Koltom Tamás nem sokkal ezelőtt kelt ki az ágyból.

A függönyt egy arasznyira elhúzva kikukkantott az utcára, és a jégvirágos autók láttán rosszkedvűen felsóhajtott. Barátságtalan, januári, szombati napnak ígérkezett a mai, amelyen ráadásul haza kellett volna bumliznia Tatára. Noha semmi kedve nem volt ehhez, tudta, nincs választása. Megígérte otthon, hogy hazamegy, és ő mindig betartotta a szavát.

Néhány pillanatig még  fixírozta a ház előtti parkolót, aztán ellépett az ablaktól, és a szoba túlfelén álló gardróbszerkényhez sétált. Szélesre tárta az ajtaját, majd gondolkodás nélkül kivette az első bokszeralsót és pólót, ami a kezébe akadt.

Borzasztóan érezte magát – a feje hasogatott, és minden tagja fájt –, annak ellenére, hogy élete egyik legfantasztikusabb éjjelén volt túl.

Tomi mély lélegzetet vett, amint feltolultak benne az éjszaka forró pillanatait visszaidéző képek. Jóleső borzongás futott végig a gerince mentén, és a hideg is kirázta. Ám a szép emlékek helyét hamarosan a lelkiismeret-furdalás kegyetlen érzése vette át, amitől megint hasogatni kezdett a feje. 

– A fenébe! – motyogta maga elé, majd halkan becsukta a szekrényajtót, és kislisszolt a konyhába.

A mindennapi rutinnak köszönhetően csukott szemmel is képes volt lefőzni a reggeli kávéját, így alig pár percig volt csak távol. A tarkóját masszírozva ereszkedett le kissé viseletes bőrfoteljába, kezében a kedvenc bögréjével.

Az életmentő és tökéletesre sikerült kávénak hála néhány pillanatig azt érezte, minden rendben van. Ám amint pillantása az ágyra tévedt – pontosabban az abban édesdeden alvó lányra –, már tudta, hogy ez közel sincs így.

Tomi szájában még jobban megkeseredett a kávé, ahogy a lelkiismeret-furdalás vadállatként tört rá, és egy szempillantás alatt két vállra fektette. A férfi fáradtan döntötte neki fejét a fotel támlájának, majd behunyta szemét. Még most is kristálytisztán hallotta a fülében a saját hangját, ahogy Robi barátja unszolására igent mondott a dologra.

Most már bánta az egészet. Élete eddigi legcsodálatosabb éjszakáját élhette volna meg, ha más körülmények között találkoznak. Így viszont az egészből eddigi huszonkilenc éve legnagyobb baklövése lett.

Tomi újra és újra végig játszotta a lelki szeme előtt a barátjával történt beszélgetést, mindaddig, amíg furcsa hang nem ütötte meg a fülét. Késlekedés nélkül az ágyra szegezte a tekintetét, és azonnal egy csomóba rándult a gyomra. Az a pillanat, amitől már órák óta rettegett, elérkezni látszott.

Az ágyon fekvő lány lassan a hátára gördült, majd nagyot ásítva nyújtózkodni kezdett. Bár a szeme még csukva volt, Tomi jól tudta, hogy csak másodpercek kérdése, és a pillantásuk ismét találkozni fog.

Pontosan annyira vágyott erre, mint amennyire rettegett tőle.

Niki szíve szerint azonnal futásnak eredt volna, amikor ébredés után egy pillanattal mellbe vágta a felismerés, hogy egy idegen szobában van. Csak és kizárólag azért nem csinált teljesen hülyét magából, mert a feleszmélés hamarabb jött, minthogy ki tudott volna pattanni az ágyból.

– Jó reggelt! – köszönt halkan, mosolyt erőltetve az arcára, amint tekintete összetalálkozott a férfiéval.

– Szia! – nyögte ki pár másodpercnyi kínos hallgatás után Tomi. – Jól... aludtál? – kérdezte zavartan.

– Köszönöm, igen – térdelt fel Niki. – És te?

– Én is. Köszi.

A csend ártó szellemként ereszkedett a szobára, minden meghittséget messze űzve, egészen addig, amíg a férfi halkan meg nem szólalt.

– Kérsz kávét?

– Lehet? – csillant fel Niki szeme, miközben kiszökkent az ágyból. Bár azt tervezte,  átül a szabad fotelbe, amint pillantása végig kalandozott saját magán, a terve  megváltozott. Kétségbeesetten kapott az ágyon heverő takarók után, és amilyen gyorsan csak tudta, az egyikkel körbe tekerte magát.

– Bocsánat – cincogta halk, vékony hangon, fülig elpirulva. Teljesen elfeledkezett róla, hogy semmilyen ruha nem maradt rajta az éjjel.

– Nem gáz... Megesik – hadarta egy legyintéssel egybekötve Tomi, aztán keresztbe tette a lábát. Niki magában jót derült a dolgon, ám mielőtt bármit is hozzáfűzhetett volna, a férfi megköszörülte a torkát. – Tudod... – dalolta zavartan. – Talán felöltözhetnél...

– Használhatom hozzá a fürdőt, ugye?

– Persze! Menj csak! Az első ajtó...

– Tudom... – vágott közbe Niki egy apró mosoly kíséretében, majd a földön heverő ruháit összekapkodva kiiszkolt a szobából.

Amint a fürdő ajtaja becsukódott mögötte, a fehér lap mentén lecsúszva a földre roskadt. Érezte, hogy könnyei mardosni kezdik a szemét, a lelkiismeret-furdalás pedig a szívét.

A pokolba is... Megtette!

De, ami az egészben a legrosszabb volt, hogy még élvezte is. Ó, de még mennyire! Elég volt csak lehunynia a szemét ahhoz, hogy a teste újra ott remegjen Tomi szakavatott, erős karjai között. Jól lehet a férfi tegnap éjszaka már az ötödik percben bevallotta, hogy még sosem fizetett a szexért, ettől függetlenül nagyon is gyakorlott volt abban, hogyan tegyen egy nőt boldoggá.

Niki szívverése most is felgyorsult, ha arra gondolt, hogy Tomi ujjai végigsiklanak a testén...

– Te jó ég! – suttogta maga elé, miközben minden erejét összeszedte, hogy fel tudjon állni a földről.

A kezében szorongatott ruhakupacot a mosógép tetejére ejtette, gyorsan szétválogatta, és nekifogott az öltözködésnek. Első körben fekete, csipkés fehérneműjébe bújt bele, aztán a harisnyájába, végül pedig magára öltötte a tegnap frissen vásárolt, visszafogottan díszített, fekete miniruhát is.

Miután mindent tökéletesen eligazgatott, a neszesszere után nyúlt. Hamar megmosta a fogát, aztán nekilátott a fésülködésnek. A barna, szögegyenes fürtök meglepően gyorsan beálltak a sorba, így nemsokára már egy szolid, hétköznapi smink felrakásával foglalatoskodhatott.

Mire minden kis apró-cseprő dologgal végzett, a lelkiismeret-furdalása már a múlt homályába veszett. A gyomrát és a torkát szorító érzésnek hűlt helye sem maradt, ez pedig annak fényében, amit tett, több mint zavarba ejtőnek hatott.

– Még mindig nagyon csinos ez a ruha – jegyezte meg somolyogva Tomi, mialatt egy nem túl tisztességes pillantással tetőtől-talpig végigmérte a fürdőből visszaérkező Nikit.

– Kedves tőled! – nyúlt az asztalon gőzölgő kávé után lány. – Gyorsan kész lett.

Tomi válasz helyett, kurtán bólintott, aztán inkább visszatemetkezett az ölében fekvő újság olvasásába. Képtelen volt mit kezdeni ezzel a helyzettel, és ez egyre jobban frusztrálta.

Ám mielőtt bármit is tehetett volna ez ellen, a lány újra megszólalt.

– És jó volt? – kérdezte vékonyka hangon. – Már, hogy a... Na, érted mire gondolok... – harapta el a mondat végét, aranyosan elpirulva.

– Igen, értem – bólintott komolyan Tomi, majd időhúzás gyanánt megköszörülte a torkát. Ugyan a fején átfutott a gondolat, hogy füllent egy kicsit, végül ezt elvetette. A lány szemébe belenézve hirtelen úgy érezte, nincs joga mást mondani neki, csak a színtiszta igazságot. – Hogy jó volt-e? Az igazság az, hogy ez az éjszaka nem jó volt, hanem egyenesen fantasztikus! Elmondhatatlan... – terült szét egy önelégült mosoly az arcán. – És neked? – kérdezett vissza néhány pillanattal később.

Nikit látszólag váratlanul érte a kérdés. Hosszú másodpercekig nem is felelt. – Különleges volt – válaszolta végül halkan.

– Értem – bólintott kissé gondterhelten Tomi, majd az asztal felett közelebb hajolt a lányhoz. – De nem fájt, vagy ilyesmi, ugye? – tudakolta félszegen, szinte suttogva.

– Ja, nem-nem! Dehogy is. Nem erről van szó. Csak... – akadt meg egy pillanatra a lány. – Csak tudod, én még sosem csináltam ilyet.

– Mármint milyet?! – kerekedett el Tomi szeme. – Na várj! Ugye most nem azt akarod mondani, hogy én voltam neked az első?

– Nem! Persze, hogy nem! Azt azért észrevetted volna... Az előszört arra értettem, hogy... szóval, hogy pénzért... Most csináltam először pénzért.

– Ja, vagy úgy! – erőltetett magára udvarias mosolyt Tomi, majd kisvártatva visszafordult az újságjához.

Bár igyekezett nem mutatni, igazából nagyon is meglepte ez az információ. Noha tegnap este ő bevallotta a lánynak, hogy neki ez egy első alkalom, de azt álmában sem gondolta volna, hogy ezzel nem csak ő van így. Így most eléggé becsapva érezte magát. Ám mielőtt ezt szóvá tehette volna,  rádöbbent a szörnyű igazságra: ehhez nincs joga. Elvégre éjszaka esze ágában sem volt kifaggatni őt, sem erről, sem másról. Tulajdonképpen mikor a vacsora végeztével ideértek, már semmi más nem érdekelte, csak az, hogy mihamarabb bejuthasson a lány combjai közé.

Niki egy darabig némán nézte a napi sajtó oltalmazó árnyéka mögé bújó férfit, ám egy ponton túl nem bírta tovább ezt a feszült hallgatást.

– Sajnálom, ha valami rosszat mondtam – motyogta halkan, mire Tomi végre ismét felé fordult.

Amint pillantásuk találkozott, Niki szíve kihagyott egy ütemet.

– Semmi rosszat nem mondtál – tette le az újságot férfi. – Csak pokoli lelkiismeret-furdalásom van, és hozzá még zavarban is vagyok. Nehezen kezelem az ilyen helyzeteket.

– Tomi – duruzsolta lágy hangon Niki, miközben az asztalon átnyúlva ujjaival végigsimított a férfi csuklóján. – Tegnap sokkal inkább zavarban kellett volna lennünk, mégsem voltunk. Szóval szerintem most már felesleges.

A férfi bénultan bólintott, majd hamarosan elnevette magát, amihez kisvártatva Niki is csatlakozott. Bár azt nem tudta volna megmondani, hogy tulajdonképpen min nevetnek, de ez a gesztus rövid úton elűzött a helyiségből minden rossz érzést. Hirtelen a légkör épp oly barátságossá és meleggé változott, mintha csak két, egymást már legalább ezer éve ismerő barát, a régi időkről kedélyesen elcsevegve, üldögélne egy kávé társaságában.

– De most tényleg – komolyodott el férfi arca. – Benned egy fikarcnyi rossz érzés sincs?

– Hát – töprengett el Niki, miközben néhány kósza fürtöt a füle mögé simított. – Nincs – felelte nagyon is meggyőző hangon. Igazából jelen pillanatban tényleg nem volt rossz érzése a történtekkel kapcsolatban. Azt pedig, hogy fél órája miként érzett, nem tartozott senki másra. – Végül is...

– Végül is? – nógatta őt a férfi. – Ha már elkezdted, fejezd is be!

Niki nagy levegőt vett.

– Végül is nem követtünk el bűnt – hadarta szélsebesen, majd egy pillanatnyi szünet után jóval halkabban fejezte be a mondandóját –, vagy mégis?

Tomi válasz helyett idegesen a hajába túrt. Néhány másodpercig szótlanul meredt maga elé, aztán közönyösen megvonta a vállát.

– Attól függ. Mit nevezel bűnnek?

– Nem tudom... – mímelt gondolkodást Niki. – Például, ha valaki kirabol egy bankot, az bűn. Vagy, ha valaki megöl egy embert, az is bűn. Vagy ha például...

– Akkor ez mi, ha nem bűn? – vágott közbe idegesen a férfi.

– Azt nem tudom – rázta meg a fejét a lány –, de az biztos, hogy attól nem lesz jobb, ha most önmarcangolásba menekül bármelyikünk is. Megtörtént, megtörtént! Ezen már úgysem lehet változtatni. Mellesleg ehhez az egészhez mindketten kellettünk. Ezt kár tagadni...

– Nem is tagadtam, de ugyan már, Niki! – csattant fel a férfi. – Azt nem veszem be, hogy neked egyáltalán nincs bűntudatod. Főképp így...

– Hogy? – emelkedett meg a lány lágyan ívelt szemöldöke.

– Hát... hogy te is először csináltad...

– Pedig nekem nincs – válaszolta a kelleténél kicsit magabiztosabban Niki. – És neked is ideje lenne feloldozni magad alóla – tette hozzá egy másodperccel később, valamivel nyugodtabb hangon.

A férfi némán bólintott, majd az arcáról ítélve mélyre merült a gondolatai tengerében. Bár Niki nem akarta őt kizökkenteni, mégis muszáj volt megtennie, mert volt valami, amit tudnia kellett.

– A jövő héten?

– Te szeretnél jönni? – kérdezett vissza Nikire sandítva a férfi.

– Kérdésre kérdéssel? Cseles... – ingatta fejét a lány. Játszhatta volna tovább ezt a játékot, de nem látta értelmét. Inkább páros lábbal beleállt a helyzetbe, és minden bátorságát összeszedve igent mondott.

Tomi szeme azonnal kikerekedett, a szája pedig tátva maradt.

– Tényleg? – habogta értetlenül.

Niki hevesen bólogatni kezdett, és még magát is meglepte azzal, hogy mennyire akarta a következő éjszakát.

– Nekem tényleg nagyon jó volt – öntötte végül szavakba a lelke legbelsőbb titkát.

– Ennek örülök – mosolyodott el végre-valahára a férfi is, majd néhány pillanat erejéig beharapta a száját, aztán nagyot szusszantott. – A fenébe is, legyen!

– Azért ne egyezz bele, mert én akarom...

– Nem azért egyezem bele... Hanem azért, mert... Áh, a pokolba is! – ugrott fel a fotelből hirtelen a férfi. – Elképesztő volt az éjjel. Fantasztikus! – térdelt a lány elé, majd kisvártatva összefonta az ujjaikat. – Komolyan mondom. Soha nem éltem szerzetesként, de a tegnap éjszaka... Azt hiszem, életem legjobb éjszakája volt.

Niki elnevette magát a nem várt bóktengertől, és ujjaival lágyan végigsimított a férfi enyhén borostás arcán. – Tudom – hajolt egészen közel hozzá, és anélkül, hogy jobban átgondolta volna, mit tesz, megcsókolta őt.

Pillanatnyi fuvallatként jött az ötlet, de képtelen volt neki ellenállni. Ugyan, egy másodpercig tartott attól, hogy Tomi ellöki, ám amikor a férfi gondolkodás nélkül csókolt vissza – előbb némileg tartózkodóan, de aztán egyre hevesebben és szenvedélyesebben –, minden félelme tovatűnt a semmibe.

– Lelkiismeret-furdalás ide vagy oda, visszacsókoltál – búgta Niki széles mosollyal, miután elváltak egymástól.

– Te kezdted az egészet! – vágott vissza felnőttes nyelvöltéssel Tomi. – A te hibád!

– Az igaz! De vállalom minden bűnömet!

– Pedig igen súlyos bűnök ezek... Kívánsz beismerő vallomást tenni?

– Hát – mímelt gondolkodást a lány – az attól függ, hogy mi lesz a büntetés...

A férfi szája sokatmondó mosolyra húzódott.

– Na, erre több ötletem is van.

– Miért érzem úgy, hogy ezek az ötletek nem tisztességesek? – emelte tekintetét a plafonra Niki.

– Nem tudom, miről beszélsz! Én jó zsaru vagyok!

Niki hitetlenül felhorkantott, aztán kitört belőle a gurgulázó nevetés. – Ha valóban az lennél, akkor a szemembe néznél, ahelyett, hogy a mellem bámulod.

– Sorry – kapta a szája elé a kezét a férfi. – Észre se vettem!

– Na persze – forgatta a szemét Niki, aztán gondterhelten felsóhajtott, és Tomi mellett elnézve a fali órára emelte a tekintetét. – Ideje mennem. Lekésed a vonatot hazafelé.

Tomi habozás nélkül bólintott, felemelkedett a földről – és nyomában Nikivel –, az előszoba felé indult. Marasztalhatta volna ugyan a lányt, elvégre óránként ment vonata hazafelé, de tudta, ez nem lenne helyes, hiszen csak az éjszakáról volt szó a megállapodásukban. A másnapról nem.

Mialatt a lány öltözködni kezdett, Tomi magához vette a tegnap összekészített borítékot.

– Egyébként hol is van az albérleted? – kérdezte a falnak vetett háttal. – Itt, Budán?

A lány nemet intett a fejével. – Az Orczy térnél.

– Ó – húzta el a száját Tomi. – Az nem szép környék.

– Nem, valóban nem. De ez van – mosolygott fel rá a csizmáját húzó lány. – Azért nem akarok ott élni életem végéig. Egyébként meg nem lehet mindenkinek ilyen menő, saját birodalma.

– Igen – futtatta végig szeretetteljes pillantását a falak mentén Tomi. – Nagy mázli, hogy nekem van.

Az elégedettsége teljesen jogos volt. Ez a lakás sokkal több volt, mint egy hely, ahol az éjszakáit, meg a nappalai egy részét töltötte. Ez az otthona volt! Csupa nagybetűvel és felkiáltójellel a végén.

– Igen – motyogta zavartan a lány, miközben pillantása a férfi kezében lévő borítékra tévedt.

Tomi azonnal észrevette Niki zavarát, ezért a faltól elrugaszkodva hozzá lépett. Néhány másodpercig szótlanul tartotta vele a szemkontaktust, aztán – anélkül, hogy lenézett volna – átcsúsztatta a lány kezébe a borítékot.

– Azt hiszem – törte meg a hallgatást kisvártatva –, ezt mind a kettőnknek fel kell dolgoznia még.

– Hamar túlleszünk rajta. Majd meglátod! – bizonygatta a lány, miközben ujjai hegyével finoman végigsimított a férfi karján, felborzolva ezzel a barna szőrszálak garmadát

Tomi egy futó pillanatra elmosolyodott, aztán a lány ujjai után kapott. – Csak mondd azt, hogy neked is bűntudatod van. Kérlek...

Niki mély lélegzetet vett. – Most már igen. De majd elmúlik! – fűzte hozzá, jóformán gondolkodás nélkül.

Tomi egyetértően bólintott, megköszörülte a torkát, és hátrébb lépett. – Köszönök mindent! Fantasztikus éjszaka volt.

– Igen! – csillant fel a lány szeme. – Tényleg az volt.

– Akkor a jövő héten?

– Hányra jöjjek?

– Mit szólnál a nyolchoz?

– Nekem megfelel! Itt leszek addigra.

– Oké... Én meg főleg... – motyogta Tomi, miközben arca közeledni kezdett a lányéhoz. Képtelen volt megálljt parancsolni magának.

Mindkettejük ajka éhes csókra nyílt, ám még mielőtt az bekövetkezhetett volna, Niki behunyta a szemét, és elfordította a fejét.

– Ne! – suttogta erőtlenül néhány pillanattal később. – Ne csináljuk ezt!

– Rendben... Sajnálom – húzódott el a lánytól Tomi. – Mindened megvan? – szólalt meg újra, amikor Niki végzett az öltözködéssel.

– Azt hiszem, igen. De ha mégsem, akkor jó helyen marad, nem? – sandított fel rá a lány egy félszeg mosollyal.

– Ennél jobb helyen nem is maradhatna – viszonozta a gesztust Tomi, majd a bejárati ajtóhoz lépett, és nehéz szívvel ugyan, de szélesre tárta azt. – Legyen szép hétvégéd!

– Neked is! – válaszolta kurtán a lány, majd egy biccentést követően kiiszkolt a lakásból, és anélkül indult meg a lépcsőn lefelé, hogy akár csak egy szempillantásnyira is visszanézett volna

Noha Niki eleinte gyorsan szedte a fokokat, mire a félszintig leért, a lába megálljt parancsolt neki. Lassan fordult vissza pont az utolsó fokról, ahonnan még tisztán láthatta az ajtóban álló férfit. Tomi hátát hanyagul az ajtófélfának vetve, rezzenéstelen arccal meredt a semmibe. Niki még utoljára végigfuttatta a pillantását rajta – mintha csak el akarna raktározni egy képet róla –, aztán szórakozottan megrázta a fejét, és folytatta az útját lefelé.

Nem értette magát. Egy cseppet sem.

Kedves Olvasók!

Köszöntelek benneteket új regényem első fejezeténél! Ha tetszett, csillagozzatok és kommenteljetek, egy hét múlva pedig gyertek vissza a folytatásra.

Őszintén remélem, hogy Niki és Tomi története kiragad benneteket a mindennapok hajszájából, és egy különleges világba repít!

További infókért keressétek fel írói oldalam: facebook.com/hoadamwrites