Lassan teljesen kiürült a hely, de Baukó Attilát ez egyáltalán nem érdekelte. Az új szerelme sokkal jobban foglalkoztatta: a vodka.

Ész nélkül öntötte magába a feleseket, mintha számára már nem is lenne holnap. Mert ezt érezte. Mindent amit eddig gondolt, minden amiben hitt egy csapásra omlott össze.

Spicces fejjel nézett a telefonjára. 3 nem fogadott hívás Naomitól.

-Dögölj meg, te kurva.- köpte, majd félredobta az telefont a bárbulton.

-Ohó, lassan a testel, haver!- egy lány dobta le magát Attila mellé, és fintorogva kapta fel a telefont, ami már szinte ragadt a rálötykölődött sok mindentől.

-Mitől van ilyen rózsás kedved?- pillantott rá oldalra döntött fejjel, miközben felmért az arcát.

Ati helyes srác volt. Sötét, göndör fürtjeit a szokásos fejpántjával fogta hátra, nagy, csokibarna szemei fájdalmasan bámulták a lányt. Arca borotválaltlan volt, de ez csak még férfiasabbá tette. Fekete rövid újjút viselt, hozzá koptatptt szürke farmert. Csuklóján karkötők, nyakában dögcédula. Egyszóval rohadt jól nézett ki, még így a detoxhoz közeli állapotban is. Persze ez Grétának is feltűnt.

-Szóval, mi a bajod?- kérdezte meg még egyszer, de csak egy morgást kapott válaszul.

-Választékos a szóhasználatod.- húzta össze a szemét.

-Elmondom én neked mi a bajom kedves akárki, ha már így hívatlanul ideültél mellém, pedig kurvára nincs most szükségem társaságra.- mondta ki, majd hirtelen olyan közel hajolt Grétához, hogy majdnem lefejelte. A lány megilletődve kapta hátrébb a fejét. De Ati ebből semmit nem vett észre, csak folytatta a monológját.

-A nők... a nők a bajom kedves akárki. Azok az alattomos lények, akik belopják magad a szívedve, az életedbe. De nem számít. Úgy is minden mindegy nekem már.- fejezte be hirtelen, pedig még lett volna mondanivalója. De inkább csendben maradt. Beleivott a poharába, majd fintorogva köhögni kezdett.

-Szóval összevesztél a csajoddal.- vonta le a következtetést Gréta sóhajtva. Sose értette mire ez a nagy drámázás.

-2 hét múlva lenne az esküvőm, erre tegnapelőtt a menyasszonyom közölte velem, hogy nem biztos, hogy hozzám akar jönni.- mondta Ati dühösen, Gréta szemébe nézve.

A lány eltátotta a száját. Na igen. Ez azért kicsit más.

-Mond el miért, miért van, hogy fáj?- suttogta Ati kétségbeesetten. Az előbbi haragja teljesen elpárolgott. A hangulata úgy ingadozott mint egy részeg biciklis az autópályán.

-Figyelj!- kapta el Gréta a karját.- lehet, hogy csak megijedt. Előfordul az ilyesmi. De biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz.- igazából nem volt, de nem tudott mást mondani.

-De miért is félek... hiszen már feladtam. Esténként várom, hogy mit hoz a holnap, de úgy is ugyanaz vár... nem értem miért nem jön össze semmi.- temette az arcát a kezei közé.

-Hé na... semmi baj.- Ati hirtelen Grétára zuhant, arcát a lány vállába temette. De nem sírt. Némán szuszogott, a fájdalmát bent tartotta.

-Rossz ember vagyok. Nem érdemlem meg a boldogságot.- suttogta a lány fülébe lehúnyt szemmel.

Gréta kezdett kétségbe esni. Itt volt az egyik legszexibb srác akit valaha látott, szinte a karjai közé omolva, de fogalma sem volt róla, hogy mihez kezdjem vele.

-Igyunk!- emelkedett fel hirtelen Ati, és akkorát ordított, hogy az ott lézengő pár vendég mind rájuk kapta a fejét.

-Mindenkit meghívok egy körre!- mondta elszántan, majd Grétára nézett.- Téged is!- kacsintott rá.

-Nem hiszem, hogy ez jó ötl....- de a pultos már sorba ki is rakta a feleseket, és hirtelen mindenki körülöttük termett. Nem volt megállás. Ati nem akart többé érezni, és ha ezt csak úgy tudja elérni, hogy pár idegennel holt részegre issza magát, ám legyen.

-Versenyzel velem?- kérdezte összeakadt szemekkel fél óra múlva.

-Az mit takar?- nevetett fel Gréta és dőlöngélve közelebb ment Atihoz. Sokat ivott, a fiú pedig nagyon bejött neki. Ez nem egy biztonságos kombó annyi szent. Elég volt pár feles, és az aggodalmát felváltotta a nyers vonzalom ereje.

-5 feles. Ha nyersz befejezem az ivást.- kapta el a derekát, majd szégyentelenül belemarkolt a seggébe. Bármit megtett vopna, hogy ne érezze azt az űrt, amit Naomi hagyott benne.

-És ha te nyersz?- nézett kihívóan a szemébe.

-Az legyen meglepetés!- szorította magához kétségbeesetten.

Miközben a pincér lepakolta eléjük a feleseket kihívóan egymás szemébe néztek.

-Mehet?- kérdezte Gréta, és érezte, hogy egyre gyorsabban ver a szíve.

-3...

-2...

-1...

-Idd, idd, idd!- skándálta a tömeg, mire a két fiatal sorra elkezdte bedobálni a feleseket.

-Nyertem!- emelte fel a kezeit Ati részeg vigyorral, majd a még mindig az utolsó felesseg küszködő lány felé állt.

-Most mit fogsz csinálni?- kérdezte akadozva. A pia teljesen elvette az eszét. Nem tudott másra gondolni, csak Ati telt ajkaira. Ahogy bejárják az egész testét. Szinte beleborzongott az érzésbe.

-Most? Kezdetnek ezt!- rántotta magához durván, majd ugyanilyen erővel szájon csókolta. Semmi érzelem nem volt az egészben, csak a színtiszta vágy.

-És feladtam, még egyszer. Igen ma is kicsit akarom, hogy élessz fel. Gyere, add be amit ez előtt éreztem!- mondta keményen. A szeme feketén izzot, miközben újra a lány ajkára tapadt. El akarta felejteni a tegnapot, el akart felejteni mindent. Mert neki már mindegy volt. A szívét adta, kitépték a mellkasából. Már csak a harag maradt.

Gréta akkor ijedt meg először, mikor megérezte a vér ízét a szájában. A saját vére ízét. Atilla olyan erővel csókolta, harapta, tépte az ajkait, hogy mind a ketten kicsit elvesztek. A lánynak nem volt ereje elökni őt magától. Csak hagyta, hogy bántsa. Erős újjai marták a húsát. Mindenhol érezte Atilla jelenlétét. Félelemmel a szívében szállt be a taxiba, ahol Attila végig úgy markolta a combját, hogy érezte, holnap ebből véraláfutás lesz. De nem szólt semmit. Az ijedség mellett volt egy sokkal erősebb érzés is benne: az állatias ösztön. Akarta a fiút. Talán jobban mint eddig bárkit életében. És ha ez fizikai fájdalommal jár, ám legyen. Gréta mindig is visszafogott lány volt, mint az életében, mint a kinézetében. De ez valami új volt. Valami más. Valami vad.

Hajnalodott már lassan, mire Ati magához tért. Egy idegen ágyban. A ruhái szanaszét, a feje mellől egy szétszakított melltartót húzott ki. Mindene sajgott. A feje, az egész teste. De leginkább a szíve. Még mindig kótyagos fejjel, anyaszült mesztelenül nyúlt a telefonja után. Nem tudta hol van, vagy, hogy kivel. A mellette halkan szuszogó lány alakja teljesen ismeretlen volt számára. De nem is nagyon érdekelte. Csak egy dologra tudott gondolni: Naomira.

Harmadszorra sikerült beütnie a telefonja kódját. Homályos tekintettel nyitotta meg a messengert, majd mivel képtelen lett volna írni, ezért inkább rányomott a hangüzenet ikonra és halkan, rekedten beszélni kezdett. A szavak összemosódtak a szájaban.

-Neked nem megy, neked ne. Csak telik az idő, és nem ébredtem fel, itt fekszem, de te nem vagy mellettem. Csak az álmomban érhetlek el, de kattan a vekker és vége lesz. Minden egyes reggel egy kicsit még jobban halott leszek belül. Nem akarom, hogy fájjon, nem akarom, hogy bántson
Nem akarom, hogy vétkezzen.
Én mindig haza várlak, nekem te vagy az álmom, ebben az életben
De miért fáj, hova mész, lány?
Nem értettük egymást meg.
Nem érsz rám, kihez mész át? Van valaki más? Csak erre tudok gondolni. Pedig te vagy az egyetlen. Csak várj, nekem idebent úgy fáj. Nem akarok én már mást.- ez persze hazugság volt. Hiszen éppen más valaki mellett feküdt. De már teljesen elvesztette a józan gondolkodását. Mikor elküldte a hangüzenetet a sarokba vágta a telefont. A képernyő apró ezer darabra tört szét a padlón, a csilingelő hang fülsüketítőnek hatott a komor csendben.

Gréta álmosan nyitotta ki a szemét.

-Ati te mit csi...- kezdte volna de az örület széllén áló fiú egy erőszakos csókkal belé folytotta a szót. Még mindig nem tudta, hogy kit szedett össze az este folyamán, de egy valamire tökéletesen megfelelt: figyelemelterelés. Miközben magára rántotta a még félig kába lányt, erősen megszorította őt. Gréta egyszerre akart nevetni és sírni. Miközben a nap kibukott a fák mögül az összes szomszéd hallhatta a reggeli órákban, hogy a lány Ati nevét sikítja. Újra és újra.

Mikor másnap délután végre valahára kijózandova felébredt elborzadva nézte a mellette fekvő lányt. Még a nevére sem emlékezett.

-Mi a...?- húzta végig a kezét az egyik zúzódáson, ami a lány csípőjén díszelgett. Gréta a gyengéd érintéstől mocorogni kezdett.

-Ezt én tettem?- suttogta elgyötört hangon. A lány testét elborították a véraláfutások. Ati kemény ujjai pont passzoltak rájuk.

Gréta nem válaszolt. Remegve oldalra fordult, és behúnyta a szemét.

-Válaszolj! Ezt én tettem?- kérdezte erélyesen, és megint megszorította az alkarját. A bűntudata egy csapásra tehetetlen dühhé válltozott.

Mikor a lány egy aprót bólintott, elborzadva pillantott le a kezeire. Nem csinálhatott ilyet. Nem ismert magára. Ilyenre csak egy beteg állat képes. Botladozva feltápászkodott, majd útját egyenesen a fürdő felé vette. Percekig adta ki magából a tegnap este elfogyasztott piát. Persze nem a másnaposságtól lett rosszul: saját magától undorodott.

-Semmi baj!- térdelt le mellé Gréta óvatosan, és megpróbált kismítani egy csapzott tincset a homloka elől, de Ati ellkökte a kezét.

-Ne nyugtatgass. Úgy is minden mindegy nekem már. Én nem is akartam mást, a szívembe zártam már minden problémám, ami reggel visszatér hozzám. Nincs rád szükségem.- nézett keményen a lány szemebe. Ő csak egy test volt, akit kedvére használt. Nem jelentett semmit. Nem akarta bántani, de egyszerűen annyira fájt mindene belül, hogy muszáj volt valakin kiadni a haragját. Ami egyik pillanatban mintha csillapodni látszott volna, hogy aztán a következőben újult erővel söpörjön végig rajta.

Gréta hátrált. Miután elmúlt az alkohol hatása már csak a szégyenérzete maradt. Összefonta a karját a csupasz mellei előtt. Némán eredtek el a könnyei, miközben a wc előtt kuporgó fiú nézte. Rajta már nem lehet segíteni. Túl méllyre jutott az önpusztításban.

-Menj innen.- mondta ki halkan, de jól érthetően a szavakat. Élete legnagyobb hibáját követte el, mikor hagyta, hogy Ati megalázza. Hogy elvegye az önbecsülését. De ennek most vége.

Ati szeme ijedséget tükrözött. Még nem volt kész visszatérni a rémálomba, amit egykor az életének hitt. Nem akart visszamenni a Naomival közös lakáskuba. Minden tele volt a közös emlékeikkel.

-Most miért félsz? Hisz feladtad már. Tűnny el, Attila, vagy hívom a rendőrséget.- a szavai egyre határozottabban csengtek. Már nem félt. Hisz ettől jobban úgy sem tudja bántani. Egy este alatt eltiporta a testét és a lelkét.

Miközben Ati némám felöltözött, elkezdtek tisztulni a gondolatai. Mire az ajtóhoz lépett, eloszlott a vörös köd az agyából.

-Sajnálom.- mondta ki gyötrelmes hangon, majd kilépett a lakásból. Nem nézett vissza, nem várt választ. Tudta, hogy a lány szörnyetegnek tartja. Talán az is volt.

De neki csak egy álma volt ebben az életben. Naomi. Minden más csak illúzió. Megőrült, ha nem lehetett vele.

-Nem voltam bátor, nem voltam jó, mégis rád várok. Tudom, egyszer hazatalálsz csak várok kicsit még. Tudom, egyszer hazatalál.- suttogta megnyugtatásként saját magának, miközben kilépett az utcára.

Így kell lennie. Nem dobhatja el a szerelmet, amit Atilla tud neki nyújtani. Összetarzoznak. A gondolatai teljesen összekuszálódtak.

Naomi, Naomi, Naomi...

Nem vette eszre az autót ami túl gyorsan haladt ahhoz, hogy le tudjon fékezni.

Csak kilépett az úttestre.