-Te követsz engem?-forgatta meg édesen a szemeit, amitől mosolyognom kellett.

-Bármennyire is szeretnélek látni, és azt mondani, hogy ez a sors keze, ez most sajnos a véletlen műve.-mutattam fel vigyorogva a belépőmet. Hajnalka fintorogva olvasta le a "FELLÉPŐ" szót a kártyámról.

-Ez remek. Nem tudsz valaki mást idegesíteni?

-Valójában tudom, hogy imádsz.

-Álmaidban, Baukó.- lökdösött be a terembe.-Bocsi, de más dolgom is van, mint veled társalogni, szóval pápá!

-Ideje lenne közeledni felém!-mondtam méllyen a szemébe nézve. Több hónapja bele vagyok bolondulva. Persze, Hajniról ez totálisan és teljes mértékben lepereg. Szinte már mindennel próbálkoztam.

-Attila, ne fárassz már! Majd ha érdekelni fog az önjelölt sztárfejed, te leszel az első akivel tudatom. Na, influenszerkedd be magad, it's show time!- mondta szigorúan.

Lemondóan sóhajtottam. Nem tudom miért nem kedvel engem, de szeretném kideríteni.

-Énekeljünk egy dalt az elesetteknek! Mit szóltok hozzá?- néztem a közönségem felé, akik nagyrészt tizenéves lányok voltak, majd belekezdtem a Prior-ba.

Mindenki eszeveszett sikításba kezdett, én pedig még nagyobb energiával nyomtam le az 5 számos minikoncertet. Közben lopva Hajnira sandítottam. Mikor azt hitte, hogy nem látja senki elmosolyodott. Győztes vigyor terült.

-Köszönöm, srácok! Egy elmény volt!-búcsúztam el, mikor eljátszottam a ráadást.
-Na, most csináld meg,Ati!-suttogtam, mielőtt Hajnalkához léptem.

-Hogy tetszett?-néztem rá reménykedve.

-Nem volt olyan rossz, Azahriah.- és egy igazi mosoly. Ez az!

-Jól néznél ki mellettem, és tudod, hogy igazam van!-kacsintottam rá, mire elkomorodott.

-Miért van az, hogy mindig elbaszod?-suttogta. Értetlenül bámultam rá. Mi van?

-Hadjál már ezzel a beképzelt, "úgyis az enyém leszel" dumával. Néha azt érzem, hogy igen, végre haladunk, végre nem vagy seggfej és mikor nem nyomulsz tökre bírlak. Aztán valahogy, mindig előtör az igazi éned.-olyan csalódottam nézett rám, hogy elkerekedett a szemem.

-Bocsi, de mennem kell.- majd minden további szó nélkül ott hagyott. Én pedig csak álltam, és nem hittem el, hogy a lány akibe hónapok óta szerelmes vagyok egy beképzelt sztárnak tart. Ez így nincsen rendben. Kezdett bennem felmenni a pumpa.

-Álljunk csak meg!-kaptam el a karját, még mielőtt eltűnt volna az embertömegben.

-Soha egy esélyt sem adtál és még neked áll feljebb?- dühösen néztem bele háborgó kék szemeibe.-Semmit sem kell neked bizonyítanom.-lemondóan elengedtem a karját. Itt telt be a pohár.

Remegve hagytam el az épületet, majd bevágódtam Desh mellé a kocsiba, aki az utca túloldalán parkolt.

-Mi ez a rózsás hangulat?-nézett fel kérdőn a telefonjából.

-Csak vezess. Most én leszek az elesett, amíg végighajtok a városon.- suttogtam. Nem kérdezett többet. Elindította a kocsit és óvatosan kitolatott a parkolóhelyról.

-Hová?

-Teljesen mindegy.-és csak autóztunk. Bejártuk egész Budapestet, miközben némán bámultam ki az ablakon.

El kell engednem Hajnalkát. Hónapok óta teperek nála, ő pedig a legrosszabbat látja bennem.

-Álljunk meg egy kicsit.-nyúltam a cigimért.

-Itt van nem messze a Gellért hegy. Jó lesz?

-Tökéletes.

Már késő éjszaka volt, így mikor csikorogva lefékeztünk egy üres helyen teljes nyugodság vett minket körül.

Miközben kiszálltam, láttam, hogy megcsörrent Dedh mobilja.

-Aha, velem van. Nem, szerintem rossz ötlet. Kurva ideges. Igen, gondoltam. Biztos? Na jó, te tudod, de nem válalok felelőséget. Gellért hegy. Taxit? Oké. Sok sikert. Szükséged lesz rá!-tette le, majd aggódva felém pillantott.

-Ki volt az?-gyújtottam rá unottam, majd néztem, ahogy a gomolygó füst távozik a számból.

-Senki. Figyelj, én most lelépek.-mondta ki hirtelen, majd olyan gyorsan pattant be a kocsiba, hogy időm sem volt felfogni.

-Mi van? Ne szívass már!-ordítottam, de a kocsi már kikanyarodott az útra.

-Ezt nem hiszem el!-idegesen szívtam tovább a cigimet, majd egyből gyújtottam is rá egy másikra.
Ekkora szemetet! És még ez nevezi magát barátnak! Pár perce voltam csak egyedül, mikor egy sárga taxi fekezett le mellettem. Ahogy ránéztem a személyre aki kipattan belőle, hirtelen minden gondolat elszállt a fejemből. Ez az este egyre jobb és jobb lesz.

-Ati figyelj...-Hajnalka dideregve húzta össze magán a vékony szvetterét, miközben egy követ rugdosott az járda mellett. Nem mert a szemembe nézni.

-El akartam veled hitetni hogy más vagyok, hogy ébren vagyok. Csendben voltam, te még is elmentél, így nincs okom maradni.-mondtam ki, mielőtt folytathatta volna a mondatát.- Jól érzem magam, aztán mindig valami rosszul sül el. Senkiben sem bízok, és kurvára nem tud megállítani senki, szóval csak hagyj békén.- annyira elegem volt ebből! Ha nem kellek neki, oké. Felfogtam. Lehet sokáig tartott, de nem fogok tovább kaparni utánna. Nekem is van önbecsülésem.

-Sajnálom.- nézett végre rám.

-Mit? Hogy nem kellek neked? Ugyan már, megszoktam.-nevettem fel keserűen. Egyel több vagy egyel kevesebb csalódás, ugyan mit számít?

-Ez nem teljesen igaz.-motyogta, és már megint a földet pásztázta.

Ledermedtem.

-Tessék?

-Mondom nem igaz.

-Mi?

-AZ, HOGY NEM KELLESZ NEKEM, A FENÉBE IS ATTILA!- kiabálta mérgesen, mire végkép elvesztettem a fonalat.

-Hogy mi van?

-Ne már. Kinek ne kellenél? Okos vagy, vicces és jól nézel ki.

-De?-húztam fel a szemöldököm. Az ilyen mondatokban mindig van egy de.

-De híres is. Én ezt nem tudom kezelni. Sokszor gondolkoztam rajta, hogy közeledni fogok feléd, de mindig visszatartott a hírneved. Nem tudom, hogy akarom e én ezt.- a vallomása meglepett, de ugyanakkor melegséggel is töltött el. Hirtelen minden világossá vállt.

-Hajnalka...a sötétség szép lehet... nem tudom mi mást mondhatnék. Tudom, hogy könnyebb így elintézni, de nem vihetlek fel az egekig, ha nem fogadod el a nevemet.-Nem lehettem más, bármennyire is akartam volna.

Én vagyok Paulstreet. Azahriah. Pule. A srác a majdnem fél milliós Youtube csatornával, a srác akinek az első angolnyelvű nagyalbuma trending listás volt a magyar spottify-n. Ez vagyok én. De ez nem válltoztat azon, hogy mit érzek iránta.

-Hagy magyarázzam el, mit érzek mikor látom az eget? Néha elvesznék az ezer hazugságban amit az emberek mondanak nekem, elvesztem a fejem, elvesztek mindent amim van, de te akkor is ott voltál nekem kicsim.
Hiába nem adtad magad, nekem ettől csak még izgalmasabb lettél. De basszus, ma úgy éreztem téged is elveszítettelek, pedig még meg sem kaptalak.

-Ez nem így van. Én is érzek valamit irántad. De rettenetesen félek, Ati.- miközben az arcát néztem, tudtam, hogy meg kell őt nyugtatnom.

Óvatosan közelebb léptem hozzá, majd átkaroltam a derekát. Ez volt az első alkalom, hogy ilyen közel voltunk egymáshoz. A szívem ezerrel száguldott, miközben Hajni belesimult az ölelésembe.

-Néha a jobb arcomat mutatom, de sosem fogok megválltozni. Ez vagyok én.-mondtam ki, és még jobban magamhoz szorítottam.

-Tudom. Ez az ami megriaszt. Mert én nem Paulstreet-be vagy Azahriahba szerettem bele. Hanem Bakukó Attilába.- ahogy kimondta ezeket a szavakat, és méllyen a szemembe nézett, valami a helyére került bennem.

-Higgy nekem, ha azt mondom semmi sem tenné boldogabbá Baukó Attilát, minthogy viszontszeressen.

Akkor és ott a Gellért-hegyen mindent bevallottunk. Miközben a kezeim közé fogtam az arcát és óvatosan megcsókoltam tudtam, hogy nehéz lesz. Nehéz lesz egy olyan lánynak mellettem maradni, aki ki akarja magát vonni a rivaldafényből. De együtt megoldhajuk.

-Bízol bennem?

-Szeretnék.

-Akkor higgyj nekem, ha azt mondom, bármit megtennék érted.

Komolyan gondoltam amit mondtam. Bármit megoldunk.
A netes utálkozókat, a koncerteket, a rajongókat, a hírnevet.

És mikor 6 évvel később a először tartottam a kezemben a kislányunkat ugyanígy gondoltam.

Együtt legyőzhetetlenek vagyunk.