mit akar.

A fiú néhány másodpercig megkövülten tartotta a szemkontaktust, aztán nagyot nyelt.

– Én azt hiszem, a másodikat választom.

Niki szélesen elmosolyodott.

– Helyes!

A lány arckifejezése láttán, Samu vonásai is ellágyultak.

– Ugye tudod, hogy ilyenkor ijesztő vagy? – kérdezte fejcsóválva. – Mehetünk, hölgyem? – ajánlotta a karját.

– Mi az, hogy! – fogadta el a gesztust Niki.

Az egymáshoz minden tekintetben illő pár, lassú, kecses lépésekkel sétált végig az elegáns szálloda legfelső, bolyhos szőnyegű emeletén, egészen a liftig. Niki anélkül is tökéletesen érezte a fiú idegességét, hogy egy másodpercre is ránézett volna. De nem hibáztatta őt ezért, sőt, nagyon is megértette. A mai este elmondhatatlanul fontos volt Samu számára.

– Hé – hajolt a fiú füléhez Niki, amikor a liftajtó becsukódott. – Nyugalom. Pazarul festesz, és biztos vagyok benne, hogy minden a lehető legnagyobb rendben fog menni.

A fiú bólintott, és kisvártatva légzőgyakorlatot kezdett végezni.

– Ezt bárcsak én is el tudnám hinni – hadarta egy kifújás és egy belégzés között.

– Ez csak egy vacsora – próbálta őt tovább nyugtatni Niki. – Elbeszélgetsz velük, felvázolod a terveidet, az ötleteidet. Ennyi.

– Azért ennél egy kicsit több – vágott közbe idegesen Samu. – A karrierem múlik ezen. Ha tetszem nekik, az hatalmas ugródeszkát jelenthet. Viszont, ha nem, akkor...

– ... akkor maradsz az a végtelenül kedves és aranyos srác, akit öt évvel ezelőtt a felvételi balettgyakorlaton megismertem – fejezte be a mondatot Niki.

– Hol van az már? – legyintett lemondóan Samu, majd hirtelen szembefordult a lánnyal. – Ugye tudod, hogy én...

– Csss! – tette mutatóujját a fiú szájára. – Ne beszéljünk erről! Ami elmúlt azon már egyébként sem tudunk változtatni. Most koncentráljunk rád.

Samu bénultan bólintott, a liftajtó pedig ezzel egyidőben kinyílt.

– Gyerünk! – húzta maga után a srácot Niki, de amint kiléptek a felvonóból a fiú hirtelen megtorpant, és a zsebében kezdett turkálni.

– Egy pillanat – intette nyugalomra a lányt, miközben elővett két gyűrűt. – Itt is vannak – mutatta fel az aranykarikákat.

Niki rosszat sejtve vonta fel a szemöldökét

– Ez minek?

– Pár napja véletlenül kicsúszott a számon, hogy megkértem a kezed... – vörösödött el fülig a fiú.

– Samu! – hőkölt hátra Niki. – Megkérted a kezem? És ezt mégis mikor szándékoztad nekem elmondani?

– Öhm – tétovázott a fiú. – Most! Pontosan ebben a pillanatban.

– Te jó isten – forgatta a szemét, elvéve a felé nyújtott gyűrűt.

– Nem is áll rosszul – állapította meg elégedetten Samu, miután mindketten felhúzták az ékszert.

– Azért – köszörülte meg a torkát finoman Niki – kíváncsi lennék, hogy Gábor is így gondolja-e.

– Jézusom – hőkölt hátra a fiú elborzadva. – Nehogy egy szóval is megemlítsd ezt neki! Teljesen kiakadna.

– Tudom – sietett megnyugtatni barátját a lány, közben a szemével megpróbálva jelezni, hogy társaságuk érkezik.

– Szép estét mindkettőjüknek – harsant fel a szívélyes, ugyanakkor kissé negédes hangú köszöntés.

A fiú a másodperc tört része alatt halovány mosolyt varázsolt az arcára, miközben megfordult. – Önnek is! – nyújtotta a kezét. – Nagyon megtisztelő, hogy itt lehetünk!

– Ugyan, fiam! – veregette hátba őt a nálánál egy fejjel alacsonyabb, középkorú, őszes férfi. – Hagyjuk a formaságokat! Ez ma az ön estéje. És persze az elbűvölő menyasszonyáé! – küldött egy félreérthetetlen félmosolyt a lány irányába.

– Igen – bólintott egyetértően a fiú. – Ő a szemem fénye.

– Igazán figyelemre méltó szépség – csókolt kezet Nikinek a férfi.

– Az úr Somossi Géza. Producer és a művészetek bőkezű támogatója.

– A művészeteknek manapság nagy szüksége van a mecénásokra – kedélyeskedett Niki.

A férfinak úgy tűnt, tetszett a megjegyzés, mert egy pillanatra kivillantotta tökéletes műfogsorát.

– Ahogyan mindig – egészítette ki a mondatot Somossi, majd visszafordult Samuhoz. – Készen áll, fiam? – kérdezte szigorúan.

A fiú gondolkodás nélkül bólintott.

– Helyes! – veregette őt ismét vállon az öreg. – Mehetünk? – intett a morajló étterem felé.

A helyiségbe belépve Nikit gyomorgörcs fogta el. A tágas terem tele volt. Legalább száz-százötven ember ülhetett az asztaloknál. A lánynak egy pillanatra a néhány hónappal ezelőtti alkalom jutott eszébe, amikor megismerkedtek Tomival, de ezt az emlékfoszlányt nagyon gyorsan tovaűzte a fejéből. Nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy a gondolatai ide-oda cikázzanak. Észnél kellett lennie, nehogy lebuktassa Samut. Tudta, hogy mi forog kockán, és azt is, hogy ő mit tehet hozzá ehhez az egészhez.

Bár még csak az elején járt az útnak, lassacskán kezdte felfedezni, hogy mit képes elérni a külsejével, a gesztusaival, a vonásaival. Tudta, hogy mindez hatalmat ad neki az emberek egy jelentős része felett. Méghozzá olyasfélét, amely a lehető legsötétebb érzésből, az irigységből táplálkozik. Persze azzal is tisztában volt, hogy veszélyes játékot játszik, ha érzéseket kavar fel másokban, de ez olyan problémákat okozhatott csupán, amelyeket kisujjból tudott kezelni.

A bemutatkozások után a vacsora egész nyugodt mederbe folytatódott. Nikit csak a vele szemben ülő, idős férfi szemérmetlenül kutakodó pillantása bosszantotta, ám ez olyan ár volt, amit szíves-örömest megfizetett Samu sikeréért. Figyelmét egyébként is lekötötte, ahogy a fiú nagy hévvel ecsetelte terveit, amelyek egytől-egyig igazán eredetiek és nagyratörőek voltak.

Niki a balettos múltjának köszönhetően nagyjából el tudta képzelni, hogy egykori évfolyamtársa mit szeretne a színpadon megvalósítani, de a fiú bizonyos elképzeléseitől még neki is tátva maradt a szája.

– Na és – vette át a szót Somossi, ahogy a beszélgetésbe rövid szünet állt be. – Meséljenek kicsit magukról! – A férfi ragadozó mosolyt vetett Nikire. – Mióta is járnak jegyben?

A lány nagyot nyelt, és szólásra nyitotta a száját, de Samu összefonta az ujjaikat és megelőzte őt. – Három hónapja – vágta rá szenvtelenül.

– Igen! Váratlanul ért... – kezdett mesélni Niki, amikor hirtelen belé fagyott a szó.

Samu feje mellett elnézve, pillantása egy nagyon ismerős, és jelenleg igencsak dühös tekintettel akadt össze.

Tomi pontosan érezte, hogy melyik volt az a pont, amikor az ereiben megfagyott a vér, és igen komoly önmérsékletébe került, hogy ne rendezzen jelenetet. Az egész teste lángolt, amint meglátta, hogy Niki közelebb hajol, ahhoz a kis nyikhajhoz.

A férfi már jó pár percre kiszúrta őt a tömegben, de eddig a pillanatig nem akarta felfedni magát. Fogalma sem volt róla, hogy a lány mit keres itt, kikkel vacsorázik, és saját magára nézve is elég kínos lett volna, ha hirtelen faképnél hagyja a vendégeit. Ám azzal, hogy Niki közelebb simult az ismeretlen fiúhoz, aki egyébként is úgy nézett rá, mintha élete szerelme lenne, Tominak már eszében sem volt tovább meghúznia magát.

Pillantásával dühösen szuggerálni kezdte őt, ám legnagyobb meglepetésre, inkább ő érezte magát kellemetlenül, amikor a tekintetük végül találkozott.

– Ne haragudjatok – hadarta, mialatt gyors mozdulattal megtörölte a száját. A vele szemben ülő, hasonló korú pár a másodperc tört része alatt némult el. – Azonnal jövök – emelkedett fel az asztaltól, majd egy erőltetett mosolyt követően a terem kijárata felé indult.

Muszáj volt kis szünetet tartania, mert úgy érezte, nem bírja tovább. Utolsó mentsvárként lépett be a férfi mosdóba. A csap fölé hajolva hagyta, hogy megrohanják az érzések, aztán dühösen megrázta a fejét és jéghideg vízzel megmosta az arcát. Egymásután vagy háromszor.

– A picsába az egésszel – mormolta dühösen, miközben ellökte magát a csaptól. Bár semmivel sem lett nyugodtabb, udvariatlan lett volna tovább váratni a barátait, így visszaindult hozzájuk.

Bár nagyon kedvelte mindkét volt évfolyamtársát, egyszerűen képtelen volt egy másodpercnyi figyelmet is szentelni rájuk.

Attól a pillanattól fogva, hogy meglátta Nikit, a világ megszűnt létezni rajta kívül. Minden erejére szüksége volt ahhoz, hogy visszafogja magát, valahányszor az a kis mitugrász végigcirógatta a a lány vállát, vagy rámosolygott, esetleg a fülébe súgott valamit. De Tomi minden kitartása kevésnek bizonyult, amikor a fiú megcsókolta Nikit.

Gyilkos düh suhant végig az egész testében, és hirtelen azon kapta magát, hogy már nem is ül, hanem áll, a fél étterem pedig tanácstalanul és elszörnyedve mered rá. Az csak később tudatosult benne, hogy azért, mert nagy hevességében sikerült feldöntenie a székét, ami hangos csattanással érkezett a csillogó, fehér márványkövezetre.

Noha Niki is észrevette a közjátékot, látszólag nem tulajdonított neki nagyobb jelentőséget. Küldött egy ronda pillantást, aztán visszafordult a mellette ülő fiúhoz.

Tomit végül az hozta vissza a valóságba, hogy barátja az asztalon átnyúlva, finoman megráncigálta a zakója szélét. A férfi sietve elnézést kért, majd a felborult székért nyúlt, amikor meglátta, hogy a lány kisiet a teremből.

Több se kellett neki.

Niki megkönnyebbült sóhajtással hanyatlott neki a lift szélén körbefutó korlátnak. Behunyta a szemét, és csak úgy találomra rábökött egy gombra. Nem érdekelte, hányadikra megy, csak az, hogy minél hamarabb eltűnhessen innen. Ám mielőtt a felvonó ajtaja becsukódhatott volna, hirtelen valaki szó szerint beesett az ajtón, és egyenesen neki préselődött.

Niki a másodperc tört része alatt rémült halálra, ám mielőtt felsikíthatott volna, megérezte a számára túlontúl ismerős és kedves illatot.

– Bocs – hadarta Tomi, miközben lekászálódott róla.

Niki dühösen megrázta a fejét.

– Mi a fenét művelsz? – kérdezte haragosan.

– Elbotlottam.

– Én nem arról beszélek – csattant fel dühösen. – Hanem arra, ami odabent történt.

– Megcsókolt – vágott a szavába a férfi. – Az a kis mitugrász átdugta a nyelvét a szádba.

– Na és? Akkor mi van? Miért ne csókolhatna meg? – támadott vissza Niki. – Mellesleg Samunak hívják.

– Tök mindegy. Leszarom, mi a neve. Miért hagyod, hogy idegenek dugják a nyelvüket a szádba?

– Mert ő nem idegen. Legalább is nem jobban, mint te.

Tomi úgy tántorodott hátra, mintha pofon vágták volna.

Niki érezte, hogy túl messzire ment, ám mielőtt bocsánatot kérhetett volna a lift hirtelen megrázkódott, majd csikorogva megállt. Az ajtaja viszont zárva maradt.

– Mi volt ez? – kérdezte halálra vált arccal Niki.

– Fogalmam sincs – hadarta a férfi, tekintetével már a kapcsolótáblát fürkészve, amelyen több gomb is villogott. – Illetve mégis – lépett a gombokhoz. – Szerintem beragadtunk.

– Hogy mi van? – Niki arcára jeges rémület ült ki.

– Beragadtunk – ismételte meg nyugodt hangon Tomi, és kis tanakodás után megnyomta a FÖLDSZINT feliratú gombot.

A lift meg sem mozdult.

– Próbáld meg még egyszer – utasította őt Niki.

– Semmi – csóválta a fejét a férfi.

– Ahh – lökte el magát a korláttól a lány. – Engedj oda!

Niki gyorsan végigfuttatta pillantását a kapcsolótáblán, majd találomra megnyomta az egyik szint gombját, nem sokkal később pedig a másikét. Már majdnem végigzongorázott az egész kapcsolótáblán, amikor a felvonó hirtelen megmozdult. De néhány centi után újra megállt, a következő pillanatban pedig a világítás is elment.

– Ezt aztán megcsináltad – nevetett fel kárörvendőn Tomi.

– Ha-ha-ha! – utánozta a kacagását Niki. – Nagyon vicces.

Szerencsére néhány másodperc múlva a fénycső mellett felgyulladt egy kék égő.

– A tartalék – jegyezte meg okoskodva a férfi.

– Hát ez remek! – lépett el a kapcsolótáblától Niki. – Elkezdhetek pánikba esni?

– Nyugalom! Itt a vészhívó – mutatott a férfi egy piros gombra.

– Kollégáink már dolgoznak a hiba elhárítását – duruzsolta a hangszóróból egy kellemes, női hang. – Pár perc türelmét kérjük.

– Pár perc? – sápadt el Niki. – Pár perc – ismételte meg magát nyugtatva, majd a korlátba kapaszkodva, lassan a földre csúszott a felvonó fala mentén. Csak remélni merte, hogy ruhája nem fog elszakadni.

– Mi a baj, Niki? – guggolt le elé a férfi.

– Semmi – legyintett kurtán.

– Niki – próbálkozott egy árnyalatnyival keményebben Tomi.

– Tényleg jól vagyok – nézett fel végre a férfira. – Csak van egy enyhe klausztrofóbiám, ami most nem tűnik annyira enyhének – magyarázta reszketeg hangon. – Nem bírom a bezártságot, meg a szűk helyeket.

– Akkor miért liftezel?

– Mondom, hogy enyhe. Ilyen még sosem történt, hogy bent ragadtam. Te jó ég – vált a pillantása még az eddiginél is sokkal riadtabbá. – Olyan meleg van itt... – hadarta levegő után kapkodva.

– Na jó – térdelt elé a férfi. – Lazítsunk a ruhádon. Hajolj előre! – Niki szó nélkül engedelmeskedett, így Tomi le tudta húzni a ruha cipzárját. – Nincs semmi baj. Lélegezzünk nagyokat. És csak nyugodtan. Bent ragadtunk, de együtt vagyunk.

– Az igaz – mosolyodott el Niki, majd a férfi után nyúlt. – Ölelj magadhoz – lehelte elhaló hangon.

A férfi arcára sokatmondó mosoly kúszott. – Ennél könnyebbet nem is kérhetnél – vonta őt magához. – Jobb már? – kérdezte néhány percnyi hallgatást követően.

– Igen, sokkal! Köszönöm – simított végig a férfi arcán, aki erre közelebb húzta magához, és éhesen az ajkaira tapadt.

– Miért kellett megcsókolnod? – kérdezte tőle suttogva, amint elváltak egymástól. A hangjában már nyoma sem volt a néhány perccel ezelőtti indulatnak.

– Mert jót tett a játéknak – felelte köntörfalazás nélkül Niki. – Teljesen félreértetted az egészet – tette hozzá egy nagy sóhajtást követően. – Samuval együtt jártunk a Táncművészetire. Osztálytársam volt.

A férfi feszülten bólintott.

– Kaphatna most egy jó külföldi lehetőséget koreográfusként. De ehhez pénz kell. Ezen a vacsorán próbálta meggyőzni a mecénásokat, hogy támogassák őt.

– Értem – simított végig az állán Tomi. – És te ehhez azért kellettél, mert...

– Mert így társaságibb színezete volt a dolognak. Samu nagyon jófej, de nem az a típus, aki képes magát eladni. Bízott benne, hogy a jelenlétem kicsit oldottabbá teheti az estét.

– Ettől még nem kellett volna a nyelvét ledugnia a torkodon – morogta közbe a férfi.

– Mondtam már, hogy jót tett a játéknak – forgatta meg a szemét Niki. – Elméletileg a menyasszonya vagyok – emelte fel jobb kezét, amelyen megcsillant a gyűrű.

A férfi a hirtelen jött döbbenettől hátratántorodott.

– A menyasszonya? – kérdezte csodálkozva.

Rövid ideig feszült csend honolt a liftben, majd Niki mély lélegzetet vett.

– Sajnálom, ha rosszul esik neked – kezdte határozottan –, de mi nem vagyunk együtt, így semmi akadálya annak, hogy bárkinek a menyasszonyát vagy a barátnőjét eljátsszam.

Tomi szája, bár e kijelentésre elnyílt, végül nem mondott semmit. Pedig Niki igencsak kíváncsi lett volna a véleményére. El is játszott a gondolattal, hogy rákérdez, ekkor azonban a liften furcsa zaj morajlott végig.

– Ó, basszus! – káromkodta el magát Niki, mindkét tenyerével a földre csapva. – Mindjárt lezuhanunk a fenébe.

– Azért csak nem – grimaszolt a férfi, mialatt felemelkedett a padlóról. – De legalább ez a kék fény igazán sejtelmes.

– Legalább magad elé tudsz képzelni pucéran – motyogta lehunyt szemmel Niki, aztán mély lélegzetet vett, és belekezdett egy légzőgyakorlatba. – Nagyon meleg van itt – suttogta kis idővel később.

– Nem, nincs. Csak a pánik mondatja ezt veled – ingatta a fejét a férfi, majd mély lélegzetet vett. – Nem beszéltünk arról, hogy mi történt köztünk a tónál – kezdte bizonytalanul.

– Nem, tényleg nem – emelte rá a tekintetét Niki. Tudta jól, a férfi azt várja tőle, hogy könnyítse meg a dolgát, de esze ágában sem volt ezt tenni.

– Szóval – folytatta némi szünet után Tomi – lényegében szerelmet vallottunk egymásnak. Te nekem, én meg neked.

– Igen – bólintott. – Ez így történt. Mit szeretnél beszélni?

– Nem tudom – telepedett vissza a padlóra a férfi. – Te mit szeretnél?

Niki elmosolyodott.

– Amit én szeretnék, azt nem lehet.

– És ha lehetne? Akkor mit szeretnél?

– Nem számít – rázta meg a fejét hevesen Niki. – Felesleges a „Mi lenne, ha..." kérdést feltenni. Attól, hogy beszélünk róla, nem válik valósággá. Csak még fájni is fog.

A férfi néhány másodpercig letörten meredt maga elé, aztán kelletlenül bólintott, és megadón felemelte mindkét kezét.

– Oké! Akkor ne beszéljünk erről.

– Köszönöm – felelte megkönnyebbülve Niki, ám ez az érzése nem tartott soká.

A lift hirtelen megmozdult, majd egy másodperccel később újra megállt. A pánikroham hamarabb érte őt utol, minthogy megkérdezhette volna, mi történt. A felvonó forogni kezdett körülötte, ő pedig egyre hevesebben kapkodott levegő után.

– Mi a baj? – kúszott hozzá ijedten a férfi.

– Nem kapok levegőt – lihegte kétségbeesetten. – Idebenn nincs levegő.

– Dehogy nincs – bizonygatta Tomi, megpróbálva magához húzni Nikit. Ám az eltaszította őt, és kétségbeesetten a ruháját kezdte tépni. – Megfulladok! Itt nincs ablak. Nincs, ahol friss levegő jöjjön be... Itt...

– Hé, nyugalom! Nincs semmi baj – fogta a lány arcát két tenyere közé a férfi. – Semmi nem történt. Épp úgy van levegő, mint egy perccel ezelőtt. Csak bepánikoltál. Lélegezzünk együtt. Így. Csak szép nyugodtan... – mantrázta folyamatosan, amíg Niki lélegzete le nem lassult.

– Most a'sszem megmentetted az életemet – jegyezte meg halkan, erőtlenül a férfi ölelésébe zuhanva.

– Azt nem hiszem, de azért köszi. Engem ezért fizetnek – suttogta válasz gyanánt a férfi, és Niki mérget vett volna rá, hogy közben el is mosolyogta magát.

Ám mielőtt megbizonyosodhatott volna erről, a világítás visszajött, a lift pedig megmozdult, és elindult felfelé.

Kedves Olvasók!

Köszönöm, hogy ismét velem tartottatok, nagy öröm számomra, hogy közeledünk a 800 megtekintéshez. Ha tetszett csillagozzatok, és hagyjatok magatok után nyomot.

Mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket és boldog költészet napját kívánok! Olvassato ksokat a hétvégén!

És mielőtt elfelejteném, íme a jövő heti rész kedvcsinálója. ;)