-Most ugye csak szórakozol velem?- néztem tátott szájjal Dariusra.

-Elővigyázatosság.- szabadkozott, miközben a fejemre húzott egy fekete zsákot. Desh hátul ugyanígy ki volt akadva.

-Inkább gyerünk vissza. Lehet, hogy nem is olyan rossz ötlet az a tündérháború. Legalább Luc sosem húzott zsákot a fejemre.

-Nem, ő csak ki akar nyírni. Sokkal jobb, szerintem is.

-Nyugodjatok már meg! Jesszusom. Nem tudhatjuk Luc mit művelt veletek. Lehet, hogy össze tud veletek kapcsolódni, és ha nem vigyázunk könnyen ránk talál.

-Ha leveszik a bilincseimet, első dolgom lesz hogy megöljelek.- vigyorogtam rá utoljára, aztán minden elsötétült.

-Ez gáz.- kicsit tompán hallottam Desh hangját, de inkább hátradőltem, és próbáltam nem felidegesíteni magam.

Órák óta vezettem már, mikor Dariusszal helyet cseréltünk.

-Mingyárt ott vagyunk.- mondta halkan, én pedig imátkoztam, hogy ne a biztos halálba rohanjunk.

Vagy tőlem még az is lehet, csak előbb szedje már le valaki ezeket a kibaszott szarokat a kezemről.

Kedvem volna megfolytani Lucot.

Ahogy eszembe jutott mi történt, összeszorult a szívem. Ati nélkül nem voltam önmagam. Vagyis pontosabban pont ugyanúgy éreztem magam mint régen.

Üresség. Pusztítás vágy. Hatalom utáni sóvárgás.

Eltűnt az a Pen, aki miatta lettem. A lány kedves zöld szemekkel és gyógyító erővel.

Helyette maradt a szörnyeteg, aki embervért iszik és káoszba taszítja a földet.

Az autó lassulni kezdett, majd a hangok alapján valami kinyílt, valahova bementünk, valakik kiabálni kezdtek.

-Darius az istenért! Mi van ezeken? Te idióta!- az ismerős hang hallatára Desh fészkelődni kezdett.

-Én csak....

-Te csak mi? Pont annyira ostoba vagy mint amennyire izmos. Vedd azt le róluk! Nem a foglyaink! Jó, hogy nem kötélen rángatod őket, mint valami teheneket.

Egy rántással valaki megszabadított a fejemre húzott zsáktól, és Ivan barátságos, nyugodt arcával találtam szembe magam.

-El se kezd!- nézett hátra unottan Deshre, aki felszívta magát, mint egy nagy pulyka.

-Már megbocsáss de...- a hangja felháborodottan magas volt, mire akaratlanul is kuncogni kezdtem.

-Megbocsájtok, Attila. Nem vagyok kíváncsi a drámádra. Gyertek fel szépen, hogy beszélgethessünk.

-Na de...

-Nincs de fiam! Szóljak anyádnak, hogy tanítson meg viselkedni? Hm? Nem? Mingyárt gondoltam.

-Szadista állat.- moytogta Desh, miközben elindultunk Ivan után, aki felvezetett minket egy oldallépcsőn.

-Parancsolsz?- fordult hátra, barna szemeivel szigorúan nézett fiára.

Desh a nyakát behúzva inkább csendben maradt, mire hangosan felnevettem.

-Megtudhatnám kedvesem, hogy miért nem gyújtottad még fel a főhadiszállásunkat?- mosolygott rám elnézően.

Semmi nyoma nem volt annak az embernek, akivel a házunknál találkoztunk. Kedves volt, barátságos és türelmes.

Unottan felmutattam a kezemet amin a rabláncaim csilingeltek.

-Á értem. Luc mindig is ravasz ember volt. Velem is sok mindent elhitetett.- bólintott, mint akinek összeállt a fejében a kép.

-Tudod kedvesem- kezdte miközben a tenyerét a hátamra téve beirányított egy labor szerű helységbe, majd intett, hogy foglaljunk helyet.- Sok éven át meg voltam vezetve. Szentül hittem, hogy Luc csak arra használ téged, hogy újraalkossa a seregét. Hogy te csak egy halálos fegyver vagy, szabad akarat nélkül. Ezért akartalak kiiktatni, mondanom sem kell hiába. De meg kell értened,azt hittem ez a helyes. Aztán mikor Darius pár hónapja bejutott hozzátok mint a kémem és elkezdett nekem jelenteni, teljesen ledöbbentem. Azt hittem, hogy téged láncokra verve tartanak a pincében és emberhússal etetnek, mint egy vadállatot. Abban sem voltam biztos, hogy tudsz beszélni. Évekig csak azt láttam, hogy pusztítasz, mint egy eszeveszett őrült. El sem akartam hinni, amiket Darius mondott! Micsoda badarság, hogy a világ legveszélyesebb nője szerelembe esik egy egyszerű halandóval, aki kiűzi belőle a vérszomjat! Nem hittem neki. Aztán mikor találkoztunk ott a háznál, minden világossá vált! Az a fiú a kolibrid, ezért válltoztál meg! Tudtam, hogy Luc ezt nem fogja hagyni. Ezért figyelmeztettem Dariust, hogy hozzon ki titeket amint csak lehet. Bár bevallom, azt hittem a kis madarad is csatlakozik hozzánk.

-Luc elkapta.- suttogtam idegesen.

El sem tudtam hinni, hogy a rossz fiú jó fiú lett.

A jó pedig rossz.

-Én ezt nem értem. Maga kínozta a testvéreimet!- mondtam kicsit hangosabban.

Ivan nagyott sóhajtott.

-Sosem bántottam őket. Azt láttad, amit láttatni akartam veled. Tudod, nem csak te éretesz ám a mágiához! Sai kitünő varázslómesterré vállt az évek alatt. Ő ültette el bennem a hamis elmékeket, amiket aztán megmutattam neked. Én nem bántottam őket. Soha. - ismételte, és valahogy nem tetszett amire ki akart lyukadni.

-Sai?- kerekedett el a szemem. Az én öcsém egy mester? Mint Luc és Desh? De hát...

-Mi van anyával? Maga ölette meg!- kezdtem nagyon összezavarodni.

-Nem igaz, Pen. Nem ő volt.- az ismerősen idegen férfihangtól teljesen kirázott a hideg.

Megfordultam. Sai nagyon magas volt, magasabb mint Desh. Fekete haja az égnek meredezett, piros szemével szomorúan nézett le rám.

-Luc csinálta az egészet. Luc emberei hurcoltak el minket. Azokat az emlékeket láttad. Ivan megmentett. Pár éve sikerült egy felderítő osztagnak kiszabadítania minket. Vagyis csak engem.- mondta óvatosan, de nem mert a szemembe nézni.

-Ezt hogy érted?- éreztem, hogy kezd betelni a pohár. Túl sok információ volt ez nekem így egyszerre.

-Az emlékek amiket láttál valóban megtörténtek velünk. Csakhogy Luc zárt be minket. Azt mondta, hogy megölt téged, és mindenkit akit valaha ismertünk. Aztán az egyik katonától hallottuk, hogy élsz, és egy nő, aki titokban Ivan embere volt mutatott rólad egy felvételt. Nem tudtuk, hogy Luc irányít téged. Végig egy épületben voltunk, Penelope!

Nem találtam szavakat. Csak tátogni tudtam, mint egy hal.

-Nem értem.- ez volt az egyetlen dolog amit ki tudtam nyögni.

-Luc hazudott neked. Ki akarta irtani a kolibriket, téged pedig meg akart szerezni magának. Ő küldte az embereit a falunkba. Ő végeztette ki anyát. Aztán kitalált egy mesét a nemes tündér erkölcsről és a gonosz Ivan Müllerről, amivel évekig etetett titeket. Luc egy pszichopata, elmebeteg gyilkos.

-Hol van Arian?- feltűnt, hogy róla nem beszél senki.

Ivan és Sai egymásra néztek, olyan "most mi a fenét mondjunk" fejjel.

Nagyon nem bíztató előjel.

-Amikor kimentettük őket, Luc csapata utánnunk indult. Az erdőben kaptak el minket. Én el tudtam bújni, de Arian...

-Várjunk csak. De Luc csapata...- megremegett a gyomrom. Most már értettem, miért titkolóznak.

Luc csapatának én voltam a vezetője.

Nem sok minden maradt meg azokból az időkből. Küldetés, gyilkolás, rohanás, edzés, újabb küldetés, hullák, vér... minden összefolyt.

-Ugye nem...?- nem tudnám felidézni azoknak az arcát, akiket megöltem.

Több száz ember.

Istenem...

-Nem te ölted meg. De elkaptad. Aztán Luc visszaküldött téged az intézetbe. Ő maga akarta elintézni. Félt, hogy Arian esetleg meggyőz, hogy ne öld meg. Sajnálom, Pen.

Arian miattam halt meg. A szemem felizzott, a bilincseim pedig megremegtek.

A szoba ablakai rezegni kezdtek. Desh idegesen pillantott Sai felé, aki a vállamra tette a kezét.

-Semmi baj. Nem tudhattad. Nem a te hibád.

-Egy állat voltam, Sai.

-Luc tett azzá.

-És meg fog érte fizetni. Égni fog.- vicsorogtam.

-Miért akarta velem elhitetni, hogy fogságban tartja őket?- fordultam Ivan felé.

-Látnunk kellett, hogyan regagálsz. Meg kellett bizonyosodnom róla, hogy vannak érzéseid, és hogy milyen mértékben vagy befolyásolva Luc álltal. Szerencse, hogy fogott neked egy madarat. Érző lénnyé tett. Saját magát köpte szemen ezzel.

-Ati teljesen megváltoztatott.

-Tudjuk. Luc terve visszafelé sült el. Azt hitte megölöd az utolsó kolibrit. De te összekapcsolódtál vele. Ő mentett meg minket. És téged is, Pen. Neki köszönhetjük, hogy nem áll lángokban a világ.

-Az utolsót? Hát te?- fordultam Sai felé.

-Tanító lettem. Fel kellett adnom az eddigi életem. Nem lehetek többé kolibri.

Atin múlik minden. Ati volt a kulcs, ezért tartotta Luc maga mellett. Sosem veszítette szem előtt. Terve volt vele.

Terve volt őt félreállítani az útból. Vagy kitudja még mi...

-A könyvről is hazudott.- kapcsolódott bele a beszélgetésbe Darius.- Mármint, inkább elhalgatott dolgokat. Nem csak olyan varázslat van benne, ami új tündéreket teremt. Van benne egy ige, ami bárkit a valaha volt leghatalmasabb vértündérré tesz. Ezt akarja Luc. És ezért nem ölt meg mikor megtalált, pedig elhiheted, semmi kedve sincs osztozkodni veled. Csak te tudhattad, hol a könyv. Apád így intézte még évekkel ezelőtt. Luc ezt tudta, ezért édesgetett magához.

-Na és a pusztítás amit a maguk emberei végeztek?- évekig harcoltunk Ivannal. Sok száz ember elhullott.

-Kolibriket próbáltunk menteni. Pár éve még egész sokan voltak. De ti gondoskodtatok róla, hogy Ati maradjon az utolsó elő példány.

Megremegtem. Kiirtottam egy fajt, anélkül, hogy tudtam volna róla.

-Miért nem ölte meg Atit is? Mire volt jó ez a színjáték?

-Ez engem is érdekelne bogaram. Vajon mitől volt Atilla olyan különleges?

-Ati nem csak egy sima kolibri, Pen.- mondta Desh miközben egy tollat forgatott az asztalon. Nem nézett fel. Hangja halk volt, és megtört.

-Az ő vére szükséges a varázslathoz, amit Luc el akar végezni. Ő a legelső kolibri, Emelif reinkarnációja. Hatalmas erő lakozik benne.

-Ennek semmi értelme. Miért nem ölte meg és rakta a vérét egy üvegbe, hogy később felhasználhassa?- fordultam Desh felé, és elkaptam előle a tollat. Rohadt idegesítő volt.

-Ahhoz, hogy vértündér teremtessen vértündérre van szükség. Neked kellett volna elvégezni a varázslatot. Meg kellett volna ölnöd Atit. Ha ezek után Luc felhasználja a vérét, és ráolvassa a bűbájt a könyvből amit apád elrejtett, hatalmassá és elpusztíthatatlanná vált volna.- magyarázta.

-Te ezeket honnan tudod?- kerekedett el Sai szeme.

-Mikor még gyerek voltam, egyszer elloptam Luc jegyzetfüzetét. Ott olvastam ezt, de nem igazán értettem. Aztán Luc rajtakapott. Azt mondta ez is csak egy legenda, olyasmi, amik a nagy könyvben is vannak Ezakielről és Barlaugról.- vonta meg a vállát.

-És te elhitted?

-11 voltam, pont leszartam mi van írva egy retkes, félig megrágott füzetbe. Luc megmentett, legalább is akkor még azt hittem. A fenébe is, még tegnap is így volt! Aztán jött ez a szar hadsereg, meg a világ elpusztítása, Atit majdnem kinyírta valami ezüst löttyel, és kiderült, hogy apám nem is szar arc. Eddig semmi okom nem volt kételkedni Lucban. Eddig.

-Most mi lesz? Nem hagyhatom nála Atit, Sai. Kérlek értsétek meg. Ati nélkül ugyanaz a szörnyeteg vagyok. Ati nélkül Luc irányíthat. Már most érzem, hogy kezdem elveszíteni az eszem. Megint csak gyilkolni akarok. De nem csak emiatt van szükségem rá. Szeretem őt. Ha elveszítem, abba belehalok.- mondtam könnyes szemekkel.

A régi és az új Penelope csatáztak a fejemben. Ha nem lenne rajtam a bilincs, lehet, hogy itt már mindenki halott lenne.

Hiába volt Desh a legjobb barátom. Hiába volt Sai a testvérem. Hiába voltak tanítók, akik elbírtak a tündérekkel.

Velem nem bírnának. Mert lehet, hogy Luc a helyemre pályázik, de jelenleg én vagyok a leghatalmasabb tündér a földön.

-A könyv nélkül nem sokat tehetünk.

-Minek ide a könyv?- akaratlanul is a zsebemhez kaptam.

Atin kívül senki nem tudta, hogy megtaláltuk.

-Nálunk kell lennie. Luc nem kaparinthatja meg. Az csak tragédiával végződne.

-És ha azt mondom nálunk van?- fordultam feléjük, óvatos mosollyal, mire mindannyian ledermedtek.

Sai