Olívia sosem aprózta el a dolgokat.

-Bocsi kicsim, ezt fel kell vennem.-mosolygott rá Zsomborta, majd kisomfordált a konyhába.

-Igen?

-Már megint egyedül ülök, és magamban nézem a tévét.-Ati hangja kissé szemrehányóan csengett. Olívia elnevette magát.

-Sajnálom, drága bent ragadtam a melóban.

-Minden nap ugyanúgy telik el. Mondogatom magamnak, hogy legyen már valami...

-Türelem Ati, még csak pár hete ismerjük egymást. Holnap átmegyek!-rakta le a telefont, majd visszasétált Zsomborhoz a szobába.

-Ki volt az?-karolta át a barátnője vállát.

-Senki, csak anyám.-csókolta meg óvatosan a fiút.

-Mit kell tennem, hogy még egy csókot adjál?-nézett rá kacéran.

-Hmmm, nem is tudom.-ült rá a derekára és mélyen a szemébe nézett.

-Veled a végtelen is kevés lesz.-ölelte át szorosan.

~
-Nem Zsombor, tényleg nem tudok veled elmenni. Igen tudom, hogy a barátaid már meg akarnak ismerni, de szerintem még korai.

-Nem látok át rajtad. Eltelt pár hónap, de még nem is voltam nálad.

-Figyelj, mennem kell édes. Dolgom van. Holnap látlak? Oké. Szeretlek!

-Ki volt az? - kapta el Ati a derekát, majd hosszasan belepuszilt a nyakába.

-Csak az öcsém. Idegesítő.-forgatta meg a szemeit. Ati nyaka köré fonta a karját és nevetve megcsókolta.

-Holnapután átjönnek a haverjaim. Ezer éve nem láttam őket. Bemutathatnálak nekik.- csillant fel Ati szeme.

-Bocs, cukifiú de nem érek rá. Talán majd legközelebb.-adott egy puszit a fiú arcára. A pusziból csók lett, majd lassan indultak el a hálószoba felé.

~
-Nem tudom mi bajod van mostanában, Oli de úgy érzem mintha kezdenélek elveszíteni.-Zsombor kétségbeesettem nézett a barátnője szemébe, kezében egy üveg Jack Daniel's szorongatott.

-Részeg vagy, Zsombor.-a lány unottan nyomogatta a telefonját, szinte nem is figyelt a barátjára.

-Elmondanád ha van valami?-suttogta a fiú, szerelmesen pisolgva rá.

-Ne gondold túl.-forgatta meg a szemeit.

-Minden percben ugyanaz a cél,
De mit tegyek ha haldoklik az ami felszabadít?

-Semmi sem haldoklik. Fejezd be. Itt vagyok!-karolta át az ittas fiú vállát megnyugtatóan.

Persze közben már azon agyalt, hogy hogy fogja tudni megoldani, hogy hétvégén Atit és Zsombort is láthassa. Először lehet kicsit abnormálisnak tűnik amit a két fiúval csinált, de most először érezte, hogy él.

Zsombortól biztonságot és állandóságot kapott. Mindig számíthatott a fiúra és úgy vigyázott rá, mint a szeme fényére.

Attila más volt.
Titokzatos. Rejtélyes. Sose tudta mire számítson ha vele volt, de épp ez volt benne az élvezet.

Két különböző fiú. Két különböző szerelem. Sosem volt emiatt bűntudata. Nem adta volna egyik kapcsolatot sem semmiért. De mindez csak úgy működhetett, ha a két srác nem tud egymásról.

~
-Mondd hova szállsz babám?-vonta ölelésbe szerelmét Ati. 3 hónapja voltak együtt, és úgy érezte, ez az amit mindig is keresett.

-Hm?-mosolyodott el édesen a lány, miközben Attila szébe nézett.

-Nagyon elgondolkoztál.

-Bocsi, csak a hétvégén agyalok.-zárta be a chatablakot gyorsan, amin Zsombor üzenete villogott. És ezzel hatalmas hibát vétett.

Zsombor üzenete: Sajnálom, hogy fáradt vagy baba! Én szerintem ma átmegyek egy kicsit Atihoz, tudod ő az egyik legjobb haverom akiről meséltem. Ezer éve nem láttam.

-Oké, csak annyit mondtam, hogy 5 perc múlva itt lesznek a haverjaim.-nyomott egy cuppanós puszit a lány homlokára és felállt, hogy kivegyen egy sört a hűtőből.

-Milyen haverjaid?-torzult el Oli arca. A szíve eszeveszett tempóban kezdett el vágtatni. Ez nem lehet igaz...

-Csak a szokásos banda. Sanci, Desh, a barátnőik, Zsombor...-sorolta a fiú, Olívia pedig úgy érezte mentem elájul.

Ati félreértette az ijedt arckifejezését, mert nevetve megbökte az orrát.

-Ne aggódj manó! Jó fejek. Imádni fognak. Zsombort már ezer éve nem láttam. Van balami új barátnője. Remélem őt is elhozza!

-Ati... valamit el kell mondanom.- a szavak nehezen jöttek ki a száján, mintha egy más ember beszélne helyette. Egyetlen momentum teljesen megváltoztatott mindent. Nem titkolózhatott tovább. De mit is mondhatna? Én vagyok Zsombor barátnője?

-Hallgatlak.-a fiú érezte, hogy ez komoly téma lesz.

-Zsombor...- és abban a pillanatban csengettek.

-Szavadd ne feledd!- simította meg a vállát, majd elment ajtót nyitni.

Mikor a három fiú és a két lány belépett a szobába hirtelen megfagyott a levegő.

-Olívia?-Zsombor suttogva ejtette ki a lámy nevét, de a néma csendben ez is fülsértőnek hatott.

-Meg tudom magyarázni.- a lány arcán patakokban folytak le a könnyek, ahogy a két fiúra pillantott.

A szíve mélyén már tudta kit választana. És bármennyire is fájt ez neki, muszáj lesz döntenie. Nem érdekelte, hogy emiatt a két fiú barátsága megromolhat. Nem érdekelte más, csak, hogy neki jó legyen.

-Honnan ismeritek egymást?-kapkodta értetlenül a fejét kettejük között Ati. Neki még nem esett le, de Zsombor már tudta. Tudta, mert sosem hitte el, hogy ez a tökéletes kapcsolat igaz lehet. Mindig ott voltak benne a kételyek.

-Én végig komoly voltam, de te csak nevettél.-mondta mélyen a szemébe mézbe.

-Én nem...

-A szavam igaz volt, de te csak nevettél.- valahol mindig is sejtette, hogy Olívia nem mond igazat.

-Nem erről van szó.- Ati nem értett semmit. Nézte a nőt akit szeret és az egyik legjobb barátját, és totálisan elvesztette a fonalat.

-Tudnámk valahol beszélni?- esdekelt Olívia.

-Gyerünk a teraszra.-sóhajtotta Ati. Valami nem volr okés ebben a helyzetben.

Mind a hárman kiléptek a kis erkélyre, ami Ati lakásához tartozott. Olívia suttogva kezdett magyarázni, próbálva elkerülni Ati értetlen és Zsombor összetört tekintetét.

-Mikor megismertem Zsombort nem vágytam semmi komolyra. Sosem voltam az a barátnő típus. De megszerettem. Kedves volt és odaadó. Atival pár hétre rá találkoztam. Azonnal beleestem és nem tudtam nem rá gondolni. Tudtam, hogy be kéne fejeznem a másik kapcsolatomat, de nem ment. Mind a kettőtöket szeretlek, de teljesen máshogy. Remélem meg tudsz nekem bocsájtani!-nézett Ati szemébe. Mert őt akarta. Nem érdekelte már Zsombor mit gondol.

Csakhogy egy fagyos szempárral találta szembe magát.

-Te azt hiszed szerelmes vagy, de én nem érzem át a pátoszát.- mondta keményen. Szinte megundorodott a lánytól.

-Kérlek...

-Menj innen Olívia. Számomra halott vagy.

~
Hónapok teltek el, de Zsombor még mindig nem tudta túltenni magát a történteken. Nem bírta elfelejteni Olíviát. Talán nem is akarta.

Atit hibáztatta mindenért. Nagyon ronda dolgokat vágott a fejéhez. Látni sem akarta. Az utolsó veszekedésük még mindig ott csengett a fülében.

-Hogy tehetted ezt?

-Szerinted ha tudtam volna, ezt csinálom?
Zsombor, fogalmam sem volt róla, hogy veled jár.

-Ne magyarázz itt nekem! Azt hittem a barátom vagy! Szeretem őt! Bárcsak sosem ismert volna meg téged!

-A barátod vagyok, a fenébe is! Szerinted miért küldtem el? Nem ér annyit, hogy összevesszünk rajta.

-Nekem ér.

-Most komolyan engem hibáztatsz? Nem vagy te egy kicsit elvakult?

-Soha többet ne szólj hozzám.

Ez égette belül. 10 perc leforgása alatt elvesztette az egyik legjobb gyerekkori barátját és elete szerelmét. Nem bírta már ezt idegekkel.

Párszor még kavart Olival, részegen. Tudta,hogy nem helyes, de neki csak a lány számított.

Hirtelen megcsörrent a telefonja.

-Olívia?-a szíve megdobbant, mikor meglátta a lány nevét a telefonon.

-Figyelj szivi...-kezdet a lány óvatosan. Nem tudta, mit mondjon.

-Ne. Kérlek. Sokszor volt ez a film, ismerem a végét. Mindig ugyanazt láttam, mindenhol a képét.
De ha lehunyom a szemem, mindig csak szétég. Ugyanaz a mozi, ugyanaz a sztori, csak a szinkron más, mint amit kértél. Ugyanaz a hurok, ami ugyanúgy szorít
Mert képtelen vagy rá, hogy elmenjél. Csak nézem némán, elmosódsz a képen
Elalszok éppen, te sem vagy már ébren.

-Nem csináljatjuk ezt tovább. Nem érzek semmit irántad. Atit szeretem. Mindig is ő volt az első, csak sokáig tartott rájönnöm.

-Ati, Ati, Ati... tudom. Mindig Ati a jobb fej, a tehetségesebb, a szebb... Lehetne egyszer a kurva életbe, hogy nem én vagyok a második?!

-Kialudt a láng, kicsi ez a ruha ránk. Most kettőnk közt a gátat csak a pia oldja már. Ez nincs rendben. Azt hittem szeretlek. De tévedtem. Sajnálom.- szavai keményen csengtek, mintha kalapáccsal törnék a szívét ezer apró darabra.

Nem. Ez nem lehet igaz. Szerette őt. Lehet, hogy Atit jobban, de nem tehetik semmissé azt ami történt közöttük.

-Adj még egy esélyt, kérlek. A szívem ide-oda jár, kérlek, figyelj oda rám! Úgy akarom, hogy te legyél a Michele Obamám!

-Nem Zsombor. Ennyi volt. Fogd fel. Végeztünk.- csapta le a telefont Olívia mérgesen. Nem bírta felfogni, hogy Zsombor mit nem bír ezen felfogni.

Vége volt. Idegesen tárcsázta Ati számát. Szüksége volt rá. Persze, csak úgy, mint az elmúlt 3 hónapban, most is a hangposta kacsolt be.

-Baukó Attilát hívta, kérem hagyjon üzenetet!-a monoton géphang kissé elbizonytalanította Olíviát, de megacélozta magát, és elmondta ami már hónapok óta benne volt.

-Ati, figyelj...aki reggel kócosan vár
egyszer újra az enyém lesz,
csak épp nem tudom, hogy hol jár.
Én szólok, te nem értesz csak mondod, hogy elég lesz.
Te azt hitted, ez hosszú út és nem kísérlek el. Én elmondtam már százezerszer is, kit érdekel... Már nem kell sokat várnod, lassan felnövök hozzád, mert a boldogságom hoznád-suttogta könnyes szemekkel és kinyomta a hívást. Bárcsak Attila megértené!
Bárcsak vele találkozott volna hamarabb!
~

Ati látta, hogy üzenete érkezett, de nem foglalkozott vele. Komótos léptekkel indult meg legjobb barátja lakáss felé.

Ez nem mehet így tovább. Nem hagyhatja, hogy Olívia miatt tönkremenjen minden.

Mikor az ajtóhoz ért, mély levegőt vett.
-Zsombor!-dörömbölt az ajtón. Kicsit ideges volt, de nagyon hiányzott neki a legjobb barátja.

-Figyelj mi lenne ha...-kopogott egyre erősebben, mire az ajtó csikorogva kitárult.
Mikor meglátta a lakás belsejét, felkiáltott meglepetésében.

Káosz. Rendetlenség. Bűz.
Zsombor a kanapén feküdt, kezében egy üveg Jack Daniel's-el. Ati nem vette észre a gyógyszereket az asztalon.

-Úr isten!-suttogta és legjobb barátja mellé lépett.

-Jól vagy?-rázta meg a vállát. A piásüveg kicsúszott a kezéből, majd csilingelve ezer darabra tört a földön.

De Ati észre sem vette. Remegő ujjait Zsombor nyakához emelte.

Nem volt pulzusa.