Mond el mit érzel, mikor teljesen egyedül vagy....

-Kicsim minden rendben?
-Menny innen, Atilla!

Arra a napra várva mikor jobban leszel...

-Ne csináld ezt velem kérlek!
-Csak hagyj békén.

De tudod hogy az a nap sosem fog eljönni.

-Bemegyek.
-Ne!

Nem, nem tudom mit érzel...

-Úr isten Inez!

A fájdalom a szemedben, a hegek a csuklódon...

-Mentő szolgálat!
-Kérem küldjenek valakit, a barátnőm felvágta az ereit!
-Mondja a címet uram! Kérem nyugodjon meg!

Nem tudom. De egy dolgot tudok. Hogy amit teszek az a szívemből jön édes.

•2 héttel később•
Minden forgott. A szoba, az emberek, a falak összezáródtak körülöttem. Azt sem tudtam hol vagyok. Ránéztem a mobilomra.

12:32.
Kedd éjjel.
1 olvasatlan üzenet.

Desh: nem tudom hol vagy, de beadtam Ineznek a gyógyszereit. Elaludt. Kurvára itt kéne lenned mellette. Mi a faszt művelsz?

-Basszák meg a gyógyszerek.-mondtam rekedten, majd meghúztam az üveget, amit a kezemben tartottam. Azt se tudom hogyan került hozzám. Fintorogva olvastam le a cimkét. Vodka. Utálom a vodkát.

-Kié ez a pia?-ordítottam el magam, majd botorkálva elvánszorogtam az asztalig.

-Hóha szépfiú, óvatosan.-kapta el a karomat egy manikűrözött kéz.

-Ismerlek?

-Jézusom Ati. Velem jöttél ide.

-Jázmin vagy ugye?

-Majdnem. Lilla.

-Ja, tényleg majdnem.-mondtam szarkasztikusan.

-Nem kéne többet innod.- korholt, miközben undorodva végignézte, hogy lehajtok az üvegből egy jó nagy adagot.

-Ja, pont leszarom mit mondasz.-sziszegtem unottam.

Alig bírtam egyenesen állni. A fejemben kavarogtak a gondolatok.

Vér. Sikítás. Könnyek. Sziréna. Pirulák.

-Oké, csinálj amit akarsz.-hagyott ott fejcsóválva.

-Én is így gondoltam.- nyeltem le egy újabb kortyot.

Körbenéztem. Idegen arcok, hangos nevetés. Minden olyan különösnek hatott, mintha nem is a saját testemben lennék. Kívülállónak éreztem magam a világban. Kívülről néztem a bulit.

Mint egy szellem.

Hirtelen megláttam a tömegben egy arcot.

-Mi a gecim. El vagyok átkozva?-suttogtam idegesen, majd elfordultam a másik irányba. De már késő volt.

-Jézusom csak nem a híres Azahriah? Úramanytám.- ezt a maró gúnyt akkor is bárhol felismerném, ha kiszúrnák mindkét szememet.

-Mivan rétes, menekülsz előlem?

-Ja bocs mondtál valamit? Ugatást hallottam.

-Ne keménykedj pálutca, nem áll jól.- Kovács Zafira.

Egy édes angyal bőrébe bújtatott sátánfajzat. Gyűlöltem az egész lányt. A nagy kék szemeit, a tökéletes alakját, a gesztenyebarna haját. Az ördög hozzá képest egy jámbor kóbor kiskutya.

-Mi van veled tesó, rosszul nézel ki.-bökte meg gonoszul a vállamat s mivel nem voltam éppen a helyzet magaslatán, azonnal elvesztettem az egyensúlyomat.

-Ezt látnák a 12 éves Azahriah fanok, biztos összetörne a kicsi szívük.- biggyesztette le az ajkát, miközben elégedettem figyelte, hogy elzakkanok mint egy zsák krumpli.

-Büdös ribanc.- köptem.

-Wow, ez aztán az ékes szóhasználat Baukó. Anyád büszke lehet rád.

-Szerintem fogalmad sincs róla mit érzek. Senki nem érezi azt amit ma én.- mondtam ki hirtelen. Zafira elgondolkodva nézett rám.

Még sosem mondtam neki ilyen őszinte mondatot életemben.

-Ennyire fáj, hogy a csajod inkább meghalna, minthogy veled legyen?- Tessék. Egy kés a szívembe. Próbáltam volna elfutni de egy lyuk tátongott bennem. Igaza volt. Én is ezt gondoltam. Nem háborodhattam fel, mert két hete csak ez járt a fejemben.

Láthatta rajtam, hogy ez most nagyon betalált, mert egészen megváltozott az arckifejezése.

-Gyere, segítek.-hajolt le mellém, majd a vállamnál fogva felrángatott.

-Azt hiszem hányni fogok.-mondtam zöld arccal. Sok volt ez nekem.

-Légyszi, várd meg amíg kiérünk a kertbe.-mondta ijedten, majd keresztülcimbált a bámészkodó tömegen.

Nagyszerű. A heti "Azahriah barátnőjének öngyilkos kísérlete" cikkek mellé, most jöhetnek a "feltörekvő énekes félholtra itta magát, egy idegen lány támogatta ki" tartalmúak is. Ez az én kurva szerencsém.

-Óvatosan, pálutca.-ragadott meg Zafira erősen, majd egy jól irányzott lökéssel beküldött a legközelebbi bokorba. Ahol kihánytam a belem.

-Na gyere, még tönkremegy a szép hajad.-rángatott ki pár perc múlva, majd leültetett egy közeli padra.

-Eléggé szét vagy csúszva, rétes.

-Nyomást érzek. Mindig okot adott nekem arra, hogy jól legyek. Mindent megadtam neki, amire szüksége volt. Szó szerint térden álltam előtte. Nem értem.- a keserűség jobban marta a torkomat, mint az alkohol. Teljesen el voltam veszve.

-Nem tudok mit mondani. Komolyan.- csodálkozva kaptam felé a fejemet. Egy beszélgetés Zafirával, amiben nem tesz gúnyos vagy sértő megjegyzést? Tényleg kezd megőrülni minden.

-Úgy érzem el kell szakítanom a láncaimat, hogy szabad legyek.

-Ismerős érzés.-suttogta, miközben óvatosan a szemembe nézett.- Ideje lenne oldalt választania.

-Ez nem így működik, Zafira.

-Te tudod a nevem?

-Mi van? Hogyne tudnám.

-Baszki. Azt hittem, hogy nem.-röhögte el magát kínosan.

-Megjegyzem azokank a nevét, akik nyíltan szidnak a közönségtalálkozómon, miközben ott állok mögöttük.

-Ezer éve volt. Még emlékszel rá?

-" Ha akkorra lenne a tehetsége, mint az arca, simán hívhatnánk PostmaloneTravisScottEminem-nek is."-idéztem fel fejcsóválva.

-Nem tudtam, hogy ott állsz.

-Pedig de.

-Ja. Tudom. Nem volt kínos.

-Miért?

-Mit miért?

-Miért utálsz ennyire? Mivel érdemeltem ki?

-Figyelj, ezt komolyan most kell megbeszélnünk? Úgy értem,5 perce okádtál  ki egy üveg vodkát.

-Ettől rosszabb már úgysem lehet.

-Nem utállak, Attila.-ez volt az első alkalom, amikor a nevemen hívott. Annyira furcsa volt, hogy szinte már zavarba jöttem. De mielőtt szóvá tehettem volna, folytatta.- Csak sosem tartottam fernek, hogy neked sikerült. Ennyi az egész.

-Inez nélkül nem ment volna.-mondtam csukott szemmel. Ez volt az igazság. Ezért fájt ennyire.

-Tudom. Most mit fogsz tenni?

-Várok rá.

-Megéri?

-Mindenki azt mondja, hogy mindenkinek szüksége van valakire, hogy jól legyen.

-Egyedül könnyebb.-mondta komoran. Ismertem a történetét. Tudtam miért gondolja így. Egyszer régen nagyon nagyot bukott valaki miatt, akit szeretett. És Zafira azóta ilyen volt: ellökött mindenkit.

Valahol megértettem őt.

-De nekem szükségem van a barátaimra.

-Ez a baj veled Ati. Túlságosan függsz másoktól. Inez, Zsombor, Desh... ez mind szép és jó. De mi lesz ha megint valami ilyen történik? Mi lesz a legközelebb is megteszi és te nem leszel ott?- nem akartam erre gondolni. Nem akartam elképzelni az életem Inez nélkül.

-Gyere, mutatok valamit.- pattant fel hirtelen, majd a kezeimre kulcsolta a kezét. Így vágtunk át a tömegen.

Abban a percben szabadnak éreztem magam. Nem gondoltam a pengére ami a fürdőszobapadlónkon hevert.

Mikor visszamentünk a buliba, minden túl hangosnak tűnt. Túl elevennek.

-Látod azt a srácot?-mutatott egy magas, tetovált alak felé, mire elkerekedett a szemem.

-Nemár. Ez mit keres itt?

-Dani mindenhol ott van, ha kell hívatlanul is.- csak álltunk az ajtóban, és figyeltük, ahogy a majd 2 méter magas fiú bugyinedvesítő mosollyal fűz két csajt. Közben néha néha Zafirára pillantott.
Kihívóan.

-Direkt csinálja.- mondtam elképedve.

-Perszehogy. Ez marad a szerelemből.-tárta szét a karját.

-19 év telt el, és ő volt az aki összeszedte a darabjaimat. De most megfullaszt a bánatomban. Úgy érzem nem elég neki a szerelmem, pedig én mindent odaadtam neki. És csak többet és többet és többet...az utolsó lélegzetemig.Az utolsó lépésemig.

-Erről beszélek. Kurvára nem éri meg.- nem tudom mi ütött belém. Komolyan nem. Nem gondolkoztam, csak elkaptam Zafira derekát, és megcsókoltam.

Jól akartam magam érezni. Egy pillanatra el akartam felejteni Inezt.

Rossz ember vagyok? Talán.

De abban a percben ez rohadtul nem érdekelt. És amilyen kétségbeesetten tapadtak Zafira ajkai az enyémre, szerintem őt se.

Aztán persze elöntött a bűntudat. A barátnőm beteg. Erős klinikai depresszióval küzd, én pedig itt vagyok, valami istenverte egyetemi buliban és egy másik csaj torkán dugom le a nyelvem.

Olyan hirtelen löktem el magamtól Zafirát, hogy mind a ketten hátratántorodtunk.

-Sajnálom.-mondtam rekedten.

Láttam rajta, hogy ő is.

-Semmi baj. Megértem.-ölelt át szorosan. Mint egy igazi barát. Semmi szenvedély. Csak támogatás.

-Menj haza, Attila. Szüksége van rád.-engedett el, és megajándékozott egy gyönyörű mosollyal.

-Nevethetnél többet Zafira. Jól áll.-nyomtam egy puszit az arcára, majd elhagytam a buli helyszínét.

És a kétségeimet is. Ott kell lennem Inez mellett. Én mindig számíthattam rá, most itt az ideje, hogy ugyanezt megtegyem érte.

Halkan léptem be a lakásba. Nem akartam őt felébreszteni. Útközben teljesen kijózanodtam.

-Pocok? Te vagy az?-hallottam meg egy erőtlen hangot a szobánk felől.

-Igen, kicsi.

-Hol voltál?-kérdezte álmosan, mikor beléptem hozzá.

Végignéztem rajta. Háta közepéig érő hollófekete haja kócosan terült szét a párnán. Ez egyik Azahriah merch póló volt rajta és egy fekete bugyi.

-Nem számít, csillag. Most már itt vagyok.-bújtam szorosan hozzá, és magamhoz szorítottam őt.

-Sose engedj el.-mondta halkan, majd pár pillanat múlva vissza is aludt.

-Nem foglak.-pusziltam meg a homlokát.

Remélem sose jön rá, hogy mit tettem ma.