Már éjfél is elmúlt mikor hazaértem.

A bőröndöm nehéz volt, alig bírtam felcimbálni a lépcsőn. Hetek óta nem jártam a lakásomban. Nem bírtam ott lenni. Annyi sok fázison mentem át az elmúlt időben, hogy magamra sem ismertem.

Próbáltam megválltozni kívül, belül. De egy új frizura meg pár új ing nem feledteti el velem azt, ami történt. Hiába töltöttem az elmúlt hónapokat mindig máshol, nem lettem jobban.

Most arra van szükségem, hogy önmagam legyek.

London szép hely, az esős hangulata passzolt a kedvemhez. Gyorsan el is menekültem onnan.

Párizs, a szerelem városa sem volt egy jó döntés.

Amsterdam király volt, de kezdtem elveszíteni a kontrolt a testembe bevitt szerekkel, szóval onnan is el kellett húznom.

Végül a nagy, "baszok a világra" túrám Zsombor vidéki házában ért véget. Mert ő tudta mi kell nekem. Vagy inkább ki. Helyretettek pár óra alatt. Ezért jöttem most vissza. Folytatnom kell az életemet, ha tetszik, ha nem.

~valahol vidéken 3 hét kószálás után~

-Szarul nézel ki, tesó. Ettél egyáltalán az elmúlt hetekben?-dobott meg az egyik legjobb barátom egy csupasz kiflivel, üdvözlés gyanánt.

Az igazat megvallva azt sem tudtam, mikor aludtam utoljára, nem hogy mikor ettem. Morogva ledobtam magam az egyik fotelbe, majd elővettem a spanglimat a zsebemből.

-Felejtsd el.-kapta ki a kezemből rögtön a cuccot, miközben rosszallóan rázta a fejét.

-Nem vagy az anyám.-mondtam rekedten. Teljesen ki voltam készülve.

-Az isten tudja miket szedtél be az elmúlt időszakban Ati, nem fogom végignézni, hogy kinyírod magad.

-Pedig az volt a tervem.- nyúltam a zsemembe unottam, majd jobb híján egy rendes cigire gyújtottam rá. A nikotin marta a tüdőm, a testem sikítva tiltakozott az újabb méreg ellen, de nem nagyon érdekelt.

A háttérből halkan szólt valami agyonjátszott szám. Dúdolva ütöttem a ritmust a combomon, a fejem még mindig tele volt mindenféle faszsággal. Nem akartam érezni.

Hirtelen lett vége a számnak, majd a késői óra ellenére meghallottam a műsorvezető csiripelését. A rozoga rádió hangja betöltötte az egész udvart.

-A következő sláger az egyik
személyes kedvencem. Még mindig nem hiszem el, hogy ez a srác csak 19 éves! Őrület. Fogadjátok sok szeretettel Azahriah és Desh Rét című számát!-majd felcsendült a dalom. A dal amivel befutottam. Az a dal amit most kurvára semmi energiám nem volt végighallgatni.

-Kapcsold ki.-mondtam összeszorított fogakkal. Zsombor értetlenül hátranyúlt, majd teljesen lehalkította a zenét.

-Nem, hogy örülnél, hogy játszák a dalaidat.

-Nem akarok az lenni akinek a rádióban adják a dalait. Én csak ki akarom adni magamból a félelmeimet. Most kurvára nincs erre semmi szükségem.-motyogtam.

-Ember, te teljesen kivagy. Ez így nincsen rendben. Beszéltem Lo...

-Ezt a mondatot kurvára ne fejezd be, ha jót akarsz magadnak.-hirtelen olyan düh és tehetetlenség öntötte el az egész testem, hogy majdnem elájultam. Beszélt vele? Minek? Miről? Miért? Mit tud az a nő mondani Zsombornak? Mit tud mondani, amitől bárki jobban érezné magát?

-Ne kapd fel a vizet.-mondta Zsombor szomorúan. Láttam rajta, hogy sajál. Nincs szükségem sajnálatra. Egy dobot nyugtatóta meg egy üveg vodkára van inkább.

-Te könnyen beszélsz. Nem a te...Istenem én ezt nem bírom, Zsombor. Add vissza azt a füvet.

-Ati, ez így kurvára nem oké. Nem voltam benne biztos, hogy jól döntöttem, de már látom, hogy nincs más megoldás. Lora! Gyere beszélj vele. Rám nem hallgat.-amikor a kerti ajtó csikorogva kinyílt, és kilépett rajta az az ember akitől hetek óta próbálom magam távol tartani, úgy éreztem, hogy a legjobb barátom kibaszottul elárult.

-Meg foglak ölni.- pattantam fel a székből, majd gondolkodás nélkül Zsombornak ugrottam. Szerintem fel volt készülve a támadásomra mert ő is felmelekedett a helyéről.

Olyan erővel vágtam falhoz, hogy még én is meglepődtem rajta. Lehet, hogy sokkal izmosabb volt mint én, de a gyűlölet es az adrenalin úgy pulzált az ereimben, hogy simán a lenyomtam őt.

-Most mit akarsz tenni, Ati? Kinyírsz? Csak rajta. De ez nem változtat semmin. Szét vagy esve. Valakinek össze kell téged kaparnia, és mind a ketten tudjuk, hogy erre csak ő képes.- bökött a fejével Lora felé.

Hirtelen minden erőm elhagyott. Nyekkenve rogytam le abba a székbe, ahol pár másodperccel ezelőtt még Zsombor ült.

-Szerintem is haver. Beszélgessetek. Meg ilyenek.- paskolta meg a legjobb barátom a vállamat, majd bement a házba.

Kettesben hagyott vele.

-Ati...-Lora aggódva figyelt, de én feltartottam a kezemet, hogy ne folytassa. Össze kellett szednem magam.

-Jólvan. Mond ki a dolgokat, amiket nem kéne tudnom. Mond ki azt, hogy miért nem tudsz elengedni. Miért vagy itt egyáltalán?-szegeztem neki a kérdést.

-Nem Atilla. Te nem tudsz elengedni. Nem tudod feldolgozni,hogy...

-Igen Lora, mond ki azokat a hazugságokat amik olyan szépen hangzanak. Gyerünk. Mond ki és, hogy őszinte legyek, igérem, hogy el fogom hinni őket.-suttogtam megtörve.

-Ezek nem hazugságok. Attól, hogy szerinted nem így van, attól még ez az igazság marad.

-Szerinted. Lora ez a te igazságod, a te döntésed, a te lelkeden szárad amit tettél. Magaddal. Velünk. Velük. Ne keverj bele, mert nekem itt kurvára nem volt döntési jogom. Se beleszólásom.

-Ati, kicsit túlságosan is leegyszerűsítetted a helyzetet.

-Tudod...-álltam fel hirtelen, figyelmen kívül hagyva a magyarázkodását- mindenki ezt mondja, de én még mindig nem értem miért kellett összetörnöd a szívemet. Szóval tessék, hallgatlak.- ahogy ott álltam előtte, szinte egy magasságban volt az arcunk. Dacosan nézett a szemembe, mint aki nem hátrál meg bármit is mondok vagy teszek. Azért jött ide, hogy magyarázkodjon. Azért, hogy meghallgassam, azt amit az elmúlt hetekben nem tudott kimondani, mert elérhetetlenné tettem magam.

-Tudom, hogy ez nagyon nehéz, de addig kell menned amíg végre oldalt tudsz választani. Én már megtettem. Addig amíg az elméd nem tudja feldolgozni ami történt nem leszel jobban.

-Feldolgozni? Az elmémnek talán sosem lesz annyi ereje, hogy ezt fel tudjam dolgozni, Lora. - elhátráltam tőle. Nem bírtam a közelébe lenni. Amit tett, az megbocsájthatatlan. De itt volt az ideje, hogy kimondjam.

-Tudom, hogy ez nem rólam szól. Ezt biztosra tudom. Úgy értem... elvetted a gyerekeink életét.-és ott volt. Hetek óta nem tudtam aludni, hetek óta nem bírtam ezt az érzés.

Terhes volt. Terhes volt az én gyerekeimmel. Ikrek lettek volna. Két gyerek... lehet, hogy egy 16 éves lánynak es egy 19 éves fiúnak ez nem a legszerencsésebb állapot, de nélkülem döntött a mi gyerekeink sorsáról. Azt sem tudtam, hogy várandós. Mindent nélkülem intézett.

Ha rajta múlik sosem tudom meg. Ez fájt a legjobban. Feleségül akartam venni. Le akartam vele élni az életemet. Tudtam, hogy ő életem szerelme. De mikor minden kiderült, nem bírtam ránézni. A nő akinek a szívemet akartam adni az örökkévalóságig, átvert.

Ha az anyja nem szólja el magát akkor délután, lehet, hogy már a gyűrűt is megvettem volna. Persze, tudtam, hogy valószínűleg várnunk kell még pár évet, de nem érdekelt. Úgy terveztem, hogy ő lesz az első és egyben az utolsó nő is akit szeretni fogok.

Erre a megkérdezésem nélkül olyan dolgott tett, amit jogom lett volna tudni. Mert az én gyerekeim is voltak. Csak ezt valahogy elfelejtette.

-Lehet, hogy szörnyetegnek tartasz, de nem bánom amit tettem. Gyűlölhetsz, amennyire akarsz, de nekem nem kell 16 évesen két gyerek.-mondta ki komolyan.

-Boldogok lehettünk volna. Mindent megadtam volna nektek. Szeretlek Lora. Még mindig vannak idők, amikor ez az érzés erősen mellbevág. A nevedet a szívemben fogom tartani. Most és örökké. Egészen legvégsőkig.- tényleg így gondoltam. Bármit is tett, a szerelmem nem szűnt meg iránta. De gyűlöltem is egyben.- Az fáj a legjobban, hogy még csak el sem gondolkoztál rajta. Jogom lett volna tudni, ebből nem kellett volna kizárnod.

-De igen. Mert sosem engedted volna, hogy ezt tegyem. Neked hatalmas szíved van. De inkább élek azzal a tudattal, hogy összetörtem, mint, hogy egész életünkben boldogtalanok legyünk.

-Ezt nem tudhatod.-szorítottam ökölbe a kezem.

-De. Ati... ezt sosem akartam elmondani neked. Nem akartam még több fájdalmat okozni. De látom, hogy tönkreteszed magad. Látom, hogy most sem vagy tiszta. Egyáltalán mit szedtél be?- pár órája még Amszerdamban voltam. Ott igen könnyű bármit beszerezni. Elég csak ismerned egy fazont, aki ismer egy másikat, aki egy másikat... és pillanatok alatt hozzájuthatsz bármihez.

-Kokain... methanfetamin. LSD. Fű. Nem is tudom. Összefolyt minden.-mondtam halkan.

-Jézusom Ati. Meg is halhattál volna.

-Nem nagyon érdekelt.

-Legalább mond, hogy nem egyszerre szedted be.

-Nem. Akartam, de nem vitt rá a lélek. Szerintem valahol még mindig reménykedek, hogy ez egy rossz álom, amiből egyszer csak felébredek, és te ott leszel mellettem. Megcsókolsz, megfőzöd a reggeli kávénkat, és kiülünk cigizni a teraszra. Reménykedek, hogy ez az egész nem történt meg. Hogy sosem voltál terhes. Hogy majd akkor leszel az, mikor már itt az ideje és minden a nagykönyv szerint fog történni.

-Ez lehetetlen. Ezt akartam az előbb elmondani. Atilla, el akartalak hagyni. Nekünk sosem járt volna ki a happyend. Aznap akartam szakítani, mikor kiderült az egész. Előtte pont hozzád készültem. Nem is sejtettem, hogy terhes vagyok. Véget akartam vetni a kapcsolatunknak. A tesztet csak rutinból csináltam, mert mostanában mindig késik. Mikor megláttam a két csíkot azonnal bejelentkeztem abortuszra. Nem is gondolkodtam rajta. Nem akarok tőled gyereket, mert már nem szeretlek.-ezek után nem sok mindenre emlékszek.

Azt tudom, hogy némán ültem órákon keresztül Lora mellett, miközben ő fogta a kezemet. Nem is éreztem, hogy ott van. Teljesen halott volt számomra. Hagytam, hogy indulás előtt megöleljen, talán még vissza is öleltem. Hajnalban hagytam, hogy Zsombor betámogasson az ágyba. Nem kérdezett semmit, de amúgy sem szólaltam volna meg.

Napok teltek el így.

Ettem.

Aludtam.

Bámultam ki a fejemből.

Cigiztem.

Sorozatoztunk Zsombival.

Gépiesen válaszolgattam a kérdéseire, de magamtól nem bírtam megszólalni.

Jó lesz ebédre halászlé? Jó.

Hozzak tiszta törölközöt? Nem kell.

Megnézzük az új Marvel filmet? Aha.

Leugrom a boltba, hozzak valamit? Nem.

Napokig ez volt a menet. Aztán pontosan 2 és fél héttel később megelégeltem. Lora már nem szeretett. Kitudja mióta. Nem kellett neki a gyerekünk. Vagyis a gyerekeink. Nem lett volna velem boldog. Emiatt én sem lettem volna az. Tulajdonképpen mi is a bajom? Szeretem őt. Nyilván. De nem futhatok egy olyan vonat után ami már rég New Yorkban van, én pedig a budapesti állomáson várom, hogy felvegyen. Nem tudjuk átszelni az óceánt ami közöttünk van.

-Jó reggelt.-köszöntem fáradtam a legjobb barátomnak, illetve barátaimnak, mert időközben Desh is letolta a képét.

-Jé, ez beszél.-mondta Desh szórakozottan.

-Haha. Majd ha a te csajod csinálja ezt veled, kiváncsi vagyok te, hogy fogsz reagálni. - ültem le a konyhaasztalhoz.

-Ezért nincs csajom, tesó.

-Bölcs döntés barátom, igazán bölcs. Szeretnék tolni egy insta live-ot.-mondtam ki halkan.
Zsombor abban a pillanatban elejtette a villát amit a éppen kivett a fiókból.

-Most mi van?-mind a két barátom úgy nézett rám, mintha szellemet látna.

-Ez nem normális. 3 hete annyit mond, hogy "aha, igen, hmmm, nem" erre ma reggel, nemcsak, hogy értelmes összetett mondatokban beszél, még liveolni is akar. Ez egy párhuzamos univerzun, vagy mi a gyász?-fakadt ki Zsombor, de én csak megrántottam a vállam.

-Egyszer vissza kell térmem az élők sorába. És meg kéne nézni mi újság a nézőimmel. Ha vannak még egyáltalán.-sóhajtottam.

Baromi nehéz volt most ezekkel a dolgokkal foglalkozni, de ezek az apró mindennapi bisznaszok fognak helyretenni.

-Na gyertek. Azahriah-Desh-Vitó live kell a népnek.-nyomtam be az instát. Pár perc alatt, több mint 1500-an kezdtek el nézni minket.

És én csak dumáltam.

Megkérdeztem, hogy vannak, várják e már az albumot, elmeséltem, hogy Zsomboréknál vagyunk. Csak beszéltem, és a sok "imádlak Ati, te vagy a legjobb" kommentet olvasva kicsit megnyugodott a szívem.

Láttam, hogy a két legjobb barátom, összenéz a hátam mögött. Mind a kettejük tekintete azt üzente "rendben lesz".

És igen. Egyszer majd tényleg rendben leszek. Ez volt az első kis lépés.

Igaznak kell maradnom magamhoz.