Ennyi volt- írta Azahriah (vezérzcikk)

A barátom akarsz lenni? Állj be a sorba. Most mit mondhatnék? Soha nem írtam még cikket, szóval bocsi, ha esetleg elbaszom az egészet, de úgy érzem, most ez a helyes.

5 év. 5 év telt el a Monyoland óta. Nevettek, mikor álmodoztam, kritizáltak mikor elkezdtem, segget nyaltak, mikor célba értem. Ez egy fertő.

Egy ideig úszol az árral, de lehetsz te olimpiai úszóbajnok is akár, a vége ugyan az: megfulladsz. 5 évig lebegtem. Volt mikor alattam volt egy egész hajó, de olyan is mikor magamban hánykolódtam a hullámok között, várva, hogy mikor nyelnek el teljesen.

Visszanézve magamra, olyan mintha egy katonára néznék. Harcoltam a démonnal, amit úgy hívnak: hírnév.

De az elmúlt időszakban rájöttem, hogy én nem ez vagyok. Soha nem akartam ezt. Egy gitárral vágtam neki az útnak, nem volt semmim. De az voltam én. Az igazi Azahriah. Minden ami ez után történt már csak ámítás.

Nem tudják a nevemet, de azt mondják ismernek. Mikor befutottam, hirtelen mindenki ott volt. Olyan emberek kerestek meg, akik azelőtt a képembe röhögtek. De voltak, akik csak a bukásomat várták. Zárva akartam tartani a köreimet, de egy idő után minden kicsúszott a kezemből.

Hibáztam. Nem voltam jó ember, pedig alapból annak tartom magam. De ahogy csúsztam lefelé a lejtőn, kezdte minden az értelmét veszteni. Már nem a gitáros srác voltam. Egy nagyszínpados előadó.

Bulik. Lányok. Pia. Féltelenség. Balhék. Olyan emberré váltam, aki soha nem akartam lenni. Olyan fajta előadó lettem, amilyeneket régen megvetettem. Becsapott a ragyogás. De amikor elmúlt a rózsaszín köd, mindent más szemmel láttam. De az ördög akkor már ott ült a vállamon.

Szeretlek titeket. Minden egyes rajongómat szeretem. Nélkületek ez sosem sikerült volna, soha nem kóstolhattam volna bele ebbe a fajta életbe, és ezért örökké hálás leszek. Még azoknak is, akik túlmentek a határon.

Emberek akik a magánéletembe turkáltak, apámat zaklatták, a barátaimat bírálták, a nem létező barátnőm után kutakodtak. Nektek is hálás vagyok, bár nem mondom, hogy ezzel kapcsolatban nem volt bennem soha rossz szájíz.

Már csak azt kívánom, hogy visszavigyenek oda, ahol nem volt semmi befolyás. Semmi hírnév. Amikor ugyanazon az oldalon álltunk.

Az emberek féltékenysége, rosszindulata, kétkedése, megölte bennem az énekest. Nem tudják mire megy ez ki. Úgy beszéltek velem, mintha ismernének. Nem vagyok senki barátja, senki ismerőse, senki haverja. Mindig is magamban voltam, magamban találtam meg a megoldást. Nincs szükségem senkire. El kell fogadnom, hogy egyedül vagyok. Néha nevettem, néha sírtam. Elvesztettem az eszem. Ez egy olyan seb, amit sosem akartam. Nem álltam rá készen. Talán soha nem is fogok.

Csak töltök magamnak egy italt, és mosollyal az arcomon nézem, ahogy összedől minden, amit felépítettem. Ne hibáztassatok engem a döntésemért. Nézzetek magatokba, és fogadjátok el a miérteket. Ha hallotok is, ne mondjatok semmit. Értsetek meg. Csak ennyit kérek. Megértést és tiszteletet.

Megkapjátok az eredményt. Nem akarok másokra mutogatni, de mindenkinek magába kéne néznie. Sajnálom, hogy így alakult, de az az igazság, hogy manapság már a DM-jeimet sem nézem meg, mert kurvára nincs szükségem barátokra.

Desh is érdekelhet benneteket. Sok dolgot elrontottunk mind a ketten. Semmi harag nincs már bennem, de egyszerűen képtelen lennék vele dolgozni. Eljátszotta a bizalmamat, és valószínűleg én is az övét. Hibáztunk. Nem fogom rákenni az egészet, mert ez az én saram is. Próbáltam még vele beszélni, de sajnos ő még nem jutott el oda, jogy megbocsájtson nekem. A legjobbakat kívánom neki, de én most kiszállok. Remélem, olyan karriert tud majd összehozni, amiről mindig is álmodott. De ezt nélkülem kell véghezvinnie. Elengedtem a kezét. Sosem voltam jó csapatjátékos, jó belső ember.

Itt hagyok még pár dolgot, ami kielégíthet titeket. Az utolsó minialbumon a héten fog megjelenni, remélem tetszeni fog mindenkinek. Ez a búcsúm.

Tegnap volt az utolsó koncertem. Őrület, hogy mennyien voltatok, de a féltékenység, amit a többiek szemében láttam, mikor megkelentem a klubban, csak megerősített abban, hogy helyesen cselekszem.

Hiányozni fog a zenélés. Hiányozni fog a sikítás, a vibe, a tombolás. A zenekar. Desh baratsága. Az adrenalin ami elöntötte az ereinet, akárhányszor színpadra léptem.

De ezt kell tennem. A saját érdekemben, most itt kell hagyjalak titeket. Nem mondom, hogy örökre, de meghatározatlan időre. Össze kell szednem magam. A sok szar ellenére király 5 évet tudhatok magam mögött.

Azahriah voltam, lehet hogy még leszek is. Sziasztok.

Elgondolkodva ittam bele a bögrémbe, mikor a cikk végéhez értem. Sose gondoltam volna, hogy ennyire kinyírják szegényt. Kár érte- mondtam magamban, majd felkaptam a gumicsizmámat, és kiléptem a reggeli napsütésbe.

Picur azonnal ott termett mellettem, és farokcsóválva csatlakozott, miközben elindultam elvégezni a reggeli teendőimet.

Éppen végeztem a paradicsomkoccsolással, mikor 3 költöztető autó fékezett le a szomszédos ház mellett. Homlokráncolva egyenesedtem fel az ágyás mellől. Az a tanya évek óta üresen állt, nem tudom ki lehet az az elvetemült, aki ott akar élni. Szinte nem is lehetett bejutni a kertbe a nagy gaztól.

-Helló!- integettem mosolyogva a költöztetőknek, akik mindenféle dobozokat hurcolásztak az ajtó elé.

-Kezit csókolom kiszasszony!- biccentett egy 50 év körüli férfi, miközben mosolyogva végigmért.

-Hozhatok valamit?- néztem nevetve a kisfiúra, aki a mukások körül szalagdált.

-Ugyan, ne fáradjon, mindjárt végzünk.- mondta sóhajtva, és egy újjab dobozt pakolt az egyre nagyobb kupac tetejére.

-Megkérdezhetem, ki költözik ide?- könyököltem a kerítésre fáradtan.

-Egy srác. Valami Attila. De hallja, ember legyen a talpán, ha tényleg itt is marad. Ez a hely egy szemétdomb.- mutatott egy rozoga disznóól felé, aminek le volt esve az ajtaja.

-Szép napot kisasszony!- köszöntek el pár perc múlva, majd el is tűntek. A földes út csak úgy porzott utánnuk.

Nem sokkal később egy rozoga Toyota gördült be a garázs elé. A teraszom takarásából figyeltem, ahogy egy fiatal srác, és egy idősebb férfi pattan ki belőle. Eltátottam a számat, mikor felismertem a fiút.

-Nem apa, ez teljesen jó.- mondta dacosan a férfi szemébe nézve.

-Biztos vagy benne Ati?- húzta el a száját az apukája, és megbökött egy rozoga autógumit, ami az út közepén volt hagyva.

-Teljesen. Jól el leszek itt. Pont erre van most szükségem. Egy kis nyugira.- sóhajtotta Attila, majd mintha megérezte volna, hogy nézem őket, felém kapta a pillantását. Elvörösödve álltam a tekintetét.

-Szia!- kiabálta, majd mind a ketten közelebb jöttek hozzám.

-Szia, és izé, jónapot.- köszöntem kínosan.

-Remélem azért bámulsz, mert bejövök, és nem azért mert felismertél.- nevetett fel, de a mondandója éle ellenére, barátságos volt a tekintete.

-Sajnálom, de tele vannak velem az újságok.- néztem rá szomorúan.

-Semmi gond. Gondoltam, hogy ez lesz. Ati vagyok!- mondta teljesen fölöslegesen, majd a kezét nyújtotta.

-Izabella.- fogadtam el a felém nyújtott jobb kezét, és óvatosan megráztam. Hatalmas tenyere között az én apró kezem szinte játékbaba méretűnek tűnt.

-Ha valamit kell segíteni, szólj nyugodtan, itt leszek.- mondtam ki meggondolatlanul, aztán már meg is bántam. Biztos nyomulós picsának tart.

-Fogok, nefélj!- kacsintott rám, és még mindig nem engedte el a kezem.