-Laurát hol hagytad?- éreztem, hogy felforrósodik az arcom. Most erre mit mondjak?

A lány aki odajött hozzám alig lehetett több 15 évesnél. Vidáman csiripelt a barátnőivel, miközben arra várt, hogy aláírjam a pólóját. Ja meg, hogy válaszoljak a kérdésére.

-Sajnos nem tudott eljönni.-próbáltam a lehető legtermészetesebb hangon megszólalni. Azt mégsem mondhattam, hogy az egyetlen ember aki valaha szeretett elment.

-Kár. Szívesen láttalak volna titeket együtt. Szép pár vagytok.-mondta majd, mosolyogva elköszönt, és már jött is a következő rajongó.
És ez így ment hosszú órákon keresztül.

"Üdvözlöm Laurát."

"Remélem? a barátnőd jól van."

"Az új klippedbe is benne lesz?"

"Legközelebb hozd magaddal!"

Laura. Laura, Lau, Lotti...

A fejemben összegabalyodtak a gondolatok.

-Muszáj elszívnom egy cigit.-suttogtam oda idegesen Deshnek. A legjobb barátom szomorúan pillantott vissza rám.

-Ati...

-Kérlek ne kezd te is.

-Menyj. Én addig tartom a frontot.-fogta meg támogatóan a vállamat.

Fáradtam húnytam le a szemem.

Idáig Lotti tényleg mindenhova elkísért.Támogatott. Fogta a kezem, ha baj volt.

De az utóbbi hónapokban minden megválltozott.

Veszekedtünk.  Olyan dolgokat mondtam, amiket nem kellett volna. Mind a ketten túlléptük a határt.

"Ez vagyok én. Nem tudom te ki vagy. De ki a faszt érdekel, te is csak egy vagy a sok közül."

Óvatosan nyitottam ki az épület oldalsó kijáratát. Nem tudtam, mit kéne tennem. A szerelmünk mindig egy olyan pont volt az életemben, amit biztosnak gondoltam.

Aztán jött a hírnév a meg nagyobb hiába mondtam neki, hogy minden ugyanolyan marad, nem hitte el. Mikor megismert már akkor is sokan tudták an nevemet, de a zenei karrieremmel olyan szintű hírnevet szereztem, amit senki sem gondolt volna.
Hiába mondtam neki, hogy engem nem érdekelnek más lányok. Pedig rengetegen voltak. Lányok, akik bármint megtettek volna, hogy felfigyeljek rájuk. Nem mondom, volt amikor elgyengültem. Volt aki tetszett. Néha hetekig nem láttam Lottit, ők pedig állandóan ott legyeskedtek körülöttem. Embernől vagyok, néha én is hibázhatok.

Persze, sosem történt semmi. Mindig emlékeztettem magamat, hogy Lotti az életem értelme. Ezek a lányok jönnek és mennek. Nekik csak egy híres ember voltam, aki jól mutatna trófeaként. Valaha azt hittem Lottinak is csak ezt jelentem. De mikor kiderült, hogy nem, én voltam a legboldogabb ember a világon.

Őt is az egyik közönségtalálkozómon ismertem meg.

2018
-Bocsi, te vagy az a Paul... valaki?- a lány aki megállt mellettem, biztos, hogy idősebb volt nálam. Vörösre festett haj, millió tetkó, orr pc.
Bámulatosan nézett ki. Nagy zavaromban el is felejtettem, hogy kérdezett valamit.

-Hahó!-legyezte előttem a kezét, mire feleszméltem a bambulásomból.
-Paul...?

-Street. Igen. Én vagyok.-montam torokköszörülve. Nem volt megszokott, hogy ilyen lányok jöjjenek oda hozzám.

-Na szuper. Aláírnád ezt nekem? Az öcsém hatalmas rajongód.-tartott elém egy kis noteszt. Remegő kézzel lefirkantottam a nevem Zsdav és Dezső Bence aláírásai fölé.

-Köszönöm.- "hát akkor ennyi. "-gondoltam szomorúan. Ő is csak egy random szép lány marad, akinél nem mertem kezdeményezni.

-Mi a neved amúgy?-kapta rám hirtelen nagy, szürke szemeit.

-Atilla.

-Lotti vagyok. Na mi lesz?-mosolygott rám kihívóan.

-Mivel mi lesz?

-Meghísz egy kávéra vagy mi?-vigyorgott rám, mire elnevettem magam. Tehát még sem volt olyan feltűnésmentes a nyáladzásom.

-Ezer örömmel.
~

-Fiam, itt nem gyújthatsz rá.-nézett rám komoran a biztonsági őr. A kurva istenbe már!

-Elnézést!- kezdtem volna elnyomni a cigimet, de sóhajtva leintett. Szerintem látta rajtam, hogy nem vagyok a legjobb állapotban.

-Na jólvan. Én nem árullak be, ha adsz egy szálat.- mosolyogva kikaptam még egyet a dobozból és az idős férfi felé nyújtottam.

-Kösz. Rendes kölyök vagy. Csak az asszony meg ne érezze rajtam!-kuncogott, miközben meggyújtotta. Elgondolkodva néztem ki a fejemből. Némán cigiztünk egymás mellett.

-Ki a csaj?-kérdezte hirtelen, mire félrenyeltem a füstöt.

-Tessék?-köhögtem csodálkozva.

-Ugyan már. Láttalak bent. Egy csomó lány ugrál körülötted, te mégis úgy viselkedsz, mint akinek a fogát húzzák. Vagy pasi van a dologban? Ez egy modern világ, én nem ítélkezek.-tette fel a kezeit, mire minden szomorúságom ellenére elnevettem magam.

-Lottinak hívják.

-És mi a helyzet Lottival?

-Ez egy piti, szar, elrontott szerelem. Amikor vele vagyok inkább lennék egyedül, de amikor magamba nem kapok levegőt.-mondtam ki halkan.

-Se veled, se nélküled.-bólitott a férfi mindenttudóan.

-Valami olyasmi. Nem így képzeltem el az egészet. Amikor veszekszünk mindig arra gondolok, hogy sosem akartam szomorú lenni egy lány miatt... erre tessék. Itt vagyok, egyedül és legszívesebben meghalnék.

-Elhagyott?

-Nem, de nagyon igyekszik.

-És te el fogod hagyni?-nézett rám elgondolkozva. Hogy őszinte legyek, nekem meg sem fordult a fejemben. Lehet, hogy mostanában semmi sem jó, de ő mégis csak az én Lottim. Ott volt mellettem a legjobb és a legrosszabb időszakaimban is. Lehet, hogy hülyeség ennyire kapaszkodni bele. Vannak idők amikor úgy érzem szenvedés lenne túllépni rajta, mert elvakítanak a a nézeteim, amin keresztül nem látom az igazságot.
Az eszem tudja, hogy ebből nem lehet semmi már. De mindig is egy olyan srác voltam, aki a szívére hallgat.

-Nem. Nem fogom elhagyni. Kitartok mellette.- ez volt életem egyik legnehezebb döntése.

-Rendes gyerek vagy.- ismételte meg újból, majd szó nélkül bement az épületbe. Hálás voltam, hogy nem mondott semmit.
Hogy nem kezdett el papolni és tanácsokat osztogatni. Ebben nekem kellett döntenem. Lehet, hogy rá fogok baszni, de szerintem kéne még kettőnknek adni egy esélyt.

-Nem mondok le ilyen könnyen rólad.-suttogtam, majd üzentem Deshnek, hogy lelépek.

Desh: tedd amit tenned kell. Csak ne baszd el még jobban.

Tudtam, hogy dühös. Nem volt fer dolog őt egyedül hagyni a rajongókkal. De mivel igaz barát volt, reméltem valahol megérti, hogy mit miért teszek.

A vonatom késő délután gördült ki az állomásról. Volt 3 órám, hogy összeszedjem magamat. Muszáj volt őt látnom. Belenézni a szemébe. Elmondani, hogy mit érzek.

Persze elgondolni a fejemben, hogy eljátszom a hősszerelmest, és ezt megtenni a való életben nem teljesen ugyanaz. Mire odaértem a házához, kb. 6-szor oda-vissza gondoltam magamat.

Kell ez nekem? Nyilván nem. De igen. Szedd össze magad Ati. Nem. De. Menni fog. Fölösleges. Megéri. Kurvára rábasztam. Hadd abba. Koncentrálj. Szereted. Tedd meg. Nyomd meg a csengőt.

Amikor először hívott a nevemen, mintha valaki lennék, az örökre megmarad bennem. Eleinte azt hittem, hogy csak azért flörtöl velem, mert híres vagyok. Mert Pule  egy Youtuber. Nagyon sokáig úgy is viselkedett velem, mintha csak egy népszerű valaki lennék akivel együtt lóg

Én csak haverként gondoltam rá, mert azt hittem, hogy sosem lehet köztünk semmi. Idősebb volt, én pedig egy olyan valaki akiért a kisöccse rajong.

"Tudjátok, az a Paulstreet. Igen, a para videós. Ja, jó fej kölyök, sokat lógunk együtt."

Nem zavart, mert sosem éreztem, hogy kihasználna. De hónapokig így működött a kapcsolatunk. Megszerettem. Okos volt, vicces és nagyon gondoskodó.

Tisztán emlékszem arra a pillanatra, amikor először hívott Atinak. Mintha már nem csak az a gyerek lennék akit mindenki ismer. Mintha már beengedett volna a szívébe.

Erre a pillanatra koncentráltam, miközben vártam, hogy ajtót nyisson.

-Te mit keresek itt?- csodálkozva állt előttem. Már pizsamában volt, jócskán benne jártunk az éjszakában.

-2 sír, de csak egyikünknek kell meghalnia ma este. Nem hiszem, hogy hagylak nyerni. Csak engedem, hogy a lelkem szabadon szálljon.

-Mit akarsz ezzel mondani?-kerekedett el a szeme. Tudtam, hogy ő már  majdnem lemondott rólunk. De én még nem.

-Nem hibáztathatsz azokért a dolgokért, amiket a múltban tettem. Adj nekünk még egy esélyt. Esküszöm, hogy megteszek minden tőlem telhetőt. Mert szükségem van a szerelmedre. Minden nap. Az emlékeink zsibbadtá tesznek. Nem kapok levegőt. Szükségem van rád.-suttogtam.

Most már rajta múlt minden.