Odakint épp olyan farkasordító hideg uralkodott, mint egy héttel ezelőtt, csak most még a hó is sűrű, nagy pelyhekben hullott.

A budai lakás szobáját betöltötte a dohányzóasztal közepén álló, sejtelmesen pislákoló gyertyák fénye. A lágy világosság lassan szánkázott végig a krémszínű falak mentén a tölgyfa bútorok egy részét megvilágítva, míg a sarkokat sötétbe burkolva. Noha a szobában szinte teljes csend honolt, mégis... Valójában mintha egy egész zenekar játszott volna. Minden egyes érintés, mozdulat, kézfogás, ölelés, simogatás, vad vagy épp szelíd, véget nem érő csók egy apró húr volt a romantika és az érzékiség hatalmas tárházában.

Bár az első közös éjszaka is felejthetetlen élményt nyújtott mindkettejük számára, ám az akkor történtek mostanra már a múlt ködös homályába vesztek, helyüket átadva a ma éjjel megannyi, még mindig perzselő emlékének.

– Ez csodálatos volt – lehelte buja vággyal Niki, amint ajka elvált a férfiétól.

– Ennek örülök – cirógatta végig a lány arcát Tomi. – Jó érzés neked örömet okozni – tette hozzá egy kaján kacsintás közepette, mielőtt kikelt volna az ágyból.

– Neked is... – szólt utána Niki. – Miben sántikálsz egyébként? – vonta össze a szemöldökét rosszallóan.

– Mindjárt megyek – kiabált be kintről Tomi. – Ki ne gyere.

– Nem megyek, ne izgasd magad – felelte Niki, majd nagyot sóhajtva a hátára gördült. – Azért a múlt héten nem gondoltam volna, hogy ezen az ágyon fogok ma feküdni. Az utolsó pillanatig vártam a hívásod, amiben lemondod az éjszakát.

Bár semmilyen reakciót nem várt, a konyhából felharsanó nevetés őszintén megmelengette a szívét.

– Most viccelsz? Fogadni mertem volna, hogy nem jössz el.

– Hát... Ezek szerint mind a ketten tévedtünk.

– Igen – tért vissza Tomi, kezében két pohár pezsgővel –, de szerintem most már ezt egyikünk sem bánja. Legalább is reggelig.

– A magad nevében beszélj. Te érezted magad rosszul a múlt héten is – tornázta magát ülésbe Niki.

Bár mindezt mosolyogva tette, ahogy a tekintete találkozott, majd egybeolvadt a férfiéval, az arca azonnal elkomolyodott, és minden érzéke vibrálni kezdett.

Senki sem tudott így nézni rá, ahogy ő. Egyszerűen elállt tőle a lélegzete, hevesebben kezdett verni a szíve. A ruha pedig valósággal leolvadt róla.

Hosszú másodpercekig honolt némaság a szobában, amit végül Niki tört meg.

– Most mi van? – kérdezte zavartan. – Miért nézel így?

Tomi válasz helyett elrugaszkodott az ajtókerettől.

– Csak úgy – mondta, miközben az ágyhoz érve az egyik poharat Nikinek nyújtotta.

– Ó, ezt miért kapom?

A férfi a plafonra emelte a tekintetét.

– Természetesen azért, hogy tudj koccintani.

– És – törleszkedett közelebb hozzá Niki. – Mire szeretnél koccintani?

– Mire? – A férfi halovány félmosolya igazi, amolyan ezerwattossá szélesedett, miközben olyan közel hajolt Nikihez, hogy az orruk kishíján összeért. – Hát erre – mutatott körbe. – Erre a varázslatos éjszakára, amikor nem kell a külvilággal foglalkoznom, az értetlen emberekkel, a befizetendő számlákkal, csak...

– Csak? – emelte meg lágyan ívelt szemöldökét Niki. Tisztán érezte a saját doboló szívverését a mellkasában.

– Csak veled.

Niki szemlesütve elmosolyodott, majd a két pohár összekoccant, a lágy csilingelést pedig gyengéd csók követte, amely hamarosan elmélyült, és talán örökké tartott volna, ha nem kell mind a kettőjüknek levegő után kapniuk.

– Ki fogom önteni a pezsgőt, ha így csókolsz – csóválta a fejét rosszallóan Niki, miközben elhúzódott a férfitól.

Tomi nemtörődöm módon megrántotta a vállát, aztán visszahúzta magához a lányt.

– Nem érdekel! Egyébként is, van még kint vagy két üveggel...

– Még a végén azt hiszem, hogy le akarsz itatni... – incselkedett Niki.

– Ugyan, minek? – sokasodtak meg Tomi homlokán a ráncok. – Már ne haragudj meg, de soha senkit nem kellett leitatnom azért, hogy megőrüljön értem.

– Azt hiszem, értem már – húzta el a száját tetetett rosszkedvvel Niki. – Azért akarsz itatni, hogy ezeket a béna szövegeket el tudjam viselni...

– Közös ismeretségünk megőrzése érdekében, ezt most bóknak veszem – vágott vissza faarccal Tomi, majd elvette a lánytól a poharat, és a sajátjával együtt letette az ágy mellé, a földre. – Messze van még a reggel! – fordult vissza Nikihez. – Vagy talán – simított végig finoman a lány kulcscsontja mentén – sosem jön el...

Kicsivel több, mint két órával később, Niki szorosan Tomihoz bújva pihegett. Miközben ő szórakozott mozdulatokkal cirógatta a lány hátát a takaró alatt, ujjai minduntalan vissza-visszatértek egy két-három centiméter körüli heghez Niki oldalánál. Szívesen megkérdezte volna tőle, hogy szerezte, ám a lány jelzésértékűen elhúzta onnan a kezét.

– Fáj? – kérdezte aggódva Tomi.

Niki megrázta a fejét, majd kihámozta magát Tomi ölelő karjából, és gazella módjára kiszökkent az ágyból.

Tomi tekintetével egészen addig követte őt, amíg kislisszolt a szobából, aztán széles mosollyal a hátára gördült.

– Azért nem vagy semmi! Elárulhatnád nekem is a titkodat – kiabált utána.

– Milyen titokról beszélsz?

– Hogy miként tudsz hat órányi szeretkezés után, hajnali háromkor így kikelni az ágyból – hadarta el egy szuszra, majd erőt véve magán, meglehetősen nehézkesen ugyan, de ő is kimászott az ágyból, és átült az egyik fotelbe.

– Te sem alszol, nemde?

– Jó, az igaz – válaszolta Tomi, majd az utolsó, még égő gyertya lángjával kezdett játszani. – De a közeledben lehetetlen lenne aludni. Viszont, ha most elmennél, rögtön kidőlnék. Itt a fotelben horkolnék legalább holnap délig, de lehet, tovább is.

– Ó, te szegény! Jövő héten majd este nyolckor lefekszünk.

– Most is azt csináltuk, nem? – húzódott félreérthetetlen mosolyra Tomi szája.

A film ismét ott pergett a szeme előtt, és az a jóleső érzés futott végig a gerince mentén, amely pokoli volt, mégis utolérhetetlen.

– Úgy értem, aludni – helyesbített a lány néhány másodperccel később.

– Képes lennél velem ezt tenni? – horkantott fel elégedetlenül Tomi. – Aludni – morgolódott tovább, miközben a nyakát nyújtogatva megpróbált kilesni az előszobába. – Mit csinálsz amúgy?

– Majd mindjárt meglátod. Ne türelmetlenkedj és ne kukkolj!

– Ezt kikérem magamnak! Még hogy én... Kukkolni? Sose tennék ilyet – háborgott Tomi, ám amint az ajtóban megjelent Niki, azonnal beléfagyott a szó.

Tomi nem tehetett róla, de hirtelen még levegőt venni is elfelejtett a meghökkenéstől. Csak nézte, nézte, sőt, mit nézte, inkább leplezetlenül bámulta a lányt. Igazság szerint Niki nemcsak gyönyörű volt a lágy, fényes selyemből készült, gondosan kimunkált csipke szegélyezte, combközépig érő, hófehér köntös-hálóing keverékben, hanem borzasztóan kívánatos is.

Miközben a vágy egyre feljebb korbácsolódott Tomiban...

... Nikiben az önbizalom és elégedettség érzése tört mind magasabbra.

A múlt heti fizetése egy részéből vette ezt a csodás darabot, mert úgy érezte, adnia kell valamit a férfinak, hálából azért a csodálatos éjszakáért. Mivel jobb ötlete nem támadt, így a ruha mellett döntött. Tény, hogy ilyet azelőtt soha nem mert volna felvenni, de múlt péntek óta valahogy megfordult vele a világ.

Nőnek érezte magát a szó legnemesebb értelmében. Nem a szextől – azt már jónéhányan megadták neki –, hanem Tomi tekintetétől. A férfi úgy tudott rá nézni, ahogy ez idáig még senki. Vággyal, csodálattal, ugyanakkor hódolattal és érzékiséggel.

Egyik éjszaka, amikor Nikit nem hagyták nyugodni az első, közös éjszakájuk perzselő emlékei, a lány még azzal a gondolattal is eljátszott, hogy egyszer talán szép párt alkothatnának Tomival. Persze a gondolatot hamar követte a kijózanító pofon, ami Kata éles, a belső fülében kíméletlenül csengő hangján érkezett meg.

– Ne feledd! – elevenítette fel magában az ellentmondást nem tűrő korholást behunyt szemmel Niki. – Ő szexre vágyik, nem szerelemre, a legkevésbé pedig egy kapcsolatra. Ez csak testiség. Ha te ezt képtelen vagy elfogadni, inkább bele se kezdj!

De Niki erős volt, és meg tudta állni. Elvégre egy cseppet sem volt szerelmes férfiba. Egyszerűen csak jó volt vele töltenie az idejét.

– Gyönyörű vagy! Csodálatos! – mormolta halkan Tomi, miközben pillantásával újra és újra végigmérte őt.

Niki egy darabig némán élvezte a helyzetet, aztán ellökte magát az ajtókerettől és a férfihoz sétált. Megállt előtte, majd kéjesen lassan az ölébe ereszkedett.

– Látom, már nem vagy annyira fáradt – duruzsolta érzékien, és a helyzetet kihasználva csábító csókot nyomott a férfi szájára.

– Hát, ami azt illeti, annyira már nem. Soha nem is voltam az – motyogta Tomi. – Egyszerűen fantasztikus vagy.

– Köszönöm! Sokat jelent – pironkodott Niki, aztán kikászálódott a férfi öléből.

– Most mit tervezel?

– Hát... – nézett vissza a válla felett csábos pillantással. – Több ötletem is lenne...

– Ahogyan nekem is – emelkedett fel a fotelből Tomi is. – Halljam hát mindet.

– Elmondok egyet, ha te is... – incselkedett tovább Niki, miközben jólesően belesimult az őt utolérő férfi ölelésébe.

– Szóval ilyet játszunk? – suttogta Tomi a fülébe.

– Ezek szerint...

– Ám legyen. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy bánom! – motyogta a férfi már Niki nyakába feledkezve. – De azért csak vigyázz. Regina is meghökkent már egyik-másik ötletemtől!

– Regina? – sokasodtak meg a ráncok Niki homlokán, mialatt egy határozott mozdulattal kiszakította magát a férfi öleléséből. – Ki az a Regina?

– Regina? – kérdezett vissza elkerekedett szemmel Tomi.

– Igen, ő. Az előbb emlegetted ezt a nevet.

– Regina... – ismételte meg halálra vált arccal a nevet a férfi. – A barátnőm – bökte ki kicsivel később.

– A barátnőd? – suttogta halkan a lány, miközben az első könnycseppek megjelentek a szemében.

Tomi képtelen volt nézni, hogy Niki miatta sír, ezért tehetetlenségében hátat fordított neki, és az ablakhoz sietett. Tenyerével letámaszkodva a párkányra minden izmát megfeszítette idegességében. Nem is értette, hogy szólhatta így el magát... Hogy lehetett ekkora idióta?

A szobára hosszú percekig végtelenül kínos csend borult, aminek terhe alatt végül Tomi roskadt meg hamarabb.

– Sajnálom! – fordult vissza a lány felé. – Nem így terveztem ezt az egészet. El kellett volna mondanom. Jogod lett volna tudni.

– Mégsem mondtad el – emelte rá könnyáztatta tekintetét a lány. Arcán már nyoma sem volt a keserűségnek. Világító, kék szemében a harag mindent elemésztő tüze lángolt. – És mondd csak, hogy csinálod? Péntek este én vagyok az ágyadban, szombaton meg ő?

Tomi azonnal nyitotta a száját, hogy az aljas rágalom ellen hevesen tiltakozzon, de végül egy hang sem jött ki a torkán. Hazugság lett volna tagadni, mert a múlt héten pontosan ez történt.

– Gondoltam – jelentette ki a hallgatást megunva a lány, majd egy határozott mozdulattal kitörölte a szeméből a könnyeket, és sebes léptekkel az előszoba felé indult.

– Mégis mit csinálsz? – futott utána Tomi.

– Elmegyek.

– De hiszen hajnali három óra van. Mégis hová akarsz ilyenkor menni?

– Csak el innen – motyogta erőtlenül Niki, miközben elkezdte összeszedegetni a földön heverő ruháit.

Tomi kis ideig csendben figyelte őt, de mielőtt a lány nekiláthatott volna az öltözködésnek, megacélozta magát.

– Eltúlzod a dolgot – jelentette ki magabiztosnak szánt hangon. – Elismerem, hibáztam, de azért ez nem olyan nagy dolog.

– Nem olyan nagy dolog?! – értetlenkedett Niki. – Hát végül is tényleg nem. Csak elfelejtettél beavatni, hogy barátnőd van. Egy mocskos szemétláda vagy, ugye tudod?

– Azért te sem vagy szent – vágott vissza feldúltan Tomi. Kezdte elveszíteni a hidegvérét.

– Nem, ez tény. De én legalább nem dugok félre.

Tomi elfintorodott.

– Nem, azt nem. Te egyszerűen pénzért csinálod... – szaladt ki a száján. – Ne haragudj, ez aljas volt tőlem – próbálta menteni a menthetőt.

– Nem, nem volt az! – húzta ki magát Niki. – Semmi olyat nem mondtál, ami ne lenne igaz.

– Nézd – túrt a hajába Tomi. – Nem lehetne, hogy elfelejtsük ezt az egészet? Reginának és neked semmi közötök nincs egymáshoz. Ti két, teljesen külön világ vagytok, amely sosem fog találkozni. Mindenre, ami élő, esküszöm, hogy szándékomban állt beszélni neked Regináról. De a helyzet nem hozta még úgy.

– Süket duma – legyintett keserűen Niki. – Ha tényleg akartál volna nekem beszélni róla, bármikor megtehetted volna. De nem tetted...

– Jó – zárta rövidre a veszekedést Tomi. Idegesen végigsimított az arcán, és úgy döntött, stratégiát vált, mert ez az egész meddő vita úgysem vezetett sehová. – Nézd, Niki! – kezdte ellentmondást nem tűrő hangon. – Szépen kérlek, hogy ezt most fejezzük be. Nem tudom, te mit hittél vagy gondoltál, de a helyzet világos, mint a Nap. Neked pénzre van szükséged, nekem pedig arra, hogy kiereszthessem a gőzt a hét végén. Az én dolgom az, hogy kifizesselek, a tied pedig az, hogy gondoskodj a péntek éjszakáimról. – Tomi hirtelen elhallgatott, majd néhány másodperc múltán halkan folytatta. – Azért fizetlek, hogy szeress! – Igen, jobban meg sem fogalmazhatta volna. – Hagyok időt, hogy tisztázhasd magadban a dolgokat. Ha gondolod, maradj, de ha menni akarsz, mehetsz. Nem tartalak vissza. A döntés csak rajtad múlik!

Tomi nem várt válaszra, némán ellépett a lány mellett, és bezárkózott a fürdőbe. Úgy érezte, egy hideg zuhany most igencsak jól fog esni, ha másért nem is, legalább azért, hogy rendezze a zavaros gondolatait.

Niki még percekig állt megkövülten az előszoba közepén. Egyszerűen nem tudta mihez kezdjen most. Minden, amit eddig érzett vagy gondolt, nyom nélkül eltűnt a lelkéből. Mintha meghalt volna belülről.

Azért fizetlek, hogy szeress – visszhangzottak fülében Tomi szavai.

Úgy megpofozta volna legszívesebben... De úgy... És aztán rögvest saját magát is. Hogy lehetett ekkora barom? Hogy gondolhatta egy pillanatig is, hogy ő ezt képes lesz csinálni?

Miközben fejében szüntelen záporoztak az értelmetlenebbnél értelmetlenebb kérdések, sebesen öltözködni kezdett. El akart innen tűnni minél előbb.

A hazaúton egyszer sem nézett a háta mögé. Még akkor sem, amikor a buszmegállóban rájött, hogy Tomi nem fizette ki.

Kedves Olvasók!

Köszönöm, hogy elolvastátok! Remélem, ez a fejezet is elnyerte a tetszéseteket. Ha igen, csillagozzatok, kommenteljetek.

Egy hét múlva folytatás következik.