Hajnali négy múlt néhány perccel, de Niki még éberen hánykolódott az ágyában, miközben a fejében egyfolytában az zakatolt, hogy tulajdonképpen miért is hagyta magát belecitálni ebbe az őrültségbe. Hazugság lett volna azt állítani, hogy balsejtelem nélkül mondott igent az első találkozóra.

Már akkor érezte, hogy ennek az egésznek csak katasztrófa lehet a vége. De kicsivel több, mint három hete a jobbik esze helyett a pillanatnyi kalandvágyát meglovagolva hozta meg a döntését. És ez most alapjaiban rengette meg az egyébként is kusza életét.

Niki nagyot sóhajtott, miközben az egyik díszpárnát átkarolva az oldalára fordult. A párnába fúrta a fejét, aztán behunyta a szemét, és visszaidézte maga elé annak a végzetes délutánnak az utolsó olyan pillanatát, ahol még visszafordulhatott volna...

– Nem láttad a sötétvörös rúzsomat? – kérdezte kétségbeesetten Kata, mialatt egy szál törülközőben kilibbent a fürdőből.

– Nem – válaszolta nyugodtan Niki, majd az utolsó, még színtelen körmét is kifestette.

– A francba! – dohogott tovább a vörös hajú lány, majd kővé dermedt a szoba közepén. – Te már kész is vagy?

– Mondhatjuk – vont vállat Niki, és kisvártatva a kanapé háttámlájának dőlve lehunyta a szemét.

Kata egy darabig némán figyelte őt, aztán mellé telepedett. – Hé – bökte meg finoman. – Ne légy ennyire beparázva.

– Nem vagyok beparázva.

– Ó – kacagott fel a lány. – Dehogynem. Hiába is tagadod... Tiszta görcs vagy. Hol az a laza, kedves csaj, akit én ismerek?

– Valahol itt bent – mutatott a szívére Niki. – Épp most hal meg.

– Te jó ég. – forgatta a szemét Kata. – Bármit mondok, semmi nem fog használni, ugye? – Niki félénken bólintott, mire barátnője elfintorodott. – Pedig hidd el, feleslegesen izgulsz. Majdnem egy éve minden hónapban többször is találkozom Robival. Teljesen rendben van a fickó. A legkülönlegesebb dolog, amit eddig kért, az az volt, hogy hadd egyen fagyit a hasamról...

– Mi van? – hőkölt hátra Niki.

– Ne légy ennyire prűd – intette őt nyugalomra Kata. – A végén egyébként én is egészen élveztem. Volt benne valami furán felszabadító, valami, ami...

– Jó, jó, jó, értem – adta meg magát Niki. – De egészen biztos, hogy nem lesz ebből baj? – kérdezte jóval halkabb hangra váltva. – Nem szeretném hullaként végezni egy kukában a nyolcadik kerület közepén...

– Te jó ég – csapott a homlokára Kata. – Budára megyünk... És egyébként is, hogy kerülnél egy kukába?

– Néztél mostanában híradót?

– Jaj, ugyan már! – legyintett lemondóan Kata. – Elmegyünk vacsorázni, jól érezzük magunkat, a többi meg majd alakul. Robi azt mondta, hogy ezzel a pasival alapították a céget.

– Milyen pasival?

– Hát, akit hoz magával! És egyébként szintén új tag.

– Hát ez csodás – roskadt össze Niki. – Nem elég, hogy én nem tudom a dolgomat, még ő se fogja.

– Azért csak eltalálja majd, hogy mit és hova kell tennie.

– Hülye – temette tenyerébe az arcát Niki. – Tudod, hogy nem erre gondoltam.

– Igen, tudom. Csak próbállak egy kicsit oldani.

– Add fel! Lehetetlen...

– Figyelj – intette magához közelebb Kata Nikit. – Ezek nem aberrált perverzek, hanem a húszas éveik derekán járó, keményen dolgozó férfiak, akiknek a karrier mellett nincs idejük a családra, vagy egyszerűen nem akarnak egy nő mellett leragadni. Ők teljesen normális emberek.

– Csak pénzért veszik a szexet.

– Hát – húzódott hamiskás mosolyra Kata ajka – inkább a szexet vegyék pénzért, mint a viagrát.

Niki, bár nem tehetett róla, abban a pillanatban úgy érezte, az lenne a legjobb, ha elföldelné magát, valahová, jó mélyre.

Csak úgy, mint most, amikor hajnalok hajnalán kénytelen volt szembenéznie az igencsak dühösen rámeredő Katával. Barátnője kutató pillantásától dióméretűre zsugorodott a gyomra. És ez csak tovább fokozódott, amikor mindent töviről-hegyire el kellett mesélnie.

Kata türelmesen végighallgatta őt, egyszer sem szólt közbe, ám az, hogy néhány pillanatra lehunyta a szemét, mielőtt reagált volna, intő jel volt Niki számára. Sejtette, hogy mi vár rá.

– Hogy tehetted ezt? – szegezte neki a kérdést, érzelemmentes hangon Kata, miközben pillantását mélyen az övébe fúrta. Ez határozottan rá vallott. Nem kiabált, nem szitkozódott, halk hangon érte el, hogy az ember azt is megbánja, amiért megszületett. – Tisztában vagy vele, hogy mit tettél?

– Igen – csattant fel igencsak túlfűtött hangulatban Niki. Utálta, amikor Kata felvette ezt a néma gyilkos stílust. – Tisztában vagyok mindennel, de nem érdekel. Semmi rosszat nem tettem, csak hátat fordítottam egy igazi köcsögnek – hadarta egy szuszra. – Érted? Barátnője van. Nyomorult barátnője. Péntek este engem dugott, szombaton meg őt. Szívem szerint felhívnám azt a szerencsétlent, és...

– Hol volt az kikötve, hogy nem lehet barátnője? – kérdezte álkedvesen Kata.

Bár Niki azonnal válaszolni akart, végül egy szó sem jött ki a torkán.

Kata egy darabig nyugodtan várt, aztán hangosan felsóhajtott, és megköszörülte a torkát.

– Így van, a válasz helyes – gúnyolódott. – Sehol... – Kata néhány tincset a füle mögé simított, majd közelebb hajolt Nikihez. – Ez sehol nem volt kikötve. De ezt te is tudtad, amikor belementél. Elmondtam neked.

– De... – próbált közbeszólni Niki.

– Hallani akarom! – vágott újra közbe Kata.

– Mit?

– Azt a mondatot, amit az étterem mosdójában mondtam neked a vacsorán.

Niki mély lélegzetet vett, majd a takaróra szegezett pillantással halkan hadarni kezdett. Úgy érezte magát, mint egy komisz kisgyerek, akit süteménylopáson kaptak.

– Ő szexre vágyik, nem szerelemre, a legkevésbé pedig egy kapcsolatra. Ha nem tudod megállni, akkor hagyd az egészet inkább a fenébe! – A mondat végére érve Niki nagy levegőt vett, majd egy dühös mozdulattal szétkente az arcán a szeméből serkenő sós könnyeket.

– Igen, pontosan... – bólintott helyeslően Kata. – Annak örülök, hogy ennyire megmaradt benned. Annak azonban már kevésbé, hogy abban a pillanatban, amikor igazán a hasznát vehetted volna, nem emlékeztél rá. – A vörös hajú lány ujjait barátnője álla alá csúsztatta, majd egy határozott mozdulattal arra kényszerítette, hogy az ráemelje a tekintetét. – Mégis mit hittél? Keféltek két-három éjszakát, aztán magához költöztet, következő hónapban pedig feleségül vesz?

Niki tudta, hogy vesztett. Katának teljesen igaza volt.

– Jó ég! – folytatta Kata a letorkolást. – Te egy okos lány vagy. Nem lehetsz ennyire naiv. Tominak valószínűleg problémái vannak a kapcsolatával. Talán a lány nem akarja házasság előtt, vagy rosszul csinálja. Mindegy is, nem számít. Csak az, hogy te semmilyen módon nem kérheted őt számon. Nem vagy a barátnője, nem vagy a haverja, nem vagy a szeretője.

– És akkor ki vagyok? – vágott közbe feldúltan Niki.

– Valaki, akit azért fizet, vagy inkább – suhant át a vörös hajú lány arcán egy fintor – fizetett, hogy a péntek éjszakái jól teljenek.

– Azért fizetlek, hogy szeress – suttogta Niki a férfi néhány órával ezelőtti szavait.

– Ezt ő mondta? – vonta fel a szemöldökét kérdően Kata.

Niki némán bólintott.

– Jó megfogalmazás...

Néhány perc erejéig csend állt be a szobába. Niki halkan sírdogált, Kata pedig kifejezéstelen arccal bámult maga elé.

– Te ezt hogy bírod elviselni?

– Tudom, hol a helyem – felelte egyszerűen, gondolkodás nélkül Kata. – Már az elején megtanultam. Jó – sóhajtott mélyet. – Nekem talán könnyebb volt, mert a sors nem egy olyan emberrel hozott össze, mint Tomi.

– Hát? – kíváncsiskodott tovább Niki.

– Az első vendégem csak szexet akart, semmi mást. És azóta is csak azt akarja. Nincs duma, nincs kérdezősködés. Csak szex... Amikor jön, azonnal vetkőzik, amikor pedig végez, máris öltözik. Köszönni sem köszön. És én sem. A pénzt mindig mellém dobja az ágyra. – Kata nagyot nyelt. – Majdnem egy éve találkozom vele hetente-kéthetente, mégsem tudok róla semmit a nevén kívül. És hogy őszinte legyek, nem is érdekel más... Mert ami dolgunk nekünk egymással van, ahhoz bőven elég ennyi. Igen – fojtotta bele a kérdést Nikibe –, tudom, hogy ez egy szélsőséges eset. Robival mi is szoktunk beszélgetni, meg jó néhány más vendégemmel is. Időnként megkérdezik, hogy tetszik-e az ingük színe, vagy jól áll-e a nyakkendőt, amit tegnap vettek... De ezekre a beszélgetésekre azért kerül sor, mert ők így akarják... Nem pedig azért, mert én azt gondolom, hogy jogom lenne beleszólni az életükbe. – Kata egy pillanatra elnémult, aztán magabiztos hangon folytatta. – Bármi is történik, ezt mindig észben tartom. És neked is így kellett volna tenned...

– De nekem ez nem megy – csattant fel Niki.

– Majd idővel fog. Tudom, hogy most nehéz, de örülj annak, hogy a sors egy olyan férfival hozott össze első alkalommal, mint amilyen Tomi volt. Kevés ilyen rendes tag van.

– Te tudtad? – bukott ki a kérdés hirtelen Nikiből.

– Igen, tudtam... – felelte kisvártatva Kata. – Szerinted miért mondtam el neked akkor este, azt a mondatot?

Tomi hétfő reggel meglehetősen komor hangulatban tért magához, és körülbelül öt másodperc ébrenlét után meg is állapította, hogy talán jobb lett volna, ha ma fel sem kel. Minden porcikája viszolygott a gondolattól, hogy munkába induljon, de nem volt választása. A saját cég komoly felelősséggel járt.

Bár tudta, hogy nem kéne, de borzalmasan érezte magát a péntek éjszaka történtek miatt. Ő egyáltalán nem volt ilyen... Soha életében nem alázott meg senkit ennyire, mint Nikit.

Soha!

Niki egy pillanatra lehunyta a szemét, és végtelenül mélyre temetett magába minden olyan érzést és emléket, amely csak egy kicsit sem illet a tökéletesen boldog, egyetemista lány képéhez.

Tudta, hogy meggyőzőnek kell lennie a következő néhány percben, ha nem akarja, hogy az édesanyja gyanút fogjon. Más már nem is hiányzott volna, minthogy az asszony vonatra üljön, és megjelenjen itt Pesten. Márpedig Niki elég jól ismerte őt ahhoz, hogy biztos legyen benne, képes lenne erre.

Ezért mély lélegzetet vett, és mielőtt meggondolhatta volna magát, tárcsázta az édesanyja számát.

– Szia! – szólt bele tüstént, amint a búgás megszűnt.

– Édes kislányom! Végre, hogy elértelek. Miért nem vetted fel tegnap este?

Nikinek kész válasza volt erre a kérdésre.

– Dolgoztam este tizenegyig – felelte késlekedés nélkül. – Éjfélkor értem haza. Akkor már nem akartalak zavarni.

– Áh – méltatlankodott rögtön az édesanyja. – Éjfélkor már régen ágyban kéne lenned, nem abban a rémes boltban.

– Ez van, anya. Ne is beszéljünk róla – próbált terelni Niki.

– Ez akkor sem normális – morgolódott tovább az asszony, aztán mintha a ki nem mondott üzenetet megértette volna, témát váltott. – Milyen a suli?

– Fárasztó. Vizsgaidőszak van – felelte tömören Niki. – De már csak három hét és vége.

– Remélem, akkor hazajössz megnézni minket. Nagyon hiányzol!

– Nekem is hiányoztok... – válaszolta fanyar mosollyal Niki. – De most nem tudok hazamenni. Nagyon húzós heteim vannak. Megoldhatatlan...

– Persze, ne haragudj – szabadkozott elvékonyodó hangon az édesanyja, amitől Niki szemei megteltek könnyel. – Tudom, hogy már régen a saját életedet éled, de jó volna többet látni.

– Amint végeztem a vizsgákkal, azonnal hazamegyek – ígérte meg Niki.

Tomi nagyot szippantott a hideg levegőből, miközben nekidőlt az irodaház tetején körbefutó acélkorlátnak. A férfi reszkető kézzel emelte szájához a parázsló cigarettát, majd a távolba nézve figyelte, amint a szájából gomolygó füst semmibe olvad a szürkés-kék ködbe burkolózó, hatalmas város épületei felett.

– Ez meg mi a fene volt? – lépett Tomi mellé Robi.

A férfi egész testében megrezzent. Részint mert nem hallotta barátja közelgő lépteit, részint pedig azért, mert egyértelműen érezte a felé áradó – egyébiránt teljesen jogos – dühöt.

– Micsoda? – kérdezett vissza színlelt nyugodtsággal Tomi.

– Fejezd már be ezt – csattant fel Robi, majd kikapta a cigit Tomi szájából, és elhajította a távolba. – Tudod, hogy utálom a dohányfüstöt – dohogta mérgesen. – És már egy éve leszoktál róla.

A cigije után szomorú kutya szemekkel néző férfi együgyűen vállat vont.

– Most visszaszoktam.

– Baromság – legyintett a másik. – Mi van veled? Életemben nem láttam még, hogy ilyen rossz lettél volna egy tárgyaláson. Összevissza beszéltél, akár egy komplett idióta.

– Bakiztam néhányat. Bárkivel megesik – próbálta rövidre zárni Tomi.

– Nagy francokat! Sosem bakizol az üzletben. Egészen máshol jársz... Mi van már? – tárta szét a két karját tanácstalanul Robi. – Könyörgöm, ne kelljen mindent harapófogóval kihúznom belőled.

Tomi nagyot sóhajtott, majd az égre emelte a tekintetét.

– Nőügy – felelte tömören. Bár sejtette, hogy Robi nem fogja őt békén hagyni, muszáj volt egy próbát tennie.

– Miféle nőügy? – kérdezett vissza tüstént a férfi. – Regina?

Tomi nemet intett a fejével.

– Másról van szó.

– Másról? – tátotta el a száját a kopaszodó férfi, majd néhány másodpercnyi csendes szörnyülködést követően, oldalba bökte barátját. – Ugye nem...

– De... – vágott közbe Tomi, majd nekifogott, hogy nagy vonalakban elmeséljen mindent.

Még maga is meglepődött azon, hogy ez az egész elmondva mennyire banálisnak és gyerekesnek hatott.

– Hát öcsém, jó nagy balek voltál – foglalta össze a tényeket röviden, egy mondatba sűrítve Robi. – Tudtam én, hogy jobb lett volna, ha egy tapasztaltabb lánnyal kezded, aki nem kever bele érzelmeket.

– Hát persze – vágott a korlátra Tomi. – Te minden tudtál.

– Na! Most nehogy már nekem támadj azért, mert balfasz voltál – kérte ki magának Robi.

– Bocs, igazad van – adta meg magát Tomi. – Csak mérhetetlenül dühös vagyok magamra.

– Azt elhiszem – motyogta együttérzően Robi, majd a telefonja után nyúlt. – Felhívom Katát.

– Ugyan minek? – vonta össze a szemöldökét rosszat sejtve a másik.

– Hogy megmondja, merre találod meg Nikit.

– Hé! – kapta ki a telefont Tomi a barátja kezéből. – Eszem ágában sincs megkeresni.

– Nekem meg eszem ágában sincs elveszíteni a cégünket azért, mert a tárgyalásokon hülyeségeket beszélsz – vette vissza a mobilt Robi. – Ja, és a szexhiányos fejedet sem akarom nézni! Szóval telefonálok.

Kedves Olvasók!

Köszönöm, hogy elolvastátok az újabb részt. Ha tehetitek, hagyjatok magatok után nyomot.

A folytatás egy hét múlva érkezik!